Amikor megláttam a Centrál évkönyvében Ödön von Horváth darabját az idei bemutatók között, azonnal az ugrott be, hogy ez nem a színház megszokott profiljába vágó előadás, ezt leginkább az ún. "művészszínházak" szokták elővenni, és ha valaki ránéz a szinhaziadattar.hu-n a korábbi 12 nyilvántartott bemutatóra, akkor a legutóbbi Bagossy László által jegyzetten kívül (Örkény Színház, 2009) több kaposvárit is talál, vizsgákat az Ódryról, a rendezők között pedig Aschert és Zsámbékit, de ott van egy kecskeméti előadás is még 2000-ből, amelyiket éppen a Centrál direktora, Puskás Tamás rendezett.
Az eddigi 12 premier nem mondható soknak, hiszen ez az összes magyar nyelven játszó színházra vonatkozik, még akkor sem, ha csak az 1983-as elsőtől számítjuk az időt, de nagyon is érthető, mert ahogy a szerző más művei, úgy ez sem szolgál megnyugtató feloldással, már elolvasva se nagyon tudunk semmiben megkapaszkodni, még a valamennyire szerethető címszereplőkben sem. A történet most Alföldi Róbert rendezésében még érdesebb lett, ha lehet még keserűbb. De jók benne a színészek - ez az egyetlen dolog, amit fogódzóként tudok ajánlani. (Ez azért nem kevés, ha valaki belegondol.) És rárímel a benyomásom arra, ami a szövegben is elhangzik: az ember nem eredendően rossz, csak a körülményei teszik azzá.
Szabó Simon, Pálfi Kata, Bata Éva és Stohl András
Röviden: aki a színlapon szereplő színészek vagy/és a rendező iránt érdeklődik, azok az előadás eredendő célközönsége.
Kifejtve:
