A Katona egymás után tartja három bemutatóját, és ez most a másodikról készült nyomhagyó ajánló. Vasárnap katartikus élményt jelentett számomra a Jeanne d'Arc, így hétfőn egész nap az foglalkoztatott, sőt azóta se megy ki a fejemből, de hétfő este átállítottam magam egy orosz vígjátékra.
Szuhovo-Kobilin tanbohózata az új nagyszínpadi bemutató, Ascher Tamás rendezésében, két és fél óra egy szünettel.
Takátsy Péter a hivatalnoki karral
"Az ügy" 1862-ből (!) mindössze a mindenkor és mindenhol jelenlévő korrupcióról szól, ez esetben konkrétan a hivatalnokok visszaéléseiről, azaz egy köztudott jelenségről. Az előadásból semmi rendkívülit nem tudunk meg erről, nem színezik a szöveget aktuálpolitikai utalások (minek is színeznék, úgyis eszébe jut mindenkinek, hogy ezen a területen nemigen történt változás), a hagyományos - színészközpontú - színház kedvelői számára készült.
A szerző drámatrilógiáját még gimnazistaként megvettem (Elbert János fordította), elolvastam, de azóta csak a harmadik részt, a Tarelkin halálát láttam színházban (2011-ben az Örkény bemutatta), de ezzel sokan így lehetnek, tekintve, hogy a színházi adattár nem tüntet fel egyetlen korábbi premiert sem "Az ügy"-ből, azaz a trilógia második részéből, így nem kizárt, hogy most egy magyarországi bemutatót is tartott ezzel a Katona, ezúttal Radnai Annamária új fordítását használva, aki dramaturgként is gondozta a szöveget.
Hagyományos klasszikus vígjátékként működik az előadás, de egyes jelenetek között és közben vannak groteszk betétek, amikor a hivatalnokok kara "betáncol" a színpadra aktakupacokat szorongatva, amelyek inkább tűnnek díszletelemnek, és elég meglepő, amikor egy dossziét végül mégis kinyitnak. Ezek a koreografált betétek Dargay Marcell által összeállított zenére felélénkítenek minket, de egyben mutatják a beosztott hivatalnoki kar egységességét, személytelenségét. Most - a Jeanne d'Arc-kal ellentétben ki vannak írva ezeknek az alárendelteknek a nevei is a színlapra, de az előadásban nem kaptunk annyi támpontot, hogy elkülönítsük őket, így én a színháznál gyakorlatozó egyetemistákat csak együtt tudom felsorolni: Samudovszky Adrián, Rohonyi Barnabás, Major Erik, Lengyel Benjámin, Fröhlich Kristóf, Váradi Gergely nagyon pontosan dolgozik, teljes összhangban hajtja végre főnökük - és a rendező - utasításait, de nem ez az alkalmas előadás egyéniségük megmutatására.
Az előadás két helyszínen játszódik, de Izsák Lili egyetlen kibővíthető és összehúzható teret tervez, amely egyszerre lepusztult lakás és hivatal, a két funkció összemosódik, és a falra, sőt a mennyezetre ragasztott tapéta dominál. Szakács Györgyi jelmezei most is lebegtetik az előadást a XIX. század és a ma között, a hivatalnokok öltönyei akár viselhetőek lennének most is. Figyel az apróságokra is, minden tisztviselőnek egy picit rövidebb a kelleténél a nadrágja, és kivirít a narancssárga zokni alóla. Mindenkinek egy, de nagyon jellegzetes ruhája van, amely sokat el is árul a szereplőről. (Lidocskára ránézve azonnal tudjuk, hogy nem lehet egy kikapós nőszemély, akármit is híresztelnek róla.)
Mészáros Máté, a kérelmező családja körében
A történet pár mondatban összefoglalható: egy családot lényegében mondvacsinált okból tönkretesznek a hivatalnokok, újra meg újra tárgyalják a lány ügyét egykori vőlegénye csalása miatt (hamis briliánst zálogosított el). Ha nem akarnák őket megkopasztani, rég lezárhatták volna, de így öt éve tart az ügy. Az apa, a kérelmező tönkretételét látjuk két részben, elvileg öt felvonásban. A folyamat nyilvánvaló az elejétől fogva, bár az eset végkimenetelét nem egészen így tervezte az, aki csőbe akarta húzni kiszemelt áldozatát.
A már felsorolt egyetemisták mellett kisebb szerepet kap Baki Dániel, Rajkai Zoltán (belső ellenőrként elvileg a korrupciót gátolná meg, de a valóságban részesedést kap ő is a koncból), Borsi-Balogh Máté e.h., aki kívülállóként érkezik hosszabb külföldi tartózkodás után, és módot ad a szerzőnek, hogy neki (és a közönségnek) összefoglalják a korábban történteket.
Mindössze két nő játszik - a három új bemutató összes előadása mindössze öt színésznőt igényelt a teljes társulatból, tizenegyen ebben a félévben pihenő időt kaptak. Sem Pelsőczy Rékának, sem Rujder Viviennek nincs igazán hosszú szerepe, de mindketten emlékezetes karaktert formálnak a nagynéniből, illetve az unokahúgból. A nagynénit is erősen megviselte a per, óvatos alkoholistát csinált belőle, aki az iratszekrény rekeszeiben tartja a eldugva a poharát és a vodkát. Folyamatosan változik, hogy kettejük közül melyikük tűnik irányító szerepűnek, egy széthullóban lévő életet kellene valahogy összefogniuk.
Rujder Vivien egy újabb gyönyörű szőke lányt játszik, aki hol félénk, hol határozott, de a véleményét mégis hajlamos kimondani. Az ötéves per eléggé megtaposta, és most már csak nyugalmat szeretne. Soványsága, sápadtsága nem vont le semmit szépségéből, amelyet színez az apjáért érzett őszinte aggodalom. Igazán sajnáljuk, hogy nem jut el a Herceghez, egészen biztosan meggyőzné ártatlanságáról őt is.
Az említett Herceg van a hivatal élén, a hierarchia csúcsán - tőle fél mindenki, neki kell döntenie, miközben aranyér-panaszok miatt szenved. Ezt a groteszk figurát, aki egyszerre félelmetes és nevetséges, mesterien éli Takátsy Péter, akinek különösen jól áll a szerep. Fürdőköpenyében is pontosan úgy áll meg a színpadon, mintha a legelegánsabb ruhát viselné. Energiát fektet a külsőségekbe, és annak eljátszásába is, hogy nem tudja, mi megy az ügyosztályon, amelyet közvetlen alárendeltje vezet Fekete Ernő által megszemélyesítve, aki bár "szendvicsben van", van főnöke és beosztottja is, mégis úgy néz ki, hogy ő keveri a kártyákat a legjobban, a pénz legnagyobb része nála köt ki.
Ez ugyan igaz, de mégis van két még sokkal jobb színészi feladat az előadásban, a két áldozaté. Muromszkij földbirtokos a kérelmező, aki lánya becsületének érdekében szeretné leállítani az ügyet, és emiatt sorban veszíti el birtokait, Mészáros Máté által elevenedik meg, akinek ez a szerep is jól áll, látjuk benne az érző szívű, de nem túl átgondoltan viselkedő apát a végső szétesés határán. (A szerzőnek a saját - hét éven át húzódó - pere adhatta az apropót a mű megírásához, bár az övé gyilkossági ügy volt, és egészen sosem tudta magát tisztázni a gyanú alól, hogy két nappal a szakítás után nem ő gyilkolta meg szeretőjét.) Láthatjuk az előadásban a különbséget, hogyan visel egy köntöst egy elgyötört és tönkrement földbirtokos és a Herceg, jutott eszembe közben ez is.
Fekete Ernő és Bányai Kelemen Barna - háttérben a kifárasztott áldozat
A leghálásabb szerep mégis a színház újonnan szerződtetett tagjáé lesz, Bányai Kelemen Barnáé, aki tavaly már a Széljegyben is bizonyította, hogy jól be tud illeszkedni ebbe a közegbe. Tarelkin neve ismerősen hangzik a trilógia utolsó részéből, de már ebben a részben is ő a központ. Ez a szereplő az, aki mozgatja az eseményeket, aki fantáziát/pénzt lát az ügyben, aki átveri a benne bízó családot. Megnyerő személyiség, és egyáltalán nincs lerobbanva kicsit sem, ahogy a szerzői utasítás eredetileg előírná. Igénye lenne elegáns öltözékekre, talán ennek is köze van ahhoz, hogy reménytelenül el van adósodva, és ez kényszeríti arra, hogy bármi áron pénzt szerezzen. Az előadást - az eredeti verziótól eltérően - ő kezdi, ezzel még hatásosabban kiemelődik. Ez az első jelenet is operarajongói mivoltát erősíti meg, és a zenéhez, illetve a romantikához való vonzódása erősen ellentétben áll a történettel, amely a rideg valóságról, a korrupcióról szól, bár az utólag beemelt Toscában is fő motívum a zsarolás-megvesztegetés, az is (ha más miatt is) tragédiába torkollik. (A Tosca már csak azért sem szerepelhetett az eredeti műben, mivel 36 évvel később volt a bemutatója, Szuhovo-Kobilin csak a Szerelmi bájitalt emlegette, amelyik viszont 32 évvel korábbi.)
Az előadás összességében egy régi darabot hoz néző közelbe, és élvezhetjük a Katona társulatának játékát, akik azt a benyomást keltik, mint akik szeretik ezt a darabot.
A szórakoztató este közben azért fel-felvetődhet az a gondolat, hogy a korrupció még ma is ugyanúgy jelen van az életünkben, mint ahogy jelen volt az 1860-as évek Oroszországában. Ez kicsit sem kellemes, és a kérdés továbbra is nyitva marad, hogy mit is tehetnénk mi voltaképpen, hogy ez a témakör végleg elavuljon.
