Lehet, hogy van akinek ez túl naiv nézőt mutat, de én tényleg alapvetően azért járok színházba, sőt azt várom irodalmi alkotásoktól is, hogy hozzászóljanak az életemhez, sőt néhány dilemmámat eldöntsék. A ma esti Jeanne d'Arc, Hegymegi Máté rendezése számos erénye mellett hozta ezt is, a főszereplő meggyőzően választotta a máglyát (és egyben az önazonosságot) a biztonsági játékot jelentő börtön helyett (hiszen ha élve marad, sorsa akár jóra is fordulhatott volna megint).
Röviden összefoglalva: Nekem fontos, katartikus előadás volt a Jeanne d'Arc, feltétlenül nézendő - 1 óra 50 perc, szünet nincs. Hat a szívünkre és az agyunkra is, lehet rajta sírni és nevetni.- Kedvenc mottóm jutott róla eszembe (Nagy Lászlótól): "ha reménytelen a lehetetlen, elbukásunk is ünnepély". Ez az előadás valóban színházi ünnep, hosszú távon nyomot hagyó.
Akit részletesebben érdekel, azoknak jöjjön a Brozsek Niki sokat mondó képeivel illusztrált AJÁNLÓ bejegyzésem.
Ha élne még Fehér Elephánt, akkor egészen biztos vagyok, hogy tömör ajánlójában elárasztaná szuperlatívuszokkal az egész produkciót, és kiemelten a címszereplőt, Mészáros Blankát.
Jeanne d'Arc népszerű színdarab téma, több feldolgozása is van, de akármelyiket csak akkor érdemes elővenni, ha a színházban rendelkezésre áll egy IGAZI Jeanne d'Arc, akivel nézőként egészen végig azonosulni lehet. Mészáros Blanka ilyen, elhittem neki a katonát, a fanatikust, a szüzet, a nagyobb jót a saját érdekénél többre tartó embert. Minden mellékes kitérő nélkül, azonnal a bejegyzés elején kijelentem: nekem tökéletes Jeanne d'Arc volt a színésznő, akit azt hiszem minden korábbi katonás szerepében láttam, vannak bőven emlékképeim róla, de most mégis az orleans-i szűzként tekintettem rá. Már első monológjával megfogott, ahogy külön-külön a szemünkbe néz, és a hitről beszél. Neki elhihető, hogy másban is lehet hinni, nemcsak istenben - például lehet egy színész tehetségében is, és ráépíteni, ahogy ezt most a Katona tette. Ez az előadás rá épül egészen, és láthatjuk, hogy nagyon stabilan. Mészáros Blanka már itt az első pillanatokban megszerez minket és nem is veszít el végig.
Egy igazán jó címszereplőnél több nem szükséges ahhoz, hogy valaki Jeanne d'Arc történetére kíváncsi legyen, és már ezért megéri elmenni, de jóval többet kapunk: van egy nagyon erős és jól működő szöveg, összhangban a rendezői koncepcióval, és szintén nem mellékesen további nyolc ütős férfiszínész, akik megemelik Mészáros Blankát.
Tasnádi Bence - Elek Ferenc - Mészáros Béla - Dankó István - Kocsis Gergely: a per közben
A szöveget Garai Judit írta, mégpedig Anouilh, Schiller, G.B. Shaw jól ismert művei alapján, ráadásul a per anyagát is felhasználva. Csábító feladat lenne már a dramaturgiai munka elemzése, mely darabokból mit emelt ki, és mit hagyott el - el mert hagyni híressé vált Jeanne d'Arc monológot is, amelyet lehet, hogy a közönség más tagjai is vártak, mert érezhetően az alkotók egyik célja az volt, hogy a mához minél közelebb hozzák a történetet (alcím: "a jelenidő vitrinében"), és átérezzük, hogy akár most is könnyen megeshetne ez. Ha lefordítjuk, akkor mondhatjuk azt is, hogy egy kisember, aki hirtelen belső hangra elhivatottságot érez, meg tud oldani olyan problémákat, amelyeket profi politikusok nem, és a hirtelen dicsőség után jön a gyors bukás, mert amikor már érte kellene valamit tenni, a hála elmarad. A többiek ugyanis mind racionálisan döntenek, nem valami természetfeletti sugallatra. (Sándor Mária esete bennem is spontán felmerült, de ahogy az előadás után a rendezővel és a címszereplővel készült interjút elolvastam, bennük is.)
Az előadás egy térben, Fekete Anna fehér tónusú díszletében játszódik, amelyik különösen jól kiemeli a fekete bőrruhát hordó címszereplőt, illetve a többieket, akiket Kálmán Eszter jellemzően pompázatos bársony-selyem ruhákba öltöztet.
A ruhák jelzik a püspök, érsek, inkvizítor, trónörökös illetve főrangú katonák kiemelt, státuszát, de helyenként poénként is hatnak, mint Máté Gábor hálóköntöse Robert de Baudricourt szerepében, aki először támogatta meg Jeanne d'Arc útját. Néhány mondata arról, hogy jó lenne még egyszer valamivel feltűnni, akár pozitív, akár negatív irányban az előadás legerősebb nevetését váltja ki, eszünkbe jut A bajnok, vagy az Ascher Tamás Háromszéken c. előadás visszhangja. Nem ez az egyetlen alkalom a nevetésre, de ez a legerősebb. Persze a dauphen alakja is eredendően komikus, jelenetei George Bernard Shawtól vannak, és Dankó István zöld selyemöltönyével és rózsaszín strandpapucsával minden megjelenésekor érezteti, hogy ebbe a gyáva és bizonytalan emberbe a francia királyt belelátni igazán csak természetfeletti erők hatására lehetséges. Róla egy fél másodpercig sem feltételeznénk, hogy majd hálából megvédi a szüzet.
A díszlet és a címszereplő is némileg bekoszolódik az előadásban, ennek is jelentése lesz, ahogy a néző számára annak is, ahogy az alcímben emlegetett vitrin szétesik, majd összeáll, elemeit ide-oda tologatják, feltehetően annak megfelelően, ahogy a per halad. A feszültség csak pillanatokra enyhül, húzd meg-ereszd meg játékot látunk majdnem két órán át.
Annak ellenére, hogy tudjuk, hogy Jeanne d'Arc máglyán végezte, néha mégis hajlamosak vagyunk reménykedni, hátha megúszhatja. Bennem az is felmerült, mivel tudtam, hogy új változatról van szó hogy az alkotók maguk döntenek majd úgy egy ponton, hogy ott leállnak, és nyitva hagyják a kérdést. Ez is jelzi, hogy igen, azonosulni lehet Mészáros Blanka alakításával.
A történetet lehet persze az elejéről mesélni, és fokozatosan eljutni a tárgyalásig, de a mai kor nézője annyira hozzászokott az információk áradatához, a pörgéshez, hogy nagyon észszerű döntés ehelyett azonnal a csúcson kezdeni, amikor a máglya árnyékában utólag idéződnek fel Jeanne d'Arc életének kulcseseményei.
Látjuk hősünk szinte ostobasággal határos naivitását, ártatlanságát, és azt is, hogy eredményessége nagyban múlt azoknak az egyéniségén, akik körülvették. Menthetetlen, mert további nagyformátumú emberek nincsenek a környékén.
A Katona tele van erős egyéniségekkel, és nem ez lenne az egyetlen szóba jöhető leosztás a további szerepekre. A rendező nyilván maga választhatott, hiszen az inkvizítor szerepére vendéget is hívott, Rába Roland személyében, aki valóban félelmet kelt bennünk is.
A per jellege miatt az egyházi méltóságok dominálnak, de érezzük az árnyalatokat a Jeanne-t védő, és meglehetősen bátortalan Mészáros Béla, a kompromisszumkész Kocsis Gergely, és a vakon gyűlölő, nagyon korlátolt Elek Ferenc között. Különböző személyiségek, eltérő életutak, amelyek egy ponton, ezen a peren találkoznak. (Az előadás elején és végén Bezerédi Zoltán hangfelvételről elmondja a körülményeket, illetve a tényeket, hogy kivel mi történt.) Szerencsés megoldás, hogy a lánnyal egyedül rokonszenvező püspök szerepét játszó Mészáros Béla kapja Dunois szerepét is, a hadvezérét, aki végül Jeanne segítségével beveszi Orleans-t. Ez az arányokat is jelzi: kevesen vannak, akik vonzódnak hozzá és pártolják.
Máté Gábor a már említett szerep mellett megjelenik egy ízben apaként (mai ruhában), illetve ő is kap egy érseket, ha jól jegyeztem meg a titulusát. (A színlap illetve a színház honlapja nem sorolja fel a szerepeket, csak a színészeket, egyáltalán nem céljuk, hogy a bonyolult francia neveket megjegyezzük - az előadás követéséhez nincs is szükség erre.)
Tasnádi Bence angol nemesként (Warwick) elüt a közegtől, nyíltan megmondja, hogy az angol érdek kívánja meg a kivégzést, és annak ellenére nem érezzük annyira ellenszenvesnek, mint az egyháziakat, hogy végül ő provokálja ki Jeanne d'Arcból a megtérése visszavonását. A színész utolsó jelenetében mutat valamit a szereplő magánéleti alakjából is, aki a nőt is látja áldozatában, szívesen udvarolna neki. Ráadásul egy jelenetben gitározik is (Kocsis Gergely szaxofonon játszik, Mészáros Béla pedig dobol). Szeretjük ezeket a felélénkítő jeleneteket, a zenei betétekért Kákonyi Árpádnak jár a kredit.
Még nem említettem, mert annyira nyilvánvaló: valóban szép Mészáros Blanka a fekete bőrszerkójában, jobban áll neki, mint a zsákruha, és fekete rövid parókájával olyan, mint a japán animék hősei - nem zárnám ki, hogy a jelmeztervező szándékosan formálja valószínűtlenül babaszerűre, hiszen a való világban azért túl sok olyan ember nincs, aki ilyen határozottsággal vágná maga alatt a fát közérdekből, minden egyéb praktikus megfontolástól mentesen. Az ilyenekre szoktak csodálattal nézni, később hivatkozni, szobrot állítani nekik, relikviáikat vitrinbe zárni - miután életük rendszerint tragikus véget ér.
Szintén külön szín az előadásban Vajdai Vilmos - elsősorban Kékszakállként (akit később szintén egy per eredményeként szintén kivégeznek), illetve hóhérként is van néhány hálás megmozdulása.
A Kamra Jeanne d'Arc-ja katartikus előadás, amely hatására valóban megkérdezhetjük magunktól, hogy nem visszük-e túlzásba a kompromisszumokat, merünk-e kiállni legalább magunk mellett, ha másokért már nem is, önazonos döntéseket hozunk-e? Törődünk-e bármennyire a minket körülvevő világ jelentős problémáival, vagy nem? Mondom ezt úgy, hogy a városban épp az előadás előtt egy újabb nagy tüntetés folyt, amely talán később ért véget, mint ahogy ez...
