Mezei néző

Brian Clark 1972-ben írt, tévésorozatként és színházi előadásként (Londonban és a Brodwayen) is sikeres tandrámáját korábban sosem láttam, bár a nyolcvanas években (még miskolci gimnazistaként) hétről hétre olvastam róla a Pesti Műsorban. Szerettem volna látni, de ez végül csak tegnap történt meg.

Aki most kíváncsi rá, annak érdemes Tatabányára elutaznia miatta, ahol Crespo Rodrigo rendezésében látható. Nekem elsőre kifejezetten jó élmény volt: az előadás közel három órára leköt, élvezni lehet a színészek játékát és módot ad, hogy az eutanáziával kapcsolatos gondolatainkat összerendezzük.

Dévai Balázs a nővérek kezében - Lapis Erika és Német Klára társaságában

Két óra 15 perc kellemes szórakozást kap az, aki a Kozák András Stúdióba elmegy Kék róka nézőbe.

Köztudott, hogy Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikere a Kék róka volt, ettől függetlenül kevesen gondolnák, hogy 1917-ben írta, hiszen a darabból a háború hangulata teljességgel hiányzik, még csak egy félmondatban sem merül fel. A boldog békeidőkbe visz vissza, egy professzor hűvösvölgyi villájába, ahol egy idő után a madárcsicsergés is unalmassá válik, és kalandszámba mehet egy-egy bevásárló körút, avagy vadászat a kék rókára…

Ez a közeg és nyugalom már száz éve se volt meg, de azért kitartóan vágyakozhatunk rá, egy olyan világra, amikor valaki zavartalanul elmerülhet Magyarország édesvízi hidráinak tanulmányozásában, nem tereli el sem a nagypolitika, sem gazdasági válság. Ez elérhetetlenül messze van, és Cecile sem aggatna a nyakába semmilyen rókát, hiszen a környezetvédők tiltakozásának köszönhetően az állati szőrmék hordása azóta már kiment a divatból. A történet így nem tűnik korszerűnek, viszont nem is avult egészen el: a szerelem nem ment ki a divatból, jók a szerepek is, így érdemes volt műsorra tűzni.

2004-ben született meg Térey János drámai költeménye, Wagner Ringjének XXI. századi prózai újragondolása, amely első találkozásra különösen merész ötletnek és megvalósításnak tűnt. Szellemi kaland és/vagy provokáció a Wagner-rajongóknak, azoknak pedig, akik még nem estek a Gyűrű fogságába, út lehet a germán mondakör, illetve Wagner megismeréséhez is – ez sem mellékes funkció.

A székesfehérváriak NAGYSZÍNPADI előadása alkalmanként akár ötszáz nézőnek nyújtja ezt a nagy lehetőséget, egészen hihetetlen, hogy a mai válságos időkben egy vidéki kőszínház ilyen merész előadásba bele mert fogni. Hatalmas vállalás a székesfehérvári társulat részéről, amely a teljes műből készült és a leköszönő igazgató, Szikora János rendezése.

Menetidő: 3 óra egy szünettel.

Orosz Balázs tenorista pályája újabb mérföldkövéhez érkezett: megtartotta M.A. diplomakoncertjét a Zeneakadémia nagytermében, teltház előtt, alapos előkészületek után, megérdemelten hatalmas sikerrel.

Erről következik nyomhagyó-ajánló bejegyzés – már várva a folytatást, a későbbi koncertfellépéseket.

Aki ott volt ezen a kedd estén a Zeneakadémián, nem fogja ezt a Tenor-Passiót egy másik koncerttel összemosni, az bizonyos, én is lassan egy hónapja örömmel gondolok rá vissza nap mint nap...

fotó: Molnár Péter

Nemrég számomra is váratlan esemény volt A cirkuszhercegnő megtekintése, amelyet egy ígéretes tehetség, Papp Balázs beugrása indokolt, de azért nehéz lett volna nem észrevenni az operettben fellépő ügyes artistákat is, akiket a cirkuszi hangulat érzékeltetése miatt építettek be az előadásba. Ugyanígy muszáj tudomást venni arról a tendenciáról, hogy megjelent az ún. újcirkusz a színházakban is, sőt teltházakat vonz.

A Trafó és a OneTwoMany Collective az elmúlt hétvégén immár másodszor szervezte meg a MUCH Cirkuszfesztivált előadásokkal, munkabemutatókkal, szakmai beszélgetésekkel és cirkusztechnikai workshopokkal, hogy ezzel az új irányzattal foglalkozzunk három napon át együtt – alkotók és nézők közösen.

A második nap két előadásán vettem részt, amelyeket érdemes is volt megnéznem és szívesen is ajánlom őket. Teljesen biztos, hogy ezeket a mutatványokat nézve teljesen elfelejtjük saját problémáinkat, leköt minket mások tehetsége, egy feladat elvégzésére irányuló koncentrációja, így ezek az előadások a legteljesebb kikapcsolódást és elterelést biztosítják számunkra.

Rendszeresen nézem a Budapesten koncertező zenekarok műsorát, de ezúttal elbambultam és csak egy kivételesen szerencsés véletlennek köszönhetem, hogy időben tudomást szereztem erről a délutáni koncertről, és még be tudtam iktatni a hétvégém programjába is. Mindez a keddi Buxtehude hangversenyhez is köthető, amelyen Mészáros Péter tenorista hasonlóképpen remek jó formában mutatkozott meg, mint ahogy ezen a szombat délutánon egy Schütz és egy Bach mű szólistájaként. Kifejezetten örültem, hogy ezen a héten kétszer is volt hozzá szerencsém.

Saját fotó a koncert tapsrendjéről

Több kérdés is felvetődik a dunaújvárosiak új előadása kapcsán, viszont mivel magyarországi bemutatóról van szó, jelentős a szpoilerveszély. Jobb, ha várnak meglepetések a megtekintőre, még akkor is, ha lesz olyan néző biztosan, aki már az első pár percben rájön, hogy mire is megy ki a játék…(Ezt onnan tudom, hogy én is egy ilyet vittem magammal.)

Azért megpróbálkozom néhány eligazító megjegyzés írásával így is.A bejegyzésben szereplő minden fotót Ónodi Zoltán készített a színház számára.

Megtörtént az általam is beharangozott Buxtehude-koncert, amelyre már 102 hete vártam, miközben a Membra Jesu nostri felvételét rendszeresen meghallgattam úton-útfélen baktatva.

Hiába vártam olyan nagyon, a megvalósulás mégsem okozott csalódást, sőt kedd óta már azt remélem, hogy Gesztesi-Tóth László karmester és művésztársai még számos alkalommal elő tudják adni, ha egyszer láthatólag ennyire jól muzsikál a műkedvelő énekesekből álló Capella Du Mont kamarakórus két profi csapattal, a Bacchus Consorttal és a Cantica Aeterna énekegyüttessel.

A legjobb hír: a koncert hangfelvétele várhatóan elérhető lesz a YouTube-on is közel egy hónap múlva, ennél jobb nyomhagyás nem is kell, de azért röviden én is írok egy bejegyzést, ajánlva egyben minden későbbi Capella Du Mont-Bacchus Consort-Cantica Aeterna koncertet is.

Az én praxisomban is ritka, hogy vidékre vagy akár egy külső kerületbe kiutazzak egy produkció miatt, így ezt a vasárnap délutánt szinte kivételes kalandnak éltem meg a Rózsa Művelődési Házban, ahova elsősorban azért mentem, hogy megnézzem Kerekes Józsefet egy szép nagy, neki való vígjátéki szerepben, akivel kapcsolatban szép színházi emlékeim vannak még 30 évvel ezelőttről is, még a Budapesti Kamaraszínház fénykorából.

Még nincs egészen egy hónapja, hogy bemutatta a Vígszínház Valló Péter rendezésében a Büszkeség és balítélet-et, amelynek az ötödik előadását láthattam. A rendező Kovács Krisztina dramaturggal készített Jane Austen regényéből „romantikus dráma” megjelöléssel színpadi változatot, amely a teljes cselekményt három órába sűríti (az egy szünetet is beleértve). Nem tűnik hosszúnak.

Kellemes előadás, évekig fog menni, mert „újranézős” (lesz saját rajongói bázisa), alkalmas arra, hogy kikapcsolódjunk saját életünkből, és kedvet csináljon a regény ismételt elolvasására/a BBC sorozat megnézésére is. (Akik ismerik ezeket, de eddig így is idegenkedtek a szerzőtől, azok válasszanak mást a Vígszínház jelentős repertoárjából.)

A „miért ajánlom” kérdésre bővebb válasz következik azoknak, akik tovább jönnek velem.