A fenti idézet Orgontól származik, remélhetőleg pontosan, Parti Nagy Lajos átiratából. Lehet túl sok a bizalom és a barátság? Minden arra utal, hogy lehet.
Mi történik akkor, ha egy józan családos ember életébe egyszer csak betör egy külső személy, aki hirtelen pótolni látszik mindent, ami hiányzik, akibe az illető egyszercsak beleszeret?
Jelen esetben egy kopaszodó, pocakos, idősödő férfi a főszereplőnk, aki nem egy fiatal nőben látja a megoldást élete bajaira - az túlságosan egyszerű lenne, ráadásul ifjú második felesége által ezen a fordulaton már túl is van. Nem. Egy nála alacsonyabb társadalmi státuszban lévő és jóval fiatalabb férfi az, aki elvarázsolta. A szenvedélyes, elvakult szerelem tüneteit látjuk és némileg talán szánakozunk is Orgonon, akinek ez a (szinte) mindenki más által képtelennek tartott szenvedély ideig-óráig boldogságot, sőt biztonságérzetet is ad. Úgy érzi, jó úton jár, élete éppen most került jó mederbe Tartuffe befogadása által.
Znamenák István alakítása megragad minket. Engem is, aki most már húsz éve tanítom a darabot és a lányomat is, aki még a címét sem hallotta soha. Már csak miatta is érdemes az előadást megnézni. Meglepne, ha nem kapna jelölést a kritikusoktól a legjobb főszereplő díjra.
Znamenák Orgonja átlagosnak tűnik. Akármelyikünk lehetne. Szürke öltönyös, aktatáskás, esernyős férfi. Üzletember? Netán politikus? Egy biztos, hogy az egész társaságban az egyetlen, aki dolgozik és mindenki más - jogcímmel vagy anélkül - rajta élősködik. Még a sógorát is ő látja el pénzzel, nem is beszélve a fizetett alkalmazottról. Mindig siet, meg nem áll és közben mégis valami többre vágyna. Az egyetlen oázis számára Tartuffe barátsága, akit ő emelt magához.Nem érezzük, hogy családtagjaival igazi szeretetkapcsolat fűzné össze.
Tehát adott egy légüres térben lévő ember, aki hirtelen megtalálja élete értelmét egy szélhámosban, aki visszaél ezzel. (Lehetne szerencséje is, és akkor csak kihasználná, élősködne, a háta mögött kinevetné, de legalább nem dobná ki a házából.) Orgon megjárja. Amikor átéli az asztal alatt megcsalatását, érezhetően nem is az asszony szenvedése fáj neki, hanem az, hogy Tartuffe másra vágyott. Megcsalt szerelmesnek érzi magát. Összeomlik. Minden más csak súlyosbító tényező, elég valószínűtlen, hogy a katasztrófa után újra képes lesz valakiben kicsit is megbízni. Árnyalt, sokrétű Znamenák István Orgonja, hol lágy, hol agresszív és kellően vak. Nem is kérdéses, hogy ő is hibás, amiért így magára maradt, de látnivalóan időhiány miatt sosem lesz energiája az életét helyretenni.
A család pedig olyan, mintha csak egy helyen élő, de egymástól egészen független emberek halmaza lenne, akiket most csak a közös ellenség, Tartuffe betolakodása kovácsolt össze némiképpen.
Akik a darabot korábbról ismerjük, azonnal érezzük ezt a köztük lévő távolságot, már a kezdő képben, ahogy ülnek a család tagjai az ultra-modern, divatos, ámde sivár nappaliban, mindenki jó messze a másiktól. Bagossy Levente díszlete jól hasznosítja a színpad adottságait, még a forgót is. Először kétségeink vannak, hol lehet ebben a nagy üres térben elrejtőzni, aztán ez a probléma is megoldódik. Lehet, hogy néhány milliomosnak új ötletet is ad, miként lehetne még felturbózni a villájukat. Plazmatévén bevetíteni kandallót - kifejező ötlet. Melegebb nem lesz tőle, és az otthon benyomását sem sikerül felkelteni.
Még nem szólalt meg senki, szándékosan kitartott a csend, amely jelképes is, a rendezés sikeresen eltalálta az alaphangulatot
Nagy Zsolt a címszerepben a legkisebb mértékig sem törekszik arra, hogy a látszatot fenntartsa. Minek? Orgon szava számít egyedül, és ő mellette áll. Nyers, durva fickó ez a Tartuffe, más közegből származik. A szokásos intellektuális alkatú álszentek után itt van valaki, aki az ösztöneire hallgat. Amit megkíván, megszerzi. Bolond lenne, ha nem használná ki a helyzetet. Erőteljes alakítás. Tartuffe egy pillanatig sem illeszkedik be a családi közegbe, végig érezzük a kétféle mentalitás folyamatos ütközését, amikor a család bármely tartozékával beszél.
Tartuffe sorsa az ötödik felvonásban persze megváltozik. Miután ha annyit mondok, hogy Parti Nagy-szövegről van szó, mindenki tudja, hogy mire lehet számítani, aki az író korábbi színpadi művei közül bármelyiket ismeri. Sőt: a Parti Nagy-féle Tartuffe hosszan ment a Nemzetiben telt házzal a stúdióban, volt olyan jó, hogy menne az még a mai napig is. Ebben a verzióban elmaradt a királyi kegyelem. Az Örkény előadásának vége szintén döntő fordulatot hoz, semmivel sem megnyugtatóbbat egy meglehetősen brutális fordulattal. A viszonyok egy csapásra megváltoznak, és attól tartok, hogy Orgon családja most sem fog nyugodtabban aludni, mintha a nemzetis véget kapták volna....A poént nem lövöm le, nézzétek meg. Ambivalens érzéseim vannak a lezárással kapcsolatban, azért sem. Inkább visszatérek még néhány színészre.
Dorine, a szobalány (itt: háztartási alkalmazott) szerepe mindig is az egyik leghálásabb volt, ha csak a női szerepeket nézzük, akkor különösen. Ő ugyanis a Tartuffe-ellenes csoport szócsöve. Kerekes Éva láthatóan élvezi a szerepet. Egyet tudunk róla nehezen elképzelni, mégpedig azt, hogy bármely házimunkát végezne. Sokkal inkább alapozza bátorságát a ház urával folytatott korábbi szerelmi viszonyra, amely talán le sem zárult...Erre ugyan a szövegben nemigen van utalás, de a két színész bensőséges egymásra nézései azt érzékeltették, hogy több köze van Orgonnak Dorine-hoz, mint második feleségéhez. Nagyszerű formában van most is a színésznő. Úgy érzem, hogy most még Übü mamáját is felülmúlja.
Cléante, aki Elmira nagybátyjaként lazán kapcsolódik a családhoz Csuja Imre alakításában talán a szokásosnál is nyomatékosabb szerephez jut. A ház ura, akinek nyilvánvalóan köze van a kormányzati körökhöz rendszeresen "leszabadgondolkodózza". Csuja fekete keretes szemüvegében, kihízott és pattanásig feszülő kockás ingében, nyúlott pullóverében és narancssárga (mások szerint "pejbarna") nadrágjában élesen elüt a közegtől. Talán még jobban is, mint Tartuffe. Ő képviselné a józan értelmet, amely nem jut szóhoz. Szerethető, de gyengeségét is érezzük, az események menetére nincs befolyással.
A közegből szintén kirí "a kedves mama", Orgon anyja. Sokszoknyás parasztasszonyra veszi a figurát Pogány Judit, tájszólással. Parti Nagy az ő szövegében tobzódik leginkább, és a közönség hálás is ezért. A két jelenet ezáltal kiemelkedik az előadásból.
Loyál Ignác, végrehajtó nyúlfarknyi szerepét valóban emlékezetessé teszi Máthé Zsolt, aki kellően tenyérbemászó, önelégült fontoskodó. Megjegyezzük.
A többi szereplő Bagossy László színészosztályából érkezett gyakorlatra a színházhoz és úgy néz ki, hogy az Übü király tavaly júniusi próbái óta folyamatosan a mély vízben tartózkodnak.(lsd.még: Számodra hely) Jelenleg talán az ország elsőszámú művészszínházában kell bizonyítaniuk, és ez nem kis lelki teher lehet. Erre a főpróbára még nem mindenkinek sikerült felnőni az idősebb partnerekhez.
Örültem Kókai Tünde Mariane-jának. Az ő ruhái illettek a díszlethez, a karakter nyilvánvaló törekvése, hogy mindenkinek megfeleljen, alkalmazkodna egyszerre apjához és vőlegényéhez is. Patkós Márton Valérként mindössze kétszer jut szóhoz, nála több esélyt kap Dóra Béla Orgon fiaként. Hasonló alkatúak, hasonló helyzetben is vannak. Moliere ezekkel a szerepkörökkel mostohán bánt, ennél jóval több nem is hozható - talán - ki a helyzetükből. Varga Lili két kicsi szerepben viszont azt hiszem, hogy messze jelentősebb, mint ahogy az várható lenne. Pernelle asszony néma szolgájaként beszédesen gubbaszt a széken. Benne a szenvedés, a lemondás, neki nem csak alkalmilag kell kibírni a folyamatos kárálást. Képes már most az intenzív színpadi jelenlétre. Jéger Zsombor Tartuffe néma szolgájaként elkényeztetett nyikhajt játszik tréning ruhájában. Tartuffe általa dupla intenzitással van jelen. Egész más típus, nem tudjuk (egy ideig), hogy mit keres mellette. Félszavakból is megértik egymást. Ehhez képest lesz még inkább meglepetés a darab lezárása...
Két olyan szereposztási megoldást látok mindössze, amely igazán meglepőnek mondható. Az egyik a címszereplőé, amely szerepet ebben a társulatban minden törzsnéző Polgár Csabával, esetleg Debreczeny Csabával, Máthé Zsolttal vagy még akár Ficza Istvánnal is jobban el tudta volna képzelni. Nagy Zsolt kiválasztása a szereplő másságát még jobban aláhúzta, egyet lehet vele érteni.
A másik: Orgon feleségét jellemzően mindig a társulat legdominánsabb és ezáltal nem túl fiatal, késő harmincas vagy még inkább negyvenes éveit taposó színésznője szokta kapni, aki már régen kialakította saját karakterét és a nézők számára rendszerint "húzónév" is. Most Szandtner Anna ideiglenes kiesésével Hámori Gabi lehetett volna Elmira, papírforma szerint. A korkülönbség elegendő lett volna bőven akkor is. A rendezői koncepció azonban ennél többet akart, egy igazi szakadékot képezni a házasfelek között. Ez sikerült Pálya Pompónia kiválasztásával.
Pálya Pompóniának nemcsak a neve kelt feltűnést, tavaly megjegyeztem magamnak a Nibelung lakópark előadáson azonnal, amikor először láttam. Ha Kis Éva lenne a neve, ugyanezt a hatást érné el akkor is. Kétségtelenül megvan a személyes kisugárzása, jóval érettebb nő benyomását kelti. Elhisszük azt, hogy árad belőle a szexuális vonzerő, amelynek nem tud Tartuffe sem ellenállni. Ugyanakkor az is látszik, hogy túl sok élettapasztalata nincs, játszik a férfiakkal, flörtöl, de megrázza az, hogy majdnem megerőszakolják. A színésznő alakítását félkésznek éreztem, erősnek amikor némán van jelen, de amint megszólalt, a hatás romlott. Nincs MÉG (!) azonos súlycsoportban az Örkény társulatának tagjaival. Nem éreztem kidolgozottnak a kapcsolatait a családtagokkal, különösen Orgonnal nem. Persze, lehetséges, hogy épp ez volt a cél, hogy ne legyenek kapcsolatai.
Erős ez a társulat, a névsort nézegetve még annyi más alternatív szereposztás is létrejöhetett volna. Összességében elégedetten mentem haza, örültem az előadásnak, amelyre valóban hetek óta gondoltam előre, annak ellenére, hogy a darab stílusától elütő befejezés némileg megzavart. Nem bántam meg, hogy látatlanban már megvettem 75 jegyet egy márciusi előadásra a tanítványaim részére. Bagossy László korábbi örkényes rendezései alapján azt mondhatom, hogy csak annyi kockázatot vállaltam ezzel, mint az, aki nem visz magával esernyőt, mert egyetlen felhőt sem lát az égen...