Marc Camoletti vígjátéka a színházi nézők azon széles rétegének szól, akik nem művelődni, nem gondolkodni, hanem "kikapcsolódni" vágynak. Ezt ígéri az előadás, és a teltház elragadtatott tapsát és a közönség reakcióit figyelve ezt az ígéretet be is váltja.
Én ezen az estén szintén a kikapcsolódás felé kacsintgatva mentem, bár ennél sokkal fontosabb szempont volt az, hogy megnézzem Molnár Piroskát, akinek ezt a bemutatóját (2013. okt. 5.) már jó régen halogattam. Miután nekem alapvetően nem hiányoznak ezek az inkább bohózatba hajló vígjátékok, egészen biztos kihagyom végleg, ha nincs benne ő. Rajta kívül feltétlenül érdekelt még Pindroch Csaba és Vida Péter alakítása is. Ez nem a műfaj lebecsülése, ízlések és pofonok különbözőek. Egyébként a "könnyű darabokat" még talán nehezebb is játszani, ugyanis óriási bajt okozhat egy pár másodperces késés...Ugyanúgy, mint a főshős életében is a kiszámítottságon, "a menetrenden" áll minden vagy bukik.
Nem túl régen találkoztam egy filmvígjátékkal (Other woman), amely középpontjában egy nőcsábász sorsa állt, aki ellen szövetkezett a három szeretője (egyik feleség státuszban, a másik kettő még csak menyasszony). Ebben a darabban hősünknek, Bernardnak három menyasszonya van, velük folytat (egy ideig) kiegyensúlyozott kapcsolatot, hála annak a ténynek, hogy mindhárom légikisasszony, eltérő légitársasággal és menetrenddel.
Évek óta működteti a szisztémáját, de aztán egy napon jönnek a bakik. Ugyanaz a folyamat játszódik le, mint Don Giovanni esetén: egy idő után homok kerül a gép fogaskerekei közé és mi egész végig azt figyeljük, hogy oldja meg a vészhelyzetek sorát. (A néző, ha közben gondol valamit, csak egyet: miért fél annyira a lebukástól, ha egyikhez sem kötődik. Lesz majd másik nő. Igazából nincs tétje az egésznek, de annyi a cselekmény, hogy leköt minket. Illetve azt, aki hagyja magát.)
A nőcsábász építész szerepe Pindroch Csabának testhez álló, valószínűsíthető. Igen, megvan a sármja, el lehet képzelni róla azt is, hogy karrierista és építész. Az övénél is hálásabb szerep Vida Péteré, aki hirtelen bukkan fel ezen a napon és nem tudni, hogy a szálak összegubancolásában vagy kibogozásában van-e nagyobb szerepe. Igazi komikus Vida Péter, és a közönség is nagyon szereti, ahogy érezhetően teljes lényével, maximalista módon dobja bele magát az előadásba. Korábban megcsodáltam azt, ahogy egy kevésbé sikeres produkciót is a vállán tudott vinni, nem adta fel és miatta mégis érdemes volt végigülni. Gyanús, hogy Vidából előbb-utóbb ugyanolyan színész legenda válik, mint amilyen Csákányi László vagy Feleki Kamill volt. Megvan benne az anyag hozzá.
Molnár Piroska esetén evidencia ugyanígy, hogy mindig minden alkalommal teljes odaadással van jelen, nem tesz különbséget, hogy bulvárdarab vagy gyerekszínház az, amit játszania kell. Ez a színészi alázat és nem mellékesen az a megjelenítő erő, ahogy fel tudja tölteni ezt a nem túl árnyaltra megírt házvezetőnő-szerepet, olyan mintát mutat, amelyet az összes kezdő színésznek látnia kellene. Ő tölti be Leporello-Sganarell szerepét, ugyan megjegyzéseivel bírálja gazdáját, ő az, aki biztosítja, hogy a szisztéma működhessen. A szerző eléggé el nem ítélhető módon csak egy jelenetbe írta bele a második részben és az előadás meg is sínylette a Molnár Piroska hiányt. (Eszembe jutott, hogy izgalmas lenne Moliere Don Juanját kissé átpofozni és Molnár Piroskának mekkora lehetőség lenne a szolga szerep abban is.)
Az előadásnak nem mellékes része a három csinos légikisasszony, akiknek hasonlóan nem túl mély jellem íródott, de azért többé-kevésbé egyénítve jelentek meg. Gubás Gabi, Schell Judit és Tóth Eszter megtette a magáét, de látnivalóan a rendező, Réthly Attila a jelmezekre is sokat bízott. A kapott szerep az én benyomásaim szerint egyértelműen Tóth Eszternek állt a legjobban, ő tűnt a legtermészetesebbnek. Velich Rita ruhái elég sokat láttatnak a színésznőkből, valószínűleg a férfi nézők ezt annyira nem is bánják. Cziegler Balázs tere jól is mutat, praktikus is és kifejező a hátteret majdnem teljes egészében elfoglaló óra, hiszen a darab minden mozzanata a jó időzítésről szól.
Ez az előadás az elmúlt 51 hét leforgása alatt kitermelte a saját közönségét, a körülöttem ülők közül nem egy szinte előre nevetett Vida Péter poénjain, látszik, hogy sokszor megnézték.
Nekem ugyan az is eszembe jutott, hogy ez a sok nevető ember mind "ártatlan báránykaként", józanéletű polgárként nevet-e azon, ahogy a csúnya rossz nőcsábász körül szorul a hurok, vagy amennyiben néhányuk szintén küzd párhuzamos kapcsolatai megszervezésével, most tanult-e a látottakból. Sőt, esetleg nem kap-e valaki más is kedvet ehhez a szisztémához, nem jut-e eszébe, hogy unalmas életét íly módon dobja fel? - Vagy igen, vagy nem. Azoknak, akik beültek, érezhetően lett egy jó estéje. Szerethető színészeket néztünk, sokat nevettünk, más dolgokon nem elmélkedtünk...Lehet, hogy mindössze ennyi kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. (Biztos?)
