Takátsy Péter monodrámáját láthatjuk a Sufniban mindössze 70 percben, amelyet – ahogy a címből evidens – Dosztojevszkij „A félkegyelmű” című regénye alapján készített. (Rendező nincs, mindössze a világosító, Balázs Krisztián és a konzulens, Ascher Tamás neve szerepel. Takátsy Péter estéje ez egészében.
Kinek való, ki a célközönség?
Nos, azoknak, akik szeretik a művet (és így a címből azonnal tudták, hogy mire jönnek), vagy/és szeretik Takátsy Pétert, akiről úgy tűnik, hogy "emberemlékezet óta" nézem én is, mint a Katona törzslátogatója, pedig ez mindössze 25 évet jelent – a most is még fiatal színész benyomását keltő művész 1993-ban szerződött a színházhoz.
Takátsy Péter oldalát megnézve a színház honlapján kiderül az új nézőknek is, hogy számtalan előadásban (és sok fontos filmben is) játszott, sőt rendezett, sőt darabokat is írt. Hármat! Jól megjegyezhető karakterszínész, akire viszont ritkán osztanak főszerepet, nem kell egy egész előadást elhordoznia a vállán.
Nagyon úgy tűnik ebből a mostani alkalomból, hogy a színésznek hiányzott az, hogy teljes egészében rá irányuljon a figyelem, és a színház több más művészéhez hasonlóan most ő is kapott lehetőséget az önálló megmutatkozásra a Sufniban. Nagyon megérdemli.
A 2018 februári bemutatót jellemzően havonta egy-két alkalommal játszották, így annyira nem csoda, hogy ez volt számomra a legelső alkalom, amikor be tudtam iktatni a programomba, bár minden egyes korábbi időpontot is megfontoltam. A nézőtér egészen tele volt, úgy tűnik, hogy a pótszékek is bevetésre kerültek – van érdeklődés rá, sőt a következő időpont is el van adva már egészen, október harmadikára van még néhány hely.
Egy színész számára monodráma előadásánál nem is létezik nagyobb kihívás, egészen egyedül kell a figyelmet fenntartani.
Ami most létrejött, az monodráma valóban, Miskin herceg emlékezik vissza életének főbb jeleneteire, amelyek a regényen alapulnak, viszont Takátsy Péter ezeket párbeszédként eleveníti meg (férfi és női alakokat egyaránt), és anélkül, hogy túl sok mozgást bevetne. Ritkán emelkedik fel a székből, és bravúrosan egy másik karakter szerepében ül már vissza...
A példány 28 lapja van egy emelvényen elhelyezve (egy fejet formáz, mintha a szereplő fejében lévő gondolatok elevenednének meg), közöttük egy kényelmesnek tűnő, ámde néha hatásosan megnyikorduló karosszékben ül a színész, fekete testre simuló pólóban, fekete nadrágban, amelynek mindössze nem szokványos szabása érzékelteti, hogy egy hercegről (=különleges személyiségről) van szó. Ha a színházban töltött idejét nézzük, akkor egyértelmű, hogy már közel van az ötvenhez, de vékony és hajlékony alkata miatt még mindig nem esik nehezünkre az ártatlan fiatalembert is meglátni benne, ugyanakkor gesztusai, testtartása megváltoztatásával elhisszük neki a Rogozsinná, sőt a Nasztaszja Filippovnává való átalakulást is.
Nekem kifejezetten tetszett, ahogy a színész fogadta a közönséget. Mielőtt elkezdte a játékot minden érkezőt megnézett, mindenkinek egyenként örült, és nem látszott rajta, hogy zavarba hozná a helyzet - mi mégis kicsit többen voltunk és mind arra készültünk, hogy közel másfél órán keresztül kitartóan csak rá figyeljünk. Önmagában már ez is nehéz helyzet, de bevállalta, nem menekült el, bár megtehette volna, hogy csak sötétben lép színpadra, és úgy indít. Elképzelhettük így magát a herceget, ahogy a közönségét várja, akinek visszaemlékezéseit elmondja miközben partnereit is megeleveníti.
Jók a váltások, és persze irreális lenne a hosszú és sokszereplős regényt hetven percbe sűríteni, de magáról a főszereplőről, annak átalakulásáról így is sokat megtudunk, és nem nyugtat meg minket az a konklúzió, hogy az emberek közti életre korábban kevéssé alkalmas herceg éppen érzékenységét, empátiáját veszíti el, és ez jelenti a fejlődést számára. (Már képes egy róka szenvedését rezzenetlenül végignézni, ahogy a normális emberek - ez lenne a gyógyulás? )
A jelenetsorban a történet legfontosabb fordulatai helyet kapnak, de a válogatás kétségtelenül a szerző Takátsy Péter látásmódját is jelzi. Ahogy visszaemlékszem, az eredeti regényben arányaiban kevesebb volt a humor, de örülhetünk, hogy a színész víziójába ennél több is belefért. Ennek ellenére vannak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy ezt úgy igazán élvezné a teljesen tudatlan néző is, aki sose találkozott az eredeti szöveggel, de talán nem is jönne oda – tételezem fel, és ha igen, az sem rossz eredmény, ha az előadás hatására valaki először (vagy ismét) leemeli a polcról a könyvet.
ps.1. A képek a színház galériájáról származnak, ahol továbbiak is megtekinthetőek.
ps.2. Tavaly a Pestiben is bemutattak egy Félkegyelműt, még nem láttam, de tervezem.
