Legutóbb öt éve ugyancsak januárban, a Radnóti főpróbáján találkoztam a Holt lelkekkel, éppen három héttel azelőtt, hogy a blogra váltottam volna a zártkörű hírlevél formáról. (Mivel visszamenőleg 2012 januárig feltettem a blogra ezeket a korábbi írásokat is, ennek is nyoma van még.)
Dankó István első rendezése sokkal sikeresebb adaptációnak tűnik, sok jelenetet vázlatszerűen hagy, amely által a mondanivaló nem sérül, de a felesleges ismétlődésekből kevesebbet kapunk. Három és fél óra helyett hetven perc alatt követhetjük nyomon Csicsikov történetét, amelynek a lényege még ennek az időnek a töredéke alatt is világossá vált.
Látunk egy kisstílű szélhámost, akinek eleinte nagyon könnyen megy a terve, olyannyira, hogy a címszerepet játszó Vizi Dávid maga is belefásul a végigvitelébe, korán érezteti, hogy a túl könnyű siker nem okoz már neki sem örömet. (Az, hogy végül mégsem sikerül a csalás, szinte esetleges – ez is átjön. Nekünk szinte mindegy, a rendszer működése szempontjából szintén mindegy.)
Kálmán Eszter szinte üres tere jó megoldás, amelyben csak egy terepasztal van, és a szereplőket így akár báboknak is nézhetjük, a domináns figurák hatalma pedig emberfelettinek is tűnhet. A házak alkalmasak leülésre is, van kisvonat, autó, majd egy futballpálya képe is kialakul
Az előadás jó lehetőség négy fiatal színésznek arra, hogy képességeiket megmutathassák – közülük hárman sok szerepben -, és már csak emiatt is érdemes volt létrehozni a produkciót. Vizi Dávidnak most is remek partnere osztálytársa, Lestyán Attila, akivel A komédiaszínházban láttam először majdnem pontosan egy éve, és már akkor is erősen tetszett kettejük egymásra hangoltsága. Most más típusú feladatot kapnak, mert egészen más végigvinni egy karaktert és általa a darabot (ez jut Vizi Dávidnak), mint sok apró szerepben jelenetről jelenetre eltérőnek mutatkozni, másként korruptnak, másként ostobának. Lestyán Attila nagyon emlékezetes inasként – nem csoda, hogy a kormányzó folyton kiküldi, mert nagyon erős a néma jelenléte is, muszáj rá odafigyelni, ha a színen van, és nemcsak azért, mert annyira pici a játéktér. (A nők iskolájában vettem ezt először észre, már akkor jól használták fel ezt a képességét.) Ugyancsak nyomot hagy utolsó szerepében, ügyészként, akiből még nem veszett ki egészen a lelkiismeret, és felhívja a figyelmet a változás szükségességére.
A női karakterek is sokszínűek lesznek Mészáros Blanka jóvoltából, akinek többféle buta lány is jut, de korrupt főtisztviselő is lehet. (Ránézve A tökéletes boldogság világa is eszembe jut, és arra gondolok, hogy milyen jó, hogy módja van egyik estén "belehalni a történetbe", másikon - most - fregolizni. Ez így egészséges egy fiatal színésznek.) Elek Ferenc kormányzóként a legemlékezetesebb,
de földbirtokos asszonyként sem fog gyorsan kiesni az emléke. A fiatalabb kollégák mellett különösen érződik a profizmusa, megint szinte kedvem lenne a nem túl informatív „tökéletes” szót használni a játékára. Ránézve azt éreztem, hogy csak ilyenek lehetnek ezek az alakok, és nem másfélék.
Kálmán Eszter jelmezei gyorsan válthatóak, és néha elég csak részben cserélni őket, akkor is megértjük, hogy most már egy másik emberrel állunk szemben, és ez a megoldás jól illik az előadás játékstílusához is.
A színház számít arra, hogy ismerjük a művet, emiatt is merték alaposan megrövidíteni Szakonyi Károly adaptációját, a földbirtokos-találkozók végét „elharapni”. Ezt a változtatást csak üdvözölni lehet, de ez azt is jelzi, hogy a korrupció-téma mindenkinek ismerős, az alkotók is tudják, hogy nem okoznak meglepetést, nem lepleznek le semmit. Gogol korában a mű élénk felháborodást keltett, de most? - a fásult bólogatás lehet a jellemző nézői reakció, hiába hangzik el az ügyész intelme is, hogy változtatni kellene a dolgokon, amíg nem késő.
Az előadás nézése közben eszébe fog jutni a mindenkori nézőnek az aznap aktuális hír valamiféle korrupció-gyanús ügyről, ha nem is holt lelkek adásvételéről. Ma például megtudhattuk, hogy van olyan ember, akinek a cégei idén, az eddigi három nap alatt már 88 milliárd forint közbeszerzést nyertek el…
A színészek látnivalóan élvezik játszani a darabot, amely a gyorsöltözések és váltások miatt is nagy energiát igényel tőlük, de rajtunk ez mégsem segít, minket mégis lehangol az a gondolat, hogy hiába minden, úgysem lehet másként. Ez itt a bökkenő. A színház felhívta a figyelmet, mi viszont túlságosan is fásultak vagyunk, és az előadás hatására csak a tehetetlenség érzete fog bennünk felerősödni. Ezen kellene változtatni, de ez már nem a Katona feladata.
"A pénz gazdát cserél..." - Lestyán Attila, Mészáros Blanka, Vizi Dávid
A fotók a Katona Galériájáról valók, további képek is megnézhetőek ezen a linken.
