A Nézőművészeti Kft. dramaturgja, Gyulay Eszter és az előadásban résztvevő színészek ezúttal egy saját fejlesztésű, saját élményeikre erősen támaszkodó darabot mutattak be (még 2017 februárjában), mégpedig nem megszokott helyszínükön a Szkénében, hanem a B32-es Galériában, ahol eddig még csak ritkán fordultak elő.
Az előadáson meglátszik, hogy nem "igazi" darab, sok benne a monológ, helyenként a stand up comedy műfaja is eszünkbe juthat, mindenesetre hálás feladatot ad másfél órában (szünet nélkül) a három szereplőnek, és közülük is leginkább Katona Lászlónak. Több mint másfél év csúszással tegnap este megnéztem, tehát most jöhet is az ajánló.
Scherer Péter rendező most is önzetlen, ahogy A piszkosak esetén is az volt, magának csak két jelenetet ad, amely azért jól áll neki. Aki netán miatta megy az előadást megnézni, az nem csalódik, de a reflektorfény ezúttal leginkább Katona Lászlón van, ő viszi vállain ezt az előadást.
Azok közé a színészek közé tartozik, akiket az első nézésre megjegyeztem ÉS meg is kedveltem, és azóta kitartóan figyelem is, annak ellenére, hogy eleinte tényleg csak "kicsiket játszott". Most egymaga - felváltva - játszik egy testvérpárt, és el kell ismernünk, hogy ugyan "az alapanyag" azonos, de mégis teljesen más lesz a két férfi, és a különbözőség csakis a színész játékán múlik, nem pedig a dzsekin és a sapkán, amit felvesz az átalakuláskor. (Jelmeztervező: Pirityi Emese)
Elhisszük neki a kissé nárcisztikus alkatú énekest, aki néhány dalt elő is ad nekünk (a zenét Molnár Gusztávval együtt szerezték, aki az est dalszövegeit is megírta), és ebben a szerepben is hiteles, akárcsak munkanélküli alkoholistaként. Mindkét szerepében remekül tud anekdotázgatni, és történeteit szemlélteti is miközben egészen közel jön hozzánk. Megtudjuk, hogy milyen Amszterdam piros lámpás negyede, mi történik, ha egy albérletben megjelenik egy patkány, sőt szembesülünk azzal is, hogy kit mi zavarhat meg az alvásban reggel és este.
Az előadásban a nézőtér és a színpad összemosódik, az igazi színpad csak akkor kap szerepet, amikor Katona László éppen a Barba Negrában lép fel énekesként, és a nézők egy része rendezetlenül lerakott székeken ülve nézi a más és más helyeken felbukkanó színészeket. (Az előadás előtt a rendező kijön az előcsarnokba, buzdít minket a forgolódásra és a közönség legtöbb tagja hallgat is rá.) Interaktív előadás, nekünk beszélnek, egy-egy nézőt meg is szólítanak, és az érintettek nem is bánják ezt, bátran válaszolnak a feltett kérdésekre.
A harmadik színész, Simkó Katalin a legtöbb jelenetben szintén jelen van, általa is árnyalódik a központba állított testvérpár. A csak magukkal foglalkozó férfiak mellett megjelenik egy törékeny nő, akire mégis lehet támaszkodni (ez a támaszkodás helyenként kihasználásnak tűnik), aki mindent megért és elfogad, élete bizonytalan várakozássá válik mellettük. Az az alkat, akit csak mellékesen vesznek tekintetbe, de azért így is számít. Simkó Katalin jól ellenpontozza Katona László játékát, el lehet hinni ennek a felemás kapcsolat valódiságát nekik.
Az est, azon kívül, hogy a testvéri kapcsolatot járja körül, megmutatja nekünk azt is, hogy eleinte nincs olyan túl nagy szakadék az előttünk álló utak között, kevésen múlik, hogy végül melyikre lépünk rá, de ha már ráléptünk, akkor az már akár nagyon messze is vihet minket a további lehetőségektől.
Megmutatja azt is, hogy a hétköznapi életünket néha brutálisan megakasztják nagy események - amilyen egy testvér váratlan halála -, de "az élet él és élni akar", így az ember mégis kénytelen folytatni a mindennapokat, ha úgy nem is tehet, mintha semmi sem történt volna, és kénytelen leküzdeni az alkalmanként rátörő "furcsa félelmeit".
Az előadás olyan, mint "fény a szürke felhők felett", néhány pontot megvilágít átmenetileg, és valóban jobban érezzük magunkat a remek színészi játékot nézve, és ez nem kevés.
Ja, és miért az a cím, hogy "az ember nem nyúl"? - Ehhez muszáj megnézni az előadást, aki megteszi, az utána pontosan fogja tudni.
PS. A Nézőművészeti Kft. és a jegy.hu képeit használtam fel
