A tavalyi évben sikerült valamennyire lépést tartani az SZFE, illetve az Ódry Színpad programjával, bár a rengeteg bemutatónak talán a kétharmadát láttam csak. Ezen a hétvégén beindult a szezon, azonnal két bemutatót is tartottak, és mindkettőt megnéztem. A velencei kalmár után Martinkovics Máté egyszemélyes színházát is láttam, amely egy órára tömöríti Dosztojekvszkij „Feljegyzések az egérlyukból” című írását.
Martinkovics Máté - Éder Vera fotója
A monodráma bárkinek óriási kihívás, befutott és rutinos színészeknek is. A színműn az utóbbi években divat lett több hallgatónak is egy-egy ilyen anyagot készíteni, és eddig egyszer sem csalódtam azokban, amelyeket bevállaltam. Ezen a héten a programom úgy alakult, hogy ezen kívül még kettőt (Miskin herceg, Margarida asszony) láttam már befutott színészektől, sőt kétszereplős darabból is kettőt (Varsói melódia, Táncórák), így ennek fényében az is megállapítható, hogy egyre nagyobb teret nyernek a pesti kínálatban azok az előadások, amelyek egyértelműen nem a látványra, a pörgésre, hanem az elmélyült színészi játékra építenek. (Nyilván ebben a praktikumnak is szerepe van, a kevésszereplős darabok jó kiugrási lehetőséget kínálnak és olcsóbbak.)
Martinkovics Máté tanára, Zsámbéki Gábor hatására fogott bele monodráma keresésbe, és maga választotta ezt az alapanyagot előadásához, amelyet szintén Zsámbéki Gábor jegyez rendezőként. A port.hu-ra keresve látható, hogy már májusban bemutatta a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, és ma este csak a pesti, második bemutatót láthatták már a mezei nézők az egyetem Klubjában, nagyjából harmincan.
A Klub alkalmas hely, kellően lepusztult, és ez a kicsit kietlen környezet (máladozó plakátok az oszlopon, falfirkák, itt-ott lekopott falfestés) mind az előadás szolgálatába állítódik. Az elhangzó szöveghez épp jó ez a hangulat.
Martinkovics Máté már bent kuporog egy szürke takaró alatt, amikor bejövünk egy-két perccel a kezdés előtt. Egyenként megnéz minket (eljött egy volt osztálytársa is, akinek örülhet, és úgy tűnik, hogy több jó ismerőse is megnézte, akik egyes mondatoknál hevesen reagálnak, mintha kicsit többet is tudnának a színészről). A nagyjából egyórás monológnak íve van, látjuk, ahogy egyre közelebb enged magához a szereplő, és végül megosztja velünk legkeservesebb élményeit is.
Dosztojevszkij hőse az élet peremére sodródott lecsúszott egzisztencia, aki szinte már nem is résztvevő, pusztán megfigyelője a körülötte történteknek.. Egyszerre tűnik átlagos fiatalembernek, aki belesimulhat a tömegbe is, de ahogy hallgatjuk elemzéseit – helyzetleírásait, elhisszük neki azt is, hogy okosabb környezeténél.
Martinkovics Mátét hallgatva megelevenednek előttünk a leírt helyzetek, és különösen jól el tudjuk képzelni kapcsolatának alakulását a kezdő prostituálttal. Az sem zavar meg minket, hogy nincs partnere – oda tudjuk képzelni - ez a rész az előadás legerősebb része - számomra.
A monológ egyórás, se nem túl hosszú, és nem is rövid, leköt minket. Elismeréssel nyugtázhatjuk, hogy a szinte üres teremben elhelyezett minden kelléknek van funkciója, és ami történik – akár csak azért, hogy ne unjuk el a szószínházat -, annak nincs pótcselekvés-íze. Jó színház.
