Folyamatos hóesésben, mínusz tíz fokban mászkáltam a hétvégén az egyébként igazán otthonos Vilniusban, amelyhez Cser Krisztián dupla Kékszakállúja adta az apropót, aki immár kilencedik Juditjával, a litván Inesa Linaburgytėval énekelt Káel Csaba rendezésében.
Az első előadásra egészen megfelelő befogadói állapotban mentem, nyitottan, és az új város, új színház megismerésének lehetősége miatt kellő lelkesedéssel. Másnap a hősiesség fogalma nemcsak Cser Krisztián előző napi alakításáról, hanem saját újranézési gesztusomról is eszembe jutott, szinte harctéri tudósítónak éreztem magam. Most először örültem a Herceg helyett is, hogy Bartók nem írta hosszabbra ezt az ajtónyitogatási procedúrát.
Extrém nézői kaland volt, egymástól is markánsan eltérő kétféle Kékszakállút láttam, és a tanulságait most igyekszem röviden megörökíteni.
