Mezei néző

A 2021-22-es évadban valami lehetett a levegőben: három hónap leforgása alatt a Katona és a Bábszínház is bemutatott egy-egy Frankenstein-verziót. Miután Rába Roland a teremtmény szerepében (az előadás atmoszférájával együtt) túlságosan erős benyomást tett rám, egészen mostanáig nem tudtam rászánni…

A múlt heti „kuflis kaland” után, amely 22 mesekönyv azonnali (=másnapi) elolvasásához (majd maratoni filmnézéshez is) vezetett, most hasonlóképpen jártam a Bábszínházban. Hétfőn megnéztem a Gengszter nagyi – immár nyolc éve! – töretlen sikerrel futó előadását, majd kedden elolvastam Walliams…

Már a kiírás alapján is érdekes vállalkozásnak ígérkezett a Bábszínház Dekameronja, amely nem Boccaccio művét veszi alapul, pusztán utal rá: a két mű közötti egyik közös pont, hogy egymástól különálló történetek sora (és nem 100, csak 10), és a keletkezésükre ugyanúgy egy-egy járvány volt…

Januárban számomra is váratlanul ténylegesen képes voltam arra, hogy a megtekintett előadások számát lecsökkentsem heti 3-4-re, szinte azt éreztem, hogy nem is járok el otthonról. Így alakult, a műsor is tehet róla, de persze a félévzárás is. A Mozsár Műhely és a Manna friss bemutatóját mégis…

Nem vonzott soha különösebben Shakespeare Viharja, de ez nem tartott vissza attól, hogy színészek, társulatok és/vagy rendezők miatt többször is megnézzem. Most is így történt, ráadásul még 1989 októberéből volt egy bábszínházi Vihar-emlékképem Garas Dezsővel, amelyik majdnem annyira jó nyomot…

Miután E.T.A. Hoffmann virágcserepe kötelező olvasmány, bár azok között is inkább a slágerlista alján van, mégis feltételezem, hogy azért vannak, akik a címet olvasva tudják, hogy a regény főszereplője nem Veronika, hanem Anselmus, a kétbalkezes diák. Akkor most mi is van? – NEKEM mégis Veronika…