Az idén eddig megtekintett 127 előadásból nem volt öt, amelyik mélyebben hatott volna rám, mint éppen ez, bár ez egészen váratlanul ért, és része lehetett személyes körülményeken kívül annak, hogy ezúttal sikerült elvárások nélkül beülni a nézőtérre annak ellenére, hogy a színlapon Petrik Andrea, Pető Kata, Sztarenki Dóra és Hajduk Károly neve is szerepelt.
Az előadás premier volt, párnás teltház és megnyugtató módon a kb. 110 férőhelyes nézőtér legalább harmadát színészek és kritikusok töltötték meg. Ilyen mennyiségű színházi embert csak a Katona Sirály premierjén láttam idén, ez is mutatja, hogy egy kortárs színházi alkotó új darabjára van igény is, érdeklődés is. Kellenek az új impulzusok és meg kell becsülni azt az embert, aki tud működő darabot írni, amely ráadásul a mai életünkről szól.
Pass Andrea munkatársként számos Pintér Béla-előadásban is közreműködött, sőt van korábbi önálló műve is, amelyben részben ugyanezekkel a színészekkel dolgozott. Ez,az Újvilág többször is nézhető a közeljövőben, én ma este megnézem. (Jurányi, 123-as terem, 19.30)
A történetben nyolc színész ennél valamivel több szerepet játszik, de az egész mégis egy család vergődését mutatja be, amelyben van egy alsó tagozatos kislány és rajta keresztül az iskolai közeget is látjuk. A díszletet meglátva ez azonnal sejthető, és egy kicsit le is hangolódtam ettől (a tornatermi zsámolyok annyira nem hagytak bennem pozitív emlékképeket), mivel pont eléggé drámainak érzékelem az iskolások helyzetét a délelőttjeim folyamán. Be kell látni, hogy a családi otthonon kívül valóban az iskola az a legmeghatározóbb helyszín, ahol egy kisgyerek élete eldől, tehát talán nem is megkerülhető.
Ami nagyszerű ebben a keserves történetet elbeszélő darabban, megvalósul az, hogy valóban minden szereplő igazságát látjuk, nincs leegyszerűsítve, nem didaktikus a tanulsága. Nem mondható el, hogy ezt vagy azt kellene tenni és akkor minden rendbe jöhetne. Olyan megoldás nem is születhetne, amelyik minden szereplőnek jó, persze a történet olyan irányban halad, amely viszont egyáltalán senkinek sem kedvező, és talán ez is a legéletszerűbb.
Beszéljünk először az anyáról, akit Pető Kata játszik. Ha valaki elég kérges szívű, mondhatná, hogy amennyiben őt kiiktatják, akkor a többiek boldogan élnek majd, amíg meg nem halnak. Ha alaposan megnézzük a szereplőket, akiket kellően árnyaltan mutatnak be a színészek, ez esetleg rövid távon lenne igaz. Sok emberi kapcsolat ígéretesnek tűnik a legelején, kell ahhoz is idő, hogy mindenki ráébredjen, hogy mi az, ami élete párjában (barátjában, szomszédjában, padtársában, stb) elviselhetetlen és később vagy születik valamiféle megoldás a problémákra, vagy nem. Energiát kell(ene) beletenni ebbe is, anélkül nem megy.
Valószínűleg a házaspár közös életének első – gyerek nélküli – szakasza reményteljes volt, bár erről semmi nem derül ki. Könnyen lehet, hogy a házasság is csak a gyerek miatt jött létre és ez sokat megmagyarázna. Nem tudjuk, hogy ez a még mindig fiatal anya – a történet szerint kb. harminc éves lehet – mitől lett depressziós. Betegsége miatt nem tud tanítani, kellő figyelmet fordítani a családjára, indulatkitörései egyre gyakrabban jelentkeznek családon kívüli helyzetekben is. Nem derül ki számunkra: mióta lett ilyen súlyos a probléma és miért. Egyetlen mondatot hallunk arról, hogy már a terhesség során jelentkeztek a zavarok, tehát valószínűleg a nem túlzottan ritka terhességi depresszióról is szó lehet, amely ráült az ő, illetve rajta keresztül az egész család életére. Pető Kata alakításában ez az anya viszont nem pusztán csak egy elviselhetetlen depressziós nőszemély, jó néhány rezdüléséből kiderül, hogy benne az indulatkitörések mellett megvan a szeretet is a körülötte élők iránt, csak egy a baja: azonnali visszacsatolást várna minden kedves gesztusára, és ez a szintén pozitív válasz már akkoriban sem érkezik meg spontán módon, amikor mi bekapcsolódunk a szereplők életébe. Legtöbbször az figyelhető meg, hogy amikor az egyik szereplő közeledne a másik felé, akkor az a lehető legrosszabbul reagál. Röviden mondhatnánk azt, hogy kommunikációs csapdában élnek – de attól tartok, hogy az előadás ennek a felmutatásával leginkább nekünk tart tükröt, hiszen a hétköznapi életünk tele van hasonló helyzetekkel, és annyi mosoly, ölelés ténylegesen fennakad a világ ág-bogán, és valószínűleg a legtöbb észrevétlenül.
A családtagok leginkább éppen az indulatkitörések lehetősége miatt váltak bizalmatlanná, szinte várják is ezeket, és így mi egy önmagát beteljesítő jóslat eredményét nézhetjük majdnem két órán keresztül. Már kezdettől egy rossz hangulatú közeget látunk, hiszen fél az anya reakcióitól a férj és a gyerek is, és már nehéz lenne az előbbi törődését többnek mondani a kötelességtudat megnyilvánulásánál.
Azt sejthetjük, hogy a betegség kialakulásához illetve súlyosbodásához erősen hozzájárulhatott az, hogy a férj akármilyen okokból (leterheltség a munkahelyen, alkati adottságok) nem volt képes a kellő támogatást megadni, ráadásul úgy, hogy e mögött ott legyen az a feltétel nélküli szeretet is, ami biztonságérzetet adhatott volna a nő számára. Kiüresedett a kapcsolat, ezt már jó korán észleljük, bár mintha éppen a feleség részéről lenne meg a közeledési szándék, miközben a férj már régen belefáradt és feladta a próbálkozásokat.
Pető Kata asszonya néha egészen olyan, mint egy törékeny virágszál, máskor előtör belőle a fúria, egyszerre tud vonzó és taszító is lenni, bár ahogy halad a történet, nagyon az a benyomásunk, hogy a környezetének inkább csak teher és a házasság széthullása nem akadályozható meg, ennek a két embernek már semmi köze nincs egymáshoz, ha együtt laknak, ha nem.
Hajduk Károly megbízható, becsületes, de érzelmei kimutatásához hozzá nem szokott férfit játszik, aki talán éppen ezzel az utóbbi jellemvonásával lesz alkalmatlan párja ennek a sérülékeny nőnek. Ez a férfi befele él, minden rezdülésében benne van a félelem, aggódás és csak egészen rövid időszakokra tud felengedni. Minden teher az ő vállán van, a felesége kiszámíthatatlansága is benne vált ki a legnagyobb félelmeket. Az előadásban felmerül egy lehetséges menekülési útvonal, mégpedig az empatikus tanítónő, Gabi néni által, aki vonzó is, megértő is. A lehetőség megvan, de az új szerelem nem elég erős, a férfi nem elég határozott, a tanítónő pedig mégsem a végzet asszonya típus, aki intenzíven csábítaná. Talán igaza is van, feltehetően ez a férfi egy másik kapcsolatában is inkább felvállalná az áldozat szerepét, passzívan tűrne. Lehet persze, hogy a határozott és egészséges Gabi néninek éppen egy ilyen partner felelne meg, de az ő oldaláról marad a legtöbb homály a történetben, nem lehetünk biztosak benne, hogy mire vágyna ő.
Hajduk Károly alakításában ez a férfi szintén nagyon hiteles, el tudjuk pontosan képzelni vergődését, amelyet nem oszt meg senkivel. Könnyen lehet, hogy már a terhesség idején kiszeretett feleségéből, azóta végig csak kényszerűségből van vele és emiatt esélytelen is az, hogy a kapcsolat helyreállhatna.
Petrik Andrea tanítónője szimpatikus nekünk az első perctől, de látjuk, hogy annak ellenére, hogy jól boldogul a tanítványaival, mégis egyedül van. Valószínűleg a történet helyszíneként szolgáló kisvárosban csak foglalt férfiak vannak, akik ugyan rossz házasságban élnek, de semmi garancia, hogy ők maguk is alkalmasak lennének arra, hogy jobb életük lehessen, így számára csak zsákutcát jelentene egy ilyen férfi mellé szegődni. Az író a családról nem akarja a figyelmet elterelni, ezért nem látunk olyan jelenetet a műben, amelyben megmutatná a tanítónőt barátai körében (például), amikor egyénisége egy másik oldalról is megmutatkozhatna. Ennek ellenére a színésznő élő embert mutat nekünk, nem marad hiányérzetünk vele kapcsolatban sem.
A gyerek, akit Sztarenki Dóra játszik, nem kevésbé fontos. Ő az, aki lehet, hogy születése által ugyan kiváltotta a depressziót, de maga nem tehet róla, és az anya hangulati ingadozásainak egészen ki van szolgáltatva. A leginkább kutyájához ragaszkodik, akit ugyancsak anyja miatt veszít el és akinek ezt már nem tudja megbocsájtani, az előadás elején még létező kapcsolat végérvényesen meglazul és végül már több köze lesz a tanító nénihez is.
Sztarenki Dórának elhisszük, hogy alsó tagozatos kislány, akinek egy szerencséje van: anyján kívül még van körülötte számos ember, akihez kötődni tud. Csak remélhetjük, hogy ezek a viszonyai ugyanúgy számítani fognak az élete folyamán. Az apa mellett ott van a Kárpáti Pál által játszott Erik, aki kellően szeretnivaló tíz éves kisfiúként, aki úgy tűnik valamivel jobban tudja kifejezésre juttatni érzelmeit.
Két gyerek kevés lenne egy osztály hangulatának bemutatásához – négy se túl sok, de megelégszünk vele. Dzsenifer szerepében Kőszegi Máriát láthatjuk, akiről azonnal beugrottak a Kolibri Pincében játszott hasonló szerepei (Emlékezz rám, Delete). A kissé renitens diák szerepe jól áll neki most is, de megnézném egyszer már valami egészen másféle szerepben is. Tolnai Hella minden szerepében egy külső kapcsolat által megterhelt házasságról beszélhet, ruhabolti előadóként a szerető, elmegyógyintézeti ápoltként a megcsalt nő és Julcsikaként, a gyerek oldalát mutathatja meg. Szerepei így dramaturgiailag is fontosak, ezekben az esetekben az apa által került elsősorban veszélybe a család. Részleteket keveset hallunk ezekről a családokról, de annyi is elég ahhoz, hogy általánosnak lássuk a képet: a házasságok bizony szétesnek. Nem egyszerű néhány percben bemutatni egy-egy karaktert, de Tolnai Hellának sikerül kellő mértékben elkülöníteni mindegyiküket, nem mosódnak össze bennünk.
Forman Bálint tobzódhat az előadásban, nem is két szerepe van, hanem az a benyomásunk, hogy folyton átváltozásban van. Látjuk az iskola megértő ezermester gondnokaként, aki még arra is alkalmas, hogy az ünnepélyen zongorázzon, később fodrászfiú, akinek el lehet mindent mesélni, majd orvos, sőt ő is lehet kisfiú. Jó partnere Szabó Márton István jelmeztervező, aki általában egy-egy ruhát tervez a szereplőkre, amelyek kellően jellemzik is őket.
Díszlettervezőt nem nevez meg a színlap, feltételezhetően az író-rendező Pass Andrea (és a színészek?) ötletéből, az alacsony költségvetést is figyelembe véve születhetett meg ez a takarékos tér, amelybe mi nézők az elhangzottak alapján könnyedén beleképzelünk mindent, iskolát, kertet, kórházat, boltot és fodrászüzletet, mindent, amiről szó van.
Ami még nem maradhat említés nélkül, mert az előadást erősen megemeli: a zene. Zenei munkatársként Formán Bálint neve szerepel a szórólapon, akit látunk is zongorázni. Ami jó megoldás, a hanghatások (csengő, zörejek, magnóról szóló zene) a színészek által születnek meg szintén, és kiderül az is egészen mellékesen, hogy a zenés darabokban kevésbé foglalkoztatott Petrik Andreának mennyire gyönyörű a hangja.
Az előadáson valóban számos kritikus ült, akik majd írnak, ha még ezt nem tették meg. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz az általános benyomásuk ugyanerről az előadásról, mi az ami megfogja őket. Nyilván másként lát rá a történetre egy férfi, akinek nem volt terhességi depressziója, és még az is lehet, ha szerencséje volt, hogy ilyen betegségben szenvedő nő közelébe sem került. Ennél az előadásnál azt hiszem, hogy a néző hozott személyes tapasztalatai lényegesek, és éppúgy lehet terápiás hatása a megnézésének, mint ahogy a szintén a Jurányiban futó Egyasszonynak van. Persze ezeket a színészeket azoknak is jó élmény lenne nézni, akit személyesen ezek a felvetett problémák semmilyen oldalról nem érintenek – hátha van ilyen néző is közöttünk, csak azt remélem.
