Őszintén bevallom, hogy ezt az előadást megnézni sosem jutott volna eszembe, ha a munkahelyemen még decemberben nem keres meg telefonon a Bábszínház szervezője, aki pedagógusokat hívott meg a főpróbára. Jól felszerelt iskolai könyvtárunkba a kollégám ezt az új sikerkönyvet (Janne Teller: Semmi) nemrég vette meg, ott volt az újdonságok között, így én még aznap egy ültő helyemben végigolvastam. Nem hosszú és nem unalmas, de rendkívül ellentmondásos lehet a megítélése.
Középiskolásoknak szánt előadás lett belőle a Bábszínházban, nagyon alkalmas a megbeszélésre. - A Bábszínház vezetése is tudja, hogy érdemes volt megcsinálni, de borzasztó nehéz lesz épp ezt a korosztályt bevonzani a színházba, bár Quimby dalokkal körítették, ami javíthat valamit a produkció eladhatóságán.
A történet egy nyolcadikos osztályról szól, melynek egyik tagja az év első óráján feláll és kijelenti, hogy az életnek semmi értelme sincs és ezért most távozik az osztályból. Pier-Anton ehhez a véleményéhez az egész tanév alatt ragaszkodik és az egész történet a többiek reakciójáról szól. Meggyőzhető-e arról az osztálytárs, hogy nincs igaza v. sem? Van-e értelme az életnek vagy teljesen feleslegesen unatkoznak az iskolában, mert úgysincs értelme az egésznek? A keresés folyamán a közösséggé összeforró osztály szép lassan minden értékét összegyűjti, de a folyamat közben el is veszít mindent, ami számukra valaha fontos volt.
Nem részletezném a végkifejletet, hátha valakinek lesz kedve elolvasni vagy megnézni. Annyit azért mondanék, hogy természetesen erősebb a regény, megrázóbb, drámaibb. Sokat tompít a bábos megjelenítés és a Quimby, ami kifejezetten kellemes pillanatokat is szerez - a könyv nem andalítja el az olvasót és amennyiben hajlandó a szerző partnere lenni, nehéz helyzet elé kerül.
Az előadás alig másfél óra, nagyszerű alkalmat biztosítana arra, hogy a gyerekekkel erről a nehéz kérdésről beszéljünk (voltaképp minden művészeti alkotás állásfoglalás erre a kérdésre, de ennyire nyíltan kevésszer teszik fel) - amennyiben van valakiben bátorság.
Nekem tetszett egyébként, bár voltak fenntartásaim. Vilmát is vittem, aki ugyan egy évvel a korhatár alatt van és (szerencsére) nem is fogta fel egész mélységében a darab minden részletét, de el is olvasta szintén a megtekintés után pár nappal. Ebből azt hiszem levonható, hogy esetleg érdemes elvetődni a Bábszínházba.
