Hét előadás:
Átrium - 19.30 Kórház, Bakony
Centrál – Dolgok, amikért érdemes élni
Centrál – My fair lady
Kamra – Terror
Katona – 19.30 – A borbély
Örkény – Anyám tyúkja 2.
Rózsavölgyi Szalon – 19.30 – romance.com
Hét előadás:
Átrium - 19.30 Kórház, Bakony
Centrál – Dolgok, amikért érdemes élni
Centrál – My fair lady
Kamra – Terror
Katona – 19.30 – A borbély
Örkény – Anyám tyúkja 2.
Rózsavölgyi Szalon – 19.30 – romance.com
Mostanában mindenféle olyan élmény ér, amely - ha lehet - minden eddiginél jobban kiemeli számomra a zene, a színház értékét, és ennyire még sosem voltam hálás néhány előadás létrehozóinak azért, hogy sikeresen elvonták a figyelmemet két vagy három órára a maradék időről, mint éppen ezekben a hetekben. A művészet kiragad minket a hétköznapokból, erőt ad, hogy meg tudjunk küzdeni azzal, amivel éppen kell, és az egyes események akár lépőkövekként is szolgálhatnak, már a várakozás rájuk is megkönnyíti az életünket. A művészek rengeteget adnak nekünk mindannyiunknak, akik nézőként veszünk részt az előadásokban, néha azt hiszem, hogy ennél többet egyik ember a másiknak nemigen tud adni, vagy legalábbis: nemigen szokott adni.
Persze mindenkinek más és más előadó/társulat/zenekar az, amelyik a szükséges kapaszkodót megadja - nekem idén a Fesztiválzenekar barokk együttese a nagy felfedezés, hetente nézném őket, ha lehetne. (Persze évtizedek óta figyeltem a teljes Fesztiválzenekar munkáját és eljártam a koncertekre is, de ez most már más...) Most néhány napon belül összesen négyszer is meg tudtam őket hallgatni, és ezekről az alkalmakról igyekszem írni egy nem túl hosszú beszámolót, amely nem zenekritika - arra ne is számítson senki. A két koncert nem hagyott bennem hiányérzetet - ezt tudom röviden mondani.
Hét előadás:
Katona – Ascher Tamás Háromszéken
Katona – 19.30 – Prostitúció
Kamra – Széljegy
Rózsavölgyi Szalon – Visszavonulás
Stúdió K – Peer Gynt
Szkéné – A halottember
Vígszínház - Hamlet
Hat előadás:
Bethlen Téri Színház – Nőkből is megárt…
Centrál – Dolgok, amikért érdemes élni
Katona – Ascher Tamás Háromszéken
Kamra – Széljegy
Pesti – A testőr
Szkéné – Nehéz
A Szkénének szeptemberre a Háy-bemutató után még egy másik is befért, mégpedig a Woyzeck, amely annak ellenére relatíve népszerű (eddig 23 bemutatót tartott nyilván a színházi adattár), hogy az emberi szenvedés milyen feneketlen mélységeit tárja fel. Most is azonnal elfogytak az októberi jegyek, még a premier előtt, aki szeretné látni, november 7-én és 26-án teheti meg legközelebb.
Nyolc előadás:
Centrál – My fair lady
Katona – A két Korea újraegyesítése
Katona – 19.30 – A borbély
Maladype – Csongor és Tünde
Pinceszínház – A Gézagyerek
Rózsavölgyi Szalon – Valami csajok
Stúdió K – 19.30 – Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban
Szkéné – Az öngyilkos
Hat előadás:
Centrál – My fair lady
Centrál – Dolgok, amikért érdemes élni
Katona – Ithaka
Katona – Sufni – 19.15 – Pali
Kamra – Ürgék
Szkéné – 20h – A fajok eredete
A gyulai nyári bemutató után a Nemzeti Színház Gobbi Hildáról elnevezett stúdiójában is látható most már Székely János drámája, a Caligula helytartója, mégpedig Szász János rendezésében.
Petronius - Trill Zsolt - és a szobor, amit be kellene vinni a templomba
Rövid nyomhagyó bejegyzés következik Gyöngyösi Levente tegnapi szerzői estjéről azoknak, akik nem lehettek ott, de szerettek volna – egyfajta helyzetjelentés, nem zenekritika.
Szeptember 15-én este - most már egy hete - a tavalyi évad végéről elhalasztott Zsótér-bemutató volt az Ódry Színpadon. Az előadás igazolja, hogy odaadó művészekkel – a rendező saját, immár ötödéves osztályával - akármilyen térben, és pénz nélkül is lehet színházat csinálni.
Ez a Velencei kalmár azt is bizonyítja, hogy egy Shakespeare-dráma is lehet szórakoztató, amennyiben a rendezőnek és csapatának vannak ötletei a kivitelezéshez, és van valaki, aki nagyon jól meg tudja húzni a darabot, sőt némileg át is alakítja.( A színlap által ismeretlenségben hagyott dramaturgnak ezúton is gratulálok, legyen bár maga a dramaturgként végzett rendező, Ungár Juli, a rendező állandó munkatársa, vagy akárki más.)
Az egy font hús kivágása előtt...- Éder Vera fotója a csapatról
Ami létrejött, az elsősorban egyetemi vizsga, így kell nézni és értékelni, és a produkcióval (mint az Ódry bármely előadásával) kapcsolatban a legnagyobb kérdés, hogy ad-e lehetőséget az osztály tagjainak egyénenként is a megmutatkozásra vagy sem. (Ad.)
Röviden: nagyszerű, feltétlenül nézendő játékos előadás másfél órában, jó színészi teljesítményekkel.
Mindez valamivel bővebben itt következik: