"Nincs a világon se jó, se rossz, a vélemény teszi azzá..."- valami hasonló mondat hangzik el Nádasdy Ádám fordításában a Hamletben. Bevallom, én annyira sokszor találkoztam az Arany-féle szöveggel, hogy ez a maibb, mondhatóbb szöveg kissé mindig meglep, mást várok. Bagossy László új rendezése esetén indokoltnak éreztem a használatát. És összességében: érvényesnek a koncepciót, fontosnak a mondanivalót. Főpróba volt a péntek esti előadás, amit láthattam. Ez azt jelenti, hogy a további előadások még érettebbek és csiszoltabbak lesznek, mint amivel én találkoztam, de már most az látszik, hogy ez jó és működik. Nekem az évadban eddig megnézett legjobb öt rendezésben biztosan benne van - 132-ből.
És még annál is fontosabb, mint amilyen jó. Meg kellene mindenkinek fontolni a nekünk mindannyiunknak szóló üzenetet, még időben.
Most kivételesen a bejegyzés elejére tenném a lényegi megállapításomat, hogy némi esélye legyen annak, hogy legalább a konklúziót néhányan elolvassák és csak aztán részletezném az előadás egyes tényezőit, ha valakit az is érdekelni fog még utána, netán.
Ez a Hamlet előadás is azok közé tartozik, amelyik nemcsak, hogy a zárlata által nyer teljességet, de egészen félreértheti az, aki mondjuk valamilyen ok miatt csak az első felvonást nézi. Ilyen volt a POSZT-ra meghívott Képzelt beteg is, ott is a zárlatban volt a katarzis esélye, az egész előadás azt készítette elő.
Ez a befejezés az általam látott nem kevés Hamlet közül az egyik leghatásosabb módon bonyolítja le az utolsó jelenetet ( a még futó Zsótér-Hamletet érdemes ebből a szempontból is megnézni!). Tovább is gondolja. Nem részletezném, hogy is néz ki ez (menjetek el az előadásra!), de azonnal a herderi jóslat, konkrétabban Kölcsey nemzethalált vizionáló alábbi sorai jutottak eszembe (Zrínyi második énekéből) még a színházban, az utolsó jelenet lepergése közben:
"Törvényem él. Hazád őrcsillagzatja szülötti bűnein leszáll; Szelíd sugárit többé nem nyugtatja Az ősz apák sírhalminál. És más hon áll a négy folyam partjára, Más szózat és más keblű nép; S szebb arcot ölt e föld kies határa, Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép."
Nekem erről szólt az előadás. Hogyan ügyködik a társadalom egésze azon, hogy az ország romlásnak induljon. Ki a hatalomban, ki abból kirekesztve, erőszakkal vagy bénáskodással, nem egyforma mértékben és felelősséggel, de mégis közösen.
Egy felületes szemlélő, előfordulhat, hogy az első öt perc után majd leszűri - mivel az egész előadás egy stadion-díszletben bonyolódik (Bagossy Levente munkája), futballszurkolónak álcázott-kimaszkírozott néppel -, hogy egy egyszerű kormány-kritikát látunk mindössze. Akár rásüthetik erre is, ahogy más nívósan a mai viszonyokról szóló előadásokra is (lsd. Csillagos ég, Opera amorale) a kampány-színház mostanában divatos bélyegét. Ez a veszély fennáll, egy egyszerű mondatot is könnyű félreérteni (vagy máshogyan értelmezni), nemhogy egy komplex színházi előadást.
Igen, az aktuális magyar helyzettel foglalkozik az Örkény előadása, minél jobban hajtogatják a dán-norvég jelzőket, annál inkább érezhető ez a nyomaték. De mi mással foglalkozhatna? Hiszen a színjáték feladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy megmutassa az erény önábrázatát, a bűn önnön képét, maga a század tulajdon alakját és lenyomatát...- ez egészen logikus választás. Nekünk szól a Hamlet, és nem a XVI. századról. A darabban bemutatott Hamlet és Claudius kép ráadásul igazán nem újdonság, a szereplők (Polgár Csaba - Znamenák István) kiválasztása a társulatból papírforma szerinti, lényegében ezt nagy biztonsággal tudhattuk előre. És mivel Kerekes Éva játszott a Meggyeskertben, most értelemszerűen Für Anikónak jut Gertrúd. Látjuk a bűnös hatalom és a hatalomból kiszorított erőtlen ellenzék egy-egy markáns képviselőjét, akik KÖZÖSEN, egymás ellen nyomozva tettváltással jutnak el oda, hogy a stadion népe előbb csak megfogyatkozik, később a kidekorált szurkolókat felváltják a csontvázak, majd a záróképre egészen impozáns halom lesz belőlük Aztán jöhetnek is a civilizáltabb norvégok a helyükre. (Nagyon lényeges mozzanat, hogy a lelátón mindenki jelen van, nincs más tér ezen kívül.)
Az előadásban Hamlet sem mutatkozik alkalmasnak az ország irányítására, nem gondolhatjuk róla komolyan, hogy vele Dánia jobban járna. Rajta is piros sportcipő van a fekete ruhához, nem lóg ki annyira ebből a közegből.(Jelmez: Ignjatovic Kristina)
A kormányzás kérdései egyébként is csak mellékesen vannak jelen, Claudiust sem érdekli igazán az ország helyzete. Meccs közben, félfigyelemmel, mellékesen intézi az ügyeket. Lehet, hogy a focin kívül más nem köti le igazán, az sem meggyőző, amit Gertrúd iránti szerelméről mond. A hatalom fontos, de arra más egyik félnek sincs igazi forgatókönyve, hogy mit is kezdhet vele. Ezért jön majd végül törvényszerűen a helycsere, jönnek a norvégok és helyreáll a békesség.
Figyelmeztetésnek értékelem ezt az előadást, visszautal sokszáz éves tapasztalatainkra, hogy a folyamatos pártoskodás és széthúzás nem vezet jóra. Ha nem vigyázunk, jön majd a más szózat...
Két éve Alföldi Róbert népszerű Hamlet-rendezése is az aktuális helyzetünkkel foglalkozott. Viszont míg az az előadás nyomatékosan az új nézői réteget, a fiatalokat kívánta megszólítani, ahogy a Magyar Színház friss Romeo és Júliája is, az Örkény előadása kifejezetten a felnőtteknek szól. Pontosabban az olyan nézőknek (az Örkény törzsközönsége pedig feltételezhetően ilyen), akik nemcsak, hogy ismerik már a darabot, de nagyjából tisztában vannak az ország helyzetével és gondolkodnak is erről. Illetve: a színháznézők kisebb hányadának, akik nem felejteni mennek be egy színházba, hanem éppen új felismerések reményében. Gondolkodni vágyva. Ennek a rétegnek lesz igazán optimális élmény a Hamlet, ez a célközönség. A fiatalok esetén is hatni fog az előadás, amennyiben KELLŐ előkészítés után érkeznek. Ha ez nem így lesz, én attól tartok, hogy az előadás néhány jellegzetessége (statikusság, minden helyszín a stadionban van - Dánia maga egy nagy lelátó) blokkolni fogja a megértést. Az pedig nem szerencsés fejlemény. Az előadás közönségének mindig lesz ilyen diák-rétege, az ő esetükben fog igazán jól jönni, hogy a színház készített külön előkészítő foglalkozást a darabhoz.(Lsd. az IRAM-programot)
Az előadás minden részlete a központi gondolatnak rendelődik alá. Nem minden jelenet esetén telitalálat a lelátó-helyszín, pontosabban az, hogy amit látunk az csak ritka esetben valóságos tér, a legtöbb jelenetben szimbolikusan értendő. Nyilván a közönséget ez meg fogja osztani. Minél jobban ismeri valaki a szöveget, annál kevésbé fogja számonkérni azt, hogy a rendezőnek nem áll szándékában illusztrálni, azaz nem látunk tróntermet, nem látunk bástyafokot, sem a vár folyosóit, szobáit, sem tengerpartot, sem temetőt...Szerencsés az, hogy pakolás nélkül bonyolódik le az egész történet, nem vonja el a figyelmet átdíszítés. Az Öreg Hamlet illetve a Színészkirály az, aki jelmezre emlékeztető ruhát visel - ami a modern környezettől el is üt. Ő jelképezné a dicső múltat, az aranykort, amikor még minden egész egyben volt - nem meggyőzően. Nehéz elhinni, hogy valaha másként működhetett ez a közeg. Valószínűleg őt is ugyanezek a futballhulligánok vették körül, esetleg más ruhában.
A színészek kénytelenek alkalmazkodni a díszlethez, nagyon kevés a mozgás, kivéve Hamletet, aki egyedül feszegeti a kereteket - a többiek mind üléseikhez vannak (szinte) kötve. Az előadás felidéz emlékezetes "ülő-színházi" rendezéseket, például Bagossytól Az arab éjszakát és Zsótér Sándor több munkáját is, amelyben mindig a szöveg hatásának felerősítése volt a cél. Ezeknek közös sajátossága, hogy nem illusztrálnak, hanem a szöveg érzékletes elmondása pótolja az akciót is. Ez persze humorforrás is, hiszen sokszor nem azt halljuk, mint amit látunk. A legszínházszerűbb, "leghálásabb" részek is kimaradnak ezáltal, a színészek nem játsszák el a kerti jelenetet, egy asztal két oldalán ülnek és roppant szuggesztivitással hangzik el Gonzago megölésének előzménye (Gálfi László és Pogány Judit által). Gáspár Ildikó dramaturg húzásai ugyancsak a koncepciót szolgálják, kihúzza a darab egész első jelenetét, Hamlet okoskodásait is a színjáték feladatáról, gördülékenyebbé válik az előadás ezáltal is.
Ennél is fontosabb, hogy nem lesz párbaj sem. Minek is? Az egész Horatio beszámolójaként jut el Fortinbrashoz, Hamlet kérésének megfelelően. (Hamlet-párbaj olyan emlékezetes úgysem lehet, mint amilyen Bertók Lajosé volt utolsó bemutatóján, amikor annyira átélte a jelenetet, hogy a Claudiust játszó színészt ténylegesen is megsebesítette és a tapsrend alatt már hallhattuk a mentők szirénázását is.... Ennyire ezerszázalékos Hamletet, kifejezetten rossz rendezésben, valószínűleg sose fogok látni. Viszont azóta se találkoztam olyan Hamlettel, amelyik kapcsán ne gondoltam volna Bertókra. Jelen esetben - és ez a maximális dicséret, amit mondhatok Polgár Csaba alakításáról: nem közben, hanem az előadás után jutott eszembe. Ez nagyon nem mindegy. )
Törekedtek az illusztrációk kerülésére már az egy évvel korábbi Tóték előadásban is, amely egész biztos, hogy némileg szintén megosztotta a közönséget, de összességében azt is jól fogadták. Néhány előadás után ki fog derülni, hogy a nézők mennyire lesznek elégedettek most is ezekkel a mezei nézőknek feltétlenül szokatlan megoldásokkal.
Már az Alföldi-Hamlet esetén is leszűrtem, hogy Gertrúd szinte statisztálásra kényszerül (a Zsótér-előadásban ez jóval kevésbé van így, az tavaly nem volt ennyire kifejezetten a politikai szálra kihegyezve). Jelenleg szintén csak nagyon ritkán hívja fel a rendezés a figyelmet Claudius és Gertrúd kapcsolatára. A két ember között a néma-jeleneteikben is lehetne több apró rezdülés, de ezek hiányoznak. Nem tudhatjuk meg, hogy mennyire mély ez a kapcsolat. Lehet, hogy számukra fontos ugyan, de mégis háttérbe szorul. A hatalom birtokosai nem engedhetik meg maguknak a magánélet luxusát, így ebből a házasságból mindössze egyetlen privát pillanatot leshetünk el, amikor elengedik magukat néhány percre: éppen a színdarab nézése közben, az egérfogó jelenetben. A házaspár úgy ül a lelátón a Hamlet által szervezett előadást nézve (éppen a színészkirályné fogadkozását hallgatják), mint ahogy fiatal szerelmesek a moziban. Csak a popcorn és a kóla az, amit hiányoltam mellőlük. Beleillett volna. Pár perc ez az idill, aztán jön a fordulat - Claudius akcióba lendül és nem nézi tovább a darabot. Znamenák István Claudiusa leginkább egy felkapaszkodott politikus, amikor Hamlet apjával (Gálffi László) hasonlítja össze és látjuk a két színészt egymással szemben ülni, akkor valóban megállapíthatjuk, hogy Znamenák kicsit sem hasonlít, nem volt és nem lesz hős-típus, kisember királyként is. Az ima-jelenet nagyon hat, éppen azáltal, amilyen egyszerűen mondja el érzéseit. Megértjük Claudius szempontjait és azt is, hogy ezt a pojácává vált Hamletet miért akarja eltávolítani.
Az egérfogó jelenetnek számomra a legemlékezetesebb mozzanata mégis az, amikor a darab félbehagyása után Gálffi egyedül marad az asztalnál. Közben a feje fölött intézkednek, Hamletet utasítgatják, jön-megy a két udvaronc (Rosencrantz és Guildenstern, Vajda Milán és Ficza István), a művész meg ül. Kifizették a fellépést, közben váratlanul félbemaradt az előadás, neki senki sem mondott semmit. Később szép fokozatosan átvált a jelenet és néhány perccel később már Szellemmé válik a Gertrúd-Hamlet jelenetben, bár még a testtartásán sem változtat közben. Nekem épp ez, a néma Gálffi volt a tegnapi előadás egyik legerősebb pontja, mert beleláttam ebbe is és a korábbi színészes jelenetekbe is ezt a halk sóhajt, a művészet kiszolgáltatottságáról. Mit tehetünk, a politika dominál. Tűrni kell, ha így van, úgy is.
Amilyen igazi Claudius Znamenák, ugyanúgy teljes egészében kitölti Polonius szerepét Csuja Imre. A megszokottnál szimpatikusabbá vált. Ez lehet, hogy a rendezői koncepción kívül egyszerűen a színész szeretetreméltóságából fakad. Hamlet is a szokásosnál jobban sajnálja a megölt kamarást, aki saját túlbuzgóságának áldozata lett, bár ilyen véget mégsem érdemelt. A további kisebb szerepekben egyetemi hallgatókat foglalkoztat a színház, akiknek nem rosszak az apró villanásai, de megszólalásai még azt a súlyt nem hozzák, mint amit a fent említett szereplők akármilyen rövid mondata. Ez nem jön azonnal. Nyilván szándékos választás, hogy ennyire sok egyetemista szereplő van, tapasztalatlan fiatalokat kell játszani, akiket könnyen meg lehet téveszteni. Gondolok itt elsősorban Laertesre (Patkós Márton) és Opheliára (Kókai Tünde), akik éppúgy a király áldozatai, mint az id. Hamlet vagy a fia.
Mennyiségileg kis szerepükben Gálffi és Pogány Judit remekel. Én az Alföldi-Hamletben is épp a színészkirály és felesége kettősét szerettem a legjobban (László Zsolt, Nagy Mari alakítását őrzöm azóta is), ezekre a szerepekre most is nagy formátumú színészeket választott a rendező. (A sírásókat is ők játsszák. Hálás szerep az is, a közönség most is szerette ezt a jelenetet.)
És végül essen szó Polgár Csabáról is. Polgár Csaba nemsokára (ápr.1.) el fog köszönni Peer Gynttől. (Aki lemaradt arról eddig, most még összekaphatja magát...amíg nem késő.) Ez a Hamlet talán némileg kárpótolja majd a veszteségért. Ennél többre nemigen vágyhat ma egy színész, címszerep, ráadásul jó rendezésben, jó partnerekkel. És Polgár Csaba nemcsak, hogy alkalmas a feladatra, de meg is felel a kihívásnak. Tegnap az előadás végén csak azért úszta meg, hogy megint autogramot adjon a lányomnak, mert Vilma elbizonytalanodott. Rendszerint operát néz, és egy előadásban két-három jó alakításnál többet sose fedez fel. Most viszont ő is arra a konklúzióra jutott, hogy mindenki tetszett neki az előadásban és mindenkitől mégsem kérhet aláírást. Túl sok jó színész van Pesten...- illetőleg ott, ahova viszem. Tehát maradt "csak" az előadás emléke neki is.
És kíváncsian várom a szerdát, hogy fog hatni a Hamlet a diákjaimra, arra a hetven kilencedikesre akik sem a darabot nem ismerik, sem az aktuálpolitikában nem járatosak...viszont idén tanulni fogják Shakespeare-t és valahogy viszonyulniuk kell hozzá, ha tetszik, ha nem. Erről a tapasztalatról majd a következő hét második felében folytatás következik.
