Tegnap este ismét monszun-jellegű eső szakadt rám, miközben jegy és foglalás nélkül rohantam a Szkénébe. A körülmények ilyetén alakulását kifejezetten jó jelnek vettem, ugyanígy érkeztem Az Őrült, az Orvos... előadására nagyszombaton. Akkor és most is érdemes volt összeázni kétszer is.
Az eső tehát adott volt az est sikeréhez, viszont egészen meglepett, hogy az idei évadban most először kitűzött és egyébként hároméves előadásra (bemutatva: 2010. márc. 29.) maradt még négy (!) eladatlan jegy. Rendszerint 10-15 ember vár még pótszékre, annyira tele van a Szkéné a Pintér-előadásokon. Biztos vagyok abban, hogy mindenki evidenciának veszi azt, hogy túltelített a nézőtér és utolsó percben meg sem próbálják a bejutást. Pedig érdemes odatelefonálni a társulat szervezőjének, Bendák Mónikának, ha valaki megfontoltabb és nem indulna el szervezés nélkül. Az előadások (most már hétről tudok együttesen nyilatkozni) gondolatébresztőek, szórakoztatóak és a mai világról szólnak. Nem üres két óra az, amit valaki a Szkéné színházban eltölt. Ez általánosságban is igaz, a többi társulat produkciói is hasonló célkitűzéssel és igényességgel születnek - éppen ez a jó, hogy bár egy befogadó színházról van szó, a szemlélete mégis nagy vonalakban egységesnek mondható, az előadások formanyelve az, ami lényegesen eltér egymástól.
A Szutyok c. előadás két óra, egy részben. A cselekmény meglehetősen bizarr, de ha részleteire bontanánk, akkor megállapíthatnánk, hogy mindenki ismer hasonló történeteket. Vannak a környezetünkben olyanok, akiknek a sokadik lombik kísérletre sikerült vagy nem sikerült saját gyerekhez jutni. A jóval fiatalabb nőért a családjukat elhagyó férfiak, az állami gondozásban senyvedő gyerekek, az elnéptelenedő falvak, sőt még amatőr színjátszókörök is léteznek országszerte. Ebben az előadásban, ahogy Pintér Béla más darabjaiban is az az izgalmas, ahogy ezeket a valóságdarabokat összerakja és egy egységes történetet, életsorsokat formál belőlük. Jellemzően egy hőst vagy egy családot emel a középpontba. Most egy pár szétesésének vagyunk a tanúi. A történet tragédia persze, mint ahogy szinte mindig az, de a népzenei kíséret és a számtalan komikus elem miatt elviselhetőbb (ebben mintha azért kicsivel kevesebb lett volna, mint az általam legutóbb látott és ezt "történetileg" követő Tündöklő középszerben (2010. dec. 19.) Nem marad így sem el a szembenézés, de annyi humort még Pintér Béla sem tud előcsiholni, amennyi ahhoz kell, hogy Rózsinak, a szélsőjobboldalivá váló volt állami gondozott sorsának alakulását valóban komédiának vegyük és felhőtlenül szórakozzunk. Ebben az előadásban is megjelennek a falusi amatőr színjátszókör kapcsán a saját művészetükre tett önironikus utalások. Beépül a Szkéné volt vezetője, Regős János nevével és figurájával együtt zsűrielnökként, egészen úgy, mintha egy kabaréból lépne elénk. (Az ilyen utalások megértéséhez kellene a társulat életének jobb ismerete. A közönség jelentős részének egészen biztos, hogy a név nem mond semmit.) Pintér Béláékat már egyre kevésbé merik "leamatőrözni", de azért ez meg-megtörténik. Nyilvánvaló, hogy részben ezek a megjegyzések és a társulaton belüli feszültségek kihatottak a produkció megszületésére. De ennyi nyilván nem volt elég a problémák kitárgyalására, a Tündöklő középszer története már kifejezetten a társulati létezést állítja a középpontba.
A színészek most is nagyon egységes csapatként működnek, éppen ezért nehéz valakit kiemelni. Ebben az előadásban a rendező ismét azokat a szerepeket osztotta magára, amelyek a megmutatott közösségen kívül állnak. Pintér Béla tehát a Napistenként megjelenített orvos, köpenye palástban végződik és roppant hatásosan jeleníti meg akár az ember sorsa felett álló végzetet is. Ő a zsűrielnök és a rendőr is. Minden szerepében a hatalom képviselője. Hálásak ezek a szerepek, de mégis másodlagosak. A fejgép a házaspár sorsára irányul. Friedenthal Zoltán és Szalontay Tünde kettőse pontosan megmutatja már az első perctől, hogy egy kihűlt és halálra ítélt kapcsolat végóráit szemléljük. Ami megtörtént, megtörtént volna mindenképp, csak más körülmények között. Ami viszont Szamosi Zsófia által játszott Rózsival és Rózsiban játszódott le, az nem lett volna szükségszerű. Belőle akár jóravaló polgárt is lehetett volna nevelni, ha valaki rászánja az időt és a szeretetet. De mi van azzal, akit kevésbé szeretnek? Hová jut?
És hogyan jutnak tévútra a fiatalok? Mi a magyarázat erre? Milyen hatások érik őket? Az előadás kapcsán ezek azok a kérdések, amelyekkel érdemes lenne foglalkozni.
Rózsinak Szutyok a gúnyneve, de ez a megjelölés sokkal inkább ráillik arra a társadalomra, a környezetre, amelyben benne él(ünk). A színpad viszont, mint ahogy az a Pintér előadásoknál megszokott: tiszta és áttekinthető marad. Fapadló, belőle kisarjadni tudó búzaszálakkal, egy-egy szék, majd egy kemence. Szeméthalmok nem képződnek, a színészeket nem borítja el a szutyok. Felmutatják külsődleges eszközök nélkül is. És nem csak ebben az egy előadásban.
Az előadás ma is látható még a Szkénében, este 8-tól, ráadásul angol felirattal.
További friss információ (máj. 3.): Az Átriumban tartott Pintér Bélákra (Soha vissza nem térő, Parasztopera) vannak még jegyek, egszerűen megvehetők az Átrium honlapján keresztül. A Szkénében viszont a júniusi Árva Csillagokra (jún. 6.,7.,8.) és a 42. hétre van már csak hely (jún. 14.,15.)! Magányos farkasok azért megpróbálhatják a többit is, csak időben kell jelentkezni a várólistára és minden rendben lesz.
