A borbély azok közé az előadások közé tartozik, amelyeket valóban hónapról hónapra sikerült halogatni (bemutató: 2014.02.2. volt), hogy végül ma este nézzem meg.
Az előadást a Kossuth Lajos utcában, a Puskin mozi melletti üzlethelyiségben játsszák. Előzetesen az ismerőseimtől hallottak alapján próbáltam összerakni, hogy milyen is lehet az előadás. Most ezekre az információ-morzsákra visszagondolva megállapítom, hogy anélkül, hogy a poént lelőném, én sem igen mondhatok többet.
Idáig jutottam el június 10-én este és miután másnap elkapott a Ring, amely miatt öt napig semmi egyébre nem gondoltam, félbe maradt a bejegyzés. Ez viszont nem egy széria utolsó előadása volt, mint a Vörös, hanem hasonló lehetne Bán János Kukacmatyijához, amelyet a színész lassan 23 éve játszik megszakítás nélkül a Kolibri Fészekben, vagy ha a Katona repertoárját nézzük, Fullajtár Andrea Csendet akarok című előadásához is. Ezt A borbélyt Bán János éppígy műsorán tarthatná pályája végéig, mindig találna benne új színt és az idő előrehaladtával a hangsúlyok változnának, de az aktualitása nem csökkenne.
Tolnai Ottó Végeladás című írását Imre Zoltán és Hudi László (az előadás rendezője) dolgozta át. Az előadást a Mozgó Ház Alapítvány, az Orlai Produkciós Iroda és a Természetes Vészek Kollektíva közreműködésével hozták létre a Katona műsorrendjébe illesztve. Alkotótársakként még Árvai György, Szűcs Edit és Héricz Anna szerepel a színlapon, nincs körvonalazva, hogy milyen minőségben.
Jó megoldás ez a külső helyszín, mi ülünk az akkor éppen elég forró hangulatú teremben, Bán János a kirakat üvege előtt tesz-vesz. Amikor van kuncsaftja, akkor felváltva foglalkozik vele, a közönséggel és közben még reflektál a bámészkodókra is, akik közül sokan fényképezgetik az üzletben történteket, megállnak előtte hosszabb-rövidebb ideig. A színész odáig merészkedik, hogy egyszer-egyszer ki is lép az üzletből, szóba elegyedik a külföldi turistákkal (szlovák nyelvtudását is próbálja hasznosítani), nagyon barátságos. Elnézést kér a megszakításokért, "gondolnom kell az üzletre is", teszi hozzá. Az elhangzó szövegek egy része biztosan improvizáció, Bán János szándékosan kizökkenti magát az előre megírt szövegből és így az is igazán természetesnek tűnik. Valóban egy borbélynál érezhetjük magunkat, aki hosszan beszél családjáról és múltjáról, bevon minket. Hiába tűnik természetesnek, mégis anakronisztikus a helyzet, talán a fényképező turisták mindegyike sem volt tisztában, hogy színházat lát - a régimódi borbélyszék, a vendég beszappanozott arca az, amelyik elvarázsolta őket, mintha több évtizednyit ugorhattak volna vissza az időben.
Az előadás végén aztán kiderül az is, hogy milyen furcsa jellegzetességei vannak ennek az üzletnek, mit keres annyi befőttesüveg a polcokon. A poént nem lövöm le, és így különösen nem mesélem el az előadás legvégét.
Bán Jánost élmény nézni és hallgatni. A körülöttem ülők apróbb megjegyzéseiből azt szűrtem le, hogy ennek is megvan a maga közönsége, újranézős előadás. Élvezni lehet a kisebb módosításokat is, hiszen változnak a dolgok attól függően is, hogy az adott napon milyen válaszokat ad a megborotválandó vendég a borbély kérdéseire.
A színlap felhívása közli, hogy 50% kedvezménnyel válthat az jegyet, aki kiteszi magát a borotválás procedúrájának. (Én csak javasolni tudom, különösen azoknak, akik a birspálinkát is szeretik. De többet nem mondhatok.)