2011 szeptemberében mutatta be a Budapesti Kamaraszínház Peter Quilter „Duetts” c. jelenetsorának magyar változatát. Azóta rengeteg minden történt, például megszűnt az említett színház is. Ez az előadás a megmentett darabok közé tartozik. Kétszereplős, alacsony a rezsije, szeretik játszani – ez lehet rá a magyarázat. Érdekes színezetet ad neki, hogy egy valódi házaspár játssza el. Pindroch Csaba és Verebes Linda bejárta már vele a fél országot és állomásoztak hosszabban a Játékszínben is. Ahogy néztem a közönség reakcióit, valószínűsítem, hogy hosszú életű lesz a széria. (Pindroch Csabának pedig az első jelenetben egyre kellemetlenebb lesz, amikor azzal szembesítik, hogy az újsághirdetésben 27 évesnek mondta magát.)
Az előadástól (én is) könnyű szórakozást vártam, hangulatjavítást. És persze kíváncsi voltam Pindroch Csabára, akit pályakezdése óta számon tartok.
(Előtte éppen Katarina Mazetti novellagyűjteményét olvastam (Elváltak és válófélben lévők), aki egyébként a színházlátogatóknak A pasi a szomszéd sír mellől című opusza által lehet közismert (lsd. a Rózsavölgyiben futó előadást). Sikerkönyv, elvileg szintén könnyed olvasmánynak gondoltam, amely enyhíthetné azt a szívszorító érzést, amelyet Radnótiné naplójának olvasása okoz immár hetek óta. Felfüggesztettem ugyan a naplót, de olyan, mintha csöbörből vödörbe estem volna. A Mazetti könyv is hasonlóan kilátástalan gondolatokat sugall a világról, emberi kapcsolatokról, hiába bestseller.)
A könyv kizárólag a férfi-nő viszony kínkeserveit taglalja, így az előadásra beülve azt éreztem, hogy egy hasonló novella elevenedik meg éppen. Az öt jelenetet végignézve viszont világossá vált, hogy ugyan valóban nagyon sok a közös vonás, a végkicsengés ellentétes.
Amíg Katarina Mazetti minden novellájából a kapcsolatok reménytelensége süt, addig ezekben a jelenetekben mindig van némi vigasz, szeretet-morzsa, mintha az emberek közötti utak nem lennének egészen elvágva. Léteznek, még akkor is, ha nem autósztrádára, hanem mókus-ösvényre emlékeztetnek. Ez a közös vonás, amely az egyébként fanyar humorú jeleneteket összeköti és emiatt szereti a közönség is. Sőt: beleképzelhetjük magunkat más-más sorsokba és utána megkönnyebbülten felsóhajthatunk, hogy "na, legalább ennél jobb a helyzetünk". Ez az előny is megvan.
Az öt jelenet más-más rendezőhöz és jelmeztervezőhöz kötődik. A tér nagyjából változatlan: egy meglehetősen jellegtelen amerikai konyhás nappali. Egy-egy kép cserélődik ki a falon, de a fehér kanapékra még más színű huzat sem kerül. Amíg a szórólapot meg nem néztem, azt hittem, hogy a színészházaspár önmagát rendezte. Ami hasonló daraboknál gondot okoz, az az átdíszítés és átöltözés. Jelen esetben zenei átvezetéssel kiválóan megoldják ezt a kérdést. A szemünk előtt helyeznek át néhány kelléket és a ruhadarabokkal együtt fokozatosan alakulnak át szereplőink is. Egyetlen díszletmunkás közreműködésére sincs szükség.
Az első jelenetben két társkereső első randiján vagyunk. Akár viccesnek is érezhetjük, ahogy a két sok kudarcon átment ember próbálkozik azzal, hogy valakihez végre kötődni tudjon. A férfi megjegyzi: az autóvezetést is hetekig tanítják, azt, hogy miként kell a nőkkel eligazodni egyáltalán nem. A másodikban meglátjuk, mihez kezdhet egy gyönyörű titkárnő homoszexuális főnökével, akihez úgy látszik, hogy mindenkinél jobban vonzódik. A szünet előtti utolsóban egy, az élethez más-más módon hozzáálló testvérpárt látunk: a döntésképtelen fivér beszélget az éppen harmadik esküvőjére készülő nővérével.
A második részre már csak két történet maradt, de az éppen elég is levezetésnek. Az idősödő színészpár konfliktusa meglehetősen felületi, de van benne egy jó mondat, amely megemlíti, hogy hová jutott az egykori Shakespeare-színész férj. Akik szintén régen nézik Pindroch Csabát, visszaemlékezhetnek a régi nagy dobásaira is e mondat kapcsán, ahogy én tettem. (lsd. Ruszt József nagyszerű Othellójában micsoda Rodrigo volt!)
A darab stílusosan fejeződik be, egy válás előtt álló pár éjszakájával. Ahogy a legtöbb jelenetben, ennek a zárása sem egyértelmű. Ha nem tudtuk volna, most láthatnánk, hogy ahogy a kötelékek kialakítása sem egyszerű, a lezárás sem az.
A két színész látnivalóan élvezi az együttes játékot, szívesen van együtt sok év után is. Ez a tényező önmagában is jó hatással lehet ránk.
A Mikroszínpad nézőtere egészen tele volt, és a szokásosnál talán több házaspárral. Fiatalokkal is, de főleg középkorúakkal. Az előadásnak terápiás hatása is lehet, alkalmas arra, hogy utána beszélgetések indulhassanak el. Ha csak egyetlen házaspár közelebb jutott a problémáinak tisztázásához, vagy legalább nyugodtabb szívvel tud velük szembenézni ennek hatására, már nem volt hiábavaló az este.
