Erkel - Bohémélet
Belvárosi – Várj, míg sötét lesz
Centrál – My Fair Lady
Nemzeti – Caligula helytartója
Pesti – Mondjad, Atikám!
Rózsavölgyi Szalon – 19.30 – „Emberi hang” – Molnár Piroska
Vígszínház – Hamlet
Erkel - Bohémélet
Belvárosi – Várj, míg sötét lesz
Centrál – My Fair Lady
Nemzeti – Caligula helytartója
Pesti – Mondjad, Atikám!
Rózsavölgyi Szalon – 19.30 – „Emberi hang” – Molnár Piroska
Vígszínház – Hamlet
Lehet, hogy van akinek ez túl naiv nézőt mutat, de én tényleg alapvetően azért járok színházba, sőt azt várom irodalmi alkotásoktól is, hogy hozzászóljanak az életemhez, sőt néhány dilemmámat eldöntsék. A ma esti Jeanne d'Arc, Hegymegi Máté rendezése számos erénye mellett hozta ezt is, a főszereplő meggyőzően választotta a máglyát (és egyben az önazonosságot) a biztonsági játékot jelentő börtön helyett (hiszen ha élve marad, sorsa akár jóra is fordulhatott volna megint).
Röviden összefoglalva: Nekem fontos, katartikus előadás volt a Jeanne d'Arc, feltétlenül nézendő - 1 óra 50 perc, szünet nincs. Hat a szívünkre és az agyunkra is, lehet rajta sírni és nevetni.- Kedvenc mottóm jutott róla eszembe (Nagy Lászlótól): "ha reménytelen a lehetetlen, elbukásunk is ünnepély". Ez az előadás valóban színházi ünnep, hosszú távon nyomot hagyó.
Akit részletesebben érdekel, azoknak jöjjön a Brozsek Niki sokat mondó képeivel illusztrált AJÁNLÓ bejegyzésem.
Bábszínház - A vihar
Belvárosi – Száll a kakukk fészkére
Operettszínház – 19.30 – Lili bárónő
Centrál – Házassági leckék középhaladóknak
Centrál – Kísértetek
Nemzeti – Fedák Sári
Rózsavölgyi Szalon – 16h – Valami csajok
Rózsavölgyi Szalon – 20h – Széllel szemben (Jordán Tamás)
TRIP hajó - M/Ámor
Tipikus és igazán nagyon jól sikerült Mohácsi-előadás lett Szép Ernő Patikájából, Kovács Márton zenéjével, amelyik persze hosszú most is, két szünettel elsőre 11-ig tartott, de lesz ez rövidebb, lehet, hogy akár 3,5 óra alatt is lejátsszák majd a későbbiekben. A hossza miatt most sem közönségbarát, nem akar mindenáron megfelelni kényelmi elvárásoknak, nem megy a trenddel (egy rész 90, esetleg 110 percben), nem igazodik menetrendekhez. Ahogy a világ sem igazodik a mi elvárásainkhoz. Nincs lírai szentimentalizmus sem, amit a mű ismerői joggal remélhetnének, amennyiben a rendező és a színház repertoárjának ismerete már nem intené őket eleve óvatosságra.
Tenki Réka - Novkov Máté - Kerekes Éva
Nekem így, ahogy volt igazán tetszett. Feltétlenül érdemes megnézni, már most is nagyon jól ment a legelső nyilvános megmérettetésen.
Bábszínház - A vihar
Hatszín – Varsói melódia
Operettszínház – 19.30 – Lili bárónő
Centrál – Jó emberek
Jurányi – Don Juan visszatér
Pesti Magyar – 19.30 – A Szkalla lányok
Örkény – Hamlet
Pesti – A testőr
Rózsavölgyi Szalon – 19.30 – Valentin nap éjszakája
RS9 - 19.30 - A pandák gyönyörű utazása
Spinoza - A mi Józsink/Erzsike
Thália – Mr. és Mrs.
TRIP hajó - Maladype - Csongor és Tünde
Jurányi – Leszámolás velem
Centrál – My Fair Lady
Centrál - Büszkeség és balítélet
Magvető Café - Ernelláék Farkaséknál
Örkény – József és testvérei
TRIP hajó - J. háborúja
Jurányi – 18.30 – Szociopoly
Centrál – Jó zsaru – rossz zsaru
Jurányi – A megtorlás napja
Katona – 19.30 – A borbély
KuglerArt - Kálmán-nap
Rózsavölgyi Szalon – 19.30 – Szülőfalum, Pest
Thália – A hőstenor
A lényeget beleírtam a címbe, azaz az apropót, amiért az Örkény Színház új - másfél órás - bemutatóját megnéztem. Érdekelt, hogy milyen az új Polgár Csaba-rendezés, illetve pláne érdekelt Ficza István és Nagy Zsolt alakítása, különösen így, hogy mindössze ketten szerepelnek, és ez feltétlenül nehezített pálya egy színésznek.
Az előadás kapcsán leszögezem előre, hogy a témája miatt nem éreztem magam igazi célközönségnek, de minthogy a színészekre mindenhogyan kíváncsi voltam, utólag is csak azt mondhatom, hogy nem hagytam volna ki semmiképp.
Rövid ajánló következik, a döntés elősegítésére.
Belvárosi Színház - 17h - Három esős nap
Centrál – Nézőművészeti főiskola
Katona – 19.30 – A borbély
Rózsavölgyi Szalon – 16h, 19h – Az utolsó óra
RS9 - 19.30 - Egy doktorkisasszony naplójegyzetei
Spirit – 15h, 19h – Tóték
Nem túl nehéz röviden ajánlani Orlai Tibor csapatának ezt a legfrissebb előadását: illik a Belvárosi Színház repertoárjába, ez is egy filmhez kötődik (Woody Allen egyik komédiájához), párkapcsolati problémákról szól, amelyek mindig aktuálisak és nem utolsó sorban: nagy színészi alakítások vannak benne.