Nem túl nehéz röviden ajánlani Orlai Tibor csapatának ezt a legfrissebb előadását: illik a Belvárosi Színház repertoárjába, ez is egy filmhez kötődik (Woody Allen egyik komédiájához), párkapcsolati problémákról szól, amelyek mindig aktuálisak és nem utolsó sorban: nagy színészi alakítások vannak benne.
Ennél azért hosszabban:
Az előadásban két házaspár és a hozzájuk kapcsolódó emberek szövevényes magánéleti viszonyait követhetjük nyomon életük egy szakaszában, és ennek jellemzésére a "káosz" mellett még az is eszünkbe juthat, hogy "mindegy". Az előttünk felvázolt karakterek élete többféleképpen is alakítható, és feltüntethető akár ugyanaz a leosztás tragédiaként, illetve happy end színezettel is, de tudatában kell lennünk, hogy ezeknek a viszonyoknak egyike sem végleges, folyamatosan alakul, és az, hogy jó vagy rossz irányba, nézőpont kérdése. A szereplők élete ugyanúgy hasonlít a hullámvasutazáshoz, ahogy a miénk, csak esetleg a látottak kicsit nagyobb hegyeket-völgyeket mutatnak, mint amihez mi a hétköznapokban hozzászokhattunk - jó esetben.
Az előadás egy díszletben játszódik, Ondraschek Péter meglehetősen semleges teret, egy szinte egészen fehér nappalit tervezett, amelyben még inkább kiemelődnek maguk a színészek. A darabban a segítségünkre van egy állandóan kérdéseket feltevő személy is (Hunyadi Máté játssza), aki leginkább egy pszichológusra emlékeztet. Amerikai középosztálybeliek a szereplők, lehet, hogy mindenki jár közülük terapeutához - gondolhatjuk akár ezt is.
Szabó Máté rendezésének egyik erőssége most is az, hogy hagyja a színészeket érvényre jutni, és így a történetet szinte minden szereplő szemszögéből átélhetjük. Minden esetleges, bármi megtörténhet, semmi nem kiszámítható, teljes a bizonytalanság és ehhez kell hozzászoknunk, sőt még inkább: jó képet vágnunk, a saját érdekünkben is - ez a legfőbb üzenet az én olvasatom szerint.
Ahogy a nemrég bemutatott "Három esős nap"-nak, úgy ennek a darabnak is ugyanaz a tanulsága: senki sem boldog (tartósan pláne), mindenkinek nehéz, és bár ezek közhelyek, de ettől még évezredek óta igaznak bizonyulnak, és hiába van benne rengeteg negatív töltés, az előadás mégis jól esik, segít elviselni azt, amit úgyis muszáj. Sokat nevetünk, és lehet élvezni a színészek játékát.
Ötvös András nem egészen Woody Allen-karakter, de nem felejthető korábbi író-alakítása (aki nem látta még A csemegepultos naplóját az azért lemaradt valami fontosról, de még pótolható), és most is érdekessé válik, hogy végül mi lesz vele, a feleség - Radnay Csilla -, vagy a tehetséges író-tanonc - Gombó Viola Lotti - mellett horgonyoz le élete következő szakaszában. Mindkét lehetőségnek látjuk az előnyeit és a hátrányait is.
A másik házaspár tagjai - Pataki Ferenc és Járó Zsuzsa - még bizonytalanabbnak tűnnek annak eldöntésében, hogy mi lenne a jó nekik. A feleség különösen domináns karakterré formálódott, hosszú távon is kísérteni fog, ahogy Mahlert hallgat Nagy Dániel Viktorral egy koncerten. (Ahányszor eszembe jut a fiatal színész, mindig beugrik a saját előadása - Leszámolás velem -, amelyet pont ezért ajánlok minden vele kapcsolatos bejegyzésben, mert ez is a hosszú távon ható produkciók közé tartozik.) Emlékezetes Járó Zsuzsa másik jelenete is, ahogy Ficzere Bélával éppen egy Don Giovannira készül. Igen, akadhatnak helyzetek, amikor az embernek teljesen mellékessé válhat, hogy milyen előadást néz, sőt leginkább semmit nem nézne, hiába van betervezve - ezt megerősíthetem.
(Addig jó, amíg valaki van olyan helyzetben, hogy valóban teljes egészében le tudja kötni a színház. Ez az előadás ha problémáinkat nem is oldja meg, de az elterelésre feltétlenül alkalmas, leköt minket és ez is jó beszélgetések kiindulópontjául szolgálhat, ha netán egy baráti társaság, vagy egy pár együtt megy rá el. Az az igazi.)
Ullmann Mónika még nem említődött, aki a legutóbbi nagy dobása (Táncórák) után most sincs rossz színészi helyzetben, hálás két szélsőséges figurát is eljátszania, de fitnessz-edzőként van nagyobb feladata, így marad meg bennünk.
A felsorolt személyek bevonásával a háromszög formációnál lényegesen bonyolultabb jön létre, valószínűleg egy elég komplex geometriai ábrával lehetne az előadás szövevényes viszonyrendszerét leírni, és ez persze szpoilerként is működne azoknak, akik nem ismerik a filmet, tehát hanyagolom annak a részletezését, hogy ki kicsoda és kihez miként kötődik. (A színlap sem sorolja fel csak a színészek neveit, a szerep-nevek lényegében tényleg nem is fontosak, akár mi is lehetnénk ők.)
A szerző tényleg mindent bevetett, hogy annyi fordulat legyen az előadásban, hogy semmiképp ne unatkozzunk, és valóban kialakuljon az a benyomásunk, hogy az élet többféle forgatókönyv szerint is leélhető, bár egyik sem lesz tökéletes megoldás. Igen, nem vagyunk boldogok, de sokat segítenek nekünk a túlélésben azok, akik legalább komédiaként tüntetik fel a kínlódásainkat.
