Három színész, egy szociológus és 32 néző - ennyi kell ehhez a rendhagyó színházi estéhez és majdnem három óra, szünet nélkül. Közösségi élményt kapunk, közben talán szociális érzékenységünk is nő, de ami biztos: olyan problémákkal szembesülünk egész este, amelyek nem a mieink, hiszen akinek az a gondja, hogy "gyógyszer vagy cipő" legyen a segélyből és hogy vergődik el a hónap végéig anélkül, hogy uzsoráshoz fordulna, az nyilvánvalóan nem szokott színházba járni. Mi mindannyian, akik ezt az előadást ma néztük a boldog kevesek közé tartozunk. Ennek a felismerése lehet, hogy nem minden mezei nézőnek könnyű, nem biztos, hogy a kiválasztottság érzetét egy átlagos előadás meg tudja adni, így nagyon jól jár, aki a Mentőcsónak egység és a Gyerekesély egyesület közös előadására beül a Jurányiba, vagy netán (ami szintén egy lehetőség), megrendeli egy iskolába. Csak ajánlani tudom a megtekintését.
Az előadás elején négy családra oszlunk mi nézők, nagyjából 8-10-en testesítünk meg egy-egy szomszédos családot egy borsodi faluban, a Hernád partján. Mindegyikben van egy családfő, aki dolgozik, ha akad közmunka vagy alkalmi munka, egy háziasszony, aki a csecsemő miatt munkát nem vállalhat, illetve egy kisiskolás gyerek. Kapunk egy listát, amelyen szerepelnek a kötelező havi-heti kiadások, a bevételi lehetőségek. Ránézve a számokra, amelyekről megtudjuk a műsort vezető szociológustól, Bass Lászlótól, hogy valóságon alapulnak, minden amivel a játékban szembesülünk tényleg nem a fantázia műve. Ahogy egy gyors számítást végeztem, azonnal feltételeztem, hogy egyetlen család sem lesz, aki adósság felhalmozása nélkül végigbírja majd a 31 napos hónapot csinálni. (Ebben tévedtem, az egyik család plusz négyezer forinttal jött ki a játékból, mivel ők kapták a közmunkát és nem jutott nekik egyetlen nagyobb véletlenszerű kiadás sem, és az ő gyerekük még Pesten is volt osztálykiránduláson, sőt születésnapi zsúrra is befizették a szülei.)
A mi csapatunk végzett az utolsó helyen és mínusz 117 ezer forintig jutottunk, tartoztunk a végén már nemcsak a boltosnak és az uzsorásnak, hanem két szomszédnak is. Nem tudtunk a gyereknek se cipőt, se szemüveget venni, a családfő gyógyszerén eladósodtunk, munkaügyi ellenőrzés miatt a fekete munkára se kaptunk pénzt, sőt a segélyt is bebuktuk. Más csapat szerencsejátékon veszített, egy harmadik pedig temetésre nem tudott fizetni és a bírság miatt mentek ők is mínuszba, ha nem is annyira mint mi, de negyven-ötven ezer forint tartozást halmoztak fel egy hónap alatt. Ruhát, vagy tartós holmit senki nem vásárolt...
Minden napnak megvan a maga eseménye, megtudjuk, hogy a csapat közösen dönthet, hogy mit tenne a felajánlott helyzetben - pl. venne-e tápszert a csecsemőnek, nagybevásárláson szerez be mindent, vagy hetente a kisboltban vásárol...Messziről látszott, hogy a felajánlott helyzetekben a döntési lehetőség csak a látszat, kényszerhelyzetben voltunk elejétől a végéig, bukásra ítélve.
A döntési helyzetekbe minden esetben a falu különféle lakóit megszemélyesítő három színész (Fábián Gábor, Hay Anna, Jaskó Bálint) segítségével kerülünk be, a csapatok egy-két tagja ösztönösen szerepben válaszol a hozzájuk intézett kérdésekre, amelyet a polgármester, a postás, a boltos, az uzsorás, a vállalkozó, a tanító néni, a szintén szegény szomszéd tesz fel nekik. Ugyan nyilvánvaló, hogy túl sok az éles fordulat, viszont külön-külön megnézve egyik sem irreális, illetve nagyon is hihető az a kiszolgáltatottság, amely átsugárzik a jelenetekből. A polgármester, a vállalkozó és a boltos az, akiknek ki vagyunk szolgáltatva. Másodpercek alatt rávesznek minket, hogy a polgármester újraválasztását támogató cédulát aláírjuk. Egy másik csapat, akiknek egy üres papírt kellene aláírni anyagi előnyökért nagyon masszívan tartja magát, nem teszik meg, sőt amikor a mi családfőnk gyógyszerére kellene pénz, még úgy is kölcsönadnak, hogy tudják, nem fogjuk tudni visszaadni. Érezzük, hogy mindkét döntés nagyon idealista volt, mind tudtuk, hogy csak egy hónapot kell így túlélni, csak ezért történhetett meg. Mi elköltöttük a következő hónap teljes megszerezhető bevételét is előre, még így sem volt jó arra gondolni, hogy mi jöhetne a valóságban...pl. az uzsorás fenyegetése.
Az előadás majdnem három órája pillanatok alatt elment, nagyon jó egyensúlyban voltak a színészek jelenetei és a megbeszélések, nem éreztük, hogy szükség lenne szünetre. Fábián Gábor nemcsak színészként, de rendezőként és íróként is jegyzi az előadást, dicsérhető érte.
Én a KÁVA, illetve a Kerekasztal foglalkozásain láttam korábban a tanítványaimon, hogy mennyire élvezik az ilyen programokat és most, ma este úgy tűnt, hogy a véletlenszerűen kialakult családokban teljesen idegen mezei nézők között is pillanatok alatt megszületett valamiféle összhang, azonnal ráhangolódtunk a problémára és a magunkénak éreztük. Én ezt is szerettem benne, ezt ahogy egy színházi együttlét összekovácsolt minket.
Jó este volt, mindenkinek kifejezetten ajánlani tudom, hogy próbálja ki, hogy neki sikerül-e a túlélés. Állítólag, ha valaki extrém szerencsés, akár húszezer plusszal is kijöhet a végére...