Az Operaház bezárása ellenére az intézmény a hagyományainak megfelelően idén is két szereposztásban műsorra tűzi Nádasdy Kálmán Bohémélet rendezését, amelyik 81 éve látható Oláh Gusztáv díszletében. Ami viszont mindig más: évről évre variálják a szereposztást, így a darab kedvelői különféle összetételben nézhetik újra.
Előtérben: Létay Kiss Gabriella és Sándor Csaba (2. sorozatban idén), köztük Cser Krisztián (az elsőben)
Idén: dec.8, 15, 21 az első szereposztásé - Boncsér Gergely, Szegedi Csaba, Dobák Attila, Cser Krisztián, Horti Lilla, Rőser Orsolya Hajnalka, Szüle Tamás, Kőrösi András és Beöthy-Kiss László énekel, míg a karácsony utáni három alkalom - dec 23, 25, 27 - Horváth István, Haja Zsolt, Sándor Csaba, Bakonyi Marcell, Létay Kiss Gabriella, Váradi Zita, Egri Sándor, Hábetler András és Beöthy-Kiss László estéje lesz.
Aki fontolgatja a megtekintést, de nem választott napot, azoknak a két névsor mellett még egy praktikus infó: dec.8 és 15 teljesen el van adva (8-ra most 1 jegy van összesen szabadon, a másik napra három hete fogyott el az utolsó), dec.21-re a földszintre szinte nincs, de az erkélyre még bőven, míg az utolsó három napra most még könnyen lehet válogatni, minden helyárból. Persze, nagy a nézőtér, az előadás napján jellemzően még felszabadulnak foglalások, és előadás előtt pedig van, aki elad jegyet, mindig érdemes próbálkozni.
Nekem a tavalyi egyik szereposztás igazán tetszett, annak ellenére, hogy 1985 óta próbálkoztam a mű megkedvelésével, csak 32 év csúszással sikerült. Most persze "szétszedték" az álomszereposztásomat, sőt Fekete Attila, aki örökös Rodolfónak tűnt, most egyáltalán nem is énekli idén. (Mindössze négy estén látható az évad folyamán, a Parasztbecsület-Bajazzók-ban áprilisban. Sokan fogják addig hiányolni, különösen az után, hogy mennyire jó volt tavaly az Álarcosbálban.)
Miután Puccini-évad van, ez a Bohémélet előadás különösen nagy hangsúlyt kap, sokan örülnek, hogy végre kinyitott az Erkel, és egy klasszikus rendezésben feltálalt operát nézhetnek, pláne az után, hogy az új - általam kedvelt - bemutató, A Nyugat lánya a mába helyezve játszódik. (Arról csütörtökön részletes ajánlót teszek ki.)
Miután nem szeretek meghatódni, talán mert erősen hajlamos vagyok rá, ezért igyekeztem az elmúlt években a lehetőségekhez képest kevés Bohéméletet nézni, csak persze a kiírt szereposztásoknak nem mindig könnyű ellenállni.
Az előadásban nem csak egy megható szerelmi történetet láthatunk szép díszletben, de négy férfi lazának tűnő, de mégis erős, barátságát, és ennek a négyesnek az idillje legalább olyan fontos összetevője a darab sikerének. Bennem mindig felidézi a kollégistaként töltött 5+3 évemet, amelyre én is nosztalgikusan gondolok vissza, némi fájdalommal is. Elmúlt, és nem hozható vissza, de ehhez nem kell Bohéméletet nézni, hogy ezt tudjam. (Nem zárnám ki, hogy éppen ezért nem szeretem nézni, mert nem akarok visszarévedni a saját múltam legszebb időszakára - jutott eszembe épp ma ez az összefüggés.)
Nézzetek rá a névsorokra, és fontoljátok meg, hogy nektek kell-e ez a karácsonyi kaland, vagy sem. Most van rá lehetőség.
Ps. A fotót a belinkelt tavalyi bejegyzésemből vettem át - az Operaház készíttette.
