Nehéz megszólalni Molnár Piroska önálló estje után, mert egyszerre annyi minden jut a néző eszébe. Időutazáson vettünk részt, nem én lehetek az egyetlen, akiben az elénekelt dalok saját korábbi „molnárpiroskás” emlékeket is ébresztenek, valószínűleg így van ezzel a többi mezei néző is a Rózsavölgyi zsúfolásig megtelt nézőterén.
Mivel a Szalon kicsi, a hangulata kellemes, Molnár Piroska pedig kivételesen nagy Művész, minden kockázat nélkül kijelenthetem a mai hetven perces önálló est alapján, hogy ez a program pontosan addig lesz folyamatosan műsoron, amíg Molnár Piroska játszani képes, mert akarni biztosan fogja, hiszen szereti a hosszú szériákat. (Az est vendége most Novák János, akinek az oldalán 25 éve ünnepli Bors néniként a születésnapját.)
25 éve "fent fent legfelül..."
Egyaránt jól esik ez a visszatekintés neki is, és nekünk is. Ez a legjobb helyzetek egyike, mert az előadás megerősíti az előadót, kicsit visszahozza az elveszett időt, újraélheti pályája egészét hetven perc alatt. De megerősít minket is, átérezhetjük, hogy van egy Molnár Piroskánk, létezik, akármilyen is a közélet, bármilyen vacak dolog is a színházi világ megosztottsága, Molnár Piroska él és virul, és képes arra még hetvenen túl is, hogy két nap alatt összesen négyszer elénekelje ezt az önálló estjét. Kiváló művészi állapotban van, pontosan úgy néz ki, mint akit még ma is le lehet rohanni főszerepekkel, bírja a szakadatlan munkát.
Ha van valami, aminek felhőtlenül lehet örülni, ez az.
Látunk magunk előtt egy embert, akinek mindene a színpad, aki élete néhány fordulópontján a magánélete helyett a színházat választotta, és most is teljes egészében a pályáját éli. Ráadásul nézőként is kíváncsi arra, hogy a pályatársak mit csinálnak, nem korlátozza le magát a saját színházára és saját karrierjére. Jövedelméből alapítványt hozott létre, fiatal színészeket támogat.
Az előadás során néhány zenés szerepére emlékezik, pályakezdésének első éveiből mond el egy-két anekdotát, visszaidézi milyen volt operaáriákat betanulni a főiskolán, és elénekli rögtön ezután a Habanérát a Carmenből.
Itt abba is hagyhatnám az ajánló írást, mindenki örülhetne, hogy egyszer végre nem léptem túl a barátságos egyoldalnyi terjedelmet, annyira egyértelmű volt már ekkor, az előadás megkezdése után alig tíz perccel, hogy ezt az estet mindenkinek látnia kell, akit valaha érdekelt Molnár Piroska művészete, akit akár egyszer is megérintett. (Kit nem?)
(Igen, az évad meghirdetésekor is egyértelmű volt, látatlanban. Molnár Piroskához semmilyen ajánló nem szükséges, egyáltalán nem lehet rajta mit emelni. Elég az, ha elhangzik a neve. – De emögött az eredmény mögött mellesleg évtizedek kemény és szakadatlan munkája, TELJESíTMÉNY van. Nem adták ingyen, hogy így itt állhat előttünk, és magát adhatja, mi pedig teljes mivoltunkkal őt figyeljük.)
Molnár Piroska az egész műsort a legnagyobb természetességgel csinálja végig. Azt érzem rajta most, mint amit Fodor Tamás színészi játékán rögtön azután, hogy a Stúdió K igazgatói tisztségétől megvált. A felszabadulást, a megkönnyebbülést. Ugyanis semmiféle tét nincs, nincs ami miatt kellene aggódnia, sem most, sem bármikor ezután. Már minden megvan, ami most még következik az jutalomjáték, és akármeddig folytatódhat.
Nincs min aggódnia, mert mindenki miatta jött az előadásra, mert szeretik.
Másfelől: szó nincs arról, hogy megjátszaná magát, a hangja állapotát akarja bemutatni nekünk, „ami ebből még most is megmaradt”, de nem hazudik, nem tesz úgy, mintha most is egészen a régi lenne. Egy-egy gesztussal utal a hallhatóan hiányzó magas hangokra, amelyek tíz éve még jól szóltak, de ma már ezek nélkül hangzanak el a dalok és operett-részletek. Nem baj. Éppen a helyzet természetessége miatt, és nem utolsó sorban azért, mert személyiségének kisugárzása kicsit sem kopott meg, nekünk nagyon is elég, amit kapunk.
Nagy megnyugvás az estet nézni, ennek segítségével könnyebb nekünk magunknak is elfogadni, hogy bizony eltelt néhány évtized, nem vagyunk már abban az élethelyzetben, amikor Molnár Piroska a mindennapjaink része lett akár tévés, filmes vagy színpadi szerepein keresztül legalább harminc-negyven évvel ezelőtt. (Nézője válogatja, hogy kinek mióta, a közönség kilencven százaléka nyugdíjas korú volt, akik jól követhették Molnár Piroskát majdnem teljes pályája során.)
Az előadás több pontján is meghatódtam, bár minden áron igyekszem ezeket a helyzeteket elkerülni, most mégsem sikerült.
Mindössze 32 évem elszelelt (többek között) Molnár Piroska színészi útjának követése közben. Kaposvári időszakában vettem fel a fonalat, amely nem volt rövid, és így a kilencvenes években, amikor már és még jártam vidéki előadásokra is, csak miatta is utaztam előadást nézni. Sose felejtem el Az öreg hölgy látogatását, amelynek épp a premierjére mentünk le. Meglátott minket a művészbejáró mellett bóklászni, valahogy megérezhette, hogy nincs szállásunk, és addig telefonálgatott a portásfülkéből, amíg intézett nekünk kollégiumi szállást –másfél órával a bemutató kezdése előtt.
Azóta pesti előadásai közül szinte mindent láttam, biztosan 95% felett lennék, ha kimutatást kellene készítenem, valóban mindig szerepelt a prioritásaim között, hogy minél gyorsabban megnézzem az új bemutatóiban. (Jelenleg van azért két lemaradásom is a Tháliában, de pótolni fogom azokat is.)
A Szalonban hozzáférhető az est folyamán elénekelt dalok teljes listája, akár részletesen fel is sorolhatnám őket, de mindenkinek azt javaslom, hogy menjen előzetes felkészülés nélkül. Elő fognak jönni az emlékek maguktól is, kinek mi az, ami a Művészről az eszébe jut, nem kell előre tudni, hogy mi a pontos műsor, jobb, ha meglepetés.
Még csak annyit zárójelben:
a hétvégén amerikai vendégek voltak-vannak nálunk, akiknek a férjem levetítette a Liza, a rókatündért angol felirattal. Mást nem tudott nekik kitalálni szórakoztatásként pénteken, amíg én és Vilma éppen a Thália főpróbáján múlattuk az estét. Őket, akik sosem hallottak Molnár Piroskáról korábban, szintén megérintette kisugárzása,, és ma egészen megértették, hogy „muszáj” megint lelépnem, hogy láthassam.
Mentem, néztem, és hetven percre megállt az idő, pontosabban visszapergett, egészen elfelejtettem, hogy fáj a nyakam, el a hátrahagyott vendégeket, a befejezetlen bejegyzéseket, a meg nem írt tanmenetet. Jó volt csak Molnár Piroskával lenni.
Ha van valami, amit meg kell nézni a friss színházi kínálatból, az éppen ez az önálló est. Én szóltam, és minden előadási nap előtt újra megteszem majd, amíg csak megy a műsor, amíg csak írom a napi ajánlókat. Mert a varázslat nem gyengült, a mágia nem szállt el, hiába búcsúzik tőlünk Prosperóként.
Tartson ki minél tovább, csak ezt kívánom magunknak.
A fotókat Éder Vera készítette a Rózsavölgyi Szalon részére.