Lehet, hogy van akinek ez túl naiv nézőt mutat, de én tényleg alapvetően azért járok színházba, sőt azt várom irodalmi alkotásoktól is, hogy hozzászóljanak az életemhez, sőt néhány dilemmámat eldöntsék. A ma esti Jeanne d'Arc, Hegymegi Máté rendezése számos erénye mellett hozta ezt is, a főszereplő meggyőzően választotta a máglyát (és egyben az önazonosságot) a biztonsági játékot jelentő börtön helyett (hiszen ha élve marad, sorsa akár jóra is fordulhatott volna megint).
Röviden összefoglalva: Nekem fontos, katartikus előadás volt a Jeanne d'Arc, feltétlenül nézendő - 1 óra 50 perc, szünet nincs. Hat a szívünkre és az agyunkra is, lehet rajta sírni és nevetni.- Kedvenc mottóm jutott róla eszembe (Nagy Lászlótól): "ha reménytelen a lehetetlen, elbukásunk is ünnepély". Ez az előadás valóban színházi ünnep, hosszú távon nyomot hagyó.

Akit részletesebben érdekel, azoknak jöjjön a Brozsek Niki sokat mondó képeivel illusztrált AJÁNLÓ bejegyzésem.