Szokatlan bejelentéssel kezdődött az Operettszínház tegnapi előadása: Homonnay Zsolt kijött a függöny elé, és közölte - nem, nem azt, hogy valaki betegen fog énekelni vagy beugrás lesz, amire számítani lehet ilyenkor -: a süllyesztőt nem sikerült megjavítani, így az előadást ennek hiányában kicsit át kellett rendezni, de "ez a művészi színvonalat nem érinti". Ami lényeges volt benne, a színész szövegéből kitűnt, hogy biztosra veszi, hogy vannak a nézőtéren olyanok, akik már látták őket korábban is, hiszen egyébként ez a bejelentés teljesen szükségtelen lett volna. (Igen, sose mondtam volna meg az előadás alapján, hogy eredetileg süllyesztőt is beterveztek, bár ami azt illeti, jól jöhet hozzá tényleg.)
Gubik Petra, Papadimitriu Athina és Kocsis Dénes (Gordon Eszter fotója)
Népszerű előadás a Dorian Gray, nagyon is. Nemcsak azon mérhető le, hogy el vannak adva a jegyek előre - ez sok kis nézőterű produkcióval így van -, de hozzám is hónapokkal előre eljutott a híre, sokan felhívták rá a figyelmemet, és kérdőre is vontak, hogy miért nem láttam még.
Éppen emiatt mentem el, bár nem vagyok a musicalek célközönsége, még annyira sem, mint az operetteké, és rendszerint nekem éppen azok a produkciók jönnek be, amelyek a műfaj határait feszegetik, kicsit szabálytalanok, ironikusak. (Ebben is - jellemző - az a jelenet fogott meg leginkább, amikor vagy nyolc úriember frakkban, letolt gatyával egymás mellett - elvileg wc-n ülve énekelt.)
Ennek dacára, hogy nem voltam célközönség, és a Dorian Grayről ezek után is azt gondolom, hogy legjobb olvasva, el kell ismerni, hogy Várkonyi Mátyás műve Réthly Attila rendezésében, Bodor Johanna koreográfiájával, Kovács Adrián zenei vezetésével a musical kedvelőinek nagyon jó estét ígér, átjött számomra is, hogy miért szereti a közönség és miért fog az előadás éveken át menni, akármeddig, amíg le nem veszi a színház vezetése.
Ez a bejegyzés erről szól, miért szerethető a Dorian Gray. Tehát:
Mind együtt - kép a SZFE facebook oldaláról
