Hosszabb szünet után ismét a Vígben voltam, elkezdtem ott is hatalmas lemaradásaim pótlását, mert jól esne kicsit kiegyensúlyozottabbá tenni napi ajánlóimat és Pest egyik leglátogatottabb színházát nem csak hébe-hóba emlegetni. A következő néhány hónapban ez kiemelt projekt lesz, úgy tervezem.
A Házi Színpadon másfél órán keresztül nézhető Hegedűs D. Géza, aki B.Török Fruzsina által kiválasztott Márai szövegeket mond, amelyek az író utolsó Magyarországon töltött évtizedéről szólnak. Marton László rendező néhány kelléket (négy bőröndöt, könyveket, cigarettát, öngyújtót) bocsát a színész rendelkezésére, aki ezekkel és nem túl sok mozgással megtámogatva végig le tud kötni minket. Erős a szöveg, hatalmas - az egész nemzet sorsát érintő - problémákról van szó és nagyon természetesen mondja el nekünk Hegedűs D. Géza, akit elfogadunk Márai megszemélyesítőjeként.
A hangsúly a szövegen magán van, és a felvetett kérdéseken. Márai polgárként és művelt értelmiségiként gondolkodva, aggódva elemzi végig néhány év távlatából (1950-ben fejezte be a szöveg írását), hogyan pusztult el a klasszikus Európa, miként ért véget a polgári életforma és saját emlékein átszűrve végigbeszéli a nagypolitika legnagyobb eseményeinek a hatását.
Kicsit sajnáljuk, mert plasztikusan leírja nekünk életmódját, amelyet befutott íróként élvezett, és látjuk, hogy a külvilág miként dúlja föl ezt és teszi elviselhetetlenné számára az itthoni létezést, kényszeríti távozásra.
A kezdőpontot 1938. március 12-ére rögzíti, az Anschluss napjára, de ahogy elemzi a történteket, kiderül, hogy neki is világos, hogy a fasizmus már tíz évvel korábban is fenyegető volt, csak mindenki passzívan nézte, hiszen eleinte a németországi folyamatok olyan távolinak tűntek és akkor sem változott a polgárság hozzáállása, amikor már a magyar törvényeken, a sajtón is lemérhető volt, hogy minden átalakulóban van itt is . A hallgatás bűn volt, a polgárok csak saját magukat hibáztathatják mindenért, ami velük történt - ez az író végkövetkeztetése, illetve az, hogy ez a passzivitás tovább nem tartható és külföldön is köteles magyarul írni és menteni a magyarság elveszett becsületét.
A becsület elveszítésének a folyamata néhány eseményhez kapcsolódva elénk kerül, láthatjuk, hogy elemzi a nagypolitikát egy olyan kisember, akinek hozzánk hasonlóan éppúgy nincs beleszólása az eseményekbe, de néhány év távlatából különösen tisztán látja, hogy mi vezetett 1948-ig, amikor végleg feladta az otthoni életének folytatását. (Megkérdezhetjük magunktól, hogy a mi saját hozzáállásunk nem hasonlít-e ehhez...)
Az előadásban a különféle politikusokra vonatkozó részek is érdekesek, kiderül, hogy Márai személyesen is ismerte azokat, akik történelmünket alakították. Teleki Pál, Bárdossy László, Bethlen István mind említődik a szövegben.
Ahogy hallgattam Hegedűs D. Gézát, (akivel kapcsolatban nem kis lelkiismeretfurdalásom volt, mert addig halogattam A revizor megtekintését, amíg lemaradtam az utolsó előadásáról is), kifejezetten kedvem lett Márai olvasásához, akinek ugyan ismerem a fontosabb könyveit, de talán nem eleget. Majd ezt is pótolni fogom.
Az előadás kapcsán további kérdések is felmerülhetnek a nézőben, nem kizárt, hogy egyes mondatokat a mai világunkra is érvényesnek fog tekinteni, és a két korszak között további párhuzamokat is fog találni, illetve a másik, ami az iskolában sokszor felmerül: a mai generáció nagyon sok tagja, akik egyébként egyetemi tanulmányokra készülnek, egészen feleslegesnek tekinti az olvasást, a művelődést anyagi haszonszerzés kilátása nélkül, csak önmagáért. Amikor hallgattam Hegedűs D. szövegét a művelt polgárság pusztulásáról, eszembe jutott, hogyha a jóslat nem is jött be, manapság még nehezebb ezt a kérdést megítélni, de a vészharangot azért kongathatjuk nyugodtan...
Márai hallgatása közben foltokban behallatszott a Pál utcai fiúk zenéje, amely hatalmas siker, csoportos jegyigényléseket nem is tudnak rá elfogadni már az évadban, majd azt is meg kell nézni, meg a repertoár többi darabját is, amelyekkel lemaradásban vagyok...Ez az előadás nagyon jó kezdés volt mindenesetre.
