Valószínűleg nincs olyan néző, akit az autóvezetés vagy az ittasság kérdése külön is ne foglalkoztatna. Én egész gyerekkoromat úgy töltöttem, hogy mást se nagyon magyaráztak nekem, mint azt, hogy mennyire veszélyes az autó, így 18 éves koromig valószínűleg összesen húsz alkalommal sem ültem autóban, és az is csoda, hogy 23 évesen ezzel a háttérrel mégis szereztem jogosítványt, sőt autópályán igazán nagy távokat is vezettem később. Persze ez a háttér azt biztosította, hogy egyedül mégsem mernék útnak indulni, és ez meg is magyarázza, miért nem járok vidéki előadásokra, ahonnan tömegközlekedéssel rendszerint nem lehet visszajutni. A szüleim számára az autónál csak az alkoholizmus volt még borzalmasabb, ezzel kapcsolatban is számtalan rémtörténetet hallgattam rendszeresen.
A fenti okokból is érdekelt Háy János darabja, bár kevés dolog áll tőlem távolabb, mint éppen az ittas vezetés. Bár mindig igyekszem megnézni a szerző új darabjait (ezen a blogon ez már a kilencedik vele kapcsolatos bejegyzés), ezúttal némi csúszásban voltam, a márciusi bemutató óta nagyjából 15 előadása már lement az Utánképzésnek. A darab ősbemutatója Szegeden volt még egy évvel korábban, 2017 áprilisában, amelyet nem láttam, sőt a szöveget sem olvastam, így egészen új élmény volt ez a 140 perces előadás, Lengyel Ferenc rendezésében.
