"Hangszertanulást javasol Fischer Iván a nyugdíjasoknak! - Mi az orvosság akut szerelmi bánatra a BFZ karmestere szerint? - Hogyan eszi a műzlit a Fesztiválzenekar vezetője?" - ilyen, és ehhez hasonló címekkel is el lehetne látni a Fesztiválzenekar tegnapi, élőben is közvetített meglepetés-koncertjének beszámolóját.
A zenekar Fb-oldaláról a programot illusztráló fotó
A koncerten szükség volt a karmesterre műsorvezetőként is, aki sms-ben feltett kérdésekre is válaszolt. Erről a felhőtlenül derűs estéről írtam rövid nyomhagyó bejegyzést.
Idén kivételesen nem állok le az ünnepek alatt sem a színháznézéssel, és most jutottam el első ízben a BFZ karácsonyi meglepetés koncertjére is, amely sok éves hagyomány. Első hallásra meglepő, de a műsor nemcsak a nézők számára zsákbamacska (ahogy ezt Hollerung Gáborék csinálják már egy darab ideje), hanem a zenekar tagjai számára is, akik üres kottaállványok elé ültek le a Kongresszusi Központban, hogy végül majdnem három órán át játsszanak nekünk, az előzetesen meghirdetett kettő helyett.
A Kongresszusi Központ valóban megtelt. Vannak korábbi emlékképeim is a helyszínről, jártunk ide még filmszemlékre is, de ennyi embert sosem láttam tolongani az előcsarnokban. Pótszékeket is betettek a földszintre, az előadás előtt is még sokan vártak jegyre, túlzás nélkül elmondható, hogy a zenekar egyik legnépszerűbb rendezvénye ez. (Miután a legtöbb koncertet háromszor is eljátsszák, ebből meg csak egy van, érthető a kiemelt figyelem, és jó megoldás, hogy aki akarta, de lemaradt, neten élőben követhette az eseményeket.)
A meglepetés koncert a BFZ-től megszokott alapos előkészítés után kezdődött. Minden néző kapott egy nyomtatott füzetet, amelyben összesen 267 cím sorakozott, amelyekből választhattunk.
A hét oldalnyi felsorolásból az első kettő...
Nem sokkal tűnik szelídebbnek a kép, ha valaki alaposan megnézte ezt a hét oldalt, hiszen a felsorolt 43 szimfónia minden tétele külön szerepelt (mert külön lehetett kérni a tételeket), illetve volt hozzá még 20 nyitány és végül 90 egyéb zenemű sorakozott még a ráadások között is.
Gátay Tibor zenekari művész és kottatáros készítette elő az összes mű szólamkottáit, majd rendkívüli gyorsasággal hozta be és osztotta ki a szólamvezetők között. Ennek köszönhetően a koncertet egészen rövid szünetek szakították csak meg, amíg egy tubából kihúzta három néző azt a három nézőtéri helyet, amelyik tulajdonosa javasolhatott művet a szavazásra. (Összesen hét szavazásra került sor az este folyamán.) Mind a nyitányt, majd négy szimfónia egyes tételeit és végül a ráadás műveket is ezzel a javaslat+ kézfeltartásos szavazás szisztémával választhattuk ki.
Érdekes volt önmagában is ezt megtapasztalni, mert a legtöbb esetben a nézők választása a listán szereplő legnépszerűbb opuszokra esett, nem tévedett Arisztotelész, amikor a művészet élvezet kapcsán a "ráismerés örömét" emlegeti: szívesebben fordulunk újra meg újra a már megismert művek, hangok felé, az ismételt találkozás örömet okoz. (Ezért szoktam új operákra előre készülni, és akkor már az első élő találkozáskor is jobban hatnak rám.)
A koncert első műsorszámának egy nyitányt kellett választani, és végül a felmerült háromból kettő el is hangzott - A varázsfuvola és Mendelssohn Szentivánéji álma. (A Ruszlán és Ludmilla maradt le.) Sejthető volt, hogyha már a Varázsfuvola képbe került, azt fogják a legtöbben választani. Miután a zenekarnak három éve volt egy Varázsfuvola-előadása, sőt turnéja is, így annyira nem volt megdöbbentő, hogy Fischer Iván fejből vezényelte.
A nyitányok után egy négy tételből álló "új" szimfóniát raktunk össze a már említett javaslat+szavazás procedúrával. Haydn "Óra" szimfóniája adta az első, Beethoven "Sors" szimfóniája a második tételt, majd a szünet után következhetett Dvorak "Újvilág"-szimfóniájának harmadik és végül Bartók Concertójának záró tétele.
A választások után a zenekar tagjait néztem, hogy reagálnak a címekre, illetve mennyire nézegetik az elhangzó betét-darabok közben a szólamkottájukat. Az egész est folyamán úgy tűnt, hogy egyedül a Bartók Concerto váltott ki izgatottságot a művészekből, mintha ennek a gyakorlás nélküli eljátszását többen is kihívásként élték volna meg. Ennek ellenére a játékot mintha különösen élvezték volna többen is - a csellistákra nagyon jól ráláttam, és mintha nekik ehhez a darabhoz még több kedvük lett volna, mint a többihez.
A ráadás számok következhettek ezek után, mégpedig három.
Elsőként Anderson "Az írógép"-e, amelyikhez némi átrendezés kellett, és egy igazi írógép is. Odaült egy művész, és valóban úgy játszott rajta, mintha egy hangszer lenne, miközben volt még egy rejtett szólista is, aki az írógép hanghatásait "kinagyította" egy kereplő (?), illetve egy mini-cintányér segítségével. Ezt látva elgondolkodtam, hogy mind a 267 szám eljátszását végig kellett gondolni, nyilván nem ez lett volna az egyetlen, amelyik speciális elrendezést kívánt. Akinek van ideje, és ismeretlen számára szintén ez a szerző, azoknak ajánlom a koncerten el nem hangzott két másik darabját is (Kék tangó, Plink, plank, plunk!), ezekre hazatérve azonnal rá is kerestem a youtube-on. Sok van ami csodálatos, elhatároztam, hogy végighallgatom a teljes listát, és már el is kezdtem. Kíváncsi vagyok mennyi időbe fog telni. 43 szimfónia önmagában sem annyira kevés...)
A második ráadás számot a Fischer Ivánnak feltett kérdések egyike hozta magával automatikusan: "milyen zenét hallgatna akut szerelmi bánatra" - A karmester Rachmaninov "Vocalise" című darabját javasolta, amelyiket én júniusban hallottam először a Mátyás templomban, így pont ismertem. Megkaptam a hegedűket, ez a darab rájuk épített.
A koncert zárószáma Borogyintól a Polovec táncok lett, az Igor herceg című opera részlete, de előtte még választ kaphatott a többi kérdező is Fischer Ivántól, így megtudhattuk, hogy a karmesternek többen is vasalják az ingeit (de elfogad még önkénteseket), pillanatnyilag nem áll módjában a zenekarnak táblagépekkel helyettesíteni a kottákat (de ha valaki venne nekik 100 erre alkalmas eszközt, örömmel fogadják), milyen visszatérő álma van (koncert előtt nem találja a ruhát, amit fel kellene vennie), sőt az is, hogy javasolja a nyugdíj utáni hangszer tanulást.
A kérdéseket hallgatva (összesen 13 volt csak) egyértelmű, hogy a néző az ismert művészekben is nagyon szeretné meglátni a magához hasonló embert, és ezért lehet valaki tényleg kíváncsi arra, hogy a müzli fogyasztásánál a karmester először a müzlit vagy a tejet önti a tálba. (Nekem nehezemre esik valakit elképzelni, aki a tejbe teszi bele a müzlit, de lehetnek ilyenek is köztünk biztosan.) Elgondolkodtam volna, hogyha muszáj lett volna kérdezni, akkor mi érdekelt volna igazán. Talán az, hogy a karmester mely hangszereket tud úgy megszólaltatni, hogy azzal a szinttel beférhetne zenekari művészként a saját együttesébe. Vagy: dolgozik-e most is újabb operán?
A koncert nagyzenekari műsora végül úgy alakult, hogy talán ha két olyan kiválasztott mű hangzott csak el, amelyeket nem ismertem előzőleg. Néha magam is meglepődöm, hogy milyen erős nyomokat hagyott bennem még az a "korszakom", amikor csak a szimfonikus zene érdekelt. Éppen a múlt héten idéztem ezt vissza, tartottam egy "hegedűs" napot (csak hegedűversenyeket hallgattam egymás után), és eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha egy darabig megint mellőzném az énekelt zenét. Ha ebből a felvillanó gondolatból nem is lett semmi, ez a koncert a legjobb időpontban jött, volt benne elég hegedű (még szólóban is), nem panaszkodhatom.
Miután a kották előkeresése lényegében pillanatok alatt megtörtént, akár csendben ki is várhattuk volna, de a nagyzenekari számok között egy másik kisebb színpadról kamaradarabokat hallhattunk betétként, amelyek között volt jazz, klezmer, hegedűszóló zongorakísérettel és csak fúvósokra írt mű is, amelyek többsége valószínűleg a legtöbb néző számára újdonságnak számíthatott. Jó volt ez a megoldás, már csak azért is, mert a BFZ zenekari művészeinek sokoldalúságát bizonyították, akik számára nyilván inspiráló, hogy legalább egy-egy alkalommal szólókkal is megmutatkozhassanak. (Ha lett volna ezekről az előre fix programokról nyomtatott információ, most nyilván nem sajnálnám a karaktereket tőlük, és begépelném precízen ide az elhangzott számok címét és az előadók neveit is, nagyon megérdemelnék.)
Fischer Iván elmondta az egyik kérdésre válaszolva, az együttes kiemelt célja, hogy a szokásos szimfonikus zenekarok repertoárjánál szélesebb körben gondolkodjon, és emiatt is bátorítják az egyes tagokat arra, hogy más zenei területeken is kipróbálják magukat. Ennek az elvnek a gyakorlati megvalósulását is megmutatta a koncert.
A zenekar minden tevékenységi köre érintőlegesen szóba került két műsorszám között, filmet néztük a tavalyi Falstaffból összevágva, illetve láttuk a Tér-Tánc program egyik részletét is. Szóba került a Barokk együttes is, amelyiknek a tagjait a júniusi turnén megismertem, és örömmel fedeztem fel őket elszórva a színpadon, és többekre még a koncert közben is ráláttam.
Az est egyik lényeges célja az összegzés-visszatekintés volt, illetve a megmutatkozás azok előtt, akiket más hívott meg a koncertre, és a 35 éves múltja ellenére még nem ismerik igazán a BFZ profilját. Viszont nagy pozitívum, hogy nem volt jellemző a "múltba visszarévedés" annak ellenére sem, hogy ezen a napon volt éppen 35 éve, hogy az első koncertet adta a zenekar, és még ülnek most is a soraikban olyanok, akik a legelső pillanattól jelen vannak.
Ennyit erről a három óráról.
Aki egy ilyen élményfürdőre vágyna, az valószínűleg jövőre szintén részesülhet egy hasonlóból, ha időben veszi meg a jegyet, de akinek megfelel a Debussy-Ravel-Wagner program, annak nem kell egy évet várnia, legközelebb január 17-18-19-én, háromszor is nézheti a Fesztiválzenekar nagy együttesét a Müpában.
