Mi más lehetne ez az írás – színházi nézőpontú blogon, NEM zenei szakírótól - mint ajánló? Ajánló a műhöz, ajánló későbbi Teremtés-koncertekhez azoknak, akiknek az életéből eddig történetesen kimaradt ez a Haydn oratórium.
2008 óta hagyomány a Müpában az újévi koncert, legtöbbször Fischer Ádám vezényelte éppen ezt a művet, minden alkalommal más-más zenekart és rendszerint külföldi szólistákat felkérve, nyilván olyanokat, akikkel más hangversenytermekben dolgozott már együtt. 2010 óta tartanak matiné koncerteket is, magyar művészekkel. (Utóbbiak fellépése ismétlődött az évek folyamán, hiszen a gyerek-közönség cserélődését feltételezték. Az esti programhoz pedig nyilván azért keres mindig új énekeseket a karmester, mert arra gondol, hogy törzsközönségnek játszanak.)
A hetek óta dédelgetett elképzelésem nem valósult meg (a miértet borítsa homály, 2016-ban cél a rövidség is, és az első posztban ezt nem akarnám azonnal feladni), nem voltam az interaktív matinén, nem tudok beszámolni, hogy a gyerekek miként reagáltak és miféle gondolatokat emelt ki a mű kapcsán a karmester. Maradt az esti koncert, amely számomra az első élő találkozás volt a művel magával is.
Tavaly májusban egy youtube-on tett barangolás során találtam egy Teremtés-koncertfelvételt, amely azonnal megfogott és azóta folyton hallgatom. Ebben a zenében annyi életörömöt és szépséget találtam, hogy amikor igazán válsághangulatban érzem magam (vagy idegesnek), akkor ez a végső támaszom. Nagyon alkalmas az év első napjára éppen azért, mert a pozitív gondolatokat serkenti, arra késztet, hogy örüljünk annak, ami van és legyünk elégedettek. (Ezt a zenét hallgatva nem is olyan nehéz – csodákról számol be a szöveg, miközben ez a mű maga a csoda.)
Idő közben beszereztem persze a kétnyelvű librettót és át is tanulmányoztam nem is egyszer. Most kifejezetten szerencsésnek érzem, hogy nem értek jól németül és zenehallgatás közben csak foltokban tudom, hogy éppen miről van szó, mert a szöveg olvasásakor már ugyanez az optimizmus sok. Ugyan világos, hogy a teremtés hét napját tekinti végig és egyetlen cél az Úr dicsőítése, de 2016-ban már könnyen megakadhat az ember az efféle mondatokon: „az Úr meglátva azt, hogy amit alkotott, az mind rendben volt” és akárhogy is, de csak előjön belőlünk a tagadás szelleme és nehéz a valóságról egészen elfeledkezni. De néha nem lenne rossz valóban ilyen rózsaszínű szemüvegen keresztül látni a világot. Ha a mű harmadik részét, a férfi-nő viszony bemutatását vesszük, akkor megállapíthatjuk, hogy ami itt le van írva (a Biblia szellemében természetesen) egy közszereplő szájából össznépi felháborodást szülne. Ezt a szöveget nem szabad (nem érdemes) szétcincálni, legjobban tesszük, ha csak belemerülünk a zenébe és általa a létezés ünnepnek tűnik valóban.
Ha nem épp tegnap olvastam volna Bartók-előadásokról szóló kritikákat a két világháború közötti időszakból és nem láttam volna azt a tendenciát, hogy a szöveg 98%-a a műről szól (leginkább a tartalmáról) és pl. a Kékszakállú énekeseiről 1-1 mondat van, akkor rosszul érezném magam, hogy az előadókról még mindig nem esett szó, bár eddig éppen egy oldalt írtam le. Majd most.
Az Osztrák-Magyar Haydn zenekar nem először szerepel a Müpa újévi koncertjén (1987-ben Fischer Ádám alapította, ez a magyarázata). Most a Bécsi Állami Operaház kórusa, Florian Boesch osztrák basszbariton és a szokásostól eltérően két magyar is fellépett: külföldön is jegyzett, kiváló fiatal énekesek, Szigetvári Dávid és Celeng Mária.
Fischer Ádám még az I. emeleti oldalerkélyről is láthatóan hatalmas élvezettel – partitúra nélkül – vezényelte a művet, elég sokszor elmosolyodott közben, nyilván őt is élvezettel töltötte el, amit hallott. Fogalmam sincs, akusztikailag milyen a karmester pozíciója a Müpa színpadán, hall-e mindenkit, de feltételezem, hogy a tőle egy méterre álló szólistákat feltétlenül. Én a koncert számos pontján elbizonytalanodtam, mert az osztrák basszbariton piánói helyenként hallhatatlanok voltak az én helyemről (biztos voltak olyan pontjai a zsúfolásig megtelt teremnek, ahol éppen rendben hallatszott és az sem kizárt, hogy a sok fülhallgatós zenehallgatás áldozata leszek hamarosan, megy tönkre a hallásom), ugyanakkor az is igaz, hogy a másik két szólistával egyetlen egy ponton sem volt hasonló gondom. Mivel a darabot becslésem szerint közel kétszázszor hallottam már és elég jól tudom, hogy mikor mi kellene, hogy jöjjön, alapvetően a meglepetés erejével hatott az, hogy éppen a basszbariton szólam tűnt a leggyengébb láncszemnek, amikor mindhárom szólista és a kórus is énekelt, akkor lényegében egy mukk se jött át belőle. A harmadik rész kettőseiben pedig látványosan alulmaradt Celeng Mária mellett.
Tudom, hogy az én problémám, hogy hozzászokom egy felvételhez és hajlamos vagyok azt számon kérni, de jelen esetben én egészen biztos vagyok abban, hogy amit érzékeltem az tényleges probléma.(Vagy a karmester koncepciója, hogy legyen ennyire halk az énekes.) Az szubjektív persze, hogy ki mennyire érzékel szépnek egy hangot, de a hang volumene, az, hogy hallatszik-e, egészen más kérdés. Florian Boesch esetében persze lehet, hogy betegség van a háttérben, de a koncert alatti magabiztosságából ítélve ezt mégsem valószínűsítem. Már sokszor énekelhette a darabot. Néha (az állatok felsorolásánál) mintha maga is ironikusan nézne a szövegre, idézőjelbe teszi, más helyeken pedig, mintha nem egy angyalt, hanem a valóban önelégült teremtőt látnánk, aki beszámol az akció sikerességéről. (Nem tudom, milyen eredményt hozna, de el tudnék képzelni egy színházi interpretációt is, amikor az egész darab idézőjelben van és politikusok kampányszövegeként hangzana el. Valószínűleg egy ilyen újításnak a zene erősen ellenállna, amely kicsit sem ironikus, ha egy-egy mozzanatától (az állatok említett felsorolásánál) a humor még sincs messze.)
Ennél a három szólistás oratóriumnál nagyon lényeges lenne, hogy három egyformán erős énekes kapja a három szerepet és ne „billegjen” az előadás. Nagyon nem szerencsés, ha nincsenek kiegyensúlyozva az erőviszonyok. (A belinkelt felvételemen sose éreztem, hogy na, most jön egy jobb rész, vagy legyünk túl egy másikon…) Ami viszont a koncert vitathatatlan értéke volt: két énekesről elmondható, hogy a helyzet magaslatán voltak, nem is kevéssé – miattuk még fakóbbnak tűnt az osztrák basszbariton.
Szigetvári Dávid számomra „A kategóriás” énekes a tavalyi János passiója óta, azóta is többször igazolta, hogy feltétlenül érdemes megnézni bármiben. (lsd. Farnace) Átszellemült, erőteljes, énekét hallgatva magunk elé tudjuk képzelni azt, amiről éppen szó van. Vele kapcsolatban nem merül fel sem az, hogy elég tisztán ejti-e a német szöveget, sem az, hogy elég-e a hangereje hozzá. Nagyon alkalmas oratórium éneklésre és csak reménykedhetünk, hogy számos külföldi meghívása mellett néha itthon is fel fog tűnni alkalmanként.
Celeng Máriát igazán kevésszer hallottam – kétszer is a Cosí fan tuttéban, egyszer a Wertherben – énekesi kvalitásai nem maradtak rejtve így sem. Ezen a koncerten talán ő volt a legerősebb, és sajnálattal állapítottam meg, hogy ebben az évadban az Operaházban már nem lesz ismét látható. A Teremtés a szopránnak nagyon sok hálás szólót kínál, amikor megmutathatja valaki, hogy mire képes – Celeng Mária ezt a lehetőséget messzemenőkig kihasználta. Szigetvári Dáviddal a kettősei is jól sikerültek.
Nem nagyon van más választásunk, muszáj hallgatnunk a librettóra és a boldogság reményében tényleg elégedjünk meg azzal, ami van és ne kívánjunk többet. Mindazonáltal – ha már ajánlót írok – nem tudom nem megemlíteni az április 30-ra és május 1-re kitűzött két zeneakadémiai Teremtés-koncertet, amelyre már nyár közepe óta számítok. Amennyiben a szereposztás nem változik (Baráth Emőke, Megyesi Zoltán és Cser Krisztián lesz a három szólista, akik közül az utóbbi kettő egyébként a matinén ma is énekelt, Rácz Rita mellett), akkor esély van arra, hogy egy újabb igazán emlékezetes koncertélményhez jussunk. Már csak négy hónap addig, fél lábon is kibírjuk.
ps. 2016.10.12.
A májusi koncerten Sebestyén Miklós énekelte a basszus szerepet, humorosan "az állatos résznél", és ezzel megfogott, érdekelni fog jövőre, amikor ő kapja ezt az újévi koncertet. Kifejezetten jó élmény volt, bár végül nem lett belőle külön bejegyzés. Megyesi Zoltánt aztán augusztusban is hallhattam, Pannonhalmán.
