Már hetekkel előbb világos volt, hogy nem tudunk Pestről kimozdulni az iskolai szünetben, így elhatároztam, hogy akkor legalább néhány érdekesnek tűnő előadást pótolok, amelyeket korábban elmulasztottam. A tervek szerint el is jutottam az RS9 Vallai Kertjébe, ahol ezen az estén telt házzal ment a Neptun Brigád előadása, A szerecsen.
Az RS9 fotója - Kadlót Zsófia, Botos Éva, Álmosd Phaedra, Dénes Viktor és Jászberényi Viktor mind együtt
Miután a Neptun Brigádhoz csupa jó emlék köt - lsd. Világszép nádszálkisasszony, A Grönholm-módszer - és a csapat vezetőjét, Baksa Imrét színészként is szoktam szeretni, kíváncsi voltam, hogy milyen darabot ír.
Az RS9 minden hónapban részletes műsorfüzetet ad ki, amelyikben a saját és a befogadott produkciók leírása is szerepel, és mivel szinte minden darab újdonság a pesti repertoárban, erre nagy szükség is van. Ezek a leírások valóban kedvet is csinálnak az előadásokhoz, bár jelen esetben a színészek névsora az egyetlen, amelyik valódi információt hordoz erről a száz perces (szünet nélküli) estéről. Az, hogy pontosan miről is szól majd a történet, nyomokban sem derül ki, így a cselekmény pontos leírásába én sem fogok bele, ha egyszer az alkotók szándéka a ködösítés volt.
Az előadást megnézve azt gondoltam, hogy a darabból emelek ki címet, ahogy legtöbbször, és mondjuk "én könnyebb eset vagyok", netán "nyavalyogni csak nekem van jogom" (v. hasonló) mellett döntök, de végül egyszerűen leírtam a tanulságot, amelyik persze közhelyszerű, de ettől még az egész este erről szól, ez (vagy ez is) nyomaszthatta a szerzőt is. Nem tudunk jól szeretni.
Két baráti házaspárral találkozunk, akikkel történnek banális fordulatok, és persze egy-egy rendkívüli esemény is feldúlja életüket, és sem a hétköznapokban, sem extrém nehézségek között nem tudnak jól reagálni, egymással igazán törődni, azt adni a partnerüknek, amire az vágyik. Mindenki egyszerre teher a másik nyakán, illetve maga is áldozat. Mennyi szenvedés - mondaná Csehov, vagy akárki más, aki elvetődik erre az előadásra. Az persze bónusz, hogy a szokásos problémáinkra ezúttal egy nem ismert darabot kapunk, amely annyira titkos, hogy sem a port.hu, sem a szinhaziadattar.hu nem sorolja fel, így nem is tudhattam meg, hogy ez mikori bemutató, hányadik előadás.
A hétköznapi történetbe egy jól ismert mese - a Fanyűvő - is beleszövődik, és ki is hámozhatóak a kapcsolódási pontok, de attól tartok, hogy ez szinte "felesleges bonyolítás", mert a hétköznapi történet is olyan nagyon egyértelmű és fájdalmas, értjük mi ezt mese nélkül is.
A bemutatott történet szenvedő emberei közül nagyon nehéz bárkivel is azonosulni, és kívülről ráadásul nagyon könnyű látnunk azt is, hogy ki mit ront el, mit kellene másként csinálni, de mi nézők csak ülünk, és nem tehetünk semmit. Nyilván van néző, aki közelebb érzi a saját helyzetét valamelyik bemutatott szereplőéhez, és az másik kérdés, hogy a darab változtatásra fog-e bírni bárkit is, akit megérint.
Ugyan a témára soknak tűnik a száz perc, helyenként jólesően élénkíti - és a látottak JÁTÉK-jellegét erősíti - az élő zene (zenei vezető: Friedenthal Zoltán), az, hogy mind az öt színész énekel, illetve valamiféle hangszert is megszólaltat az előadás folyamán. Többször is történik utalás arra, hogy színházban vagyunk, az egyik szereplő (Botos Éva) színésznőt is játszik, és ez nem tűnik rossz ötletnek, hiszen erről a közegről több mondanivalója van a darab írójának is.
A közönség ezen az estén annyira nem volt a topon - nekem egy ilyen kis nézőtéren egy este HÁROM mobil megszólalása ERŐS TÚLZÁS -, de a színészek áthidalták a helyzetet, és csak egyszer tűnt a mobil igazán zavarónak. (Mit vár el valaki a színészektől, ha ő maga még ennyi figyelemre se képes, hogy kikapcsolja a telefonját??)
Utána viszont erős volt a taps, és ez is jelzi, hogy feltétlenül átjött a depresszióra inkább késztető történetből, hogy a játszók ugyan azt mesélték, hogy nem törődnek eléggé egymással, hazudnak és félrelépnek, érzelmileg zsarolnak és erőszakosak, de színészként Dénes Viktor, Kadlót Zsófia, Botos Éva, Jászberényi Gábor és Álmosd Phaedra nagyon is egymásra tudnak hangolódni, igazi csapatként mesélnek nekünk, egészen odatették magukat ezen az estén is.
Ez azért csak vigasztalhat minket, ha nem megy minden felhőtlenül a saját életünkben, még bemehetünk egy színházba, ahol megtudhatjuk, hogy nem csak mi bénázunk folyton, és legalább látjuk, hogyan kell profin kínlódni...Nem kizárt, hogy akár még ez is segíthet.
PS. Az előadást úgy néz ki, hogy januártól TRIP címen játsszák majd, és ezen a címen a port.hu foglalkozik is vele (2018. májusi bemutatónak említi). Hogy melyik cím volt előbb, A szerecsen miként került képbe, ezt nem tudom továbbra sem...
