Mezei néző

Őszi bemutatója óta érdekelt volna ez a József Attila-est, már akkor, amikor a Házi színpadon volt nézhető. Többen azt mondták, hogy A vadkacsa-premier kiesése miatt kellett gyorsan átrakni a Pestibe, hogy a bérletes nézők is hozzájussanak a plusz előadáshoz.

Tegnap, amikor Vecsei Miklós előző napi előadása után sürgős szükségét éreztem, hogy most akkor tényleg megnézzem, bebizonyosodott számomra, hogy ez az áthelyezés nem pusztán a vészhelyzetre adott szükségmegoldás, de ez a József Attila összeállítás annyira jó, és sokkal több embert megszólít, hogy nagyobb térben kell játszani. Már elfogytak a jegyek két hónapra előre, aki nézné, vagy előadás előtt menjen a helyszínre pótszéket venni, vagy várja meg a májusi műsort.

Az előadást Vecsei Miklós állította össze és rendezte, és ő maga is játssza. Összekapcsolt és átkötött leveleket, feljegyzéseket és verseket, és előttünk ebből kirajzolódik egy nagyon határozott elemzés-vélemény a költő alkatáról, hajlamairól és életfelfogásáról, amelynél jobb közelítéssel nemigen találkoztam még. Elhisszük neki, hogy maga József Attila, és ennél többre nincs is szükség.

Már az előcsarnokban gyülekezők is hallgathatnak néhány rövid részletet a költőtől, amelyek ráadásul később is ismétlődnek az est folyamán.

A kulcsszó a szeretet, a szeretet hiánya és a vágyakozás valamire, amit már nem is kaphat meg a költő, mert a minden sebesülésre magyarázatot adó gyermekkor már oda. Ezt maga is tudja, kiszolgáltatottságát úgy látszik, hogy még ez a tudás sem csökkenti.

Vecsei Miklós nagyon sok verset belesző Jézus passiójával párhuzamba állított, stációkra bontott előadásába, amelyeket hasonló természetességgel mond el nekünk, mint ahogy a költő életének fordulatait elbeszélő prózai részeket. Sok verset annak idején – harminc éve – Latinovits Zoltán lemezéről tanultam meg, belém ivódtak az ő hangsúlyai, de ennek ellenére tetszett ez a hétköznapi előadásmód, és nem volt hiányérzetem.

Az összeállítás azoknak is jó élmény lehet, akik eddig is sokat foglalkoztak a költő életművével, találni fognak benne néhány új mozzanatot, amelyek gazdagíthatják a már kialakult József Attila képüket, de ha létezik valaki, aki mégsem, akkor is láthat egy imponálóan összeszedett, következetes és árnyalt portrét, amelyik szerethető is.

Vecsei Miklós személyiségéből sugárzik a derű, a gyermeki tisztaság, és őt nézve a költő tragédiájának szükségszerűsége még inkább felerősödik. Eszünkbe kell, hogy jusson, hogy lehetett volna másként is, ha nincs a hat terhesség, Pőcze Borbála nem marad magára, lehetett volna egy elégedett, optimista költőnk is…De ez a „mi lett volna, ha” csak egy röpke villanás, mert ha az előző három gyerek életben marad, akkor még az is meglehet, hogy semmilyen József Attila nem születik meg…

Az előadás minden mozzanata aprólékosan ki van dolgozva, nem unalmas így sem, hogy nincs más szereplő. Ehhez a színésznek nagy segítséget ad a látványt tervező Vecsei Kinga Réta is, hiszen a szegényesen berendezett szoba hangulata megfelelő alap ahhoz, hogy a költő sorsának reménytelenségét átérezzük. Ez a háttér, a körülmények az igazán erősek, ehhez képest a szobán néha átszáguldó vonat a szó szoros értelmében csak gyerekjáték volt…

Vecsei Miklós jól adagolja magát, jó időközökben iktat be néhány erős színpadias gesztust, és a szoba elé leereszkedő üvegfal is jól időzített.

Színházi előadás ez, nem pusztán egy költői est, nagyon alkalmas rendezésben. Azt mondanám, hogy tökéletes élmény volt, ha nem fulladtam volna ki nagyjából a vége előtt már tíz perccel – de ez nyilván nézőként más és más, mert nagyon sok múlik rajtunk, hogy mi hogyan érezzük magunkat és miként viszonyulunk a költőhöz.

Amiben viszont biztos vagyok: jó lenne valami minisztériumi támogatás, amely lehetővé tenné, hogy az Operakalandhoz hasonló módon, párszáz forintért minden érettségiző diák megnézhesse ezt az előadást, mert ez a két óra közelebb vinné őket József Attilához, mint amennyire erre iskolai keretek között mód lehetne…

Ez volt már a 15. alkalom, amikor a Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Magyar Drámapedagógiai Társaság közös szakmai napot szervezett, jellemzően színjátszókört vezető pedagógusok számára. A korábbi években is vonzó volt ez a program, és valóban mindig olyan alkotókat hívtak meg, akiknek a munkája valamiféle új irányt képvisel.

A felajánlott négy program közül csak a másodikon és a harmadikon vehettem részt, időhiány miatt Pass Andrea és Góbi Rita tréningjéről lemaradtam.

Ugyan nem színházi előadásról lesz szó, de két olyan színházcsináló párosról, akik érdekes előadásokat hoznak létre, és mivel az, amit elmondtak magukról, elképzeléseikről és munkamódszerükről, mezei nézők számára is érdekes, a nyomhagyás mellett döntöttem.

Fábián Péter és Benkó Bence, a K2 vezetői kapták a kora délután első időpontját, míg Vecsei H Miklós és az ifjabb Vidnyánszky Attila következett utánuk. Ebben a sorrendben is foglalkozom velük.

Ami közös: mindkét esetben közösségi alkotómunkáról beszéltek, annak irányításáról, illetve a szakma által egyébként elismert alkotók – mindannyian még harminc alatt bőven – bizakodva fordulnak a mesterségük felé, és egyetlen mondat nem hangzott el azzal kapcsolatban, hogy netán falakba ütköznek, és reménytelennek látnák a mai magyar színház jövőjét. Persze, nem kizárt, hogy vannak ilyesfajta gondolataik, mert mégis benne vannak a közegben, és látniuk kell például az alternatív szféra alulfinanszírozottságát, de mindannyiukban megvolt az a derű, amelyikről Vecsei Miklós direkt módon is beszélt – lehet, hogy mégis sikerülhet valakiknek derűsen alkotni, és alapvetően pozitív hozzáállással leélni az életet. Mindannyian hisznek abban, hogy munkájuknak van értelme, és nem hiábavaló színházat csinálni – lehet, hogy ők pont abban a néhány ezerben vannak, akiknek jutna üdv a Földön…

1. Fábián Péter – Benkó Bence – nyílt próba a készülő előadásukból

A K2 színház előadásait elég jó arányban láttam korábban, de a rendező-író és átíró pároshoz kapcsolódó 9 előadás nem fedi le munkásságuk egészét az utóbbi négy évben sem. (Ennyi ideje dolgoznak együtt a Kaposvári Egyetem befejezése óta.) Jelenleg is fut egy új előadásuk Miskolcon – Az emberiség alkonya, és azt még igyekszem minél hamarabb felkeresni.

Ha valaki végignézi a beszámolóimat, akkor láthatja, hogy egy kísérletező kedvű csapatról van szó, akiknek az előadásai egyértelműen mutatják, hogy keresgélnek a formák között, és igyekeznek a legkülönfélébb aktuális témákról beszélni, akár kész darabok átírása, akár egy teljesen új szöveg alkotása által. Minden előadásukban közös, hogy meglepő módon eltér a többitől, illetve az is, hogy a mához akarnak szólni, nem pusztán egy előadás létrehozása a céljuk.

A merészség, a többet akarás meglátszik az előadásaikon, és ezt állapítottam meg éppen előző este, amikor végre egy hároméves lemaradásomat pótolva a Stúdió K-ban megnéztem a Bakfittyet, amelyben szerepelt Horváth Szabolcs és Pallagi Melitta is, Őket a rendezők azért hozták magukkal, hogy előttünk próbálják a Stúdió K-val készülő új koprodukciós előadásuk, a Rettegés és ínség a Harmadik birodalomban egyik jelenetét. (A Brecht bemutatójuk február 28-án lesz, már arra nincs jegy, viszont van a márciusi időpontokra.)

A próba előtt a program moderátora, Kaposi László az alkotókat diákszínjátszós múltjuk felől faggatta, akik beszéltek tantermi előadásaikról is. Ezeket külön-külön rendezték, ez volt az első kísérletük az önálló munkára. Az előadások - az Antigoné és a Hűség is - megrendelhetőek, tetszőleges helyszínre vihetőek. (A MU Színház szervezésében lehet rájuk egyéneknek jegyet venni – szintén már csak márciusra. A febr.14-i Antigoné előadást a mi iskolánk egyik osztálya vette meg, mert egy korábbi osztálynak már bevált, és tervezünk is még újabbakat rendelni.)

A tantermi előadások kapcsán Fábián Péter, aki a két rendező közül a szóvivő szerepét vitte a kétórás program során, egy számomra nagyon fontos mondatot mondott: azért kezdtek ezzel a formával foglalkozni, mert értelmét látták, és hisznek abban, hogy hatással lehetnek a fiatal nézőkre. Megbeszélés, azaz közvetlen visszacsatolás is történik ezen alkalmakkor, és hagyományos előadásaik esetén ennek az intenzívebb nézői visszajelzésnek a hiányát érzik. Mondanám, hogy minden előadásukba építsenek be beszélgetést, de attól tartok, hogy a nézők többsége valóban azt igényli, hogy egy előadással kössék le, és interaktivitást nem igényel hozzá.

A nézők aktív közreműködését ezen a délutánon feltétlenül igényelték a rendezők: hoztak ugyan két színészt magukkal, de a bepróbálandó jelenethez kellett még két további szereplő  és egy súgó is, akiket a megjelent drámapedagógusok közül önként jelentkezők közül választottak ki.

Fábián Péter és Benkó Bence

A próba során a két rendező egyszerre instruált, és ezzel időt takarított meg. Érdekes volt megfigyelni, hogy milyen könnyedén össze tudtak hangolódni a civilek és a profi színészek, és már most érzékeltük a készülő előadás erős feszültségét. Bevallom, korábban voltak problémáim a K2 tagjainak megkülönböztetésével, többek között néhányszor kevertem  Horváth Szabolcsot és Rózsa Krisztiánt, mivel jellemzően szerepmegjelölés nélküli színlapokon találkoztam a nevükkel és mindig ugyanazokban az előadásokban játszottak. Ez az alkalom megoldotta a problémát, ahogy Fábián Péter és Benkó Bence sem fog összemosódni már előttem, hiába jegyzik közösen a munkáikat, és hiába képviselnek közös szellemiséget. (Együtt is játszottak színpadon - Át az ingoványon c. előadásban lehetett őket keverni.)

Civileknek mindig érdekes látni, ahogy a színész próbálgat, egy helyzetre több megoldása is van, talán emiatt is vált egyre gyakoribbá a bemutató előtt néhány héttel a nyílt próba intézménye mindenhol. Nyilvánvaló, hogy a kóstoló után érdekesebb lesz a néző számára a kész előadás is.

Már tudható, hogy kabaré formában, fehérre meszelt arcú színészekkel képzeli el a K2 csapata Brechtet, a jelenetek realitásától elemelkedve tervezik nekünk bemutatni. Majd kiderül. (A darabnak lesz egy másik előadása az Ódry Színpadon is, akár össze is lehet majd vetni a két felfogást.)

II.

Hasonlóan közösségi színházcsinálásban gondolkodik Vecsei H Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila is, akiket egy fél óra szünet után hallgathattunk meg.

Kettőjük között kevésbé tolódott el az arány, de mégis kétségtelenül többet beszélt közös projektjeikről Vecsei Miklós, aki számára a civilekkel való nyilvános kommunikáció megszokottabb helyzet, hiszen évek óta színiiskolát működtet (Sztalker Suli) az Eötvös József Gimnáziumban, vasárnaponként. Elsősorban a színházhoz való hozzáállásáról beszélt, amely egységes és mindenféle tevékenységében azonos szellemiség nyilvánul meg. Azokat, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak a színházi létezésről, egy nem hivatalosan működő csoportba fogja össze, amelynek (az előadáson meg nem nevezett) tagjai a legkülönfélébb társulatoknál dolgoznak. A Sztalker Csoport két vezetője, akiket most láthattunk, a Vígszínház tagja, és bár még nem hosszú ideje csatlakoztak, már érezhető jelenlétük hatása. (Olvastam már néhány beadott fogalmazást Vecsei Miklós alakításairól, és ezekből is érezhető, nemcsak Fb-oldalának nagyszámú követőjéből, hogy népszerű színész, többen más víges előadások főszereplőjének is inkább őt látnák szívesen.)

Mindkettejüket harmadévesen láttam legelőször egy Zsótér Sándor által rendezett Hamlet-előadásban, amelyben egyértelműen jóval érettebbnek és kiforrottabbnak látszott az ifjabb Vidnyánszky Attila (nekem mindenki mást el is homályosított akkor), de Vecsei Miklós is emlékezetes jelenség volt. Akkor még nem tudtam, hogy író is – ehhez a Liliomfi című előadásig kellett várnom.

Az, hogy Vecsei Miklós milyen komplexen gondolkodik életről és színházról 25 évesen, legjobban talán „Mondjad, Atikám!” című József Attila estjéből lehet meggyőződni, amelyiket egyedül írt, rendezett és egymaga játssza is. Egy ideje sejtettem, hogy muszáj lesz ezt látnom, és a beszélgetés másnapján már nem is halogattam tovább a kalandot, hanem elmentem a Pesti Színházba a vasárnap délutáni előadásra, amely be is igazolta előzetes elvárásaimat, és Vecsei Miklós személyiségéből adódó derű így is átsugárzott a József Attila képen.

Jó lenne, ha a változatosság kedvéért lehetne néhány olyan magyar zseni, aki nem rokkan bele a küzdésbe, akinek biztosítják a lehetőségeket és ki tud szabadon bontakozni úgy, hogy még intézményi támogatást is kap hozzá. - Ez jutott eszembe arról, ahogy Vecsei Miklós ezt a szerepet játszotta. Hátha lesz kivétel.

Ne felejtsük el, hogy kell a jó háttér, kellenek a lehetőségek a fiatal alkotóknak, a kreativitás önmagában nem elég - az előadáshoz kell a Vígszínház is, mert máskülönben ugyanezt egy maroknyi nézőnek csinálhatta volna meg egy pincében, sokkal kisebb hatásfokkal.

Vecsei Miklós - ifj. Vidnyánszky Attila

Az ifjabb Vidnyánszky Attila kevesebbet beszélt ezen a délutánon, és mivel őt kifejezetten szemmel tartottam első megtekintése óta (legutóbb a vígszínházi Hamletjéről írtam), számomra ezúttal a volt osztálytárs mondandójára esett a hangsúly. A színész-rendező tartott egy gyakorlati tréninget is, amelybe a jelenlévők fele aktívan bekapcsolódott. Megtudhattuk, ha eddig még nem tapasztaltuk, hogy milyen nehéz jó koncentrációs állapotba hozni magunkat, és erre a nézőknek is szüksége van, nemcsak a színészeknek.

Mindkét író-rendező-színész párost jó volt látni, feltöltött ez a találkozás, és bízom benne, hogy az évad hátralévő hónapjai elegendőek lesznek ahhoz, hogy a hozzájuk kapcsolódó lemaradásaimat is bepótoljam.

Nemsokára a tegnapi, lehető legmelegebben ajánlott József Attila-est beszámolója is olvasható lesz…

„Sírásás két részben Dürrenmatt „A nagy Romolus” című történelmietlen történelmi komédiáját figyelembe véve” – szerepel alcímként már 2015 április közepe óta a Stúdió K előadásának színlapján.

Közel három éve készültem erre a megtekintésre, EZ folyamatosan szerepelt a "feltétlenül megnézendők" listáján, mivel a darabot is szeretem, és mindkét "K színházat" is, de csak most jutottam el rá épp ezen a héten, amikor a már megtekintett három előadás (Don Quijote, Anyajegy, Hitted volna?) kivétel nélkül ugyanígy a régi restancia behozásáról szólt.

12 előadás:

1. Centrál - Házassági leckék..

2. Jurányi - 20h - Szülői értekezlet

3. Karinthy - Az ördög

4. Katona - Sirály

5. Kamra - Részegek

6. Kolibri - 15h - Macska voltam Londonban

7. Nemzeti - Mesés férfiak szárnyakkal

8. Örkény - Anyám tyúkja

9. Rózsavölgyi Szalon - 19.30 - Szülőfalum Pest

10. Szkéné - A nagy füzet

11. Thália - Csoda korban élünk

12. B 32 - Kálmán-nap

Tíz előadás:

1. Átrium - Az Őrült nők ketrece

2. Belvárosi Színház - A hullaégető

3. Bábszínház - 10h - A Hétfejű tündér

4. Karinthy Színház - Az ördög

5. Katona - Sirály

6. Kamra - Részegek

7. Örkény - Tóték

8. Örkény Stúdió - 19.30 - Hit szeretet, remény

9. Rózsavölgyi Szalon - 19.30 - Valentin nap éjszakája

10. Thália - A férfiagy...

Tíz előadás:

1. Átrium - Az őrült nők ketrece

2. Bábszínház - 10h, 15h - A Hétfejű tündér

3. Katona - Hóhérok

4. Kamra - A mi osztályunk

5. Ódry Színpad - A vadkacsa

6. Örkény - 19.30 - Három nővér

7. Rózsavölgyi Szalon - 19.30 - Valentin nap éjszakája

8. Szkéné - 20h - Bányavakság

9. Maladype - III.Richárd

10. Mozsár Műhely - 19.30 - Pira - Bella

Kilenc előadás:

1. Átrium - Az őrült nők ketrece

2. Centrál - Dolgok, amikért érdemes élni

3. Jurányi - 18.30 - Szociopoly

4. Katona - Sufni - Holt lelkek

5. Kamra -  Terror

6. Kolibri Pince - 17h - Nincsenapám

7. Örkény Stúdió - 19.30 - A Dohány utcai seriff

8. Rózsavölgyi Szalon - 19.30 - Valentin nap éjszakája

9. Trafó - 20h - Titkaink

12 előadás:

1. Belvárosi Színház - 14.30 - Párterápia

2. Belvárosi Színház - 20h - A kétely

3. Budaörs - A sötétség hatalma

4. Hatszín Teátrum - Heisenberg

5. Karinthy Színház - Tortúra

6. Katona - A két Korea újraegyesítése 

7. Katona - Sufni - Nem vagyunk mi barbárok 

8. Kamra - A mi osztályunk

9. Szkéné - Ezt Rád

10. Thália - Hétköznapi őrületek

11. Trafó - Titkaink

Ezen az estén két régebben halogatott előadást is egymás után megnéztem, így erősen átalakult ez az eredetileg színházmentesre tervezett napom az órákon keresztül tartó „napi ajánló”- írás után.

Az Anyajegy után korán átértem a Belvárosi Színházban, ahol kiderült, hogy Richard Baer darabját már 2013. október 5 óta tartják műsoron, éppen a 146. előadásra jöttem. Nekem kevesebbnek tűnt a csúszás, és egyébként sem keltette a kifutó előadás benyomását, öt széket leszámítva teljesen tele volt a nézőtér, a pótszékek is foglaltak voltak.

Erről az előadásról látatlanban is tudni lehetett, hogy a két művész – Hernádi Judit és Kern András – neve biztosan eladja, akik mindketten legalább negyven éve színészek (ha a főiskolai éveiket is számítjuk), és már pályájuk elejétől azonnal közismertek voltak. Ennyi befektetett energia nem veszhet el, a közönségben folyamatosan van igény arra, hogy őket élőben lássa, és ez a darab alkalmas arra, hogy ketten együtt játsszanak előttünk közel két órán keresztül.

A történet röviden elmesélhető, egy mondatban le lehetne lőni a lényeget, de ez most elmarad. Látunk két özvegyet, a nő férje a férfi legjobb barátja volt, és most kettejük néhány beszélgetését hallgathatjuk meg sok riposzttal, miközben a nő éppen egész addigi életét éppen felszámolná, és New Yorkból Floridába költözne.

A költöztetők (Ficzere Béla és Jeges Krisztián) által többször megszakított beszélgetésekből igazán sok információ nem derül ki, és váratlan drámai fordulatokra se számítson senki, viszont nagyokat lehet nevetni, és feltétlenül megérezzük, hogy ennek a két magányos embernek egymáshoz mégis van köze.

Az előadás vonzereje a színészek jelenlétéből adódik első sorban, akik ezt a nem annyira mély szöveget is képesek megeleveníteni Verebes István rendezésében, megnevettetnek minket, és alkalmanként egy-egy bensőséges pillanattal is megajándékoznak. A közönség szeret nevetni, és szereti a meghitt csendeket is, és így a kettő kombinációja különösen jól hat.

Ahogy a közvetlenül előtte látott Anyajegy című előadásban, ebben is hétköznapi emberek a szereplők, és a nem-különlegességnek is van varázsa: a megmutatott élethelyzettel még sokkal jobban tud azonosulni a néző, mert el tudja képzelni, hogy bármikor vele is megtörténhet hasonló fordulat.

Hernádi Juditot ugyan először közel harminc éve láttam színpadon, de lényegileg változatlan - nem szűnt meg igazán nőies nő lenni, nem az idő múlása jutna róla eszünkbe elsősorban. Nem érezzük túlzásnak azt a mondatot a szövegben, hogy „ez egy fantasztikus nő”, aki némileg fanyar is, vonzó és érdekes, nemcsak a hangja. Rövid fekete csipkeruhájában előnyösen érvényesül gyönyörű lába is. Igen, a „dolgok tönkremennek”, ahogy ez el is hangzik a darabban, de van ami sokáig megmarad. A szép hang, a szép láb úgy néz ki, hogy ilyen.

Kern András a lehető legegyszerűbb eszközökkel mutatta be nekünk az özvegy barátját, a szőnyegkereskedőt, aki kicsit nevetséges, meg is öregedett, de ő sem vesztette el vonzerejét, „kernandrásságát” meg nem is tudná, és erre kíváncsiak az emberek. (Aki miatta menne színházba, annak az Illatszertár kötelezően nézendő, én ugyan prózai előadásokra kevésszer ülök be többször, de azt háromszor is láttam.)

A nézői reakciók alapján úgy tűnik, hogy a már most négy évnél hosszabb sikertörténet még jó darabig folytatódni fog, és ezt a szövegemet még évekig be tudom majd illeszteni az előadási napokhoz fűződő ajánlómba.

A lényeget úgysem kell ragozni – aki Hernádit és Kernt akarja látni együtt, ezt az előadást kell, hogy kiválassza. Garantáltan azt fogja kapni, amire jegyet váltott.

A mai napom eredetileg üresnek ígérkezett, de aztán rájöttem, hogy különösen alkalmas két előadás bepótolására is. Jónak ígérkezett a kombináció: megnézni hatkor az RS9-ben egy fiatal tehetséges színész, Markó-Valentyik Anna előadásában Szabó T. Anna monodrámáját (még 2016-ból), majd átmenni nyolcra a Belvárosiba, ahol Hernádi Judit és Kern András párosa már 2013. októbere óta játszik együtt, de egészen eddig őket is elmulasztottam megnézni.