A Kamrában 2017. október elején mutatták be a népszerű angliai kortárs szerző, Lucy Kirkwood 2012-es darabját, amely a bulvársajtó működéséről szól.
Nem mondhatom, hogy elkapkodtam a megtekintést, a 21. előadást láttam mezei nézők társaságában, bár egyetlen (egyébként színházban dolgozó) ismerősöm mégis akadt, és ez jól is esett.
A Kamra most is tele volt (három néző helye maradt üresen mindössze, nyilván elbénázták a parkolást, ez azért valakivel mindig megesik), hiába ismeretlen a szerző, nem túl vonzó a hosszú és száraz cím sem, viszont ott vannak a színészek és ott a rendező, Máté Gábor, akikre bármilyen darab miatt bemennek a színház törzsnézői.
Az előadásból most is röviden levonható az összegzés: ezek a színészek annyira nagyon jók, hogy egy ilyen kevésbé időtállónak kinéző, nem annyira érdekfeszítő művet is elvisznek a vállukon. Ezt átlagosan jó színészekkel már nem lenne érdemes elővenni, jobban kellenek ide a szakmájukat igazán mesterfokon művelők, mint akár egy Hamlethez.
Az előadás két részében két különböző profilú magazin szerkesztőségében vagyunk – egy férfiaknak, majd egy nőknek szánt bulvárlapnál -, és míg az egyik lapnál egy botrányos helyzet kialakulásának és elsimításának leszünk tanúi, addig a második részben megfigyelhetjük, hogy két újságíró miként próbál életben maradni a másik orgánumnál.
Nyilván a szerzőnek fontos volt, hogy rámutathatott bizonyos visszásságokra, a színlapon is feltüntetett kérdésekkel kapcsolatban (a nők helyzetét illetően is), amelyeken szerintem olyan nagyon nem is csodálkozunk – az elmúlt időszak szexuális zaklatásokkal kapcsolatos botrányaira gondolva pláne nem -, viszont az elejétől gyakran lehet nevetni, ami akkor is jól esik, ha annyira nem hoz minket lázba a sajtóbotrány-téma. A második részben ez még inkább fokozódik, a felvonás közepén a Pelsőczy Réka – Tasnádi Bence alakításokat figyelve arra kellett összpontosítanom, hogy nehogy leesek a székemről nevetés közben.
(Ami napok óta elgondolkodtat: tényleg átjön a sajtó munkásainak kilátástalansága, de igazán nem érintett meg mégsem. Ennek az okaira próbálok azóta is rájönni...- hiszen a színészek tetszettek MIND, és jól esett ennyit nevetni.)
Annak ellenére, hogy nem ez lenne az az előadás, amelyet a színház repertoárjáról elsőként ajánlanék megtekintésre (kifejezetten a darab miatt), de el kell ismerni, hogy mind a hat alakítás egészen részletesen ki volt dolgozva, és átjött a saját szempontja a Doghouse főszerkesztőjének is, akit Kocsis Gergely játszott, körülötte a kezdő újságíróknak – a babzsákon valószínűtlenül egyenes háttal gépelő Rujder Viviennek, aki a felvonás vége felé némán is ki tudta fejezni viszolygását a körülötte kibontakozó párbeszédtől, illetve a zöldfülű Dér Zsoltnak, akinek nagyon nem ebben a világban van a helye, és ezt át is érezzük, illetve a minden helyzethez alkalmazkodó Tasnádi Bencének, akinek módja van szélsőséges helyzetben is megmutatni a szereplőjét.
A második részben Pelsőczy Réka jóval taszítóbb főnök, őt nézve szinte visszasírjuk a jóval emberszabásúbb Kocsis Gergelyt, viszont az is kétségtelen, hogy a rendező ebben a karakterben élheti ki magát a legjobban, ez a legvégletesebb és az általa lefolytatott állásinterjú valóban sokáig emlékezetes lesz számunkra. Szinte minden gesztusában van valami meghökkentően vicces, és nemcsak az alanyát, Dér Zsoltot pörgeti meg ez a Miranda (a név nem csak bennem hívja elő Meryl Streep figuráját, az biztos), de minket is.
Ne felejtődjön ki az egyetlen civil, aki az első részben egyezkedni jön a laphoz. Takátsy Péter a lúzer kisembert plasztikusan hozza, nejlonszatyra, kattanó szemüvegtokja mind az alakítás tartozéka. Nagyon jól működik kettőse Kocsis Gergellyel.
Takátsy Péter - Kocsis Gergely
Az összbenyomásunk emiatt egyértelműen pozitív, átéljük, hogy a Katona már megint képes volt egy közepes alapanyagot megemelni.
Aki szereti a társulatot, annak egyértelműen javaslom, hogy nehogy kihagyja ezeket a színészeket ebben a szerepükben sem, mindannyian a helyzet magaslatán vannak.
NE felejtődjenek el a rendező alkotótársai: Cziegler Balázs (díszlet), Füzér Anni (Jelmez), illetve Török Tamara dramaturg, aki Varga Bálint fordítását gondozta.
ps. 1. Amíg a cím a szövegből vett idézet, és mindkét sajtótermék valóban a nézők maradéktalan kiszolgálására törekszik - a Katona kísérletezik, elő mer venni új darabokat, amelyekkel nem garantált, hogy évekig tartó szériák érhetőek el. Dolgoznak. EZ a hozzáállás azért figyelemreméltó mindenképp - tartósan látjuk, hogy folyamatosan új utakat keres a színház és társadalmi problémákkal foglalkoznak. Van is egy nézőréteg, amelyik ezt akarja kapni, ez a szerencse.
2. A fényképek a színház honlapjáról, a galériáról szár,maznak. Van még több is...