Tegnap visszavonhatatlanul megkezdődött az őszi szezon. A színház reflektorfénybe került már az augusztus huszadikai István, a király közvetítés kapcsán is, talán jobban is (és főleg másként), mint ami kívánatos, tegnap a Pozsonyi pikniken jó néhány színház megjelent, hogy műsorát propagálja, sőt volt egy majdnem-bemutató is. Igazából felújítás a Pesti Színházban.
Michel Tremblay kanadai író joual (quebeci dialektus) nyelvű darabja 1968-ban íródott, a saját környezetében megfigyelt "working class" -beli nők életéről és problémáiról szól. A szegénység, műveletlenség, a törvényszerű lecsúszás fenyegető veszélye aktuális maradt azóta is, sőt a pesti nézőnek az is az eszébe juthat, hogy itt és most ezek a gondok még égetőbbek.Fel se tételezzük, hogy Kanadában nem kolbászból fonják a kerítést.
A darab nem bővelkedik eseményekben, egy konyhában játszódik a cselekmény, ahol 2-13 ember beszél egymással. Társalgási dráma. Az, hogy komédia a műfaji megjelölése a színlapon és az idő nagy részében annak is érződik a Pesti Színházban, az lényegében egyedül a szövegen múlik. Nem állapíthatom meg, hogy az eredeti is ennyire tele volt-e poénokkal, mint Parti Nagy Lajos átdolgozása, de tény, hogy szinte csak a szöveg fordulatai azok, amelyeken mulathatunk. Amilyen romlottá a magyar nyelv válik a színésznők szájában. Helyenként angol szavak is belekeverednek, utóbbi lehet, hogy még a szerző leleménye - Quebec-ben ugyanis éppúgy a műveltség része az angol ismerete, nem beszélik az iskolázatlan emberek.
Felmerül az emberben szinte azonnal a kérdés, amikor meglátja, hogy ezt a sok évig játszott előadást miért tűzték több év szünet után ismét műsorra. A mondanivalója aktuális, de vannak más hasonló témájú darabok, miért nem húztak elő a Vígszínház dramaturgiáján egy másikat? A színházi adattár alapján látható, hogy az előadás 13 szerepét 15 színésznő alakította, közülük megmaradt hét. Kútvölgyi Erzsébet, Börcsök Enikő, Hullán Zsuzsa, Igó Éva, Hegyi Barbara, Majsay-Nyilas Tünde és Venczel Vera a régi motorosok, hozzájuk érkeztek az új betanulók (Tornyi Ildikó, Pápai Erika, Szatmári Liza, Halász Judit, Szabó Erika, Hegedűs Barbara). Nagyon kevés olyan dráma van, amelyik közel azonos fontosságú szerepet ad sok színésznőnek. Michel Tremblay - állítólag - éppen ezért a színésznők kedvence, mert hálás szerepeket ír. Mindenkinek megvan az esélye egy-egy rövid monológ formájában (is) a saját személyes drámájáról szólni. Mert mindenkinek szörnyű mocsadék egy élete van, ez nem is kérdés, csak abban különböznek, hogy kinek mennyire sikerül mindehhez jó képet vágnia a többiek előtt. Nincs senki, akit irigyelhetnénk.
Az nem is kérdéses, hogy a darab leállítása óta van egy új közönség, amelyik látogatja a Vígszínházat és kíváncsi is lesz erre a darabra. (Mellékes megjegyzés: Eszenyi Enikő és csapata az elmúlt négy évben sokat tett, hogy legyenek új nézők, és lettek. Jól működik a Víg, tele vannak az előadások.) Sőt lehetnek olyanok, akik már látták és a megváltozott szereposztással megnézik ismét, hogy újra lássák kedvenceiket. Mert valóban színészdarab ez. Nem hoz lázba a történet maga. A főszereplő nyer 1 millió kupon-bélyeget, amelyeket csak akkor tud levásárolni, ha füzetekbe ragasztgatja. Erre a munkára hívja meg ismerőseit, szomszédait, rokonait. A bélyegezés közben beszélgetnek, személyes nyomorúságaik így kerülnek a néző elé.
Egyértelmű, hogy a nézők a szereposztásra váltanak jegyet, ha találnak (találnak) olyan neveket a színlapon, akit szeretnek, akkor megnézik a darabot, ha pedig nem - önmagában a sztori nem fogja őket a Pestibe bevinni. A tegnapi előadás, amely premiernek számított, de már megelőzte több nyilvános bemutatkozás a hét korábbi napjain, azt mutatta, hogy az előadásban a Víg női válogatottja üzembiztosan dolgozik, összeszokottan. Sőt még az az érzésem is támadt, mintha néhányan örülnének a darab feltámadásának, mert szeretik ezt játszani. Az, hogy ki mennyire ragadta magával a nézőket, ez erősen szubjektív - egészen biztosan függ attól is, hogy ki melyik színészt mennyire ismeri és szereti.
Mint említettem, minden színész kap egy-egy magánszámot, amikor a fény csak őt világítja meg és a közönséghez beszélnek. Ezeknek a betéteknek a sikeressége változó volt. Hasonlóan működik ez, mint ahogy az operában is, az énekesnek egyik este sikerül a közönséget megfogni az áriával, másszor nem. Ez színészfüggő is, sejtem, hogy van akinek többnyire mindig bejön a mutatvány. Hogy ne fussak meg gyáván, ha már írom ezt a blogot - kiemelem azokat, akik NEKEM a legjobbnak tűntek, azaz akik szerintem a legjobban életre tudták kelteni saját figurájuk sorsát és az előadás alatt végig benne is maradtak a szerepükben. Az én toplistámon első helyen egyértelműen Majsai-Nyilas Tünde van a tegnapi előadás alapján. Persze Remete Krisztina jelmeztervező nagy segítséget is adott neki. Ráadott a proli asszonyra egy szürke melegítő-overallt, hosszú cipzárral, műanyag papucsot, amelyet egy piros ragasztószalag tart össze. Néha kivillan lyukas zoknija. Kapott ehhez egy kerekes bevásárló táskát is, amelybe az előadás teljes időtartama alatt lopkodja a kupon-füzeteket. Részt vesz a beszélgetésben, irigykedik a nyertes szomszédasszonyra, igazságtalannak tartja, hogy a nyereményjátékokon mindig csak kevesen nyernek, a többieknek nem jut semmi. Nehezen fejezi ki magát, megküzd a szavakkal, és ez a küzdelme számtalan poént hordoz. Hálás a szerep kétségtelenül és Majsai-Nyilas Tünde odateszi magát egészen. (Nézzétek meg az Esterházy-előadásban, a Házi Színpadon, ott csak ő szerepel. Bírja a feladatot.) Nagyon erős volt a monológjában Börcsök Enikő is, aki sokkal többet beszél, mint Tünde, elvileg kissé fontosabb is a szerepe, de sokszor elsikkad (rendezőileg hátraültetve) a többi nő között. Sok a szöveg, és az nagyrészt small talk. A legtöbben megfeleltek a darab követelményeinek és akik - szerintem - kevésbé, azokat meg nem emlegetném. Nem csak azért, mert ez egy ajánló-blog, én meg nem vagyok az MGP, de könnyen lehet, hogy te aki ezt most olvasod, épp őket fogod szeretni, mert tegyük föl, épp miattuk jársz a Vígbe. (Kommenteket nyugodtan lehet csatolni.)
Az előadásból a kedvenc jelenetem feltétlenül az volt, amikor úgy 20 perc játékidő után, váratlanul a realista-jellegű társalgási helyzet először bomlott meg. A világítás megváltozott és öt szomszédasszony (Tornyi Ildikó, Hegyi Barbara, Majsai-Nyilas Tünde, Hullan Zsuzsa, Börcsök Enikő) hirtelen kórussá vált, ahogy a görög drámákban megszokhattuk, hexameterben beszélték el, hogyan telik el a főállású feleségek élete a taposómalomban. Ebben a pár percben valóban megjelenik a tragikum, hatásosan, mivel szövegpoénok kíséretében. Több erő van ebben a részben, mint a további két és fél órában felületesen felvázolt életképben. A legjobb szándékkal sem tudtam tragikusan felfogni a főszereplő veszteségét, bélyegeinek ellopását-elrablását, de igazi komédia sem volt. És nem is az az előadás, amelynek szereplőit nézve magunkra ismerhetünk. A Pesti Színház minden nézője jobb helyzetben kell, hogy legyen e nőknél, akik között esetleg három lehet, akikről egyáltalán elképzelhető, hogy életük folyamán esetleg elvetődtek már színházba. A nyereményjátékok iránti túlzott lelkesedés sem igazán jellemző ezekre a nézőkre, valószínűtlen, hogy a közönség túl nagy része alapítaná a jövőjét egy esetleges lottó ötösre, vagy egy kaparós sorsjegyre. Nem hinném, hogy a termékbemutatók népe az, aki a Vígbe jár. Nem gondolom, hogy a felvázolt központi probléma igazán húsba vágó - az igazán fontosak mind mellékesen kerülnek szóba éppen a rövid monológokban, nem azok körül bonyolódik a történet.
Műbalhé az, amit látunk, amiről tíz perc múlva el is feledkezünk, még akkor is, ha netán jól szórakoztunk közben. (De ne becsüljük le azokat, akik kifejezetten szórakozni és felejteni járnak színházba.) Vagy esetleg előadás után még számolgathatjuk azt, hogy a valóságban 13 ember mennyi idő alatt ragasztana fel 1 millió bélyeget a kuponfüzetekbe.
Végezetül álljon itt a darabból a hexameteres rész, amelyik nekem a leginkább tetszett - és a jelenlegi szereposztás és a teljes szöveg linkje is.
Vigyázat, az előadásban és e szövegben is vannak trágár kifejezések. A felelősséget ezennel áthárítom Parti Nagyra, ő pedig tovább passzolhatja a labdát a szerzőnek, ha akarja.
Íme:
"AZ ÖT NŐ: Ó, kibaszott, mocsadék élet! Hétfő, kora hajnal...
LISETTE: Mikor a kelő nap rózsaujja fölkel és megcirógatja a rétek virágát, dicsérjük urunkat boldog énekünkkel, és fiókáinkat kik csőrük kitátják...
A TÖBBI NÉGY: ...csörget a vekker a kurva, tántorgok ki az ágyból, gyomromig is fölszúr a hideg kő, állok a gáznál, gyújtom a lángot, piritós, kávé, hát mi a lófasz volna a brekföszt? Manna e rossz fizetésből?
Serceg a bamba család, mint békön serceg a zsírban, enni, mosakszani gyorsan, és már "báj, mami", futnak...
MARIE-ANGE: Az én uram, az aztán nem fut. Az munkanélküli. Döglik nekem délig.
AZ TÖBBI NÉGY;: Végre kicsit csönd, aztán mint a bolond güri délig, vár a mosás, a tömérdek szennyeshóbelevancunk,
zokni, trikó, gatya, jogging, ing, bugyi, mittudomén, mi? Sikkan a gőz, a kidörzsölt mancsom lángol a lúgban,
s önnön centrifugámként már magamat facsarom ki, "nesztek a vérem ebédre, ma nem volt főzni időm mást",
mindegy, mondják, csak hol a gombóc, s mért csupa maggi? Ámde zabálnak, disznóól a lakás a nyomukban,
s mind elgóznak a búsba a kölkök, s egy se segítne elmosogatni a sok szart, túrni a zsírba könyékig,
s egy se a padláslépcsőn, hogyha teríteni mennék, istenem, én már felkötném magamat bizonyisten,
lógna anyátok a rongyok közt mereven vacsoráig, ...jézusom én itt lógok, s mindjárt itt van a férjem,
mi a szart főzzön az ember minden nap vacsorára? Este van, este van, esznek, mind a család hazajött már,
tiszta ideg kicsi-nagy, bőg, hisztizik és öli egymást, aztán jön a film, az a jó, csönd lesz, nézzük a tévét.
Kedd!
LISETTE: Mikor a kelő nap rózsaujja fölkel...
ATÖBBI NÉGY: Brekföszttel, piritóssal, színugyanazzal a szarral kezdődik s telik estig a kedd is, "szaggat a lábam,
máma vasaltam", kábé ennyi a változatosság, meg hogy a film más, ámbár felinél úgyis elalszunk.
Szerda a soppingdéj nap, tök tropa tőle a vállam, talpalok és cipelek feszt, lóg a belem vacsoráig.
Így telik el dettó a csütörtök, és jön a péntek, összekapunk az urammal, végigüvöltjük a gangot,
szállnak a kurvaanyádok, tányérok, hamutartók, még egy-két pofon is száll, aztán nézzük a Dallast.
Félőrült, visitó kölkök közt múlik a szombat, mind a nyakamban lóg, és szívja a vérem,
bezzeg az apjuk, az állat csak nyomkodja a tévét, szólni se hagyna magához, kuss, pihenek, kiabálja.
Akkor már, noha szörnyű, mégis jobb a vasárnap, bár mi a jobb? mi a lófasz jobb? csak a sírba' lehet jobb!
mind az egész familyt fölnyomni a buszra vasárnap, s menni a nagymamikához, fincsi családi ebédre,
ó, hogy utálom anyósom, persze e nagyszerü asszony jobban főz a menyénél, mindene jobb a mocsoknak,
ott smúzolni napestig, nézni apósomat önnön
vicceitől kipirultan nyála között kacarászni,
s hányni magamban, nyelni a mérget, míg beledöglök, jaj, de utállak benneteket mind-mind velem együtt, ó, kibaszott mocsadék él...:"
