Nem ma mentem először sem utoljára célzottan egy színész miatt előadást nézni - legközelebb holnap fog ez ismét előfordulni.
Bereczki Zoltán nekem a Centrál Illatszertárában tetszett meg, és megállapítottam, hogy mennyire tehetséges fiatalember. Utána kikerestem a nevét a színlapon és akkor ismertem fel, hogy egy országos ismertségű sztárt fedeztem fel magamnak, akinek minden nagy előadásáról lemaradtam, mert nem jártam eleget az Operettbe, nem kedvelem a musicalt és annyi időm nincs, hogy ezt magamra erőltessem. De ez az egy dobása elég volt ahhoz, hogy számon tartsam a művészt, akit az említett darabban még kétszer megnéztem, és ebben az évadban, a Pillanatfelvételben is.
A lepkegyűjtő bemutatója lassan két éve volt, és az említett okból azóta folyamatosan bekerült hónapról hónapra a táblázatomba a megnézendő előadások közé, de eddig mindig volt valami, ami megakadályozott a megtekintésben. Ma sikerült, bár eredetileg ez lett volna a színházi szabadnapom, de a Centrálban annyira szerettem a szombati Házassági leckéket, hogy feltétlenül vissza akartam még valamire ülni, minél hamarabb. Megtörtént.
John Fowles regényét nekem egy osztálytársam emlegette, amikor talán nyolcadikosak lehettünk, mégpedig a legjobb könyvként, amit az utóbbi időben olvasott. Azóta eltelt kicsit több, mint harminc év és nem egyszer felötlött bennem, hogy talán el kellene olvasni mégis, különösen miután a szerző egy másik híres könyvét A francia hadnagy szeretőjét kifejezetten szerettem (a filmet is, amelyet ebből Meryl Streeppel forgattak). Elmaradt az olvasás, így a mai napon sikerült igazi mezei nézőhöz illően csak a színlap által is közölt információk birtokában a helyszínre menni.
A Centrál Kisszínpadán játszották az előadást, mégpedig teljes teltház előtt. Ugyan ki van írva, hogy későket nem engednek be, de ahogy körbenéztem, minden egyes széken ültek, ez most nem lehetett probléma. Mivel az előadás thriller, nagyon lényeges, hogy ne zavarja meg semmi, kicsit aggódtam, hogy hasonló helyzet áll elő, mint tegnap a Rózsavölgyiben, de ezen az estén egyetlen néző sem bénázott a telefonjával, zavartalanul meg tudtuk nézni az előadást.
A cselekmény alaphelyzete tömören összefoglalható, a színlapon is olvashatjuk: Freddie kinézi magának Mirandát, elfogja és egy jól felszerelt pincében fogva tartja.(A díszlet Horgas Péter munkája.) Kettejük kapcsolatának alakulását követjük végig, amely során átélhetjük, hogy folyamatosan változik alá-és fölérendeltségi helyzetük, hiszen míg a lány ugyan fogvatartott, de ő a műveltebb, és Freddie-n kisebbségi érzése néha eluralkodik.
Horgas Ádám rendező képes arra, hogy az előadás másfél órája alatt végig ne lankadjon a figyelmünk, annak ellenére, hogy szinte minden jelenet felépítése megegyezik: bejön a fogvatartó és próbálná megszerettetni magát foglyával, aki viszont mindenféle technikát bevet, hogy kiszabadulhasson. Ágoston Katalin játéka egészen hasonló egy lepkéhez, aki a szárnyaival verdes, hogy elengedjék. Nagyon sok színe van ennek a nőnek, egyre jobban látjuk értékeit és akár azt is el tudná hitetni velünk, hogy beleszeretett az elrablójába.
Ugyan valóban izgalmas alakítás a női szereplőé, de ennél is még sokkal több lehetőséget tartogat maga a címszerep, amelyet gyaníthatóan Bereczki Zoltán maga választott, hiszen rendkívül sok oldaláról megmutatkozhat, sőt azt is bizonyíthatja rövid énekléssel, hogy "hangja nem katasztrofális". Tényleg nem. Én ugyan nem láttam pályája első korszakában hősszerelmesként, de az az alkat, és nagyon izgalmas, hogy ahelyett, hogy sármos pasast játszana, inkább egy alacsony önbecsülésű lúzer-pszichopata kombinációt formál meg előttünk, aki néha tud szeretnivalóan érzékeny és gyengéd is lenni, és így időnként még azt is feltételezzük, hogy új alapra is áthelyeződhet a kapcsolat, mintha csak annyi lenne a problémája ennek a mélyérzésű embernek, hogy nem tudja kifejezni az érzelmeit. Briliáns alakitás, ráadásul a színésznek az is erőssége, ahogy partnerére rá tud hangolódni.
Ha valaki elmegy A lepkegyűjtőre, lesz egy jó estéje a fordulatos cselekménynek és a két jó színésznek köszönhetően, és egészen mellékesen akár a történet kapcsán elgondolkodhat azon is, hogy ő maga - ha nem is ilyen extrém módon - de nem tesz-e ugyanígy kísérletet valakinek a kizárólagos birtoklására, tud-e úgy szeretni, ahogy az a másik embernek jó, ha meg visszautasításra talál, képes-e az illetőt elengedni, végleg lemondani róla, vagy egy ilyen helyzetben ő maga is azt kívánná, hogy vágyának elérhetetlen tárgya szűnjön meg? - Ezeken mind módunk van elgondolkodni, ha nagyon akarunk, de mégis az a legerősebb inger, ami ér minket, hogy mennyire jó nekünk, hogy van színház, mennyivel szebb az életünk, ha ennyire jó színészek játékát élvezhetjük, mint ma este is. Néha ez is igazán jelentős segítség a túléléshez.
