A mai napom két előadása után (a másik a Bombaüzlet?!) nagyon erősen tudatosítani kell magamban, hogy én NEM lebeszélő blogot írok, hanem inkább arra próbállak serkenteni titeket, hogy menjetek színházba. Viszont a másik cél: aki nem akarja minden estéjét elszúrni, kerülje ki a gödröket, a csapdákat akármilyen szépen is vannak álcázva, és a kiváló (vagy legalább jó) előadásokat nézzétek meg, vagy az olyanokat, amelyek legalább tágítják a látókörét…
Ha egészen őszinte akarok lenni, ez nem tartozik azok közé, amelyre én valakit elvinnék. DE vannak részértékei és nem tudom kizárni, hogy vannak olyanok, akiknek tetszhet.
Délután a Bábszínházat azzal a tudattal céloztam meg, hogy az évek óta meglévő restanciámat most bizony behozom, és megtekintem Varró Dani költő és Szabó Borbála dramaturg díjakra felterjesztett és mindenki által dicsért művét a Líra és Epikát. Olvastam korábban, jónak néz ki a darab. Még egy hete is mondták, hogy van jegy, menjek nyugodtan. Ma viszont kiderült, hogy mivel hetekkel ezelőtt (!) eltörte az egyik színész a bokáját, helyette A hétfejű tündér fogyasztható – én már ott voltam, kötélnek áltam. (Felmerül az a mellékes kérdés, hogy a műsorban (port.hu főoldal pl.) miért nem hívják fel a figyelmet erre. Nem lesz az évadban több Líra és Epika, majd csak jövőre.)
Jelen esetben a mézesmadzag a szerző volt, a színészek nevét nem ismertem.
Az előadás nem csak A hétfejű tündér c. meséből áll, de több más történet szereplőit is beolvasztja. Az elején és a végén a nagyapa szögezi fel a lehullott csillagokat, ott a Virágszemű, Ajahtan Kutarbani király, Rácegresi és Pácegresi. Egységes a történet, de „túl sokat áll”, melankólikus hangulat árad el a mesén. Nem nagyon van igazán humoros helyzet, amikor elvileg az van, azon sem igen lehet nevetni. Ez nem lenne baj, de a nevetés helyére helyenként az unalom lép. A figyelmet nehéz fenntartani. Amikor pedig a hétfejű nyakazására kerül sor, akkor megfagy a levegő. A mellettem ülő kisiskolás anyukája (vagy a tanító néni) ölébe bújt. Lehajlik az égbolt, leesnek a csillagok. Majd szerencsére később azért a világrend helyreáll, a 35 perces történet végére. Erősen kétlem, hogy ez ötéveseknek igazán alkalmas, de nehezen lehet megmondani, hogy kinek való. A mese tanulsága ott van és ami jó, van utána foglalkozás és legalább a gyerekek remélhetőleg oldottan fognak majd hazamenni.
Ami nekem is tetszett: az élő zene (Sáry László) és a látvány (Mátravölgyi Ákos). Jó volt nézni a szivárványszínű kört, ami a játéktér alapja volt, az égbolt ívével és hozzá helyenként hallgattunk zenét. A Bábszínházban divat mostanság saját hangot rögzítő mikrofon – most is felvették és visszajátszották magukat. A Kiviben ez sokszor szerepel, épp eleget ahhoz, hogy ebben az előadásban az a kevés effekt is már ismétlésnek érződjön. (Pedig ez korábbi előadás, nyilván itt próbálhatták ki.)
Utána elmentem Bagossy Levente díszlettervező makettjeit megnézni a Budapest Galériában. A kiállított 30 előadás díszlett-tervéből 21 ismerős volt és ráadásul kellemes emlékeket idéztek. Majdnem mindegyiket szerettem. Láttam két kecskeméti előadását is, ha a szegedieket nem is. Ez is valami. Nagy műgonddal készütek el ezek a makettek, méretarányosak, ez alapján gyártották le a díszleteket, pontos munka van mögötte. Ha nem láttatok még ilyesmit, vasárnap este 18h-ig nyitva van még a Szabadsajtó utca 5 szám alatt, közel az Erzsébet hídhoz. AZT érdemes megnézni.
