Őszi bemutatója óta érdekelt volna ez a József Attila-est, már akkor, amikor a Házi színpadon volt nézhető. Többen azt mondták, hogy A vadkacsa-premier kiesése miatt kellett gyorsan átrakni a Pestibe, hogy a bérletes nézők is hozzájussanak a plusz előadáshoz.
Tegnap, amikor Vecsei Miklós előző napi előadása után sürgős szükségét éreztem, hogy most akkor tényleg megnézzem, bebizonyosodott számomra, hogy ez az áthelyezés nem pusztán a vészhelyzetre adott szükségmegoldás, de ez a József Attila összeállítás annyira jó, és sokkal több embert megszólít, hogy nagyobb térben kell játszani. Már elfogytak a jegyek két hónapra előre, aki nézné, vagy előadás előtt menjen a helyszínre pótszéket venni, vagy várja meg a májusi műsort.
Az előadást Vecsei Miklós állította össze és rendezte, és ő maga is játssza. Összekapcsolt és átkötött leveleket, feljegyzéseket és verseket, és előttünk ebből kirajzolódik egy nagyon határozott elemzés-vélemény a költő alkatáról, hajlamairól és életfelfogásáról, amelynél jobb közelítéssel nemigen találkoztam még. Elhisszük neki, hogy maga József Attila, és ennél többre nincs is szükség.
Már az előcsarnokban gyülekezők is hallgathatnak néhány rövid részletet a költőtől, amelyek ráadásul később is ismétlődnek az est folyamán.
A kulcsszó a szeretet, a szeretet hiánya és a vágyakozás valamire, amit már nem is kaphat meg a költő, mert a minden sebesülésre magyarázatot adó gyermekkor már oda. Ezt maga is tudja, kiszolgáltatottságát úgy látszik, hogy még ez a tudás sem csökkenti.
Vecsei Miklós nagyon sok verset belesző Jézus passiójával párhuzamba állított, stációkra bontott előadásába, amelyeket hasonló természetességgel mond el nekünk, mint ahogy a költő életének fordulatait elbeszélő prózai részeket. Sok verset annak idején – harminc éve – Latinovits Zoltán lemezéről tanultam meg, belém ivódtak az ő hangsúlyai, de ennek ellenére tetszett ez a hétköznapi előadásmód, és nem volt hiányérzetem.
Az összeállítás azoknak is jó élmény lehet, akik eddig is sokat foglalkoztak a költő életművével, találni fognak benne néhány új mozzanatot, amelyek gazdagíthatják a már kialakult József Attila képüket, de ha létezik valaki, aki mégsem, akkor is láthat egy imponálóan összeszedett, következetes és árnyalt portrét, amelyik szerethető is.
Vecsei Miklós személyiségéből sugárzik a derű, a gyermeki tisztaság, és őt nézve a költő tragédiájának szükségszerűsége még inkább felerősödik. Eszünkbe kell, hogy jusson, hogy lehetett volna másként is, ha nincs a hat terhesség, Pőcze Borbála nem marad magára, lehetett volna egy elégedett, optimista költőnk is…De ez a „mi lett volna, ha” csak egy röpke villanás, mert ha az előző három gyerek életben marad, akkor még az is meglehet, hogy semmilyen József Attila nem születik meg…
Az előadás minden mozzanata aprólékosan ki van dolgozva, nem unalmas így sem, hogy nincs más szereplő. Ehhez a színésznek nagy segítséget ad a látványt tervező Vecsei Kinga Réta is, hiszen a szegényesen berendezett szoba hangulata megfelelő alap ahhoz, hogy a költő sorsának reménytelenségét átérezzük. Ez a háttér, a körülmények az igazán erősek, ehhez képest a szobán néha átszáguldó vonat a szó szoros értelmében csak gyerekjáték volt…
Vecsei Miklós jól adagolja magát, jó időközökben iktat be néhány erős színpadias gesztust, és a szoba elé leereszkedő üvegfal is jól időzített.
Színházi előadás ez, nem pusztán egy költői est, nagyon alkalmas rendezésben. Azt mondanám, hogy tökéletes élmény volt, ha nem fulladtam volna ki nagyjából a vége előtt már tíz perccel – de ez nyilván nézőként más és más, mert nagyon sok múlik rajtunk, hogy mi hogyan érezzük magunkat és miként viszonyulunk a költőhöz.
Amiben viszont biztos vagyok: jó lenne valami minisztériumi támogatás, amely lehetővé tenné, hogy az Operakalandhoz hasonló módon, párszáz forintért minden érettségiző diák megnézhesse ezt az előadást, mert ez a két óra közelebb vinné őket József Attilához, mint amennyire erre iskolai keretek között mód lehetne…