A bevezetés után folytatom néhány színész kiemelésével:
Menszátor Hérész Attilát idén a Budapest fölött az ég, illetve a Nem is én vagyok ez már című előadásban láttam az RS9 Színházban. Mindkettővel már késésben voltam, de a repertoár rendszernek köszönhetően tudtam pótolni. Nagyon erős kisugárzással rendelkező színész, akit a legelső nézésre is megjegyezhetünk, annyira igazi – évekig lehet az előadásaira visszagondolni. (Jobb gazdasági helyzetben nem lehetne az sem probléma, hogy rég játszott Kékszakállúja ismét életre keljen – én ezt is várom.)
Ugyancsak előadás építhető Mácsai Pálra, aki Solness szerepét az Örkény stúdiójában akár pályája legvégéig játszhatja majd – éppen úgy, ahogy korábbi nagy előadását, az Azt meséld el, Pistá-t. Már a főpróbán is érezhető volt, hogy nagyon sikeres lesz a produkció.
Porogi Ádám több nagy feladatot kapott idén, amelyekkel erős hatást válthatott ki – nemcsak a Radnótiban, ahol társulati tag (A vége, A legközelebbi ember), de az EXIT Generáció projektjeiben is, például Homburg hercegeként is.
Nem hagyható figyelmen kívül az ifjabb Vidnyánszky Attila újabb lendületes alakítása, K. A kastélyban. Bodó Viktor vígszínházi rendezése összességében is emlékezetes volt, egységes csapatmunka, izgalmas és praktikus díszlet, jó emlék.
László Zsolt is kapott két jelentős feladatot idén: a Radnótiban A vége című előadásban, majd az általam látott idei utolsóban, Az orvos címszerepét játszotta az Átriumban. A Kályha Katiban fájóan keveset volt jelen...
A színésznők sorát Fodor Annamáriával kezdem, aki Pintér Béla társulatához szegődött, és idei bemutatójuk, Az imádkozó legfőbb szerepét megkapta – nagy alakítás, sokáig fogunk emlékezni rá.
Ugyanez a helyzet Molnár Piroskával, aki most ismét kapott egy igazi ziccert, és a bemutató óta már rengetegszer eljátszotta a Jaj, Nagyi!-t, amelyben most már tényleg egészen olyan, mint a nagyanyám volt, akire már harminc éve is emlékeztetett. Ez is az a szerep, amelyet addig játszik, amíg csak bírja – a teltház feltehetően bármeddig adott lesz hozzá.
Ebben az előadásban egy kisebb szerepben nagyon szerettem László Lilit, akit már egy ideje szintén megjegyeztem magamnak (tavalyi kedvencem volt a Redőny – remélhetőleg játszani tudja még jövőre is). Jutott neki újabb főszerep is (Mezítláb a parkban).
Nem hagynám ki a felsorolásból Messaudi Emminát sem, aki nemcsak a már említett Az imádkozóból maradt meg, de A rét című előadást is átlényegítette azzal, ahogy egy rövid monológot elmondott – muszáj rá is odafigyelni.
Kerekes Éva a tavalyi Elem után most megint anyaszínházán kívül brillírozott – az általam látott elenyészően kevés vidéki előadások egyikén: Dunaújvárosban játszott Barta Lajos Szerelem című darabjában. (Lesz a Városmajor programjában, nem esélytelen a megtekintése azoknak sem, akik egyáltalán nem tudnak kimozdulni Pestről.)
Pálos Hanna a Katona Sufnijában Médeiát játszott, és ez feltehetően eddigi pályájának legnagyobb dobása, nem véletlenül emlegettem többször mindenféle bejegyzésemben. Mire láttam, már a darab túl volt a bemutató időszakán, beérett – nagyon tetszett még úgy is, hogy (akkor már több hónapja) még mindig a KV társulat tavalyi előadásának hatása alatt voltam.
A hosszú élet titka című előadást a 6Színben különösen kedveltem, szerethetőek Rényi Ádám novellái is és mind a négy játszó színész, de közülük is kiemelkedett Ecsedi Erzsébet, és igazán örülök, hogy a kritikusok idén neki fogják az életműdíjat adni. Aki szeretne kivételesen egy nem-pályakezdőt felfedezni magának, rácsodálkozni, hogy ilyen is van (vidéken játszotta le pályája évtizedeit), annak ezt az előadást látnia kell.
T’N’D’ – Takács Nóra Diánát még f.h.-kora óta figyelgetem, azok közé tartozik, akik már a kezdetektől elég érdekesnek tűntek – a koncertjét kiemelten tudom ajánlani - a szilveszteri különkiadásához volt szerencsém.
KETTŐSÖK
Néhány előadásban eleve csak két színész van, akik nagy összhangban tudtak együttműködni, míg más előadásokból is kiragadok olyan párokat, akiknek az együttes játékában különleges harmóniát éreztem, és akiket nagyon szívesen javaslok megtekintésre.
Mészöly Anna és Simon Zoltán a Férfi és nő négyszer-ben négy különböző ismerkedési helyzetet játszott a 6Színben, és ettől azok is megkedvelhették őket, akik sosem látták a két színészt miskolci nagy szerepeikben.
Ugyanitt, az évad végén hasonlóan ütős kétszereplőst játszott Simon Kornél és Száraz Dénes – A kódfejtő-ben, illetve Martinkovics Máté Sodró Elizával a Kizárólag az utókor számára című előadásban, amely Janikovszky Éva leánykori naplóiból készült. Sodró Elizának idén ez a sokadik, de legnagyobb dobása volt, viszont a neve említhető lehetne akár az Álom luxuskivitelben, vagy A legközelebbi ember miatt is. Ebben a független előadásban szintet tudott lépni, még magához képest is árnyaltabb és érdekesebb. Ha valaki azt kérdezné, hogy melyik előadásra mondanám, hogy várakozáson felül tetszett, ez volna az.
Nagyon szerettem Udvaros Dorottyát és Blaskó Pétert is az Ők tudják mi a szerelem című Hubay Miklós darabban, amelyet a főpróbán nézhettem meg. Udvaros Dorottya koncertjét az évad folyamán kétszer is láthattam (Majdnem valaki), ezért az albumért több, mint egy év hallgatás után is még mindig odavagyok – mindenkinek ajánlom, jelenleg akár a YouTube-on is meghallgatható…
Muszáj kiemelnem a Radnóti Kályha Kati című előadásából a „két Pált”, Pál Andrást és a mellé vendégnek hívott Nagypál Gábort. Az előadás első felvonása közben már tudtam, hogy majd júniusban nem maradhatnak ki az évad legjobbjai közül. Nagyon remélem, hogy ez csak a kezdet, és még sok más rendező fog jó lehetőséget látni abban, hogy együtt szerepeltesse őket.
A Tulipán című előadásban hasonló összhangot éreztem a két anya között: Urbanovits Krisztina és Száger Zsuzsanna évek óta együtt játszik a KV Társulatban, és ez az összhang a korábbi előadásaikon is látszott már.
Folyt.köv.
