A Tulipán nézendő előadás, jól járunk vele. Aki például látta a KV Társulat korábbi produkcióit – (én nem láttam mindet, de amit igen – ld. Terike és Irén, Médeia – az igazán tetszett és emlékezetes volt), annak önmagában a hírnél nincs többre szüksége. Május 22-én lesz a második előadás az RS9 Színházban, amelyre minden jegyet már el is adtak.
Ennél részletesebb ajánlót írtam azért, sok ülésben, nem kis csúszással: ahogy a dátumból látszik, már több, mint egy hónapja láttam. A késlekedés egy dologra jó: most elmondhatom, hogy még mindig gondolok rá, nem halványodott el. Nagyon szerettem, egy percig nem merült fel, hogy ne írjak róla ajánlót, bár a körülményeim az utóbbi hónapokban nem támogatták nagyon a blogírást, sőt a képfeltöltés akadozása még egy plusz hetet elvitt.
Száger Zsuzsanna, Csábi Anna és Urbanovits Krisztina
A Tulipán premierjére éppen csak beestem - délután öt körül ébredtem rá, hogy ez még beleférhet munka után is. Megérte miatta rohanni.
Az előadás 70 perces, az anyaság témáját járja körül a megszokottól eltérő módon és három kitűnő színésznőt láthatunk benne, akik közösen hozták létre a produkciót, így a nézők egy egészen új történettel találkozhatnak, bár egyes mozzanatai és a felvetett kérdések biztosan ismerősek lehetnek.
Csábi Anna jegyzi a darabot íróként, rendezőként is, aki egyben a fiatal lányt játssza, aki leginkább elszenvedője a történteknek – anyja és anyósa az, akik mindent meg szeretnének oldani helyette. Érezhető, hogy a másik két színésznő – az anyját játszó Száger Zsuzsanna és az anyóst megszemélyesítő Urbanovits Krisztina – ötleteit, improvizációit és élettapasztalatait is beépítette. A végeredmény egy letisztult, szép előadás, amely mély gondolatokat is ébreszthet azokban, akik erre fogékonyak. Minden színész nagyon a helyén van és nagyon szerethető.
A történet egy utolsó pillanatban lefújt esküvő körül forog, amelyet nagyon sok nézőpontból sikerül megismernünk – legkevésbé a vőlegényéből, akit azért – felvételről – futólag, de annál hatásosabban képvisel Lestyán Attila. (Rövid jelenése így is sokat nyom a latban, keveset látom mostanában színpadon, örültem neki.)
A menyasszony is keveset beszél, a jelenetek egy részét oldalról nézi. Az RS9 Vallai kertjében az az ablakmélyedés mintha neki készült volna, mintha egy cserép virág lenne, amelynek az öntözéséről kell gondoskodni. Rokonszenvezünk vele, az ő boldogsága lenne a cél, de mégis menet közben valahogy éppen ez sikkad el.
A legfőbb hangsúly az esküvő leszervezése közben már összemelegedett kétségbevonhatatlanul jószándékú anyákon van, akik eltérő háttérrel és gondolatokkal mégis hasonló sikerességgel akadályozzák gyermekeik önálló életének zavartalanságát.
Minden előadás nézőfüggő, de ez esetben valóban nagyon meghatározó, hogy valaki milyen előélettel és helyzetből nézi. Nagyon másként hathat ez egy fiatal lányra, aki éppen szeretne függetlenedni, és másként hat azokra az anyákra, akiknek már fiatal felnőttnek számító gyermekei vannak. Felhívja a figyelmet a leválás szükségszerűségére: muszáj lenne ezt a folyamatot minél kevesebb beavatkozással kísérnünk, bármilyen nehéz is. A túl sok segítség könnyen tönkre is teheti a fiatalok életét, akik netán épp arra vágynának, hogy önállóan oldják meg az életüket. A külföldre költőző fiatalokat lehet, hogy épp a függetlenedés vágya sarkall távozásra – itthon igencsak nehéz fiatalon annyit keresni, hogy ki lehessen korán repülni a családi fészekből.
Érdekelne, hogy mit szólnak a látottakhoz férfi nézők – nekik sem lehet könnyű a szülői szerep. Sokan lehetnek, akiknek már felnő a lánya, ők pedig még mindig ugyanahhoz a korosztályhoz vonzódnak…- de ez egy másik darab problematikája, ebben az előadásban a férfi nézőpont szinte egészen kimarad.
Visszatérve a konkrétumokhoz: ez az előadás nagyon jól utaztatható lesz, nagyon kis térben tömörülnek össze a szereplők, kevés a kellék is. A beszélgetések kötnek le minket, amelyeket egy-egy népdal szakít meg. Ezek a népdalok erősen megemelik az előadást, és minden magyarázkodás helyett is kifejezik azt, hogy örök problémáról van szó – sosem volt egyszerű a házasodás. Jól kiegészítik az elhangzottakat, mintha mindig éppen a legjobb pillanatban szólalnának meg.
Mindössze hetven perc alatt valóban esélyünk van, hogy mindhárom jelenlévő szempontjait, világfelfogását megismerjük. Láthatjuk, hogy teljesen eltérő háttérrel is elérkezhetünk ugyanabba a zsákutcába. Igazán nehéz még egy családon belül is egyeztetni a szempontokat, és úgy kommunikálni, hogy valóban mindenki számára jó legyen a közös élet.
Az előadást olyanoknak különösen érdemes megnézni, akik éppen azon gondolkodnak, hogy a létező párkapcsolatukat véglegesítsék, éppen egy többmilliós esküvő megtervezésében látják a jövendő boldogságuk zálogát…Ezt megnézve, lehet, hogy sok időt, pénzt és energiát takaríthatnak meg, vagy ha még ezek után is belefognak, akkor nyilván az lesz a helyes döntés.
Azok is elsődleges célközönsége lehetnek az előadásnak, akik úgy érzik, hogy a szüleik túlságosan rájuk telepednek – meg lehet egy ilyen anyát erre a semleges című előadásra hívni, majd akár az RS9 pincéjében jót beszélgetni a látottakról. Emiatt is jó, hogy hetven perc.
Aki pedig saját maga is érzi, hogy esetleg (néha?) túl sok a gyermekeinek, saját döntésből is odamehet, hátha használ neki a figyelmeztetés…- Én már voltam, bár nem penitenciaként – engem tényleg csak az vonzott be, hogy „KV Társulat, új bemutató” – egyáltalán semmit nem tudtam előre arról, hogy minek teszem ki magam.
Erre az élményre aztán öt nap múlva rátett még egy lapáttal a Beszélnünk kell Kevinről….- így a két élmény bennem mostanára erősen összekapcsolódott, egymást erősítette. Muszáj volt átgondolnom, mit is gondolok az anyai működésemről és a három gyermekem helyzetéről. Ne csodálkozzatok, hogy ennyit csúsznak a bejegyzéseim.
Ps. A színház nagyon meg tud emeli egy napot, jó, ha van mire várnunk, de szinte észrevétlenül nekem is a hétvégére szorult, ahogy a legtöbb mezei nézőnek. Ez fontos idei tapasztalatom. Hasonló helyzetben még lényegesebb, hogy mire esik a választásotok, mi az, aminek a megnézését minden szorító körülmény ellenére szükségesnek érzitek.
A tájékozódás megkönnyítése érdekében írom meg mégis ezeket a sok ülésben készülő ajánlóimat, nem mellesleg abban is bízva, hogy évekig tartó sorozat várható a jobb előadásokból, és még sokáig fognak rákeresni az én felületemen is, hogy megtudják például, milyen is lehet az a Tulipán.
PS. Fotók: Toldy Miklós - a KV Társulat FB-oldaláról letöltve
