Már tavaly tavasszal is láttam az Első Magyar Karanténszínház utódjának, a Webszínháznak Shakespeare sorozatából néhány részt, de elsodortak az események, a nagyon sok új élő bemutató. Jelenleg a sorozat rendezőjével, Magács Lászlóval készült interjú kapcsán megint újra elkezdtem nézni az első évadot, és néhány részbe egészen beleszerettem. Miután mindegyik azonnal elérhető (a Webszínház honlapján, jelenleg 800 Ft-os áron), terjedelmükben jellemzően 25-35 percesek, feltétlenül célszerűnek érzem, hogy legyen róla ajánló az én felületemen is. Annál is inkább, mert az egész sorozat eddig elkészült és már megnézhető 22 eleme együtt is sokat mond a mi világunkról Shakespeare tükrén keresztül.
Borbély Alexandra és Döbrösi Laura - Célkereszt, vagy amit akartok
Ahogy az említett interjúban már említődött, Magács László a TRIP hajón hozta létre a karanténszínház közvetítéseit (amelyek szintén elérhetőek még mindig ugyanezen a felületen), majd ezek után fogott bele a nagy vállalkozásba: felkért kortárs írókat, hogy egy-egy Shakespeare dráma kapcsán írjanak egy rövid darabot, amelyben a kiválasztott mű problematikájának egy-egy lényegi eleme mai viszonyok között megjelenik. Az eredeti mű ismerőjében ezt az egysnittes mini filmet nézve minden esetben felötlik az a gondolat, hogy amit lát, az teljesen más, lényegileg mégis ugyanaz.
Mindenhogyan fontos megemlíteni, hogy szolgai másolásra semmiképp nem törekedtek, nem arról van szó, hogy kiemeltek egy-egy jelenetet, a szereplőkre farmert adtak, a kezükbe pedig mobilt. Minden filmen érződik, hogy ez már a XXI. század, amelyben a Shakespeare által bemutatott emberi viszonyok még mindig ugyanolyan aktuálisak, mint voltak négyszáz évvel korábban.
A sorozatot nézve – az első 22 rész alapján – egyértelmű, hogy a rendező ezt elsősorban a fiataloknak szánja, ahogy korábbi „Nézőképző” előadásait is.
Minden film forgatása más-más helyszínen történt, és a néző számára már az feladat, hogy megválaszolja azt a kérdést, hogy miért választhatták az alkotók épp azt a helyszínt a történetnek. Néhány esetben könnyű felismerni a helyet, a budapestieknek pláne. A legtöbb esetben már a szokatlan helyszín és az alkalmas szereplőgárda félsiker, könnyedén fenntartja az érdeklődésünket. Jót tesz nekünk, hogy sok esetben tényleg szükségünk van némi gondolkodásra, hogy az eredeti és a parafrázis közötti kapcsolódási pontokat valóban megtaláljuk, máskor azonnal bekattan. (lsd. A vihar lakatlan szigetének az állatkert pálmaháza adott otthont.) Én majdnem minden előadást néha megállítottam, visszatekertem, újra megnéztem. Néhányra egy év kihagyás után is élesen emlékeztem…
Nagyon sok készülhetett ebből a Shakespeare-szoborból, amely minden részben valahogy feltűnik. (Aki azonnal tudja, hogy ezt melyik filmből vágtam ki, az biztosan az alkotói csapat tagja.)
Aki nem olvasta az eredeti műveket, azok is élvezhetik ezeket a mini filmeket, és várhatóan-remélhetően néhánynak a hatása van is olyan erős, hogy kíváncsivá teheti a nézőt az eredeti mű elolvasására is.
A filmek kevésszereplősek, és a legtöbb esetben nagyon találónak is éreztem a színészválasztást. (Magács László az említett beszélgetésben elmondta, hogy mind a kiszemelt írók, mind a színészek azonnal vállalták a felkérést, azaz az alkotóknak ezen a téren biztosan nem kellett kompromisszumot kötniük.)
Miután minden részre külön vehető jegy, amely 24 órán át érvényes (azaz akár többször is megnézhető a film), néhány epizódot (illetve színészt) kiemelek az általam látott 22 közül, hátha valaki épp ez alapján kedvet kapna hozzá. Minden rész alapos bemutatásának nincs értelme, illetve a szpoiler veszély miatt nem is lenne szerencsés. (Úgyis azt nézi meg valaki, amire igazán kíváncsi az alapmű vagy a színészek miatt.)
A 34 készülő filmet három évadra tervezték, és a sorban felkért íróknak az egyre szűkülő listáról kellett darabot választaniuk.
AZ EGYES RÉSZEKRŐL néhány mondat:
Az első évad első darabja Erdős Virág műve, aki Rómeó és Júlia helyett Montague and Capulet címet adta ennek a tíz perces filmnek. Ahogy önmagában ebből az egy gesztusból már sejthetjük is, a szülők nézőpontjára kerül a hangsúly. A filmről eszembe jutott, milyen jól le lehetne ezt vetíteni egy óra elején, és a maradék 35 percben végig arról beszélgetni az akár nyolcadikos, akár kilencedikes gyerekekkel (akiknek a Rómeó tananyag), milyen hatása lehet annak, ha a szülők a gyerekük minden lépését ellenőrizni szeretné. (A szülők szerepében: Györgyi Anna, Tóth Ildikó, Szikszai Rémusz és László Zsolt – ez a névsor önmagában is vonzó, rábeszélhet valakit a megtekintésre.)
Tasnádi István a Szeget szeggelből indult ki, és helyezte a cselekményt munkahelyi környezetbe. A megfeleltetés azért így nem teljes, mégsem jelent kivégzést egy munkahely elvesztése, bármilyen fenyegető is. A munkahelyi zaklatás leleplezése ráadásul még aktuális témának is mondható, aki ezt a részt megnézi, már nagyjából láthatja, hogy mi jellemző az egész sorozatra.
Különösen szerencsés megoldásnak érzékeltem, hogy néhány színész több részben is feltűnik, és így például Ódor Kristóf itt a zaklató főnök (ld. a fekete-fehér képet), de a negyedik részben – Maros András: Tetszik, ahogy c. parafrázisában – ugyancsak Hartai Petra oldalán már vonzó férfi, akivel kapcsolatban már zárójelbe kerül, hogy az öccsét – Kovács Mátét - fenyegeti. A két férfi közti hierarchikus viszony hasonló mindkét esetben, de a másodikban kevésbé számít.
Kemény Zsófi „Lieberman”-ja a „Sok hűhó semmiért” ihletésére született, és a teljes két évad egyik legsokkolóbb epizódja. Nagyon erős részvét ébred bennünk Józsa Bettina figurája iránt, és ugyancsak erős ellenszenvet érzünk Fröhlich Kristóffal szemben, aki elárulja…
A sorozat nem egy része betekintést nyújt a filmesek életébe is, itt-ott látjuk az operatőrt vagy a sminkeseket is. A Totth Benedek által megírt rész kapcsán (Demetrius és Chiron halott a Titus Andronicus alapján) – mintha abba is belelátnánk, hogyan működhetett az író és rendező közti egyeztetés. Akár így, akár nem, a bemutatott háromszögtörténet kellően drámai, nemcsak véres – köszönhetően a színészeknek: Sarádi Zsoltnak, Porogi Ádámnak és Kerekes Vicának.
A színészek és a koncepció is nagyon behúzott a kilencedik rész esetén is: Szűcs Teri írt a Vízkeresztből (Célkereszt, vagy amit akartok) egy olyan közel negyven perces filmet, amely ruhás állványok között játszódik, amely illik is a darab központi motívumához a ruha- illetve identitás-váltáshoz. Nagyon találóan visszaadták a színészek az eredeti mű szövevényes viszonyait, mindenki – Borbély Alexandra, Döbrösi Laura, Lábodi Ádám, Hirtling István és Rába Roland - nagyon a helyén volt. Az egész sorozatot lehet, hogy épp ezzel a résszel reklámoznám, mert ebben különösen átjött, hogy milyen is az, amikor a kamera a néző szemévé válik. Merészebben nyúltak hozzá a témához, mint ahogy Vízkereszt előadásokban megszoktuk, és a színészekről mutatott közeli képek erre a hatásra még rá is tesznek.
Vörös István „Gloster Kft.”-ja a III. Richárd viszonyaiból indul ki, bár aztán szabadon el is rugaszkodik az alapanyagtól. Itt is egyfajta háromszöget látunk, három olyan színésszel – Petrik Andreával, Znamenák Istvánnal és Pál Andrással - , akik mindannyian a legjobb formájukat futják (már egy jó ideje), érezni még filmen is nagyon intenzív jelenlétüket.
Lackó Gábor alkotása, a „Szellemidézés, avagy a Shylock-effektus hatástalanítása” a webszínházi bemutató óta önálló útra indult. A Spinozában látható élő előadás rendszeresen megy, ugyancsak Cserna Antallal és már írtam is róla ajánlót. A darab fő kérdése – mennyire felelős A velencei kalmár a zsidóság negatív megítéléséért – mindkét verzióban felmerül, akit a téma érdekel, szabadon dönthet, hogy élőben nézné (havonta jellemzően egyszer lehet), vagy befizet erre és rászán 36 percet.
Az első évad lezáró része kedélyes (ahhoz képest, hogy a II. Richárd, azaz egy királydráma az alapja), nekem eszembe juttatta Dürrenmatt „A nagy Romolus”-át is a hangvétele miatt. Nádasdy Ádám átiratát Bezerédi Zoltán, Oroszlán Szonja és Porogi Ádám teszi emlékezetessé.
A második évad előadásai is nagyon ütősre sikerültek, majd mindegyikben van valami olyan mozzanat, ami miatt nehezemre esik nem emlegetni.
Papolczy Péter Othello-verziója, a „Velence-Ciprus, csak oda” Desdemona (Podlovics Laura) szemszögéből gondolkodik, bevet egy új szempontot, és kiemeli Emíliát, aki Shakespeare-től nem kap túl sok figyelmet, illetve szöveget, bár dramaturgiai szerepe kétségtelenül elsőrendű. Hartai Petra ebben a részben is újabb színeit mutathatja meg. (Aki kedveli, annak érdemes jó sok részre befizetnie, a sorozat egyik alapembere, talán nem is említettem meg minden esetben.)
Forgách András a Tóni címet adta darabjának. Aki ennyiből is tudja, hogy ez melyik Shakespeare mű átirata, annak szívből gratulálok. Egy-két perc múlva már persze rájövünk, hogy miről is lesz szó, hiába látjuk először a mellékszereplőket és a Rákóczi téri metrómegálló környékét. Önmagában azért is érdemes volt Magács Lászlónak és csapatának ebbe a vállalkozásba belefognia, hogy egy ennyire jó helyzetet teremthessen Kocsis Pálnak és Kováts Adélnak, akik talán egy színpadon még sosem játszottak (esetleg filmen?), de ahogy Antonius és Kleopátra szerepébe lépnek, átérezzük, hogy milyen az a szerelem, amely mindent fölülír. Őket nézve talán sokan fognak annak is örülni, hogy ez film, így megmarad, megőrzi őket örökre.
Kocsis Pál a sorozat következő részében (a Téli rege átiratában) is feltűnik, ezúttal Fullajtár Andreával (Szilágyi Eszter Anna szövege a „Legbölcsebb az idő” címet kapta.)
Akik az Örkényben megfordultak az utóbbi években, azok maguktól is jól tippelnének, ha megkérdezném, hogy ki játssza Falstaff szerepét. Kiss Csaba darabjában a sokadszorra feltűnő Porogi Ádám fiatal Henrik királya mellett Csuja Imre lesz a mellőzött bohém, aki a szerepet az eredeti darabban is játszotta már. Mi van, ha már nincs kedvünk élni? Erre a választ egy fekete-fehér filmben kapjuk meg. (A fenti filmkockán Peller Anna is látható, aki szintén lényeges szereplő.)
A közéleti mondanivaló nagyon sok Shakespeare-darabban megjelent, vagy másik országba, vagy másik korba helyezve. Hogyan változtatja meg a hatalom egy ember viselkedését, illetve mekkora kompromisszumra kényszeríthet minket – ilyen kérdésekre adnak választ rendszerint ezek a művek. A sorozat ehhez is hű, nem nehéz következtetéseket levonni, ha elkezdjük nézni például Csurgó Csaba darabját, amely megtartja az eredeti címet (Lóvátett lovagok). Tetszett ez a rész, mert négy közel egyidős fiatalemberből egyet a helyzete emel ki (Ember Márkot), akinek az utasításait ketten kritika nélkül elfogadják (Ertl Zsombor és Csiby Gergely), míg Szántó Balázs lesz az, aki azt hiszi, hogy van esélye a véleménynyilvánításra…
Ezt követi a Tévedések/Syracusa/Ephesos, amelyik a Trio Sordini és Fabacsovics Lili közös alkotása, és ennek megfelelően az összes eddigi rész közül a zene ebben kapja a legnagyobb szerepet. Az összetéveszthető iker-motívumot Shakespeare nagyon szerette komédiáiban felhasználni, de most nem a testvérpárról szól ez a történet, hanem a feleségről, aki nem tudja mire vélni férje viselkedésének megváltozását. Nagyon messze van ez a vígjátéktól, Radnay Csilla monológjából egy önbizalomhiányos asszony érzései tárulnak fel, nagyon együtt tudunk vele érezni.
Márton László Athéni Timonja bútorraktárban játszódik, és olyan határontúli színészeket látunk, akiket viszonylag ritkán, így már ez a döntés is kiemeli ezt az epizódot. (A lenti képen Kalmár Zsuzsa, Csernik Árpád és Pálfi Ervin.)
A második évadot az egész sorozat egyik legmegrázóbb darabja zárja. Alexovic Gábor Helena szemszögét emeli ki a Szentivánéji álomból, de eléggé elrugaszkodik az eredeti történettől. A Szeretni azt, akit nem lehet egy áldástalan kapcsolatot mutat be, amelyről csak azt nem tudjuk meg, hogy mióta ilyen reménytelenül üres. Ezúttal nincs benne semmi humor, és nem jön egy manó varázsvirággal, hogy a férfi „visszaszeressen” feleségébe, akitől régen elhidegült. Elég kiábrándító a valóság, nagyon nem lehet azzal semmit kezdeni, ha valaki nem érdeklődik irántunk – ugyanakkor ezt a részt megnézve egy újabb tökéletes színész-kettőst láthatunk Makranczi Zalánt és Fátyol Kamillát. Akár azt is elhisszük, hogy valóban róluk szól ez a történet, vagy legalább azt, hogy saját élményből építkeznek. A film tökéletessége azért mégis adhat valami reményt, hogy vannak azért jó dolgok is az életben.
A két évad alapján, amelynek 22 részét egy hétvége alatt szinte egyben néztem végig, elmondhatom, hogy igazi élvezetet okoz, hogy érezni a részek laza kapcsolódását – mégis azonos alkotói csapat munkája -, de folyamatosan találkozunk meglepetésekkel is. Aki ezt mind elolvasta, és ráveszi magát a megtekintésre (akár maraton-jelleggel, akár több időt hagyva az egyes részek között), meg fogja látni, hogy megjegyzéseimmel csak a felszínt karcoltam. Egyes epizódokat ki is hagytam, keressetek rá a sorozatra a Webszínház oldalán. Várom, hogy a harmadik évad összes része is elkészüljön – öt forgatása már befejeződött, hét epizódé még hátra van.
Ps. A képek mind képernyőképek, amelyeket az egyes filmekből vágtam ki kedvcsinálónak.
