Az RS9 nyolcvan perces előadását még 2021 szeptemberében mutatták be, így ebben az esetben „mindössze” másfél év csúszást szedtem össze, mire ezen a vasárnap estén eljutottam rá. Ehhez képest az a tény, hogy az ajánlót majdnem két héttel később posztolom, egészen lényegtelen (egyéb csúszásaimhoz képest feltétlenül - ld. A hosszú élet titka nemrég) - már csak azért is, mert repertoárelőadásról van szó, és havonta egyszer rendszerint megnézhető lesz még évekig. A következő alkalom március 23-án lesz, ha valaki kedvet kapna hozzá.
A „Nem is én vagyok ez már” színlapjáról feltűnően hiányzik a szerző neve, de mint megtudtam, az egész produkciót a két szereplő színész hozta létre, Miklós Marcell és Menszátor Hérész Attila, és az utóbbi jegyzi rendezőként.
A műfaji megnevezés „misztikus thriller”, így a szpoiler-veszély miatt triplán óvatosnak kell lennem az ajánlóval.
Az előadás maga szinte a legutolsó percekig sikeresen ködösít, végig nem derül ki az, hogy valójában hol is vagyunk, kiket látunk és mi is történik velük, de nem arról van szó, hogy olyan zavaros a rendezés, hogy a szereplők sem értik. (Láttam már ilyet is, amikor a főszereplők sem értették, hogy miben vannak, de azt próbálom azóta is felejteni…)
Az RS9 Színház pincéjének tere ideális helyszíne az előadásnak, az atmoszféra adott, nem kell erre még rásegíteni – egy asztal, két szék, és mehet a beszélgetés a két szereplő között. Az alaphelyzet rendőrségi kihallgatásnak tűnik, és ennek megfelelően adott egy kérdező, Menszátor Hérész Attila és a gyanúsított, Miklós Marcell, akinek nagyító alá kerülnek az ügyei…
A két színész leginkább beszélget, a szobában végzett apró mozgásaik nem hatnak pótcselekvésnek, inkább magától értetődőnek. Kihasználják a tér adottságait, és azt is, hogy van radiátor – lehet rajta zoknit is szárítani…Végig le tudnak minket kötni, csak egyetlen bökkenő van: a kihallgató, aki nem mond magáról szinte semmit, de érzékelteti, hogy az elvárhatónál többet tud partneréről, sokkal érdekesebbnek tűnik, mint a „kis fiatalember”, akinek az eltelt éjszakáját próbálnánk összerakni éppen.
Menszátor Hérész Attila lassan három évtizede van a pályán, minden mozdulatából süt az élettapasztalat, mélysége van bármilyen mondatának. Olyan sűrű a színpadi jelenléte, mint keveseknek, így nem is csodálkozhatunk azon, hogy elbillen a mérleg. Az előadásnak ez persze nem árt, sőt kiegyensúlyozza, mivel Miklós Marcellé az érdekesebb karakter.
Nézzük őket, és eközben végig nem gondolunk a saját életünkre, sikerül teljesen kiszakadni belőle, mivel az előadás még véletlenül sem utal a mi saját korunkra sem, játszódhatna bárhol…
Egyetlen hiányosságot éreztem: nem volt tele a nézőtér. Szerző nélküli ismeretlen darabra reklámkampány nélkül nem is egyszerű bevonzani bárkit, ha egyszer az előadás csak havonta egyszer megy, így – saját példámból kiindulva – még az is lehet, hogy valaki hosszan készül rá, de nem jó neki az időpont mégsem.
Örülök, hogy sikerült látnom, és azt is remélem, hogy eljön az a pillanat, amikor Menszátor Hérész Attila „vándorlós” Kékszakállúját sikerül a színház tereivel összhangba hozni, és az is repertoárra kerül végre. Hátha mégis úgy lehetne...(Ez a vágyam elég gyakran eszembe jut, de ha az RS9-be bemegyek, akkor mindig. A remény hal meg utoljára, de időnként fel is támad. ;) )
Ps. A fotók az RS9 Fb-oldaláról származnak.
