Már rég kitettem volna ezt a posztot, ha már korábban találok fotókat, de most kiderült, hogy ez nem is baj, mert a Facebook többszörös átnézése során megtaláltam a KÖVETKEZŐ Udvaros Dorottya-koncert időpontját és helyszínét, így akinek belefér, szeptember 16-án a Klebelsberg Kultúrkúriába elmehet, meghallgathatja a Majdnem valakit, addig pedig Spotifyon rákészülhet.
Itt most a múlt csütörtöki estéről olvashat az, aki továbbjön velem.
Az Újpesti Városnapok keretében került sor Juhász Anna ingyenes pódiumbeszélgetésére Udvaros Dorottyával és Hrutka Róberttel, amely közben a két művész néhány dalt is énekelt, jellemzően közös „Majdnem valaki” című lemezükről.
A dalok szövegét Bereményi Géza írta, aki ugyan nem volt jelen, de nagyon sokszor szóba került, egészen úgy, mintha egy Bereményi-emlékesten lettünk volna.
Udvaros Dorottya viszont VALAKI, nemcsak majdnem, pályáját nem kell sem vázlatosan, sem részleteiben bemutatni, aki már egy színházi blogbejegyzés olvasásába belefog, csak tudja, hogy kiről van szó, és az elmúlt években akár meg is nézte a Nemzetiben, ahol most már 2002 óta társulati tag. Miközben a képeket kerestem, számos fb-köszöntő posztból feltűnt, hogy nemrég betöltötte a 68-at. A koncertre visszagondolva ez a tény egészen hihetetlen, róla inkább az örökifjúság jut eszembe, és a dinamizmus. Ha ez így megy, még vagy húsz évig nem fog felmerülni a neve a „Nemzet Színésze” cím várományosai között, de nem is lesz rászorulva. Bármit megold és kibír, minden helyzetben feltalálja magát és az előnyére tudja fordítani. Ha ő mondja, nem közhely, hogy a zene ajándék. (Ez nyilván így is van, ha ezeket a számokat hallgatjuk, még fokozottabban ez lesz az érzésünk.)
Az előadás minden dalát a sajátjaként mutatta meg nekünk, és nagy hatást tett nemcsak rám, de az ezeket a dalokat most először halló ismerősömre is. Mindkettőnk számára egyaránt a legjobb döntés volt, hogy őt választottuk ezen az estén – nem hagyott ezzel kapcsolatban semmi kétséget bennünk.
Sokan mások is őt választották erre az estére...
Nemcsak ösztönös tehetség, de rengeteg munkát is beletett abba, hogy ott tartson, ahol - énektanárhoz is járt, hogy beszédhangját karbantartsa, mint megtudtuk a beszélgetés folyamán. A két sikeres lemeznek ára volt, és csak örülhetünk, hogy mindkettő megvan. (Az Átutazó egyik dala – a Hiába szép - versként feltűnt a műsorban, és abszurd elem volt, hogy ezt Juhász Anna olvasta fel Udvaros Dorottyának…)
Nem csoda, hogy szinte egészen megtelt az Uprendezvénytér a meghirdetett programra. Ez a hatalmas tér nem túl hálás helyszín egy beszélgetéshez, sokkal inkább az lett volna egy igazi koncerthez, egy olyanhoz, mint amilyet a május eleji óbudai fesztivál keretében tartottak a „Majdnem valaki”-ből a Kobuci kertjében.
Saját fotó - 2022.05.08.
Ez az alkalom erős bizonyság volt arra, hogy Udvaros Dorottya nemcsak színészként és énekesként, de műsorvezetőként is pontosan a helyén van. Bármennyire is emlegette mindkét alkalommal, hogy a koncert számára más helyzet, mint a színház, és ilyenkor izgulni is szokott, ebből semmit nem érzékelünk. Amit közölni akart magáról, azt egészen természetesen és szórakoztatóan megosztotta velünk, átkötő szövegeivel éppen annyi helyet hagyva két dal között, hogy zenésztársai egyet szusszanhassanak, mi pedig már kicsit feszülten várjuk a következő számot.
Ez után a csodás koncert után, amelyik a 250 eseményből álló tavalyi évadom csúcsai közé tartozott, nyilván kíváncsi voltam arra, hogy még mit mondhat el Udvaros Dorottya, és még ennél is jobban szerettem volna a dalokat újra élőben hallani.
fotó forrása: Pataki József (fb-posztból felhasználva)
A színész az új beszélgetős helyzethez is könnyedén alkalmazkodott, és bár a szervező elképzeléséhez igazodva fotelben kellett énekelnie, ez sem esett nehezére. Időnként azért csak felpattant, ha a dal szövege ezt nagyon megkívánta. Sokkal többet így sem mondott el nekünk, mint amennyit magától is megosztott az óbudai közönséggel, de így is képes volt közvetlennek tűnni. A műsorvezető közbekérdezését inkább nehezítésként érzékeltem, de a művész vette az akadályt, utat talált hozzánk és elvarázsolt. Muszáj volt vele együtt lélegeznünk, amíg énekelt.
Őt nézve kicsit megnyugodtam és megbékéltem a világgal – van mégis valami stabilitás, valami megkérdőjelezhetetlen minőség, akármi is történik körülöttünk. Bármennyire is megosztott ez a színházi közeg, az ilyen élményekért még egy ideig csak nem hagyom abba egészen a blogírást.
Félig fekete, félig rózsaszín ruhájáról eszembe jutott: itt van valaki, akinek mind a fekete, mind a rózsaszín jól állna, de nem tud dönteni és mindkettőt akarja egyszerre. Lám, neki még ez is megoldható. Általa lehet ezt a fekete világot még akár rózsaszínben is látni, ha nagyon akarjuk. A fellépése idejére mindenképp. (És persze az is igaz, hogy nem mindenkinek olyan kilátástalan ez a mostani helyzet, lehet, hogy sokaknak éppen rózsaszín.)
Bár nem éreztem, hogy az elhangzott kérdések kicsit is közelebb vittek volna bármihez is, megnyugtató volt Hrutka Róbert közreműködése, aki szintén állta a sarat, készségesen válaszolgatott, majd egy gitárral pótolta a teljes zenekart, néha bele is dúdolt a dalokba, de szólózni is hallhattuk.
A koncert közben nemcsak boldoggá tett a tény, hogy hallhattam a május óta már nagyon hozzám nőtt dalokat újra élőben is, de nagyon jól esett a minden akadály ellenére is diadalt arató művész látványa. Pontosan így kellene nekünk (művészeknek és civileknek) is megmutatni magunkat, ha támogató a környezet, ha nem. Már annak a tudata segítség volt, hogy ez nem egészen esélytelen.
Másnap és harmadnap ezt a hatást megerősítette Gyabronka József és Török Tamara Dante-projektje, amelyikről már olvasható is a beszámolóm.
PS. A koncertről készült fotókat a facebook különféle posztjaiban találtam, a fotós nevének megjelölése nélkül. Amennyiben kiderül a szerző, azonnal ideírom, és persze ha az elküldött kérésemre kapok választ és további képeket, akkor esetleg néhány képet a későbbiekben lecserélek. Mivel az Újpesti Városnapok rendezvénysorozat volt a fókuszban, eddig több fotó került fel a közönségről, mint a művészekről.
UPDATE - 2022.09.17.
Tegnap este a Klebelsbergben megvolt a koncert, nagyjából harmadház előtt. Kár érte. Manapság mindennek kell propaganda, még akkor is, ha a legzseniálisabb előadókról van szó.
Udvaros Dorottya hihetetlenül profi, de azért eleinte - vagy negyven percig - azt éreztem, hogy zavarja a méltatlan helyzet, nagy tempót diktál és szinte túl akar lenni az eseményen - az óbudai első koncerthez képest alig beszélt, nem merült el a helyzetben. Aztán láthatóan ő is elkezdte élvezni a zenét, és mintha megenyhült volna. Lehet, hogy rájött, hogy mi ott voltunk, pont nem tehetünk róla, hogy nem lett tele a ház. Én a magam részéről ezzel a fenti ajánlóval próbáltam is kampányolni, de persze megosztások nélkül úgyse működik semmi. (Az élet más területein is összefogás kellene a sikerhez...de most nem mennék ennél messzebb.)
A zenekar szerintem kezdettől fogva boldog és nyugodt volt, láthatóan élvezték az elejétől, hogy Dorottyával játszhatnak, hogy lett rá forrás. Jó volt őket nézni. A koncert még így is a hetem egyik fénypontja volt, ha nem is az egyetlen.
