A korábbi két évadértékelő után (2012/13, 2013/14) íme, itt a harmadik. Lesznek átfedések, de ez is elsősorban KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS a felsorolt alkotóknak, illetve NEM KEVÉSBÉ mindazoknak, akik bármilyen jellegű közreműködésükkel lehetővé tették, hogy ezek az előadások megszülethessenek és ezáltal én nézőként írhassak róluk.
A színházi folyamatokat nézve megállapítható, hogy a színházi világ polarizációja - amely a blogom beindítására késztetett - ebben az évadban tovább erősödött, az éppen lezárult POSZT kapcsán. Én a találkozón ugyanúgy nem tudtam részt venni, ahogy a korábbi években sem, így csak sajnálkoztam, hogy az egyik beválogatott előadás, A heilbronni Katica, Kovács D. Dániel rendezése, amely számomra az évad egyik legfontosabbja volt, nem versenyzett és így nem is kaphatta meg még véletlenül sem Kurta Niké a legjobb női főszereplő díjat. Remélem, hogy ősszel a kritikusok majd jelölik. Ami jó: a Vígszínház megmaradt Eszenyi Enikő vezetése alatt és a társulat további bővülése is biztató jel. A Magyar Színház esetén nem látható még, hogy miféle irányba mozdul el, milyen lesz a színház új profilja. Az Örkény Színház stabil maradt, már harmadik évada írhatom le, hogy nagyon jó művészi állapotban van a társulat. Külön örülnék, ha az ideiglenesen használatba vett Shure Stúdiót véglegesen megkapnák. Az ott játszott Diggerdrájver fontos előadás. Epres Attila színészként is kitűnő Bagossy László rendezésében. Sokat kellene játszani. Úgy tűnik, hogy két évad alatt Vidnyánszky Attila nem tudta elérni, hogy hasonló számú néző menjen a Nemzetibe, mint az Alföldi-korszak utolsó évében. A következő szezon lényeges lesz, hátha ebben sikerül több fontos előadást is létrehozni. (Ha tárgyilagosak vagyunk, akkor még emlékszünk, hogy az Alföldi-színház is a harmadik évadban indult be igazán.) Annak már most is lehet örülni, hogy Zsótér Sándor meghívása által a Brand legalább megszülethetett, Trill Zsolttal a főszerepben. Ez sokat nyom a latban. A nézők továbbra is pártfogolják a Szkénét és a Katonát, úgy látszik, tartósan ott maradtak, még az évad utolsó előadásai is telt házzal mentek le.
Ahogy ránéztem a kiválasztott előadások listájára, egyértelmű, hogy ez az évad Zsótér Sándornak hosszú idő után talán a legsikeresebb időszaka volt. Én a magam részéről 1991 óta követem a munkáit, hol érteni vélem őket, hol kevésbé, de mindig foglalkoztatnak. Most minden idei előadását különösen jól sikerültnek láttam. A már említett Brand mellett a W.S. Othellót (a Stúdió K-ban) és a két operát (A bűvös vadász, Leander és Lenszirom) ugyanúgy. Ezek többszöri újranézését is tervezem jövőre. Ahogy Zsótér számomra az idei legjobb rendező, Ambrus Mária kétségtelenül a legjobb tervező, elsősorban az említett két opera díszlete miatt.
Az imént kiemelt előadásokon KÍVÜL vázlatosan is felsorolom, hogy mely előadások illetve színészek voltak azok MÉG, akik RÁM a legnagyobb hatást gyakorolták. (Nem mind idei bemutató, azokat említem, amelyeket idén láttam.) A vázlatos forma nem a felsoroltak leértékelését jelenti, pusztán könnyebben áttekinthető az egész.
PRÓZAI SZÍNHÁZ:
Legjobb előadások-rendezések: Tél (Magyar Színház, Bérczes László), Iphigénia A-tól T-ig (Ódry Színpad, Szenteczki Zita)
Legjobb szórakoztató előadás: Illatszertár (Miskolc, Szabó Máté), A brémai muzsikusok (Ódry Színpad), a Parasztoperák 5 féle rendezésben
Legjobb kortárs szöveg: Diggerdrájver (Bagossy László szerk.)
Legjobb gyerekelőadás: Kapós Böske (Fabók Mancsi bábszínháza), Hamupipőke (Ciróka), A kis herceg (Karinthy Színház) és még mindig: A rettentő görög vitéz (Stúdió K)
Legjobb férfi főszereplő: Hegedűs D. Géza (Athéni Timon), Znamenák István (Tartuffe), Makranczi Zalán (Herzl), Fekete Ernő (Mennyekbe vágtató prolibusz)
Legjobb férfi mellékszereplő: Keresztes Tamás (Faust I. és II., A két Korea újraegyesítése), Nagypál Gábor (W.S. Othello), Fekete Ernő (Vörös)
Legjobb női főszereplő:, Lázár Kati (Kripli Mari), Pelsőczy Réka (Petra von Kant)
Legjobb női mellékszereplő: Nyakó Júlia (Iphigénia A-tól T-ig), Kerekes Éva (Tartuffe), Talbot-Smith Melinda (Diggerdrájver)
Meglepetés: Hajdu Szabolcs: Ernelláék Farkaséknál
Különdíj:az Átriumnak, a Parasztopera-fesztiválért
OPERA
A tavalyi évadhoz hasonlóan most is sok operát láttam, de mégis vannak énekesek, akiket nem elégszer. Keveset vidéken, bár a korábbiakhoz képest így is többet. Négy alkalommal mentem külföldre magyar énekeseket nézni: ez volt az új szín az életemben idén. Összesen tíz napról van szó és azóta viszont más célból nem is utaztam egyáltalán sehova.
Most már nemcsak annak a húsz énekesnek követem a pályáját, akik 2006-ban Kovalik Balázs Mozart Maratonjában részt vettek, hanem többekét is. Olyanokét is, akik nincsenek most megemlítve, mert vagy nem kaptak olyan jó szerepet idén, vagy galád módon mégis kifelejtettem őket. (Az előadások kapcsán írtakban azért ott vannak.)
A legtöbbet idén is, ahogy tavaly is Cser Krisztián előadásait néztem, felívelő pályafutását érdemes továbbra is követni. Hangja számomra megújuló örömforrás felvételeken és élőben egyaránt. Az idei évadban külföldön lehetett csak Kékszakállú, jövő októberben már öt alkalommal az Operaházban is lesz, majd ismét Leporello, Bretz Gábor oldalán, akivel egymást erősítő, nagyszerű kettőst alkottak 2 éve is. Számomra az idén megtekintett 48 előadásából feltétlenül a kijevi Kékszakállú és a májusi két Bűvös vadásza volt a legfontosabb. Maradandó élmény volt emellett többször, két különféle Figaro-feldolgozásban is megnézni (Figaróként, sőt Grófként is).
Van egy másik énekes is, Molnár Levente, akit ugyan csak nyolc alkalommal láttam, viszont őt is kétféle Figaróban (Grófként) többször (Budapesten és a napokban Gentben). Hatalmas intenzitással volt jelen az előadásokban és még mindezek előtt nagyon energikus Amfortasa volt a Parsifalnak. Nagyon sajnálom, hogy itthon alig látható, legközelebb decemberben lesz Marcello a Bohéméletben.
Legjobb előadások: A bűvös vadász, Leander és Lenszirom, Hoffmann meséi (Szeged - Juronics Tamás): ebben éreztem a legerősebbnek a társulati összmunkát.
Legizgalmasabb rendezések: Don Giovanni (Pécs - Gulyás Dénes), Lakatlan sziget (Moltopera), Sitcom (Almási-Tóth András), Titkos házasság (Miskolc, Hábetler András átdolgozása). Utoljára került be ide, de nem utolsó sorban említem: A bolygó hollandi (MüPa- Kovalik Balázs)
Legjobb operaénekesi teljesítmények: Balczó Péter (Szerelmi bájital, A kéjenc útja, A sárga hercegnő),Bretz Gábor (Faust, Kékszakállú), Adrian Eröd (A Rajna kincse), Fekete Attila (A tenor, Mefistofele), Hábetler András (Don Giovanni, Leander), Nyári Zoltán (Hoffmann meséi, A bűvös vadász, A bolygó hollandi), Szigetvári Dávid (János passió),
Legjobb operaénekesnői teljesítmények: Fodor Beatrix (A bűvös vadász, Titkos házasság), Gál Erika (Don Carlos, A Rajna kincse), Kolonits Klára (Rigoletto), Létay Kiss Gabriella (Mefistofele), Miksch Adrienn (A tenor), Rácz Rita (Figaro házassága, A bűvös vadász),Simon Krisztina (Lukrécia meggyalázása), Szabóki Tünde (A bűvös vadász), Szántó Andrea (Kékszakállú), Wiedemann Bernadett (Trubadúr, A bolygó hollandi).
A Wagner-napok résztvevői külön élményt jelentettek most is, mindig ezekkel az előadásokkal "teszem el" az évadot, most is örültem, hogy láthattam őket (Irene Theorin, Christian Franz, Walter Fink mellett a Ring összes többi szereplője megérdemelné a felsorolást).
Legizgalmasabb pályakezdő: Szemere Zita (A sárga hercegnő, János passió, Hoffmann) - idén hívta fel magára a figyelmem, de most már rajta tartom a szemem
Operabeavató tevékenységéért: Cser Ádám: Figarócska átirat (Miskolc), Dinyés Dániel sorozata a Kamrában, Hábetler András Operapódiuma a Spinozában és a Moltopera társulat programja (Ágoston László) egyaránt a legjobb élményeim közé tartoztak - ezeket a tevékenységeket kellene minél jobban támogatni és akkor lenne később is közönség...
Táncosok: az évad során mindössze két táncost láttam az Opera produkcióiban, de mindketten lenyűgöztek - Apáti Bence (A sárga hercegnő), Ladányi Andrea hétszer is (A bűvös vadász).
Meglepetés-élmény: Doktor Faust (Szabó Máté rendezése)
Különdíj: Aczél András - az éjszakai vetélkedő megszervezése és lebonyolítása - ez volt kétségtelenül az abszolút csúcs, amitől az évad felejthetetlen lesz. Kilenc és fél órára kiléptem a komfortzónámból. Ha eddig nem néztem volna fel az operistákra, nem tartottam volna őket eleve csodalényeknek, nagyot fordult volna a világ. Így csak azt nyugtáztam, hogy igen, jó ezeket az embereket, előadásokat nézni (prózát és operát egyaránt), de mennyivel jobb lehet ezt csinálni - még rosszul is akár - és milyen kár, hogy résztvevő helyett a megfigyelői szerepkör jutott. Ha így van, hát így van, így is volt sok élményem - várom a következő évadot is.
