A Kapós Böske "népi pajzánságok" alcímmel futó önálló előadása Fabók Mancsinak, aki 2013. januárjában mutatta be, mégpedig a Miskolci Csodamalom Bábszínházzal közösen. A Marczibányi Térre már nem eredeti formájában érkezett. Kimaradt belőle az a hatalmas ágy és a bábok is, amelyben eredetileg játszódott ez a vásári bábjáték. Hiányérzetünk nem keletkezett, elégedetten jöttek ki a Kamaraterem nézőteréről a hetedikesek és a gimnazisták is. Mint kiderült, ez volt az első olyan alkalom, amikor kizárólag kamaszoknak játszotta a színésznő és játszótársa, Keresztes Nagy Árpád zenész. A hangszereken túl fontos szerepet kapott, sőt végül jelképes értelmet is nyert még egy háromlábú szék is. "Ha kimennek az előadás után, már más emberek lesznek" - ígéri Fabók Mariann. Igen, ez az a szándék, amellyel a jobbfajta művészeti alkotások készülnek. Igaza van, kapunk útravalót mind, amivel talán kezdeni is tudunk valamit.
"Kapós Böske pajzán históriájának forrása a magyar népi szerelmes történetek, szerelmi kiokosítók hol szomorú, hol víg gyűjtései. Vásári bábjátékunk végigkíséri, hogyan lesz a szerelmi tűzkeresztségen éppen csak átesett leánykából, e téren sokat tapasztalt, meglett asszony. A virágnyelven elbeszélt, legjobb ízű népi humorral fűszerezett történet fő témája „Ádámságunk” és „Évaságunk”, az emberi élet különböző szakaszaiban."
Ennél jobb és tömörebb összefoglaló nem is kell - a honlap e néhány sorában minden lényeges üzenet benne van. Fabók Mancsi tudja, hogy a szexualitás nem az a téma, amelyről akárki is szívesen beszél nyíltan, közönség előtt. Ennek dacára az előadás elején felteszi a kérdést a kamaszoknak, hogy tisztában vannak-e azzal, hogy mi a lényeges különbség férfi és nő között, különösen úgy csípő tájon - miközben szemléltető célzattal magára és párjára mutat. A diákok zavarba jönnek, papírforma szerint, ugyanakkor mégis van valaki aki egészen váratlanul megszólal: "hát a szavazójog". (Nyilván azt tanulta nemrég, hogy sokáig a nők nem szavazhattak.) Fabók Mancsi a továbbiakban többször is hivatkozik erre a megszólalásra, de más nézőkkel is próbálkozik. Tekintve, hogy ez volt a harmadik találkozásom a bábszínházával (A székely menyecske meg az ördög illetve a Vitéz János és Vas Juliska után), most már számítottam is erre a módszerére. A közönség hamar megszokja a népies-régies nyelvezetet, amelyet olyan természetességgel használ, mintha ez lenne az anyanyelve. Annak, amikor a kérdések abbamaradnak és elkezdődik a mesélés, mindenki nagyon örül. (A nézők nagy részében nincs igazi szereplésvágy, még kevésbé szeretnének megnyilvánulni ebben a témakörben.)
A korábbi alkalmakkor én egészen elvarázsolódtam Fabók Mancsi bábos technikájától, ahogy képes egy-egy jelenetben egyszerre három szereplőt is megszemélyesíteni, de jelen esetben, amikor ez a forma leegyszerűsödött, ugyanúgy nem maradt hiányérzetem. Van Fabók Mariannban annyi karizmatikus erő, hogy pusztán a szavaival is leköt bennünket. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennék kíváncsi a későbbiekben az eredeti verzióra is. De igen. Sőt, ez után a három előadás után egészen másként gondolok az általam eddig különösebben nem kedvelt vásári bábjátékra, mint műfajra is és minden érdekel, amihez a jövőben hozzáfog.
Ezt a mesélős-zenélős, de díszlet- és kellékmentes színházat látva felmerült bennem, hogy így viszont könnyen utaztatható és könnyen lehetne tantermi színházként számos iskolába meghívni. Valószínűleg a gimnazistáinkat éppen ez a téma érdekelheti a legjobban, és talán egy kicsit más beállításban fogják a saját életüket is látni, ha Kapós Böske életének virágnyelven elmesélt történeteivel összeismerkednek. Az előadás után a gyerekek egymás közti beszélgetéseiből kihallatszott, hogy nem voltak minden részlettel tisztában és ez nem biztos, hogy aggasztó jel 13 évesek esetén. Ők még nagyon időben vannak ahhoz, hogy mielőtt saját maguk is elsőbálozókká válnak és elkezdenek érdeklődni mások "aranyfészke" vagy "aranymadara" iránt, jól megjegyzik Kapós Böske intelmét és igyekeznek egy éppen olyan stabil háromlábú széket beszerezni, amilyen Fabók Mancsinak szemmel láthatóan van. Ez lenne a leglényegesebb útravaló, amelyet az előadás ad nekünk. (A felnőtt nézők pedig végiggondolhatják, hogy nekik is megvan-e ez a szék, vagy ehelyett nem próbálkoznak-e trükkökkel és óriási energia befektetésével egy, illetve kétlábú székeken ücsörögni - vagy egy fenékkel akár több széket is elfoglalni. Ezekre a megoldásokra is van példa.) Aki kíváncsi, hogy mire gondolok - nézze meg az előadást. A slusszpoént csak nem lövöm le éppen egy ajánló szándékú blogbejegyzésben.