Az év első hét hónapjának előadásai után jöjjön az őszi félév. Mivel az Opera is törölt sok előadást, jelentősen kevesebbet néztem, és most kevesebb alkalmat emelek ki. Mindenkinek előre is köszönöm, aki az egész sorozatot elolvasta, és megfontolja, hogy a jövőben akár egyet is bevállaljon az ajánlott előadások közül. A visszajelzéseknek most is (ahogy mindig) örülnék.
Cser Krisztián - Nyári Zoltán - Wotan és Siegfried - fotó: Berecz Valter / Operaház
I.A visszaemlékezést azzal a két operaházi előadással kezdem, amelyekkel a legtöbbet foglalkoztam ősszel, de itt az elején megjegyzem, hogy 2022-ben mind a BDZ (Az eladott menyasszony), mind a BFZ (A csavar fordul egyet) előállt szokásos évi egy-egy operájával, és ezekről írtam is ajánlót. Azt a benyomást keltették, mintha minden rendben lenne velünk, és ez már jólesett.
Az első részben már emlegetett Pelléas és Mélisande kiesése miatt szeptemberből a Tosca emlékét viszem magammal elsősorban, amely elgondolkodtatóbb volt, mint egy bármilyen tökéletes hagyományos produkció lehetett volna. A főpróba után megnéztem a premiert is, a mindkét előadásban nagyon jól helytálló Ádám Zsuzsannával és Kálmán Péterrel. Kíváncsi vagyok, hosszú távon milyen sorsa lesz ennek a (Hunyadi utáni) második Ókovács Szilveszter rendezésnek, meddig lehet ez az Opera Toscája.
Tosca II. felvonás színpadkép- fotó: Ligeti Edina / Operaház
A Főigazgató rendezőként a nézők által leginkább kedvelt operákhoz nyúl hozzá, amelyek várhatóan minden évben vissza fognak a műsorra kerülni. Ezek nagyobb hatást is váltanak ki, mindig teltházakat vonzanak és érezhetően jobban foglalkoztatják a közönséget, mint az egyébként nagyon színes repertoár 90%-a. (Lehet, hogy általánosítani még tíz rendezésnél is korai volna, előfordulhat, hogy a későbbiekben majd ő is áttér a kevésbé felkapott operák újrafelfedezésére. Örömmel üdvözölném, ha végre eljönne a Ruszalka operaházi debütálásának ideje is már, meg is lennének hozzá az alkalmas szereplők.)
A Tosca benyomásaim szerint sokakat érdekelt - ezt a két róla írt bejegyzésem olvasottságán is lemérhettem -, és nagyon megosztó volt.
Úgy látszik, az intézmény és a szereplők megosztásai nélkül is rákeresnek a nézők arra, amire VALÓBAN kíváncsiak. A Toscáról készült második bejegyzésem, amely Ókovács Szilveszter (talán költői) kérdésére válaszolt, a valaha megírt nyolcadik legolvasottabb írásom jelenleg, 3598 ember kattintott rá. Már csak emiatt is érdemes volt ezt az évértékelést elkészítenem, csak most figyeltem fel erre az adatra, és persze erősen megörültem neki. (3100-nál több ajánló „versenyében” ez nem is rossz, de az operai vonalon a 2014-ben írt Parázsfuvolácska-ajánló még megelőzi.)
Nyári Zoltán - Szemere Zita - Siegfried - fotó: Berecz Valter / Operaház
Az évad műsorhirdetésekor szabályosan letaglózott a hír, hogy a Ring darabjait az Opera nem ciklusba rendezve adja, hanem háromszor egymás után egy-egy részt, de végül időhiány miatt sosem tudtam meg, mi lett volna, ha néhány ismerősömhöz hasonlóan mindre elmegyek. Választásra kényszerültem, és mivel Az istenek alkonyát láttam júniusban, és M.Tóth Géza előző három rendezése közül korábban is a Siegfriedet éreztem a legegységesebbnek, végül ezt néztem meg csak, ezt viszont „rendesen”, azaz mindhárom előadását.
Mivel a Siegfriedről korábban már írtam, nem hittem abban, hogy érdekes lehetne egy újabb ajánló (ha egyszer nem terjedhet ki a teljes Ringre egyébként sem), de ettől még számos tanulsággal szolgált a három előadás együttes megtekintése. Továbbra sem gondolom, hogy az énekeseket segítették a jelmezek abban, hogy élő és érző lénynek mutassák meg a szereplőket, és legalább egy kis szánalmat érezzünk az istenek pusztulása láttán, akiktől a zene nem veszi el a méltóságot. Ezekben a ruhákban a legtöbben karikatúrának látszanak, ami nehezíti, hogy közel érezzük magunkhoz őket. (Aki csak egy ilyen produkciót lát, annak ez lehet, hogy még szórakoztató is, de mostanára nekem már túl sok a hasonló szemléletű előadás, lassan nem rendezői színházról beszélünk majd, hanem a látványtervezőkéről, miközben a többség operát mégis az énekesek miatt nézne.)
Most is szembesülhettem azzal a jelenséggel, amelyről már ennek az évadértékelőnek az első részében is írtam: egy "bejáratott", nagyon profi Siegfried mellett az énekesek jelentős része debütált, sőt voltak többen is, akiknek – a műsort látva – nem lehetett 3-4 hónapnál több ideje a felkészülésre. Önmagában nagy teljesítmény, hogy az előadás ilyen gördülékenyen ment le, sőt jelentős fejlődést érzékeltem estéről estére. Nagyon remélem, hogy az idén fellépők a továbbiakban is meg tudják tartani a pozíciójukat és tovább tudják mélyíteni alakításukat, így az eddig befektetett munka nem fog kárbeveszni.
Erda: Schöck Atala - fotó: Berecz Valter / Operaház
Szemere Zita Erdei madarát már említettem az első részben, Schöck Atala hozzá hasonlóan nagyon kiérlelte és megformálta Erda rövid szerepét, nem hagyott hiányérzetet. (A Wagner-napokon rendszerint tökéletes Fricka, így volt ez 2022-ben is.) Kiss Tivadar ebben az évadban talán pályája során először érezhette, hogy el van halmozva feladatokkal. A Toscában Spolettát játszotta, már az a szerep is nagyobb súlyt kapott a szokásosnál, és közvetlenül ezután Mime lehetett a Rajna kincsében és a Siegfriedben is. Míg a Rajnában Mime, a kovács törpe nincs igazán hosszan jelen, a Siegfriedben legalább két órát tölt a színpadon, végigénekli a teljes első felvonást és a másodiknak közel a felét. Az, hogy ezt három hónap alatt betanulta, megmutatta, hogy nagyon jól terhelhető. Hitelessé tette a törpét, a szokásosnál talán kicsit még szerethetőbbé is. Kiderült, hogy hangjának elég a volumene is, hosszabb szerepet is el tud énekelni - a színészi képességeit már akadémistaként is bizonyíthatta, erős emlékeim maradtak vele kapcsolatban még abból az időből, amikor csak pár sornyi szerepeket kapott. Engem a hibái nem zavartak, mivel általa Mime életre kelt, és így működött az előadás, és nagyon remélem, hogy nála hagyják a szerepet, és dolgozhat még rajta – még nem hitette el velem, hogy valóban annyira gyűlölné Siegfriedet, hogy az életére törne. Hátha majd jövőre ez is megtörténik.
Mime: Kiss Tivadar - fotó: Berecz Valter / Operaház
Kevés ideje volt Wotan betanulására Cser Krisztiánnak is, aki a 2022-es évet végigpörögte, hét nagyobb és több kisebb operai szereppel egészen július végéig folyamatosan le volt kötve, a Vándor szerepére ezekkel párhuzamos készülhetett. A Rajna-Wotant már három országban (bombasztikusabban hangzik, de igaz: három kontinensen) is énekelte: koncerten Kínában és Mexikóban, Németországban színpadi produkcióban, amellyel engem meggyőzött, hogy jól illik alkatához a szerep. A Rajnába valószínűleg könnyedén beállhatott volna itthon is nagyobb előkészületek nélkül (már csak azért is, mert az egyik óriást már énekelte korábban két sorozatban, jól ismeri a rendezést), de ezúttal a számára is új Vándor jelentősen hosszabb szerepét kapta. Előadásról előadásra érezhetően kiteljesedett ez a színpadi alakítás, csak azt sajnáltam, hogy nem volt még több alkalma. Nagyon remélem, hogy itthon is, külföldön is kap majd elég lehetőséget arra a következő évadokban, hogy ezt és a másik két Wotant ugyanúgy bejárassa, ahogy Kékszakállúját. (Utóbbit már annyiszor énekelte, 2022-ben is három különböző partnerrel, hogy feltehetőleg álmából fölkeltve is bármikor beugorhatna egy produkcióba, ha szükség lenne rá.)
fotó: Berecz Valter / Operaház
Ugyanebben a Siegfriedben megláthattuk azt az énekest is, aki úgy istenigazából birtokában van a szerepének, és minden egyes mondatának már a főpróbától kezdve is volt mélysége.
Nyári Zoltán néhány éve lényegében eltűnt a magyar operaéletből, csak időnként jelent meg (pl. Kovalik müpás Bolygó hollandijában, vagy tavaly a Hoffmann meséiben). Több Wagner-opera tenor szerepét betanulta, Siegfried is volt már legalább tízféle produkcióban Németországban, ezáltalán nemcsak sokszor énekelte, de sokféle elképzeléssel is találkozott. Nagyon élt, hitelesebb volt színészileg, mint a legtöbb Siegfried, akikkel a Wagner-napokon találkozhattunk az elmúlt években. Megmutatta a figura árnyoldalait is, és ha nem ragaszkodik hozzá a bájosan makacs Erdei madár, inkább csak egy kiállhatatlanul arrogáns taplónak nézhettük volna, mintsem ifjú hősnek. Csak örülni lehetett, hogy címszereplőként volt jelen, így természetesen adódott, hogy elsősorban róla szólt az előadás.
Ezt a kiérleltséget természetesen sosem érhette volna el, ha csak egyetlen produkcióban lép fel mindvégig, kellett hozzá a rengeteg munka és az évekig tartó bőröndözés. Pesti előadásai után egy héttel már kipróbálhatta magát egy újabb produkcióban is (amikor beugrott Passauban), és lehet, hogy azóta még több másik Ringben is szerepelt. Aki el tudja magának képzelni a vándoréletet, annak működhet ez a modell, de nyilván kevéssé kényelmes. (Milyen jó, hogy jelenleg elmondhatjuk, hogy van két "saját" Siegfriedünk Nyári Zoltán és Kovácsházi István személyében, akik valóban hozzák az Ókovács Szilveszter által megálmodott európai színvonalat.)
Az operaházi előadások témája zárásaként: ezerrel drukkolok továbbra is minden közreműködőnek, beleértve a zenekart és a háttérben dolgozókat, hogy az évad maradéka menjen le a terveknek megfelelően, találjanak elég örömöt a feladataikban, és ha nem megy, még mindig gondolhatnak arra, hogy mindig akadnak olyan nézők, akiknek sokat számít a munkájuk. S zűnjön meg mihamarabb a bizonytalanság, dőljön el, hogy ki lesz a következő főigazgató, mennyi lesz a jövő évi támogatás, és a műsor rögzítése után, akinek szükséges, kezdhessen hozzá időben az előkészületekhez is.
A FareMido társulat - fotó forrása a társulat FB-oldala
II.OPERABEAVATÁS
Az Opera keretein túl működik két „szabadcsapat” is: Hábetler András FareMidó-ja és a Delta Produkció operabeavatója, amelyet Dinyés Dániel és Göttinger Pál működtet már évek óta. Elsődleges céljuk a műfaj megszerettetése szórakoztatóan. Mindkettőről sokat írtam és részletesen, bármelyik programjukat ajánlom.
Ezen előadások részben más célközönségnek dolgoznak: olyan nézőknek is valók, akik a műsorvezetők stand up-os hozzáállása vonz, de bőven lehetnek olyanok is, akik minden beavatás után se ülnének végig egy teljes előadást.
Dinyés Dániel és Göttinger Pál - Operabeavató - fotó: Gordon Eszter
III. KONCERTEK és felvételek
A Zeneakadémián októberben látható volt koncertszerűen a Concerto Budapest két évvel korábban elmaradt Kékszakállúja, ennyi csúszással jutott el oda Vörös Szilvia, hogy finnországi debütálása (és lemezfelvétele, amely a Spotifyon is meghallgatható) után itthon is elénekelhesse Juditot. Egy apró részletet már hallottam tőle nyolc éve, az az este meghatározó élményemként maradt meg. Azóta a bécsi Staatsoper szólistájaként működött, kétszer láthattam ott is tündökölni. Ezúttal Bretz Gábor volt a partnere, akivel februárban az Operaházban szintén a Kékszakállút fogják játszani, a 2018-as Kasper Holten-rendezésben.
Vörös Szilvia - Bretz Gábor - fotó: Samuel Dan (Facebook-poszt - úgy tűnik, egyedül ő fotózott)
Ezt a szépen kidolgozott előadást nézve és közben visszagondolva az említett rendezésre, kicsit sajnáltam, hogy nem maradhatnak az énekesek majd továbbra is a koncertszerű megvalósításnál. Drukkolni fogok nekik, hogy jól bele tudjanak majd helyezkedni a darab eredeti világától (szerintem) túlzottan elrugaszkodó koncepcióba. Még van több, mint egy hónapjuk a felkészülésre.
Bretz Gábor és Oberfrank Péter a Wagner Társaság szervezésében a Müpában tartott egy különleges koncertet, amely nagy vonalakban bemutatta az énekes teljes pályaképét. Bretz Gábor maga volt a műsorvezető, jól állt neki ez a szerep is, lazán anekdotázott. Nagyon jó kezdés volt a Don Carlos nyitóáriája (V. Károly rövid megszólalása a darab elején), amelyet Furlanettótól vett át, aki minden koncertjét ezzel kezdi, hogy ezzel a rövid áriával a reakciókból felmérje közönsége aznapi állapotát. (Az ária alapján persze mi is felmérhettük, hogy milyen az énekes hangi állapota aznap.)
Scarpia: Bretz Gábor - Theater an der Wien - 2022.02.03. (képernyőkép a videofelvételből)
A műsor után rákeresve az operaonvideo.com oldalon, megtaláltam a 2022 januári Tosca felvételét Bécsből. Bár Scarpiája számomra csak online élmény lehetett, döbbenetesen erősnek éreztem – még úgy is, hogy az előadás teljes koncepciója helyenként ütközött az eredeti művel. Ez a Scarpia kegyetlenebb és visszataszítóbb volt, mint bárki, akivel korábban láttam a darabot - annak ellenére, hogy Bretz Gábor előnyös külsejét nem torzították el. Ebben a felvételben megláttam egy most már közel két évtizedes pálya egyik csúcsát; a rengeteg külföldi tapasztalat, a sokféle műhelymunka és ez a konkrét rendezés (benne jó partnerekkel) együttesen tette lehetővé, hogy ezzel a szenvedélyes szerepformálással az énekes túl is ugorja saját magát. (Igen, lehet egy énekes jó színész, aki elementáris erővel tud hatni felvételen is.) Bízom benne, hogy az opera következő igazgatója, bárki legyen is az, erre a szerepre haza fogja hívni Bretz Gábort, hogy élőben is megnézzük.
Erda : Kissjudit Anna (a berlini felvétel képernyőképe, Kissjudit Anna Fb-oldaláról)
Ha már felvételek, nem maradhat ki a Berlinbe szerződött Kissjudit Anna Ringje sem, amely az Arte Concert felületén teljes egészében megnézhető, benne a mi énekesünk Erdájával, aki van olyan tökéletes, mint a már befutott kollégái. (Ugyan magát a rendezői koncepciót nem tudtam megszeretni, viszont olyan erőteljes alakításokat láttam, hogy mégse pörgettem át az egészet, hogy csak a két rövid Erda jelenetet nézzem meg, beletettem az időm a teljes tetralógia megtekintésébe. Aki szereti Wagnert, annak feltétlenül ajánlom ezt a Ringet is, még néhány hónapig elérhető.)
Megyesi Zoltán Schubertet énekel - fotó: Bartók Emlékház
Idén sokszor nézhettem Megyesi Zoltánt is, akit ugyancsak jó hangi állapotban találtam. Nagy élmény volt márciusban egymást követő napokon vele meghallgatni a Máté-passiót, majd másnap a Bartók Emlékházban Schubert egyik dalciklusát. (Az emlékház minden koncertjét közvetíti és felteszi a youtube-ra, ez is elérhető még.)
A Haydneum teljes őszi fesztiválja nagyon izgalmas kaland volt, és még sikerélményt is adott, hogy másnap reggel nyolcra mindig el tudtam készülni a koncertekről szóló beszámolókkal is.
A BFZ őszi templomi sorozatát szintén teljes egészében sikerült megnéznem, és írtam is róla részletes nyomhagyó ajánlót, amely továbbra is elérhető.
Ha már BFZ: az évzáró Titokkoncert is kellemes élmény volt, de a Midnight music-ot még inkább szerettem, nagyszerű volt a babzsákon a zenekarban benne ülni, egy órára eltűnt az árok a közönség és a művészek között. Aki még nem próbálta ki ezt, azokra vár a januári időpont a Várkert Bazárban.
Sebestyén Márta - Andrejszki Judit - fotó: Élő József (Sebestyén Márta Fb-oldaláról)
Végül, de nem utolsó sorban, megemlítem Sebestyén Márta két koncertjét. Őt végképp nem kell ajánlani, annyira egyértelmű, hogy érdemes nézni mindig, különösen pedig akkor, ha Andrejszki Judittal adják elő egyik közös műsorukat. Óriási a repertoárjuk, nem ismétlik magukat, és már csak azért is érdemes elmenniük azoknak, akik nem szoktak népzenét hallgatni, mert ezeken az alkalmakon megélhetik, miként kapcsolódik össze a régizenével.
IV.NÉZŐK
Ez az első eset, hogy egy ilyen évadértékelőbe beleírom tényezőként a közönséget is. Valóban nagyon számít az előadóknak is a közönség állapota, kapnak-e elegendő megerősítő visszajelzést tőlünk. Nagyon gyakran megesik, hogy a környezet rontja le az előadás hatását pár pillanat alatt. (Hasonlóan törékeny az élmény, mint egy kártyavár, amelyet jelentősen nehezebb felépíteni, mint szétrombolni.) A saját állapotunk is legalább ennyit számít, mint a környezet, hozott anyagból dolgozunk, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen állapotban ülünk be a nézőtérre. Jó, ha kellő önismerettel olyan előadásokat választunk, amelyeknek jó eséllyel a célközönsége lehetünk.
Bödöcs Tibor: Nézőkritika
Azért hagytam a nézőket épp az operás bejegyzés végére, mert számomra, aki elég sok helyszínen láttam az idei 258 előadásomat, egyértelmű, hogy éppen az Operaházban a legkeményebb a helyzet. Ennek a legfőbb oka: ez az a hely, ahova olyanok is beesnek, akiket nem az előadás érdekel, hanem az épület, akik a számukra alacsony jegyárak miatt itt meg tudják maguknak engedni az operalátogatást is. Sokan vannak, akik életük első operaélményével éppen nálunk szembesülnek, és nincsenek szocializálva a csendes üldögélésre. (A Zeneakadémián és a független pincékben viszont ilyen probléma egyáltalán nincs, a Müpában is csak ritkán.)
Többen is azt gondolják, hogy ezt így el kell fogadni, belefér a mászkálás a karzaton, az legalább az előadókat nem zavarja.
Mielőtt visszatérünk ahhoz az állapothoz, amikor az Opera a társasági élet színtere volt, és nem akarjuk azt, hogy mindenki lazán beszélgessen vagy chateljen előadás közben, akkor talán érdemes lenne energiát tenni ennek a folyamatnak a lassításába. Visszafoghatná a nézőket egy vicces filmecske minden előadás előtt, amely részletesen elmondaná, hogy kellene viselkedni. De mindent. Miért zavaró a beszélgetés, még akkor is, ha nem hangos? – ezt nem tudtam vasárnap az esti előadás után megértetni egy turistával. (Mi lenne, ha ezer ember elkezdene csendben dumálni?)
Elképzeltem, hogy leforgatnának egy filmet, amely praktikusan bemutatná az épületet a turistáknak az előcsarnokban elhelyezett kivetítőn, és ennek keretében szó esne a viselkedés alapszabályairól is, és elképzeltem egy másikat, a téma szakértőjével, a Nézőművészeti KFT-vel, akik feltehetően egy kiemelkedő nézettségű reklámfilmet hoznának össze, amely lehetne olyan híres, mint Mucsi Zoltán villanyszerelős reklámja, és még azoknak is kedvet csinálna az operalátogatáshoz, akikben a lehetőség sem merült fel. Mernék nagyot álmodni, látom magam előtt ezt a szellemes reklámfilmet, amellyel akár díjakat is nyerhetnének, ahogy az Operaház korábbi imázs-filmjével.
Lehet, hogy egy teltházas Diótörő egyik felvonását elég is lenne a Főigazgatónak megnéznie a harmadikon ahhoz, hogy maga is felismerje ennek a lépésnek az égető szükségességét. (Itt az oldalülések is olyan drágák, hogy nem tekinthetik másodrendűnek az itt ülő nézőket sem.)
Nem szabadna a közönség nevelését elengedni, kellően erős propagandával, és az örökös mászkálás lehetőségének megszüntetésével megteremthető lenne itt is a nyugalmi állapot. (Nem elegáns párhuzam, de húsz éve még abban se hitt senki, hogy a kutyatulajdonosok össze fogják szedni zacskóba a kutyakakit.)
Az újévi koncerten, amely már nem tartozik ennek a bejegyzésnek a témakörébe, ilyen gondolatok jártak a fejemben (bár eredetileg csak zenét szerettem volna hallgatni), miközben a mellettem ülők folyamatosan beszélgettek három tételen át, mígnem a szólisták megjelenése lekötötte őket, amikor is inkább videózni próbáltak, sőt még valakit arról is meg kellett győznöm, hogy vegye le az üvegét a párkányról (akár agyon is üthetne egy földszinti nézőt). Azért meglepett, hogy erre is sor került. Ez az este inspirálta ennek az utolsó fejezetnek a megszületést, mert már nem ez volt az első hasonló helyzetem itt...Az itt őrködő jegyszedők nincsenek egyszerű helyzetben, minden tiszteletem és rokonszenvem az övék, ne maradjanak említés nélkül ők sem, sokat tesznek az előadásokért.
VÉGE
Mindenkinek köszönöm, aki elolvasta.
