Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (631) opera (22) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

szeptember
15.

Opera - Erkel - Hol vannak azok a polgárok??? - Dohnányi: A tenor

Fekete Attila főszerepben - "ilyen remek tenorral mások nem bírnak" |  MakkZs  |  komment

Tökéletesen szétázva, vízzel teli cipőben érkeztünk meg az Erkel Színház mai premierjére, pontosabban az azt megelőző "Hangoló"-ra. Miután Pesten Dohnányi Ernő operája csak 1929-42 között volt (egyébként sikerdarabként) műsoron, úgy éreztem, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy több információhoz jussak az előadásról. Most kivételesen kihagytam a főpróbát, adtam esélyt, hogy a kész művel találkozzak azonnal. És bár a premiereket kevésbé szeretem, mint a "rendes" előadásokat, azért is mentem ma, hogy minél hamarabb megírhassam a benyomásaimat. Az oka nem más: ha várok az írással, akkor hiába csinálok utólag kedvet a megtekintéshez, ha egyszer nincs már mire elmenni. További előadások: szept. 16, 18., 20. Persze az is tény, hogy a színház vezetősége hosszabb távon is műsoron akarja a darabot tartani, több évadon keresztül, tehát aki idén lemarad, mehet majd jövőre. 

A Hangolót ezúttal Csákovics Lajos, az előadás szövegváltozatának készítője és Vajda Gergely karmester együtt tartotta. Hasznos volt, amit hallottunk. (Ez az előadás is egy érv amellett, hogy ismeretlen darabokat a premieren nézzünk meg.) Az előadás zenéje tele van Mahler, Rachmanyinov, Weber, Mendelsohn idézetekkel, az eredeti szöveg németül készült - ehhez hasonló tényekre derült fény. Elhangzott a történet is, amelyik nem túl fordulatos, nem túl bonyolult és én az előadókkal ellentétben bízom benne, hogyha egy mezei néző betéved, akkor a színpadon folyó cselekményből is kibontja. Én persze nem tudhatom, hogy nekem azért volt-e minden világos, mert értettem az énekeseket és még a magyar felirat olvasására sem volt szükségem, hiszen előtte a fejtágítón is részt vettem. Vizes cipőben és nadrágban ülve azért felrémlett benenm a tüdőgyulladás lehetősége is - ahogy megtudtuk, éppen ez okozta Dohnányi halálát is -, de az előadás volt annyira dinamikus, hogy nem bántuk meg azt, hogy mentünk.

A darabból kiszűrhető, hogy a mű a két világháború közötti művelt polgárság kritikája, ennek a rétegnek a sznobizmusát, az arisztokráciához való törleszkedését, illetőleg az alsóbb rétegek, "a proletárok" lenézését bírálja. Arról az időszakról szól, amikor még egyértelmű volt, hogy a polgárok zenélnek és kvartettekben énekelnek a saját szórakozásukra. Ez ugyanaz a réteg lehetett, aki az Opera földszintjét és páholyait is megtöltötte itthon és Németországban egyaránt és akiket némileg maga a mű pellengérre állít álszentségük és korlátoltságuk miatt.

Az előadást nézve mindez világos, sőt annál is inkább, mert karikaturisztikus eszközökkel látjuk ezeket a bizonyos polgárokat megjelenítve a színpadon. A rendező, Almási-Tóth András szándékosan erős színeket használt és mindenkit elrajzolt. Erős idézőjelek közé teszi a darabot.

Az én kérdésem mindössze az: hol vannak most ezek a polgárok? Hogyhogy nincs tele velük az Erkel, miért van félház egy opera-premieren. (Bár megjegyzendő, hogy egy fél-Erkel is sokkal több nézőt jelent, mint amennyi egy átlagos prózai színházba befér.) Nincs elég mai magyar polgár, akiben van elég nyitottság, hogy egy teljesen vadidegen Dohnányi operának bizalmat szavazzanak? Ha lenne egy ilyen számottevő réteg, akkor szólhatna igazán ez az opera. De akárhogy is játsszák az énekesek (lehet, hogy éppen a karikaturisztikus beállítás miatt), nem érezzük azt, hogy aktuális lenne a mondanivalója.

Éppen ezért, úgy érzem, hogy az Opera vezetése elég bátor (vagy vakmerő?), hogy elővesz nem egy olyan darabot, amelyik népszerűsítéséért meg kell küzdeni, amelyik "nem a Tosca és nem Pillangó", azaz nem adják el magukat automatikusan. ((Ott a kérdés, amely ide kapcsolódik, de ennél az operabemutatónál messzebbre vezet: milyen arányban van reális esély az Operában a kísérletezésre? Az előadások hány százalékánál lenne muszáj a biztos bevételre gondolni? ))

De vissza A tenorra. Mi a teendő tehát ezzel a nem különösebben a mának szóló előadással? 

A tanácsom a következő (nem eredeti, de beválik számos helyzetben): "Nézd komédiának és múlatni fogsz."

Az előadást csak játékként lehet felfogni, más megoldás nincs. Akik szereti a bohózatba hajló vígjátékot, azok fognak rajta igazán jól szórakozni. És még azok is, akik szeretik a fellépő énekeseket. Szinte minden fellépő jó feladatot kapott, hálás szerepet. Még az apró villanások is emlékezetesek. Az énekesek pedig pláne szerethetik ezt a darabot. Érezhető, hogy élvezik a szerepüket. (Egy éve volt a Kékszakállú-Mario kettős premier, amelyik nem egészen ezt a benyomást keltette, de hosszútávú hatást keltett bennem, ahogy az igazán erős rossz élmények szokták.) 

Almási Tóth András nem kínozta meg az operaházi művészeket, sőt. Hagyta őket felszabadultan komédiázni, ötletelni, néha elszabadulni - beleillet az "irányított ripacskodás" is a koncepciójába. Nem lehet komolyan venni ezt a darabot, hát nem is vette. Főleg nem ebben a hatalmas térben....

Ráadásul az előadás díszlete (Rózsa István) és jelmeze (Lisztopád Krisztina) egy egységes, ámde "szuper-giccses" képi világot teremt, amely a szalonok világát és szokásos dekorációját nagyítja fel. Értjük ezt, csak ezzel a látvánnyal az a baj, hogy két és fél órán át ezt kell nézni. Nekünk "nem jön be", és bár érdekes nézni, ahogy a polgárok az elején alsónadrágra vetkőznek (látjuk a jelmez-ruhákat pillanatok alatt lefoszlani róluk, amikor a herceg ruhát kér kölcsön), értjük ennek a mögöttes jelentését.Visszagondolva utólag: ez a jelenet sokatmondó. A herceg nem erőszakos, nem követelőzik, a polgárok mégis alázatosak és mindenben próbálnak a kedvére tenni. Egy pillanatra sem jelenik meg az előadásban az, hogy a hatalom képviselője fenyegető lenne, annál inkább a gondolkodás nélküli és feltétlen behódolás. Jó a jelenet, messzebbre is vezethetne, de a komikus gesztusok nem indítják el a gondolkodásunkat ebben az irányban....

A darabban egy lényeges változást hajtanak végre, egy jelenet helyét megváltoztatta a rendező. A varázsfuvolája kapcsán számos bírálat érte éppen a jelenetek sorrendjének megváltoztatása illetőleg az új szöveg miatt. Borítékolom, hogy ez az előadás is vegyes benyomásokat fog kelteni, lesz akinek ez a bohózati-koncepció nagyon tetszeni fog, mások pedig utálják majd - vérmérséklettől és ízléstől függően, de a dramaturgiai változtatásait már csak azért sem fogják támadni, mert roppant kevesen lehetnek ma Magyarországon, akik kottákból és-vagy tanulmányokból a legminimálisabb előzetes információkkal rendelkeznek. Most a kritikáknak ezt a részét megússza majd. (Egy 1973-as tévéjáték készült belőle, parádés szereposztással - Gregor József, Kalmár Magda is a szereplők között volt, de kevesen emlékezhetnek erre.)

Harsányi Zsolt fordította eredetileg németből, most Csákovics Lajos teljesen új szöveget hozott létre. Halljuka címszereplő  szlenges fordulatait, ezek jelentősen elütnek a szöveg többi részétől. Emlékszünk egy-két szövegdarabra ("vigyázz, hogy a cukrod fel ne menjen!"), lehet nevetni a szövegpoénokon is. Nyilván lesznek akik a köznyelvi fordulatokat érdekesnek vélik egy operában, mások viszont majd elutasítják. 

A mű kamaraopera, a Solti György terem méretei lennének azok, amelyekhez igazán passzolna. (Meg talán ennyien is vannak azok, akiket egy ilyen - kissé már elavult - operaritkaság igazán érdekelhet. A rendező balett-táncosok hasznosításában is gondolkodott, ahogy ezt más előadásaiban is teszi.  A táncosok gesztusai sokszor reflektálnak az énekesek hangulatára, azt tükrözik. Én ezeket a betéteket inkább elviseltem, de a lányom kifejezetten zavarónak találta őket, mert elvonták a figyelmét az énekesekről. 

 Nézzük tehát végül az énekeseket.

A darab egy nagyon ütős jelenettel kezdődik. Anya (Farkasréti Mária) és lánya, Thekla (Miksch Adrienn) gyászruhában morfondírozik, várják vissza a családfőt a temetésről. És mi a fő probléma? Énekverseny lesz és a kvartettből meghalt a "csodatenor". Most mi lesz? Az apa (Szvétek László) a dalkör vezetője és azonnal van megoldási javaslata: a köreikbe be nem illő, züllött "proletárt", aki CSAK fuvolás a városi zenekarban (Fekete Attila), muszáj befogadni - ha a társaságukba nem is, az együttes nélküle, "tenor 1" nélkül nem menne....Mindenki érezheti, hogy most nem élet-halál kérdésről van szó, és azt is sejtheti, hogy nem lesz olyan egyszerű az új tagra ráerőltetni a játékszabályokat, sőt nem is sikerül. Később aztán előjön a semmiből (egy képkeretet átszakítva - a rendező ezzel is érezteti a helyzet képtelen valószínűtlenségét)  egy mesebeli herceg (Geiger Lajos), aki szintén beleszól a történet alakulásába. A részleteket nem árulom el, de nem sokat téved az, aki a lány körül keresi a konfliktushelyzet lényegét - összesen három udvarlóra sikerül egyidejűleg szert tennie.És még van a műben egy párbaj is, amely közben néha beidéződik nekünk az Anyegin is. (Különösen azért, mert Fekete Attilát éppen az Anyegin kapcsán jegyeztem meg magamnak...)

Ez az este elsősorban a címszereplőé, éppen annyira kiemelkedik a társulatból, amennyire más operákban is megszoktuk. A különbség az, hogy ez most egy komikus szerep, bár van olyan fajsúlyú, mint amelyekhez hozzá vagyunk szokva tőle. Sokat van a színen, ha meg nincs, akkor is rendszerint róla beszélnek. Amikor a kvartett többi tagjával énekel, elég rendesen kilóg közülük, jóval erősebb a hangja és nem spórol vele. Ez alkalmanként önmagában komikus hatást kelt, a mű szempontjából hasznos. Remélhetőleg szándékos döntés eredménye. Felszabadultan komédiázik, öltözékével és viselkedésével egy táncdalénekesre emlékeztet leginkább. Jó nézni Attilát, és ha most nem lennék beszorítva mindenféle prózai feladatok közé, akkor csak úgy visszaülnék kétnaponta és megismerkednék a művel jobban. 

Aki a korábbi bejegyzéseimet olvasta opera-témában, az most tudja előre, hogy kit fogok másodikként szóba hozni: Miksch Adriennt, igen. Thekla a darab másik központi szereplője egyébként is, udvarol neki a mesebeli herceg, aztán még a társulat régi tagja (Krey: Szerekován János), sőt a tenor is...Józan lány, benne is van a szövegben, hogy megfontolja, milyen döntéseket hoz. Azt látjuk, hogy Kreytől idegenkedik, a tenor ugyan felkelti az érdeklődését, de (a szó szoros értelmében) büdös neki, fintorog, ha a közelébe jön. De a kettő között benne lát nagyobb perspektívát, hozzá csapódna inkább. Ennél is jobb választásnak tűnik az ismeretlen herceg, aki ugyan annyira nem idealizált, nem varázslatos, mint amilyennek nem is olyan régen egy másik herceget láttunk (a Csillagóra gálán), köszönhető e jelmeztervezőnek és a rendezői instrukcióknak. Geiger Lajos adottságainál fogva 3 perc alatt képes lenne egy hasonlóan "jó kiállású" herceggé változni. De a koncepció alapján egy átlagos, nem különösebben izgalmas herceget látunk, aki ugyan vonzódik a lányhoz, de annyira nem lesz ellenállhatatlan, hogy Thekla hosszú távon is viszonyt folytasson vele. Józanul felméri, hogy ebből házasság nem lehet, és leállítja magát és a mégoly kellemes együttlétek sorát. Miksch Adrienn engem tavaly erősen megfogott  háromszor egymás után is Grófnéként (a Figaróban), majd nem sokkal később Idegen hercegnőként is (a Ruszalkában). Most ismét új színeket mutat magából. Az ő alakja talán kissé kevésbé nevetséges, érzékeljük valódi érzelmeit az őt körülvevő férfiak iránt. Emlékezetes a búcsú-kettős, amelyben van némi tragikum is. Kicsit (de csak kicsit) megszerette a herceget és válni kell mégis. Ezen a ponton éreztem azt, hogy a rendezői koncepció áldozata lesz ez a jelenet, hiszen ha a szerelem nincs komolyan véve, akkor kevésbé érezzük lényegesnek a szakítást. Lehetséges, hogy mégis ez, ahogy most látjuk van közelebb a való élethez. (Első hallásra a zenében itt többet éreztem, bár más vígoperákban is gyakori az, hogy egy-egy pillanatra mintha komolyan viselkedne egy fontos szereplő...) Ha józanul vizsgálgatjuk a történetet, a humor mögött ott a szörnyű valóság: Thekla számára nincs alkalmas férfi - egy sem - az egész felhozatalban. Egy sincs. 

Farkasréti Máriának írhatott volna hosszabb szerepet Dohnányi, ha ismeri, lehet, hogy megtette volna. A darab kezdő kettőse így is az egyik legjobb jelenet. A kvartett tagjai közül a leghálásabb szerep Szerekován Jánosé, a háttérbe szorult és hiába vágyakozó udvarló szerepében. Erősen karikírozza kétségbeesését, sajnáljuk, de egyben ki is nevetjük, ahogy vágyakozik Thekla után, akinél ő csak kényszermegoldásként jöhetne szóba. Szerekován Jánoshoz eddig viszonylag keveset volt szerencsém (mintha leginkább Szegeden énekelt volna), de ez a szerep kétségtelenül olyan, amelyik után őt is meg lehet jegyezni. Szvétek Lászlót viszont sokat láttam-hallottam, legutóbb A csengő egyik főszerepében. Talán sok is volt neki két ekkora szerep egy héten belül, nem kis nyomás nehezedett rá. Az előadáson ebből semmi nem látszik, táncos-komikusra emlékeztető virtuozitással mozog. Pomádés emlékképeim is előjöttek egy-egy mozzanat kapcsán, mintha onnan is mentett volna át egy-egy gesztust. A kvartett-maradvány harmadik tagja (Wolke), Kiss András kevésbé használ széles gesztusokat, nem hajlamos a túlzásokra sem. Ennek egyik oka a darabban is keresendő, neki semmi különleges magánéleti szálat nem találtak ki, pusztán ő az, akivel néhány párbeszédet le lehet folytatni. A másik oka lehet az énekes fiatal kora is, vagy alkata, mindenesetre amikor a másik két társát kicsit soknak éreztem, nem jött rosszul Kiss András mértéktartása. Ő is ismerős volt a Ruszalkából, amelyben énekesi kvalitásai ennél is jobban érvényesültek. (Amikor azt néztem, még a Ruszalka is új volt, tehát mindkétszer idegen mű hallgatása közben találkoztam az előadóval.) Az ő esetében az volt a benyomásom, hogy még sokat fog alakulni, valószínűleg a negyedik előadáson már ő is kevésbé lesz visszafogott. 

A darab végén lévő párbaj-jelenetet ketten konferálják, Molnár Zsolt és Csiki Gábor. Utóbbi énekes eddig jellemzően az Operaház kórusában lépett fel, de mindig magára vonta a figyelmünket és most örültünk, hogy ismét kapott egy szóló-szerepet. Ez a néhány villanás is hálás, emlékezetes, különösen, mivel a végén van a műnek.

A zenekar valós teljesítményét így, hogy a művet nem ismertem, nem volt összehasonlítási alapom, nem tudom reálisan megítélni. (Egyébként is színházi szempontból írom a blogot, nem tudok állást foglalni a magas C-k és egyebek kiéneklésével vagy elbénázásával kapcsolatban sem...) Én azt éreztem, hogy rendben van, amit hallok és ha nem készülnék most - két hónapja - a Don Carlos többszöri megtekintésére, akkor most A tenorra fordítanám az időm és rendszeresen visszaülnék. Mivel az előadásból készül felvétel, rendszeresen műsoron lesz a következő évadokban, visszatérek a témához jövőre.

Aki érez magában csak egy kis minimális nyitottságot, adjon esélyt az előadásnak, nézze meg. Az életét nem fogja megváltoztatni, de egy kellemes estéje azért lesz. És az sem kevés.

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: Opera Fekete Attila Szvétek László Geiger Lajos Farkasréti Mária Almási-Tóth András Miksch Adrienn Csiki Gábor Kiss András A tenor Szerekován János Vajda Gergely

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr16698715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása