"Míg azt hiszed ez a legalja, még van lefelé." - jutott eszembe péntek este az előadásra menet Krisztik Csaba mondata a szerdán megtekintett Lear-ből. Már akkor kezdtem megbetegedni, de ehhez a pénteki állapotomhoz képest még másnap a Máté passión is egész tűrhetően voltam. Nem annyira jó ötlet lázasan színházba menni, de mit tehettem, ha egyszer ezen a napon volt az operavizsga. ((Persze, amikor jól vagyunk, sose gondolunk arra, mennyire kedvező állapot ez, az ember mindig csak a hiányt veszi észre, ami meg épp rendben van, annak nem örül eléggé. Az utóbbi egy hónapom többszörösen is felhívta a figyelmemet erre, hogy még időben értékelni kell a körülöttem lévő jó dolgokat, mielőtt még végleg eltűnnek és nem kevesellni azt, ami jut.))
Ez az előadás a januárom egyik fénypontja volt. Almási-Tóth András és új csapata, az idén elsőéves hallgatók teljes mértékben beigazolták, hogy érdemes volt miattuk az esőben oda- és visszavonszolódni. Az előadás időtartamára egészen helyrejöttem és sikerült teljes mértékben a műre koncentrálni.
Almási-Tóth András operavizsgáinak legfőbb sajátossága a játékos kísérletezés. Még véletlenül sem választ ki egy közismert operát, vagy operarészletet, bár feltehetően tisztában van, hogy a hallgatói valószínűleg a szokványos operarendezések világába kerülnek majd be. Ha szerencséjük van, beállhatnak az régi repertoárelőadások kisebb, majd később nagyobb szerepeibe. A rendezőt ennél sokkal jobban vonzza a játék, rendre mutat be régi szerzőktől új műveket, mégpedig azáltal, hogy egy szerzőtől több részletet összedolgoz. Tavaly Mozart volt a forrás, most Rossini. Nem valamiféle rosszul értelmezett hamis kegyelettel fordul a régen halott és azóta már legendává vált alkotókhoz, hanem éppen úgy, mintha kortárs szerzők lennének. (Sőt, a helyzete ennél jobb, a halott szerző már nem tiltakozhat műveinek átalakítása ellen.) Ez a játékosság kihat az egész előadásra, feltétlenül évezetessé teszi a nézést és talán a szereplést is.
Ráadásul: "hozott anyagból dolgozik". Ahogy Mozart is az énekesekre írta a szerepet, a rendező éppígy figyelembe vette a hallgatók hangi adottságait és alkatát amikor a darab szerepeit kitalálta . Ez részben a siker záloga is, hiszen mindenki azon képességeit tudja megmutatni, amelyekkel rendelkezik.
Nagyon figyel arra, hogy mindenkinek jusson olyan ária, amely által kizárólagos figyelmet kaphat, azaz valóban funkcionáljon vizsgaként is az előadás.
Rossini három kevéssé ismert operájából áll össze a darab. Olasz nyelven énekelnek, felirat pedig nincs. Valószínűsítem, hogy Almási-Tóth András nem feltételezi sem azt, hogy a jórészt a Zeneakadémiához kötődő, nagyrészt szakmabeliekből álló közönség annyira értene olaszul, hogy nem igényelné a fordítást, sőt valószínűleg azt sem, hogy minden növendéke valóban érthető is lesz. (De vannak olyanok, akik tényleg azok, az előadás elején Tatai Nóra és Gaál Csaba kettőse például szóról szóra is átjön.) Feliratozásra technikai lehetőség adott a Solti teremben, így ennek elmaradása egyértelműen rendezői döntés eredménye. De miért? Almási-Tóth András a történetet gesztusok által meséli el, az énekelt szöveg konkrét jelentését nem tartja lényegesnek. Rossini operáinak librettóiban van épp elég klisé, ismétlődés. Egy kaptafára készültek, hogy igazodjanak a kor elvárásaihoz, amikor még tömegeket érdekelt az opera műfaja. Ezzel von párhuzamot, amikor ugyanezeket a sajátosságokat ismeri fel a tévé-sorozatokban. A különbség végtére is nem nagy, pusztán a környezet változott meg, az emberi kapcsolatok jellege nem. Ebből a felismerésből születhetett meg a "Photoshop-sorozat" 126. része, végig Rossini zenére.
Az előadás elején pillanatok alatt tévé-stúdióvá válik a Solti terem, a gyártásvezető (Ihring Anna) megjelenésével azonnal átérezzük, hogy élő adásban vagyunk. Ezt a vonalat annyira nem erőltetik, nem kapunk később felszólítást sem tapsra, sem nevetésre - a közönség egészen spontán viselkedhet. A gyártásvezető áriája után bemutatják a szereplőket, akik sorra ki is jönnek, sőt a nevüket egy plazmatévére ki is vetítik. Ha visszagondolunk, nem bonyolultabbak a viszonyaik, mint egy átlagos operában vagy sorozatban, de első pillantásra túlságosan zavarosnak tűnnek. Ahogy halad a történet és össze-vissza bonyolódnak a szerelmi szálak, úgy kezdünk ráérezni az ízére. Akár függővé is válnék egy ilyen sorozattól.
Az előadás végig következetesen hasznosítja a fotóstúdió helyszínt, több ária is elhangzik pózolás közben. A legemlékezetesebb kétségtelenül az Isabelláról (Ruszó Alexandra) készülő videó, amelynek elkészülte közben látjuk a technikai trükköket, sőt a készítéssel párhuzamosan már a kiváltott hatást is. Hasonlóan jó ötlet Tatai Nóra (Giulia 1.) és az ígéretes tenoristának induló Zuo You (Dorvil) kettőse után a facebook posztok kiírása a plazmatévére, amelyekben Giulia lelkiállapota kivetül. (Feeling loved by Dorvil, majd: feeling lonely at LucillArt Studio.) "Love is hard" - igen, ez jön le az áriákból is és az eljátszott szituációból is.
Úgy néz ki, hogy most is a női hallgatók vannak túlsúlyban az opera tanszakon, ha nem is annyira, mint a korábbi években, amikor egyáltalán nem voltak férfiak. Most is szükség van vendégekre. Utóbbiak is nagy játékkedvvel vesznek részt a produkcióban. Gaál Csabát már említettem, akit erősen megkedveltem Papagénóként. Most is jó énekesi és színészi teljesítményt nyújt a stúdió mindeneseként. Zűrös alak valóban, élvezettel bonyolítja Isabella kiközvetítését Musztafának, a török multimilliárdosnak. Utóbbi szerepben Ambrus Ákos látnivaló élvezettel van jelen. Mintha ez a szerep testhezállóbb lenne neki, mint az a legutóbbi a Lukrécia meggyalázásában. A harmadik vendég Erdős Attila, aki még csak BA-hallgató. Életművész-nőcsábász szerepében igazán jó színész, bár a hangja nem tűnik (még) különösebben erősnek. Nem hagy így sem hiányérzetet, élvezzük a játékát.
A két férfi-növendék (Kristofori Ferenc, Czikora I. László) eléggé hasonló alkatú és szerepeik sem különböznek túlságosan. Állítólag a férfi hangok később érnek, viszont hosszabb ideig tartanak. Ha ez igaz, akkor még van bőven idejük a megmutatkozásra.
A csapatban a női vonal az erősebb, úgy néz ki, hogy minőségi és mennyiségi túlsúlyban is vannak. Ennyire sok hallgatónak külön feladat nem is juthatott, így az egyik női főszerepen (Giulia) hárman is osztoznak. A szerepet persze egészen egyenletesen nem lehet elosztani, de majd egy későbbi vizsgánál biztos kiegyensúlyozódnak a dolgok. Nekem közülük a legjobban a már említett Tatai Nóra tetszett, de Vida Anikónak is jutott egy "ütős" jelenet. Jörös Andrea mostohább sorsra jutott. Domináns a Csóka Anita által játszott főszerkesztő és az általa ostromolt popsztár (Sárközi Xénia) mellékszála is. A fotózási jelenetet is kitöltik tartalommal, abból is több lesz üres pózolásnál. A stúdió tulajdonosaként fellépő Lusine Sahakyan néma jeleneteiben és énekes megszólalásaiban egyaránt emlékezetes.
Ugyan ha jól megvizsgálnánk a történetet, elég kiábrándító tanulságokat vonhatnánk le az emberi természetről, ahogy más operák is kiválóan alkalmasak erre a célra. Ugyanakkor az előadás játékossága, humora és így összességében az az életöröm, amely ránk sugárzik, feltétlenül biztató és feltölt minket, nézőket. Talán ebben áll a titok, ezért éreztem kihagyhatatlannak Almási-Tóth András operavizsga-rendezését és már bevéstem jóelőre a június 30-at, amikor az év végi lesz, a Zeneakadémia honlapja szerint még ismeretlen, külső helyszínen...
Szereposztás részletesen:
LUCILLA, a LucillArt fotóstúdió tulajdonosa, szingli LUSINE SAHAKYAN
GIULIA, Lucilla vidéki unokahúga, most költözött a fővárosba, míg nem talál munkát, kisegít a dtúdióban és Lucilla öccsénél, Dormont-nál lakik 1.TATAI NÓRA,2.VIDA ANIKÓ,3.JÖRÖS ANDREA
DORVIL, fotós, Lucilla alkalmazottja, Giulia titkos szerelme ZUO YOU
DORMONT, Lucilla öccse, társtulajdonos, filmes múlttal KRISTOFORI FERENC
LINDORO, Lucilla alkalmazottja, fodrász és sminkes, titokban szerelmes Isabellába CZIKORA I. LÁSZLÓ
ISABELLA, modell, Lucilla kiközvetíti Törökországba Mustafa feleségül akarja venni RUSZÓ ALEXANDRA
MUSTAFA, török multimilliárdos, sok pénzt fizet a közvetítésért Lucillának AMBRUS ÁKOS MV.
TADDEO/GERMANO, Lucilla alkalmazottja, mindenes, zűrös alak, ő intézi a török ügyletet GAÁL CSABA MV.
CORTESE, a Vogue hazai kiadásának főszerkesztője, titokban leszbikus szerelmet táplál Corinna iránt CSÓKA ANITA
CORINNA, popsztár SÁRKÖZI XÉNIA
FOLEVILLE, gyártásvezető IHRING ANNA
BLANSAC, egykori modell, most Lucilla cégének dolgozik,mint tanácsadó, Dorvil készíti el az új portólióját, mert vissza akar térni a modelkedéshez ERDŐS ATTILA MV.