Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) Opera (631) opera (22) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ha nem lennének a könyveim dobozokba súvasztva még mindig, elő tudnám kapni a Schiller kötetemet és pontosan idézném Eboli hercegnő sorait, amelyeket életemben először nagyjából 1986-ban, a Vígszínházban hallottam, Hernádi Judit szájából. Az Eboli-Carlos jelenet az, amely máig megmaradt.Most sem egészen véletlen, hogy épp ez jutott eszembe...

Azóta viszonylag kevésszer találkoztam Schiller drámájával, bár a Bárka előadása akár meg is említődhet, amelyben a herceget Makranczi Zalán játszta, óriási energiákkal, az Alföldi Róbert által megálmodott torony-díszletre le-fölszaladva... Annál többször láttam viszont az elmúlt húsz évben Mikó András rendezését, jellemzően az Operaházban, Forray Gábor impozáns díszletében és Márk Tivadar valóban káprázatos jelmezeiben. Utóbbiak értéke vitathatatlan, és ugyan a tegnapi Don Carloson is az volt az alapgondolatom, hogy ÚJRA KELLENE RENDEZTETNI MÁR, mégpedig sürgősen ezt az operát, de ezek a jelmezek akár meg is maradhatnának....Nem a korhű jelmezek építik ki a falat a nézők és a színpad között.

Mielőtt ezt az egyértelmű álláspontomat a lehetőség szerint röviden kifejtem, leszögeznék két dolgot:

A tegnapi előadás kifejezetten nagy közönségsiker volt. Feltehetően az Erkel látogatóinak jelentős része most találkozott a művel először, vagy legalábbis nem túl sok előadás ismeretében ült be.Az opera zenéje annyira gyönyörű, a történet pedig elég drámai, hogy első találkozásra valószínűleg nagyobb hatást kelt. Egyébként pedig vannak olyan opera-nézők a törzsközönség körében is, akiknek csak egy szempont létezik: ki hogyan énekli el az áriákat, őket kevésbé zavarja a rendezés. Sajnos én Kovalikhoz szoktam egykoron. Nála minden mondatnak jelentése is volt, tehát már vannak igényeim...

További súlyosbító tényező, hogy július közepe óta elég sok youtube-felvételt néztem éppen erre a Don Carlos sorozatra készülve, sőt találtam nem egy szinte tökéletes felvételt is, amely zeneileg ÉS színházilag egyszerre tűnik jónak. Éppen azért, mert ennyire vártam és több mint két hónapon át átlag naponta egyszer meghallgattam az operát, talán még több bajom volt a rendezéssel, mint a korábbi években. 

Most ehhez a problémához az a tudat is hozzájárult, hogy a szereplők között több is akad, akik méltó helyzetben - ha kapnak támpontokat - hitelesen képesek a színpadon jelen lenni, most viszont azt éreztem, hogy ebben a rendezésben képtelenek voltak egymással kapcsolatot találni és teremteni. Szinte végig mindenki monologizált, az volt a benyomásom. (Ez egyedül az áriáknál volt kevésbé zavaró, ki hinné.)

Ez a kapcsolat-nélküliség, az emberek magányra és szeretet nélküli életre utaltsága a mű alapján lehetne koncepció is, de itt nem erről volt szó. Az énekesek rendszerint kis terpeszben megálltak a rivalda előtt és elénekelték a számaikat. Arra is volt példa, hogy a Héja Domonkos által vezényelt együttes időlegesen elnyomta egyiküket-másikukat, de nem ez volt a jellemző.

Nemrég volt az Operában a Szabadság Gála, amelyen Kálmándi Mihály koncertszerűen volt Posa márki, Furlanetto és Bezala oldalán. Mindkét jelenetben nagyjából 5-5 percen belül megszülettek a figurák, élt a színpad és csodát láttunk. A tegnapi előadáson csak nagynéha éreztem azt, hogy a darabot szinte szétvető szenvedélyek és fájdalmak kicsit is valódinak tűntek. 

A rendezés lehet, hogy egykor még árnyaltabb volt, de mostanára egészen kiüresedett. (Az is kérdés, hogy hány színpadi próbával kellett beállni az előadásra...) Ma egész nap nyomasztott még a tegnapi előadás emléke, és arra jutottam, hogy az énekesek pontosan úgy jártak, mintha a rúdugróknak rúd nélkül kellene ugraniuk...Számítana a rendezés, de legalább az, hogy ne legyenek úgy beállítva, amely helyzetben szinte lehetetlen kapcsolatot teremteni a partnerrel. (Még mindig kísért a tavalyi Kékszakállú emléke, és nyugtázom, hogy legalább függöny nem volt, amelyet át kellett volna énekelni...) 

Az általam egyik legjobban várt jelenetben Rácz István (Fülöp) és Gábor Géza (Főinkvizitor) a  (kb) tíz méter hosszúságú asztal két végén foglal helyet. Már megvan kezdésnek az a mínusz, hogy a szerep szerint az inkvizitor vak és kilencven éves, szemkontaktus kiépítéséről tehát szó sem lehet. De az, hogy egy király a legbensőbb titkait lényegében gyónási helyzetben ilyen messziről üvöltse a pap fülébe, még tovább nehezíti az énekesek helyzetét. Végignéztem ebből a jelenetből nem keveset korábban. Senki nem talált ki hozzá rendkívüli dolgokat, de egy valódi beszélgetést láthattunk mindig. (Nem sorolok fel énekeseket, nézzetek rá a youtube-ra és ott van egy halom inkvizitor és Fülöp kettős.) Láthatnánk itt is, az Erkel óriási színpadának egy szögletében két embert, egymáshoz közel, intim beszélgetésben. Van helyette egy inkvizitor, aki szinte nem is ember a jelenet elején, maga az elvont eszme, fehér ruhája és sminkje ezt kiemeli, hiszen mindenki más feketében van. Csak amikor Posára kerül a sor a beszélgetés során, és átveszi a számonkérő szerepkört, akkor elevenedik meg. Ez még rendben is lenne, de a baj ott van, hogy Fülöp lehet, hogy sosem látta benne az embert, mert nem viszonyul hozzá sehogy. Az sem volt hatalmas ötlet, hogy két  idősebb ember támogatja a szemmel láthatóan nagyon fiatalos inkvizitort. Ha a színpadi hitelesség és az életkorok számításba estek volna, nyilván az lett volna magától értetődő, hogy a két énekes cserél és Gábor Géza lehetett volna Fülöp, aki Szegeden már játszotta is a szerepet. Az előadás hangfelvétele és az elmúlt nyolc év más előadásai engem feltétlenül meggyőztek arról, hogy az nekivaló szerep. (Ha egy ilyen leosztás megtörténne, és a korkülönbség csökkenhetne a királyné és férje között, akkor a darab konfliktusa nem egyszerűsödne le arra, hogy egy fiatalabb nőnek kellemetlenebb egy idősebb férfihoz hozzámennie. Magam elé képzeltem egy Don Carlost, ahol éles a generációs ellentét és Fülöp nem nyavalyásabb férfi, mint a fia, pusztán egy MÁSIK férfi, nem pedig az, akibe Erzsébet beleszeretett. Ez izgalmasabb lehetne.)

A díszlet intim tereket nem biztosít, amely értelmezhető persze úgy, hogy ebben a közegben nincs is lehetőség magánéletre, de az előadás jelentős részét alkotó kettős-hármas jelenetek hiteles beállítása nemigen történhet meg benne. Egy üres tér ez, fallal.

A tablóképek sorát látjuk, roppant statikus az egész előadás. A lányom, aki tíz éve volt először az Erkelben és túl van a Parsifálon és a Ringen is, nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy élete legunalmasabb előadása volt a tegnapi és még az A walkür is érdekesebb volt akkor, amikor az első részt két órán keresztül állva és felirat nélkül nézte a MüPá-ban...Ez a statikusság nyilván azoknak nem zavaró egyedül, akik az énekesi teljesítményekre kihegyezve ültek ott és számukra persze az is izgalmas önmagában, hogy ki mit tud és mit nem tud kiénekelni.

Az énekeseknek nem biztos, hogy optimális az, hogy egy héten belül három előadás volt és az utolsó óta csak egy szünnap telt el. A címszereplőn (Kiss B. Attila) éreztem a fáradás nyomait, de engem elsősorban vele kapcsolatban a szenvedélyesség hiánya zavart. Kevés ilyen operahős van, mint éppen ez a herceg, aki a darab első pillanatától a végéig ezer százalékon izzik és küzd a megoldhatatlan helyzetében. Kiss B. Attilán azt éreztem, hogy az ő Carlosának csupán nagyon kellemetlen, hogy a menyasszonyát az apja vette el, nem pedig kétségbeejtő, tűrhetetlen és elviselhetetlen a szerelmi vágyódás valaki iránt, aki tiltott számára és akivel az udvari etikettnek köszönhetően még csak nem is találkozhat. Nem ütött át az elementáris hiányérzet, amely nekem a Don Carlos szinonímája. Nagyon hiányzott a tűz is, amelyhez egy korábbi hangfelvétel Kelen Péterrel (Tokody Ilonával és a négy éve sajnálatosan meghalt Polgár Lászlóval) hozzászoktatott. 

A királyné szerepében Sümegi Esztert láthattuk. Az énekesnő kevésbé szenvedte meg a statikus rendezést, alakítása egyébként is a visszafojtott fájdalomra épült. A két szereplő közül ő az, aki tudomásul veszi a boldogtalanságot, nem lázad, hanem egyszerűen a kötelességteljesítést választja kiútként. Ez az, amire Don Carlos képtelen rávenni magát, egészen a mű végéig. Sümegi Eszter teljesítményét éppúgy másokéhoz kellett hasonlítanom, ha már Don Carlos túladagolás áldozatává váltam. Azt kellett megállapítanom, hogy kiváló formában volt és erősre sikerült az alakítása. A belső dráma talán kevésbé jött át, de ezt a Don Carlost látva, megértjük. Miután nem érzékeltük, hogy a két szereplő között erős a kapcsolat, annak sem lett igazán tétje, hogy ez felbomlott. Ennyi az egész baj, amely a rendezői megoldatlanságokból következik.

Kálmándi Mihály Molnár Leventétől megörökölte ezt a három előadást is, így Sümegi Eszterrel és Kiss B. Attilával együtt most még három esélyt kapnak. Posa márki igazán jó szerep, ő az előadás motorja, ő az,aki csupa jószándéktól vezérelve romba dönti barátja életét, pontosabban a katasztrofális helyzetű hercegnek mindenféle húzásaival megadja a kegyelemdöfést. (Ez Schiller megoldása, nem a rendező nyakába varrnám ezt is.) Mint említettem, Kálmándi két hete kiváló volt, most annál halványabb, de ebben a rendezésben erősen kérdéses, hogy igazán várhatnánk-e tőle többet. Átéli a szerepet, de ő is magányos, nem hihető sem a barátsága Carlossal, sem az, hogy Fülöp akármilyen különleges embert látna benne...

Rácz István Fülöpként nem rossz, de a várakozásaimnak nem is felel meg, nem hatott rám a híres ária, a szívet tépő sorokkal, amelyet száznál többször hallgattam a nyáron és mindig kikészített. "Sohasem szeretett, nem, szíve idegen volt..."- nem éreztem, hogy annyira mélyen megrázná a helyzet a királyt. A feleségével kapcsolatban csak a sértett hiúság szólal meg belőle minden helyzetben.(Most nem térek rá ki, de a történet is jó példa arra, hogy egy súlyosan sérült lélek mennyi kárt okozhat maga körül. Fülöp fia menyasszonyát és barátját is elveszi, sőt még Ebolit is elcsábítja, aki Carlosba szerelmes...)

Egészen kis szerepekben nagyon szépen szólt mind Cserhalmi Ferenc (Egy szerzetes, V. Károly), Boncsér Gergely (Lerma), Simon Krisztina (Tebaldo), mennyei hangként pedig valóban az volt Rőser Orsolya Hajnalka

Akit nem említettem eddig, az Gál Erika, aki Ebolit énekelt pénteken.Ő, aki júniusban egészen elvarázsolt Erda alakításával, amelyre a revelatív szó talán illik. A nemzetközi mezőnyben emelkedett ki a körülötte lévők közül és hagyott maga után máig maradandó hatást. Csak annyit mondhatok, hogy a tegnapi előadás NEKEM Gál Erika Ebolijáról szólt. Ennek egyik praktikus oka persze az, hogy neki jutnak szólók is, amelyeknél kisebb jelentősége van a rendezésnek, nem merül fel a kapcsolatnélküliség kérdése. Neki elhisszük, hogy szerelmes és szerelmesként az első reakciója - eléggé el nem ítélhető, de megérthető módon - a bosszú, a csalódás kompenzálására. Elhisszük a felismerést is, amikor meggyőződve a királyné ártatlanságáról bocsánatot kér és később igyekszik menteni a herceget. Sajnálatos, hogy a Don Carlosszal és Posával lebonyolított jelenet nincs jobban kidolgozva, de valahogy így is működik. (Tavaly háromszor láttam hasonlót, mégpedig Létay Kiss Gabriellát A trubadúrban, ahogy hitelessé tette mindkét férfipartnere - hiányzó - jelenlétét.) Összességében: nagyon örültem Gál Erikának, figyelni fogom ezentúl célzottan is.

Az előadásban való globális csalódás ellenére, amint látszik, vannak részerdemények, amelyek akkor is érezhetőek, ha valaki ismeri a darabot. Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy az "ártatlan" mezei nézőkre hatna csak igazán. Én mindenesetre 18 óra múlva már ismét az Erkelben leszek és nézem a félig-meddig új szereposztást, benne Fried Pétert (Fülöpként), Wiedemann Bernadettet (Eboliként) és nagyon nem utolsó sorban Cser Krisztiánt (Főinkvizitorként). Bízom benne, hogy az állandó szereplők kipihenték magukat egy szünnap beiktatása által, és az új beállók is jó formában lesznek.

Címkék: Opera Don Carlos Erkel Színház Boncsér Gergely Cser Krisztián Sümegi Eszter Müpa Gábor Géza Gál Erika Héja Domonkos Kálmándy Mihály Simon Krisztina Kiss B. Attila Cserhalmi Ferenc Rőser Orsolya Hajnalka

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr986715415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benke Péter · http://zene.blog.hu 2015.04.20. 15:26:09

Élvezettel olvastam végig! Gál Erikára kerestem rá, úgy találtam meg ezt a blogot és a posztot. Vele tegnap találkoztam először, Amneris volt, meg a meglátni (meghallani) és ...

MakkZs 2015.04.20. 16:05:55

@Zene Krónikás: Köszönöm szépen az érdeklődést! Gál Erika nagyszerű valóban, kár, hogy egyeztetési okokból nem láthattam Amnerisként.
süti beállítások módosítása