Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

6Szín (54) Aczél András (25) Ajánló (855) Alföldi (88) Almási-Tóth András (52) Ambrus Mária (33) Ascher Tamás (26) Átrium (50) Bakonyi Marcell (25) Balatoni Éva (22) Balczó Péter (39) Balga Gabriella (33) Bálint András (21) Balsai Móni (21) Bányai Kelemen Barna (24) Bán Bálint (26) Baráth Emőke (23) Bátki Fazekas Zoltán (27) Belvárosi Színház (53) Benedek Mari (61) Benkó Bence (20) Bezerédi Zoltán (30) BFZ (34) Boncsér Gergely (44) Borbély Alexandra (25) Börcsök Enikő (27) Bretz Gábor (86) Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar (29) Budaörs (25) Centrál Színház (34) Chován Gábor (20) Csákányi Eszter (22) Cseh Antal (47) Cser Ádám (27) Cser Krisztián (283) Csiki Gábor (34) Csuja Imre (27) Cziegler Balázs (35) Dankó István (32) Debreczeny Csaba (22) Dinyés Dániel (46) Domokos Zsolt (22) Don Giovanni (26) Egri Sándor (23) Elek Ferenc (37) Énekes-portrék (33) Enyvvári Péter (21) Erdős Attila (24) Erkel Színház (148) Évadértékelés (37) Fábián Péter (20) Farkasréti Mária (41) Fekete Attila (46) Fekete Ernő (26) Ficza István (22) Figaro 2.0 (57) Figaro házassága (86) Fischer Ádám (25) Fischer Iván (22) Fodor Beatrix (63) Fodor Gabriella (30) Fodor Tamás (29) Friedenthal Zoltán (20) FÜGE (35) Fullajtár Andrea (35) Gábor Géza (90) Gálffi László (25) Gál Erika (48) Gazsó György (20) Geiger Lajos (46) Gergye Krisztián (20) Göttinger Pál (45) Gyulay Eszter (25) Hábetler András (97) Haja Zsolt (42) Hatszín Teátrum (32) Hegedűs D. Géza (28) Heiter Melinda (29) Herczenik Anna (21) Hernádi Judit (20) Hollerung Gábor (30) Horváth Csaba (31) Horváth István (39) Izsák Lili (24) Jordán Adél (26) Jordán Tamás (24) Jurányi (72) k2 színház (26) Kákonyi Árpád (21) Káldi Kiss András (26) Kálid Artúr (23) Kálmándy Mihály (41) Kálmán Eszter (41) Kálmán Péter (39) Kálnay Zsófia (51) Kamra (39) Karinthy Márton (22) Karinthy Színház (43) Kaszás Gergő (21) Katona (123) Katona László (32) Kékszakállú (67) Kerekes Éva (30) Keresztes Tamás (31) Keszei Bori (48) Kiss András (45) Kiss Péter (20) Kiss Tivadar (24) Kocsár Balázs (26) Kocsis Gergely (37) Kolonits Klára (69) Komlósi Ildikó (45) Köteles Géza (24) Kovácsházi István (22) Kovács István (55) Kovács János (21) Kovács Krisztián (25) Kovács Lehel (21) Kovalik (31) Kováts Adél (26) Kulka János (20) Kun Ágnes Anna (20) Kurta Niké (21) László Boldizsár (26) László Lili (20) László Zsolt (39) Lengyel Benjámin (21) Létay Kiss Gabriella (39) Lovas Rozi (26) Mácsai Pál (22) Makranczi Zalán (32) Marczibányi Tér (24) Máté Gábor (34) Máthé Zsolt (28) Megyesi Schwartz Lúcia (22) Megyesi Zoltán (102) Meláth Andrea (23) Mester Viktória (47) Mészáros Béla (30) Mészáros Blanka (23) Mészáros Máté (20) Miksch Adrienn (45) Miskolc (58) Mohácsi János (32) Molnár Anna (22) Molnár Gusztáv (20) Molnár Levente (29) Molnár Piroska (40) Mucsi Zoltán (45) Müpa (113) Nagypál Gábor (23) Nagy Ervin (22) Nagy Mari (21) Nagy Zsolt (31) Napi ajánló (179) Németh Judit (23) Nemzeti (67) Nézőművészeti Kft (36) Nyári Zoltán (30) Ódry Színpad (67) opera (22) Opera (631) Operakaland (44) Ördögkatlan (22) Örkény Színház (57) Orlai Tibor (96) Ötvös András (21) Őze Áron (26) Palerdi András (43) Pálmai Anna (31) Pálos Hanna (26) Pál András (42) Pasztircsák Polina (33) Pataki Bence (29) Pelsőczy Réka (60) Pesti Színház (21) Pető Kata (29) Pinceszínház (25) Pintér Béla (28) Polgár Csaba (25) Porogi Ádám (26) Purcell Kórus (24) Puskás Tamás (22) Rába Roland (22) Rácz István (23) Rácz Rita (30) Radnóti Színház (53) Rálik Szilvia (23) Rezes Judit (22) Ring (25) Rőser Orsolya Hajnalka (26) Rózsavölgyi Szalon (73) RS9 (26) Rujder Vivien (29) Rusznák András (20) Sáfár Orsolya (29) Sándor Csaba (36) Scherer Péter (34) Schneider Zoltán (30) Schöck Atala (51) Sebestyén Miklós (22) Sodró Eliza (23) Spolarics Andrea (21) Stohl András (31) Súgó (73) Sümegi Eszter (24) Szabóki Tünde (26) Szabó Máté (51) Szacsvay László (23) Szamosi Zsófia (21) Szappanos Tibor (31) Szegedi Csaba (39) Székely Kriszta (27) Szemerédy Károly (22) Szemere Zita (45) Szerekován János (30) SZFE (31) Szikszai Rémusz (24) Szirtes Ági (28) Szkéné (59) Szvétek László (35) Takács Nóra Diána (22) Takátsy Péter (26) Tamási Zoltán (25) Tarnóczi Jakab (20) Tasnádi Bence (34) Thália (99) Thuróczy Szabolcs (26) Török Tamara (27) Ullmann Mónika (21) Ungár Júlia (20) Valló Péter (27) Varga Donát (20) Várhelyi Éva (24) Vashegyi György (34) Vida Péter (22) Vidéki Színházak Fesztiválja (20) Vidnyánszky Attila színész (23) Vígszínház (45) Viktor Balázs (21) Vilmányi Benett Gábor (22) Vizi Dávid (30) Vörös Szilvia (26) Wiedemann Bernadett (43) Wierdl Eszter (24) Zavaros Eszter (38) Zeneakadémia (54) Znamenák István (41) Zsótér Sándor (79) Címkefelhő

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Szeretem Zsótér Sándor rendezéseit és ezt a Vadászt különösen. A decemberiek után (első háromról, második háromról ) megnéztem még ezt a kettőt is. Azért kettőt, mert nem volt több belőle. Mivel az előadás átkerült a Faust-fesztivál apropóján a sokkal intimebb hangulatú Operaházba, kicserélték az egyik főszereplőt (Kovácsházi István helyett két alkalomra Nyári Zoltán lett Max), ezek a változások néhány további megjegyzésre is adnak alkalmat azon túl, hogy megállapítsam: IGEN, érdemes volt ismét eljönni és végignézni. (És legalább ennyi idővel is meg tudom hosszabbítani az előadást, amíg ezt  megírom. Ez is szempont. Az idő persze megállíthatatlan marad, ez elkerülhetetlen. Most különösen gyorsan letelt a 3 óra, talán harmadának sem tűnt, mint a főpróba alatt ugyanez az előadás.) Nem lesz annyira rövid a szöveg (6-7 oldal), bár az előző kettő KIEGÉSZÍTÉSEKÉNT készült, viszont több mint tíz óra felhasználásával - két másik előadás törlése árán.

Még háromféle bevezetés:

Az újranézés veszélyes - legalábbis a második alkalom az. Akkor derül ki rendszerint, hogy az előadást mennyire éltette mindössze az újdonság varázsa, vagy vannak-e olyan értékei, amelyek újra meg újra örömet okoznak a nézőnek. Négy megtekintés fölött viszont már kevesebb csalódás éri azt, aki addig eljutott. Amióta két év óta egy-egy sorozatra teljes egészében vállalkoztam, sokkal jobban megértem azokat, akik kevés előadást rengetegszer akarnak átélni,  vagy egy-két színház/színész teljes műsorát figyelik. Ez is egy járható út, bár csak a mezei nézők kis része választja.

Zsótér Sándornak idén kiemelkedően jó éve volt ( idei másik három rendezése is sikerült: W.S. Othello, Brand, Leander és Lenszirom), és még ehhez utólag hozzá számíthatjuk, hogy színészként is szerepelt a most díjazott Saul fiában. Mindegyik idei rendezése olyan, amelyiket érdemes többször is megnézni,a most már lassan véget érő évad csúcsai közé tartoznak. (Főhet a fejem, hogy melyik Zsótért jelöljem meg majd nemsokára a legjobb rendezésként és melyiket a legjobb előadásként a saját készülő év végi listámon - még jó, hogy külön kezelem a prózát és az operát, így még valahogy megoldom a problémámat.)

A bűvös vadászról a már belinkelt két írásban talán minden fontosat leírtam, amit az előadásról gondolok. (A szerdai nézésnél ösztönösen is ugyanaz a cím jutott eszembe, amelyiket már ellőttem a második alkalommal.) Az előadás koncepciója változatlan, ami más lett: érezhetően kiforrottabb és gördülékenyebb az egész, mintha a résztvevők is még jobban élveznék, hiszen otthonosabban mozognak már benne. A hangsúlyok viszont változnak, óhatatlanul, előadásról előadásra. Ezt nézni élmény, azon kívül, hogy az előadás üzenete is módosulni tud még ugyanannak a nézőnek is. Mindig más részletei nagyítódnak fel, van annyira gazdag, hogy még nyolcadszorra is ad új impulzusokat.

Konkrétan az előadásról:

Alig tapasztaltam korábban hasonlót opera esetén, amikor  a kórus egyének összességeként volt jelen (mindenki saját mozgást és egyedi ruhát is kap), ezt most is nagyon lehetett szeretni. (Vágyat kelt a nézőben, hogy beálljon az össztáncba.) Kicsit sajnáltam a Honvéd Férfikar tagjait, akik pusztán énekesként működtek közre vadász ruhában, talán lett volna nekik is kedvük a tánchoz. (Ha praktikusan gondolkodunk, túl sok tér nem is igen lett volna a színpadon, ahol még több embert mozgathatott  volna a koreográfus, Ladányi Andrea.)

Az életöröm az énekesek megszólalásaiból is sugárzott, Kiss Péter csúfolódó jelenete most is jó kezdés volt, nagy lökést adott az előadásnak, amely nem is veszített a dinamikájából. (Apróság ugyan, de maradjon nyoma: Kiss Péter az előadás első fél órája után nyugodtan elmehetne haza, ahogy hasonló esetben szinte mindenki más megtenné. Nem, megtiszteli a közönséget azzal, hogy megvárja a tapsrendet. Valószínű erre senki nem kötelezi, szép gesztus. És talán azt is jelzi, hogy jól érzi magát a kollégáival a Házban.)

A többi szereplőnek szintén nem volt újdonság az előadás és mivel a korábbi két bejegyzésben említődtek is, akár ennyiben is hagyhatnánk. De mégsem egészen. Nyári Zoltán beállása rájuk is hatással volt. Nézzük:

Rácz Rita (Anci) személyisége a dominánsabb jellegű, így sokadszorra megint világos volt, hogy az ő vidám, könnyed életszemlélete az, amelyik leginkább Max ellenpontja. Minden áriája ugyanazt a magatartást képviseli, amelyik a legvonzóbbnak és legélhetőbbnek is tűnik ebben a közegben. Nem látjuk, hogy a fene nagy vidámságra mi oka lenne, ez egészen rajta múlik. Anci eldönti, hogy jól fogja magát érezni tűzön-vízen keresztül. és lám, működik a szisztéma. Rácz Ritának nagyon való ez a szerep, kellően dinamikus is, viszi magával amikor kell a koszorúslányokat is és rokonára, Ágotára különösen hat. Sikerülnek az áriái is, a közönség pedig tapsol is minden alkalommal (a szerdai közönség sokkal jobban értékelte az előadást, mint a pénteki - érezhető volt a különbség).

Fodor Beatrix Ágotája erős egyéniség (meghagyták az énekesnő saját hajviseletét, amely ezt az üzenetet önmagában is sugározza), de Ancinál visszafogottabb, félénkebb - jobban hajlana az igazodásra. Minden jelenete közös  a két lánynak, és szerencsére kapcsolat is kiépül köztük. Fodor Beatrix minden rezdülésével érezteti, hogy nagyon igyekszik olyanná válni, mint példaképe, csak nem elég bátor. Csodálja, talán kicsit irigyli is Ancit talpraesettségéért, humoráért. Anci viszont szeretetteljes lenézéssel és iróniával figyeli rokonának-barátnőjének próbálkozásait. Az emelvényen például utánozni igyekszik a koszorúslányok mozgását, bár a maga módján, finoman. Mindkét lánynak van olyan jelenete, amelyben a háttér-mozaikhoz tapadnak és egy izmos férfi combját és vállát simogatják. Ez sem egészen véletlen. (A darabban alig érinti meg egyik szereplő a másikat, családtagok, szerelmesek sem, így ezek a mozdulatok még hangsúlyosabbá válnak.)

Ez az Ágota nem különleges, átszellemült lény, de egy olyan hétköznapi lány, akinek minden esélye meg lehetne a boldogságra. Nem akar túl sokat az élettől.  A pénteki előadáson éreztem a legerőteljesebben az összes nyolc alkalom közül, hogy a rendező által megteremtett távolság ellenére, annak ellenére, hogy a menyasszony és a vőlegény sosem érinti meg egymást és még vészhelyzetben sem közelítenek - mégis, Fodor Beatrix pillantásai belekapaszkodnak Maxéba és átjön a szeretet, átjön a törődés és a figyelem. Ez az Ágota olyan, akiért érdemes lenne küzdeni. Fodor Beatrix alakítása is erősíti Nyári Zoltán áriáit, amelyekben utána vágyakozik és kétségbeesik elvesztésének gondolatára.

Fodor Beatrix nagy erőssége nemcsak a színpadi játék, az, hogy mindenre reagál és nincsenek "várom, hogy a másik énekes befejezze az áriát, én pedig elkezdhessem az enyémet" pillanatai, ahogy a hagyományos  előadásokban ez törvényszerű. Emellett nagyon szép és kifejező a hangja, képes ezeket a jó hosszú áriákat is fokozatosan felépíteni, és a végére még ráerősíteni. Pénteken még talán jobban is sikerült mindkettő, mint szerdán - de árnyalatokról beszélünk. A közönség hálás. (Lényegében a rendezés egyedül Max és a lányok áriáit emelte ennyire ki, hogy "jól is tapsolható" legyen.)

Ladányi Andreát nem lehet eléggé méltatni, annyira tökéletesnek érződik minden rezdülése, arckifejezése az ördög minden megtestesülési formájában. Ő az egyetlen olyan szereplő, aki helyettesíthetetlen, aki képes démonikus kisugárzású lenni egyetlen szó nélkül is. Váltogathatjuk a vadászlegényeket, lányokat, erdészeket, remetéket és hercegeket, az előadás többé-kevésbé ugyanaz maradna. Ladányi Andrea nélkül elveszne az ereje. Ő karvalyként, a vadászlegények tükörképeként, a golyóöntési jelenetben pedig különösen képes arra, hogy figyelmünket teljes egészében magára vonja és elvarázsoljon. Elhisszük neki, hogy mindenkit képes rettegésben tartani. Kényelmetlenül érezzük magunkat, amikor az előadás végén minket céloz meg puskájával. Ugyan képesek-e lennénk a befolyásának ellene mondani? A művész törékenysége is erőt, határozottságot sugárzik - éppen azt, ami hiányzik Maxból, és amilyenné csak szeretne válni Kaspar, aki azért nem lehet ilyen, mert mindig a könnyebb utat keresi.

Érdekes és nagyon látványos kép, amint az utolsó jelenetben a díszlet egy hatalmas esküvői tortává változik - az istent jelképező remete és az ördög lesz a menyasszony - vőlegény rajta. Ez utal az egy évvel elhalasztott esküvőre, ugyanakkor talán (!) a világban jelenlévő túlvilági erők szabályozhatóságára, összehangolhatóságára is.

Amikor Ladányi Andrea színpadon van, nemigen lehet másra ránézni, ő a legszuggesztívebb. Az is eszembe jutott, hogy miért van annyira keveset szem előtt a művész, hogy lehetséges, hogy Zsótér korábbi rendezése (Az öreg hölgy látogatása) óta, amelyben óriási szakmai sikert aratott prózai szerepben, alig hallani fellépéseiről. Rajta kívül idén hasonló élményt egy másik táncossal is átéltem, hogy erősebbnek bizonyult a jelenléte a vele fellépő - egyébként nagyszerű - énekeseknél. Még mindig ellenállok a balett-repertoárnak ennek ellenére...

Haja Zsolt most is operett-herceg, a rendezői szándék szerint  ő sem kapcsolódik szervesen a közösséghez. Teljesen tájékozatlan, nem ismeri a saját embereit, de az emberi természetet sem, meggondolatlanul ítélkezik. A hatalom, a politikai elit már csak ilyen, elhisszük. De milyen szerencse, hogy amikor deus ex machina jelleggel jön a Remete, a döntése előtt azért fejet hajt.

Az énekes nem unatkozik mostanában, Valentin volt a Faustban, illetve ma Don Giovanniként fog - remélhetőleg - tündökölni Miskolcon, abban a Szabó Máté-rendezésben, amelyiket Pilzenbe visznek vendégjátékra júliusban. Ha most nem ezt írnám, akkor éppen mennék őt két epizódszerep után ismét jelentős és bevált főszerepében megnézni, ahogy azt terveztem már egy ideje. Sajnálom, hogy tegnap elúsztam és nem maradt bennem energia az utazáshoz, mert megérdemelne több figyelmet ő is. Mindkét friss szerepben jó formát mutatott és ha nem lúgozta ki az ingázás a két színház között, akkor biztosan ilyen is marad ma estére is.

Rácz István főerdésze néhány erős vonásból áll, nehéz lenne túlbeszélni. Embersége a domináns, ő lenne az, aki bízik Maxban, kiválasztotta utódjának és lánya férjének. Alakításának - talán félig civil? - pillanata fogott meg a legjobban, az, ahogy Berczelly Istvánt nézi. Az előadásban inkább a félelem, a harag, a gyűlölet érzései fejeződnek ki. A szeretet sokkal halványabban van jelen. Ebben, ahogy a basszista nézte az idősebb kollégáját (akár szerepben, akár azon kívül) valami többletet láttam szerdán, talán valami szeretetteljes csodálat-félét is.

Különösen szerdán, de valamivel kisebb mértékben pénteken is, Berczelly István jelenléte beragyogta az előadást. Betöltötte a 76. évét, 1970 óta énekel az Operaházban. Nagy főszerepekben ismertem meg először a nyolcvanas évek közepén, amióta először elkezdtem nézni. Szólója szerepben is békét és nyugalmat sugároz, visszaállítja a felbolydult világrendet, ugyanakkor, ha a szopránoknak nem is, de a jelenlévő basszistáknak (amilyen Rácz István és Cser Krisztián) élő példa arra, hogy van remény, van idő - hosszú ideig sikeresen lehet ezen a pályán megmaradni. Belőlük is lehet még Remete harminc-negyven év múlva. A közönség különösen értékelte ezt a szólót, valószínűleg kevésbé a nevet, mint a teljesítményt.

Mielőtt a két főszereplőre is rátérnénk végezetül, legyen szó a közönségről is. A közönség igen nagy mértékben állt - a földszinten mindenképp - külföldiekből. Jól viselték magukat, a tegnapi mobilok hangosabb részeknél szólaltak meg. A szerdaiak lelkesebbek voltak, a tegnapiak viszont egyenként nem akartak tapsolni a fellépőknek.

Éppen a külföldi nézők folyamatosan jelentős arányára tekintettel, MUSZÁJ lenne, hogy a darab követése szempontjából nem elhanyagolható prózai részek fordítását is kivetítsék. Ez nem tűnik megoldhatatlan feladatnak. Akik úgy ültek be, hogy nem készültek fel a cselekményből - és nem kevesen vannak így -, azok még inkább feszengenek és később, mivel nem pontosan értették a darabot, az áriák is kevésbé hatnak rájuk. Ehhez képest elég kulturáltan tűrték a prózai részek alatti unatkozást.

Utóbbiaknak továbbra sem örültem, ez nem változott december óta. Jobban jártunk volna recitativókkal, mind. Annyira jól esne, ha nem kellene leírnom megint, de még mindig hiányolom azt a szakembert, aki az énekeseket rendesen felkészíti a prózai szövegek szép kiejtésére, érthető, természetes elmondására. Majdnem minden szereplőnek probléma a szöveg tiszta ejtése, miközben a nehéz áriákat könnyed fölényességgel éneklik el. Ehhez még helyet sem feltétlenül kellene biztosítani a Házban, mindössze fizetni kellene a prózai szövegeket is mondó énekesek beszédóráit akárhol máshol.

És most végezetül jöjjenek a főszereplők:

A korábbi beszámolóimat olvasva látható, hogy a két vadászlegény közti erőviszonyok korábban is változtak: volt előadás, amelyikben Max, a lúzer , másokban pedig az ördöggel cimboráló Kaspar a hangsúlyosabb. A két szerep megformálóin múlik, hogy miként töltik ki a rendező által biztosított kereteket.

A szerdai előadáson nem volt kétséges, hogy a dramaturgiailag is a cselekmény motorjának számító Kaspar energiái domináltak. Cser Krisztián szerepformálásának megfelelő íve van. Eleinte egy magabiztos, nyegle, fésületlen figurát látunk, aki sárgás-pirosas, lángnyelveket ( nyilván áttételesen a pokol rá váró tüzét) idéző pólót hord és ezáltal a leginkább elüt a tömegtől. (Vetélytársának fehér inge is kitűnik, de mindenki más sötét színekben illetve dominánsan kékben van.) A szeme sem áll jól. Az első megszólalásai, pimasz megjegyzései azonnal hitelessé teszik a fővadász (ezúttal Rácz István) ellenszenvét. Ezt a Kaspart mintha eleinte csak felületesen érdekelné, hogy mi van társa balszerencséje mögött, aki most sem nyert a lövészversenyen. Kárörvendő, fölényeskedő, de semmi több.  A nézők külön-külön eldönthetik, hogy vajon maga Kaspar oka lehet-e Max kudarcának. (Ez a spiritualitáshoz való viszonyunkon nagyban múlik, hogy ki milyen választ ad erre.) Megbabonázta volna? Csak később tudjuk meg, hogy mégsem Max van itt nehezebb helyzetben, és a történet igazi vesztese sem ő lesz, hanem éppen Kaspar, aki évekkel korábban szövetséget kötött az ördöggel és szorult helyzetében kárpótlás-zsákmányt ajánl fel neki társa személyében. Neki az élete a tét, nem pusztán az, hogy megkap-e egy állást vagy sem.

Kifejezetten jól esett látni Kaspar ijedtségének és a feszültségnek fokozódását, azt, hogy egy folyamatnak vagyunk a tanúi. (Persze értelmezhető lett volna az egész úgy is, hogy a vadászlegény már a kezdés időpontjában pánikban van, de ez így, ahogy történt talán mégis érdekesebb.)

Abban is biztosak lehetünk, hogy Kaspart ugyan fűti a bosszúvágy az elszeretett lányért, Ágotáért (Fodor Beatrix), de önmagában is élvezi a gyengébb vetélytárs kínzását és valószínűleg az ördöggel való együttműködés sincs ellenére. Sajnálni nem sajnáljuk, mert nem válik szimpatikussá, hiszen elárulja a benne valamennyire mégis megbízó vadásztársát. (Korábban Dante se nagyon szerette az efféle húzásokat, Zsótér sem akarja, hogy Kasparnak drukkoljunk). A golyóöntés jelenetében érezzük rajta a félelmet, amely sokkal intenzívebben ragadja meg, mint Maxot, akinek pedig ez az első találkozása a gonosszal. De úgy tűnik, neki védelmet ad, hogy nincsenek közös hullámhosszon. (Már ebben a jelenetben utal a rendező arra, hogy Kaspart viszi el az ördög, együtt emelkednek magasba.) Valószínűleg ő a jobb lövő, mert másként nem lenne első vadászlegény. (De lehet, hogy ez is csak a korábban öntött bűvös golyók eredménye?) Nem csoda, hogy rossz néven veszi, ha a hierarchiában utána következőt akarják erdésznek kinevezni. Legalább látjuk, hogy van oka a benne forrongó indulatoknak, amelyek valóban egész lelkét átitatják. Mélyről jön végső átka is, ugyan az a keserűség fejeződik ki Cser Krisztián alakításában, mint amit a Rajna óriásaként márciusban már többször is megszólaltatott. Csak most a rendezés segíti az énekest a szerep megformálásában, nem gátolja - ez a különbség azért sokat számít.

Hatásos Kaspar utolsó pár pillanata, nagy formátumú személyiségre vall, hogy meg meri átkozni az istent és az ördögöt is halálos óráján. Ugyan a néző szimpátiáját így sem nyeri el, de tiszteletét talán igen. Ezen a ponton érezzük a zenét Wagneréhez a legközelebb. (Mellékes kitérő: a december 18-i Faggatón Halász Péter karmester-főzeneigazgató elmondta, hogy a Bűvöst a Rajna kincse előkészítéseként is kezelték, nemcsak a Faust-tematikába illeszkedő előadásként. Ezt most mi is érzékeljük. Ha már a karmester: mindkét este élmény volt Halász Pétert nézni, egészen átadja magát a zenének, végig énekli a szöveget. )

Cser Krisztián dinamikus színészi játékán túl erősítette pozícióját énekesi teljesítményével is. Hangjának szépsége és ereje is teljes egészében érvényesülni tudott mindkét napon. Egyértelműen felülmúlta a decemberi előadásait, elégedetten várhat a jövő áprilisi négyre. Ha a "Schweig, schweig" kezdetű áriában megfogalmazott bosszúja nem is teljesülhet be, de diadalt arat - mint énekes. Ami külön szerencse, ez a szerdai dominancia a szerepnek megfelelő, nem aránytalan. Nem tapossa le a vetélytársat, nem jelentéktelenedik el Max kicsit földhöz ragadtabb és egyszerűbb problémája sem. (Ki nem izgult egy verseny vagy egy vizsga előtt, amihez ráadásul kedve sem volt, de mégis fontos és elkerülhetetlen? Vele a néző jobban együtt tud érezni.) A két vetélytárs viszonya egyértelműen kifejeződik első felvonásbeli párjelenetükben, amikor Kaspar táncba viszi Maxot. Úgy fogja, mintha egy rongybabát rángatna.

Nyári Zoltán alakítása Kovácsháziéhoz sok ponton hasonlít, de talán mintha fiatalabb kora miatt jóval kevésbé lenne elveszett és bizonytalan. Inkább elhihető vadászlegénysége, és azt gondolnánk, hogy csak ideiglenesen indiszponált és nem zsigerileg gyűlöli a vadászatot. Én a hat megtekintés során kellően kötődtem már Kovácsházi István igazán kiszolgáltatott, sérülékeny és finom lelkű Maxához, annak ellenére, hogy sosem tűnt úgy, hogy alkatilag illene rá a szerep, de talán már a harmadik alkalomra elfogadtam a beállítását, az anti-vadászt. Nyári Zoltánra viszont illik a figura, jól fésült, rendezett és igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Annyi Don Jose után nem volt rossz látni ugyanúgy esendő hős-szerepben, de más árnyalattal. A szerdai előadás számára az első találkozás volt a szereppel.  Nem lehetett olyan otthonos még, mint a kollégái, viszont mivel a karakter jellemzője, hogy rosszul érzi magát a környezetében, idegennek és mindig félve figyel - akár még a szerepben való bizonytalanság is e viselkedés mögé rejthető, sőt beépíthető. Én színészként egészen, énekesként pedig nagyrészt meg voltam elégedve ezzel a debütálással. Mivel őt keveset látom, így keveset írok róla - ahhoz képest különösen, amennyire érdemes lenne nézni - említődjék meg mellékesen a szegedi Hoffmannja is, amely az egyik legerősebb operai főszerep volt, amit idén láttam, ráadásul jó rendezésben és kitűnő partnerekkel. Nagyszerű énekes-színész, aki színészként jelentősen kiemelkedik az operaénekesek közül természetes játékával. Hiteles és szerethető Max volt már ezen a szerdai előadáson is, amely összességében kerek egész volt, jó élmény.

Ezek után kíváncsian vártam, hogy mi történhet pénteken, mi változhat meg. A többi énekes közül volt akit egy hajszállal halványabbnak, volt akit egy picit erősebbnek éreztem, akik igazán számítottak az előadás egyensúlya szempontjából azokat ( Max ellenpólusát Cser Krisztiánt és pártfogóját, Rácz Istvánt) ugyanolyan intenzívnek és meglehetősen jónak láttam. Nyári Zoltánon múlt minden, ő lett annyival magabiztosabb, határozottabb és annyira sokat erősödött az egész szerepformálása , hogy pénteken már nagyobb mértékben foglalkoztatott Max problémája és helyzete.

Hasonló élményről a korábbi bejegyzésekben is beszámoltam, ez a színház szépsége, hogy előre pontosan mégsem tudható, hogy miként fog hatni.  Persze azonnal eszembe jutott, hogy mi mindent láthattunk volna, ha teszem azt, Nyári Zoltánnak is jut hat előadás, vagy végigcsinálja a hat hetes próbafolyamatot.

Így most kicsit el is időznék még a tenorista alakításánál is, akinek a beállása adja eleve a bejegyzés apropóját.

A nyitány alatt a kórus kényelmesen ül a földön, miközben Max, a vadászlegény egy különösen kellemetlen-kényelmetlen pózba van befeszülve, testével is kifejezi már itt a rá végig jellemző feszült figyelmet, készenléti állapotot. (Kovácsházi István ennél összetörtebb és erőtlenebb is volt.) Nyári Zoltán igazi vadász, még ha most pech-sorozata is van. Nem az egész életmódjából van elege, csak most valami miatt kizökkent a megszokott kerékvágásból és elbizonytalanodott.

Pénteken levettem a szemem a kórusról a körtánc alatt - nem könnyen, mert nagyon szeretem épp ebben a jelenetben a sokféle táncot és a sokféleképpen jelenlévő szereplőket figyelni - és helyette Nyári Zoltán arcát néztem. Nagyon izgalmas volt ez a folyamatosan változó látvány, együtt volt jelen a félelem, undor, idegenség érzete arcának rezdüléseiben. Látunk valakit, akinek nagyon nincs kedve ahhoz, ami következik (próbalövés, lánykérés - lehet, hogy egyikhez sem igazán, nem akarná magát örökre lekötni) és előre fél. Látszólag minden ok nélkül előre vetíti, hogy baj lesz és nem fog sikerülni. Amíg Cser Krisztián Kasparja vakmerő, Nyári Zoltán vadászlegénye nem hisz abban, hogy boldogulhat. A kontraszt kellően nagy. Ez az elementáris erejű félelem áthatja Max első áriáját, megfog minket azonnal és vele vagyunk végig. Elbizonytalanodásának oka végig nem derül ki, a néző fantáziája elkalandozhat.

Ha van helyzet, ami minden nézőnek ismerős, ez az. Előre elkezdünk gondolkodni, hogy valami milyen okok miatt biztosan nem sikerülhet. Ez jellemzően be is igazolódik, a jóslatok ilyenek. (Hajrá, pozitív gondolkodás! - milyen kár, hogy akik ezt hajtogatják, azoknak sem szokott működni, de valóban az optimista gondolatokat kell magunknak szuggerálni, az lehet a jó út - ennél feltétlenül jobb, mint amit Max csinál.) Max tehát olyan, mint egy kötéltáncos, aki sikeresen haladt, de egyszer csak megijed és tényleg majdnem le is esik - ha az ördög és az isten képviseletében a remete meg nem kegyelmezne neki. De megszánja az ég és egy év halasztást kap az esküvő előtt. Bizonyíthatja, amit egyébként is mind tudtunk, hogy ő alkalmazkodó, jó fiú: talán ezt jelenti zakójának begombolása is az utolsó jelenetben. A szereplő arca komor, nem érzékeljük, hogy happy end történt éppen. Megfelelően hangsúlyos vége ez az előadásnak. Ami közben lezajlik, az végig a már említett ugrásra kész figyelő álláspontja, aki minden segítséget szívesen vesz igénybe, még azt is, ami olyan gyanús személytől származik, mint Kaspar. Eredendő tisztasága és az, hogy nem vágyakozik erejét meghaladó dolgokra, megóvja legalább az ördögtől. Hétköznapi, nyugodt életet szeretne, kicsit kevesebb stresszel. Hátha megadatik neki Ágotával együtt. Bizakodhatunk.

Ennyit a Bűvös vadászról - nézhető lesz jövő áprilisban még négyszer.

Az énekesek nagy része most már vagy nyári szünetre mennek, vagy az operaházi japán turnén vesznek részt, így újabb blog-témát nem biztosítanak számomra. Nyári Zoltánról viszont remélhetőleg hamarosan ismét lesz szó, reményeim szerint háromszor csak sikerül megnézni Kovalik Balázs új Bolygó hollandijában, amelyben Wiedemann Bernadettel a magyarokat képviseli. (Ez itt a reklám helye: június 20, 22, 24 MüPa! - 2010 óta most először rendez itthon Balázs, MOST lehet megállapítani, hogy mit gondol erről az operáról, amelynek bemutatóját pénzhiány miatt 2011-ben törölte még az Operaház előző vezetése és végül más rendezővel került színre később.)

 

 

 

Címkék: Opera Rácz István Zsótér Sándor Kiss Péter Cser Krisztián Fodor Beatrix Nyári Zoltán Rácz Rita Berczelly István Ladányi Andrea Haja Zsolt Bűvös vadász

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr927497332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása