Ma kivételes élményben lehetett részem. Főpróbát néztem a Spinozában. Hogy mi ebben a rendkívüli? Annyi csak, hogy a mű íróin és a produkció létrehozóin kívül én voltam az egyetlen mezei néző jelen. Bemutató holnap. Mivel próbát néztem, ajánló következik.(Ha előadást néztem volna, akkor is ajánló következne, mert érdemes elmenni a darabra.)
Ann Silberberg és Forgách András darabja két magyar zsidóról szól, akik a Dob utca környékéről indulva világpolgárokká váltak. Egyikük, Herzl Tivadar a cionizmus mozgalmának elindítója, másikuk a pszichiáter-nőgyógyászként is működő újságíró, Max Nordau. Beszélgetnek. Az alapötlet kifejezetten érdekes.
Az előadás menetideje 75 perc. Kétféle nézőnek ajánlható: akit érdekel a cionizmus témája és fontosnak tartja, hogy az asszimiláció vs. kivándorlás gondolatkörről halljon, és/vagy aki egyszerűen a fellépő művészek játékának látványára vágyik. (Makranczi Zalán, Gyabronka József, Hajdú László) Magamat ebbe az utóbbi kategóriába sorolnám.
Czeizel Gábor munkája abba a típusba tartozik, amelyiket " észrevehetetlen rendezésként" szoktak aposztrofálni. Annyira természetes a színészek játéka, olyan magától értetődően beszélgetnek a kávéházi asztalnál, mindenféle felesleges pótcselekvés nélkül, hogy a mezei nézők egyrészének az jutna eszébe, hogyha a szöveg nem lenne ennyire bonyolult, hogy ezek csak úgy leültek és imporvizálnak. Feltétlenül jót tesz a produkciónak, hogy nem érződik színpadiasnak. Nem lenne rá szükség.
Az előadás ismeretterjesztő szerepet is betölt, fontos tényeket tudunk meg. Hallunk arról is például, hogy Izrael államát milyen más helyeken tartották elképzelhetőnek (Uganda? Szibéria? Egyiptom? - a tíz említett helyszínből érjétek be most ennyivel). Értesülünk a cionista kongresszus létrejöttéről és az alapítók hozzáállásáról is.
Szinte minden jelenet más-más városban (Bécs, Párizs, Bázel, London) történik, minden esetben egy-egy kávéházban beszélgetnek a szereplők. Az eszmecserét a pincér megjelenései tagolják, aki narrátorként bemondja a helyszíneket is, illetve előad egy-egy kuplé számot is. Nagyon hálás voltam ezért a karakterért a szerzőknek, aki számtalan nyelven szólal meg (ahogy az adott város megkívánja). Minden tartózkodása ellenére is képes ezekbe a mondatokba belesűríteni véleményét arról, amit hall. A pincér természetesen mindig mindent tud, van is saját álláspontja, amit udvariasságból titkol. Hajdú Lászlót most láttam először, de bízom benne, hogy nem utoljára.Érzékenyen reagál a két vendége megszólalásaira. Szerencsés döntés volt éppen őt kiszemelni harmadiknak.
Gyabronka József szerepe Max Nordauként szekundálni, folyamatosan véleményezni a főszereplő terveit és elképzeléseit. Kezdetben ő tűnik a jelentősebb személyiségnek, hiszen Herzl hozzá fordul segítségért. Aztán a kép fokozatosan változik, és nincs más hátra, Nordaunak el kell ismernie barátja sikerességét. A kezdeti távolságtartása ugyan némileg oldódik, de annak ellenére, hogy Herzl szövetségesévé válik, ő kicsit megtartja szkepticizmusát is. Rá nem jellemző a szenvedélyesség, emiatt a két figura jól kiegészíti egymást. Igazi konfliktus nincs a két szereplő között, esetleg apró súrlódások. Mindketten azonos háttérrel rendelkeznek, még az iskolák, a környék is azonos, ahonnan elindulnak. Aztán pedig külföldre kerülve azon is eltöprenghetnek, hogy most ők voltaképp kicsodák: magyarok? zsidók? németek? franciák? Ellentmondásos helyzetben vannak, identitászavar az, amivel meg kell birkózniuk.
Gyabronka alakítása egészen készen van erre a főpróbára már. Hihetetlenül komplikált és összetett a szöveg és tőle mégsem úgy hangzik, mintha egy ismeretterjesztő folyóiratcikk részlete lenne. Ebben segít az is, hogy néhány zsidó viccet is a szájába adnak. Látjuk az értelmiségit, aki kissé bizonytalan, hogy milyen részt kellene neki vállalnia a cionizmusból. Jó már most és ha sikerül eleget játszani és megfelelő gyakorisággal, akkor még sokkal jobb is lesz.
Az előadást figyelve az jutott eszembe, hogy nagyon hasonlít jellegében Az utolsó órára (Alföldi-Jordán előadás a Rózsavölgyiben, ha valaki erről nem hallott volna, lassan két éve műsoron). Ez is, az is szinte csak beszélgetésekből, komoly eszmefuttatásokból áll és a nem túl színpadszerű szövegeket lényegében a színészek vitalitása, egyénisége élteti. Ez a darab is igényli, hogy ennyire kiváló színészek mondják el, mint Gyabronka József és Makranczi Zalán. Középszerű vagy csak jó színészekkel egészen érdektelen lenne.
Makranczi Zalán még kiemeltebb főszereplő, hiszen az ő életútját követjük. Végig dominál céltudatossága, a darab kezdő pillanatától a végpontjáig egy gondolat foglalkoztatja: létre akarja hozni a zsidók saját államát. A darab szépen kifejti a folyamatot a pillanat születésétől egészen a főszereplő haláláig. A szenvedélyesség a legfőbb jellemzője, amely szinte őrültségnek tűnik. Érezzük az energiákat, amelyek elárasztják a színpadot, amikor beszél, azaz lényegében az egész darab során végig.Találó rá az elnevezés: "az új Mózes". A magánéletéről sokat nem árul el a mű, mindössze ott az ironikus mondat, hogy a mozgalom rossz házasságának köszönheti a legtöbbet. Herzlnek nem lényegesek a nők, esetleg fél-félórára ütemezi be őket az életébe, olyan "mint egy mozdony, amelyből kivették a fékeket". Az alakításának a legfőbb erénye az, hogy megelevenedik ez a történelmi személyiség és közel kerül a nézőhöz. Általa válnak fontossá a felvetett problémák is.
A szöveg nagyrésze a cionizmus mozgalmának születésére vonatkozik, a körülményekre. Elgondolkodtató az az állítás, amely többször megjelent a műben: a cionistáknak éppen az antiszemiták voltak a természetes szövetségesei, akik szintén azt szerették volna, hogy országaikból eltűnjenek a zsidók. Elhangzik: "antiszemitizmus mindig volt és mindig lesz". És még: "Budapest el sem képzelhető antiszemitizmus nélkül". El lehet ezeken a mellékesen odavetett sorokon gondolkodni...
Nagy erénye a darabnak, hogy árnyaltan mutatja be a zsidók helyzetét. Szó van a széthúzásról, amely nem tette lehetővé, hogy a mozgalom még Herzl idején kellően megerősödjön. (Majdnem ötven évvel halála után jön létre az önálló Izrael.) "Nem lehet egy nemzetet akarata ellenére boldoggá tenni." Ez a mondat erős hangsúlyt kap és megfontolandó. Úgy látszik, hogy mindig vannak, akik azért próbálkoznak.
Az előadás minimális díszlettel rendelkezik, kevés szereplős. Jól utaztatható. Ideális lenne végigvinni az országon, hogy mindenütt elgondolkodhassanak a felvetett kérdéseken és nem utolsó sorban azért is, hogy mindenhol láthassák játszani Makranczi Zalánt és Gyabronka Józsefet...
